2 / 100 könyv. 2% kész!

kedd, december 31, 2013

Happy New Year! - 2013-as összegzés

Üdv, mindenki! Ma éljük életünk utolsó 2013-adik napját és holnap átváltunk a 2014-re, amit megint fél évig szoknom kell, hogy átálljak rá. :D

A szilveszter megfelelő alkalom arra, hogy fogadalmakat hozzunk, amiket sosem tartunk be, de azért minden évben leszögezzük, hogy na majd most meg fogom fogadni. Egy frászt.

Mivel vége az évnek úgy gondolom, hogy írnom kellene egy összegzést az ez évi olvasmányaimról, ami mindössze 67 könyvet takar. Minden évben kitűzöm az évi 100 regényt célnak, de valahogy még nem jött össze, na, majd most... Hé, próbálkozni azért még lehet.

Ezen év alatt olvastam nagyon hideget, olvastam nagyon meleget és langyosat. Olvastam kiemelkedően jó írótól, kiemelkedően rossztól és olyantól is, aki elmegy. Olvastam disztópiát, horrort, ifjúságit, krimit, fantasy-t, romantikust... mindent, ami kell. Megpróbálom műfaj szerint szétszedni a legkedvencebbeket és a legborzalmasabbakat, ha voltak ilyenek.

Fantasy: Mindenképpen említést kell tennem a Tündérkrónikák sorozatról, amit ez évben kiolvastam. Nem gondoltam volna, hogy egy tündérekkel teli fantasy a kedvencem lehet, de tévedtem. Egy kisebb traumaként ért fel, amikor véget ért a sorozat, de nagy boldogságomra folytatódott egy kicsit más szemszögből a Megnyílik az ég c. regénnyel. Karen Marie Moning nálam befutó lett ezen a sorozattal és borongós hangulatú történetével.

Ha fantasy, akkor Vámpírakadémia. A borító, a történet... sosem vettem volna kézbe, ha ezek alapján elítélek egy könyvet. Egy gyenge pillanatomban megvettem aztán a polcomon porosodott. Aztán egy nap bátorságomban felemeltem, tetejét por fedte és elkezdtem olvasni. És rabul ejtett. Az évben az első három részét olvastam el, mind maradéktalanul a kedvencem lett. A 2014-es évre a másik hármat is bespeizoltam (létezik ilyen szó?). A Vámpírakadémia az egyik szenvedélyemmé vált.

Az évem egyik legkínkeservesebb regénye maga Lauren Kate: Kín c. regénye, ami egy fantasy. Már értem miért ezt a címet kapta, bár az írónő nyilván nem erre utalt, mikor ezt a nevet adta a sorozat második kötetének. Nem tudom, hogy szenvedtem-e valaha ennyire egy könyv olvasása közben, de mazochista énem végigolvasta. Hiba volt.


Disztópia: Ebben az évben eléggé a rabjává váltam eme műfajnak. Rögtön 2013 első napjaiban olvastam el Marie Lu: Legenda c. regényét, aminek második kötete a polcomon csücsül és várja, hogy folytassam. Az első részét tavaly karácsonyra kaptam meg, a másodikat idén karácsonyra. Szerintem jövőre folytatom jó szokásomat és a harmadik rész is a fa a alatt landol majd. Az első része nagyon tetszett, kicsit hajazott Robin Hood-ra, a nyilat kivéve (Oliver Queen komplexusom van nem tehetek róla, bármiért, ami nyilat lő, vagy a szegényeket segíti meg, vagy zöldben van odavagyok érte).

Ezen műfajban sokat adott nekem még Karen Thompson Walker: Csodák kora című regénye is, amit gyönyörű történetnek éltem meg, valamint izgalmas pörgésével Dan Wells: Részben ember c. műve is magával ragadott. Azonban nem felejtem el Max Brooks: Z World War c. félelmetes horror disztópiáját sem, amit a filmnek hála vettem kézbe. A csalódásom ezen műfajban pedig Lissa Price: Testbérlők c. regénye volt, amit összecsapottnak és érdektelennek véltem, holott a alaptörténete nagyon is jó, csak rosszul lett kivitelezve.


Krimi/Thriller: Ezt a műfajt főleg filmben szeretem, de könyvben is leköt. Vegyük példának okáért Karin Slaughter regénysorozatát, amit eléggé megszerettem, holott rögtön az utolsó rész olvasásával kezdtem, de immár az első kettőt is végigizgultam. Csalódás volt, azonban Kathy Reichs: A csontok nem hazudnak c. regénye, ami a Dr. Csont sorozatot ihlette. Hát, nem tudom, szerintem sokkal jobb krimik bújnak meg a világ könyvtárában, mint ez. 


Horror: filmben, könyvben, bármiben jöhet egy kis adrenalinlöket. Még rímel is, ezt levédetem. :D Szeretett Nalini Singh-em Egy világ-két faj-állandó küzdelem c. sorozatát próbálgatom olvasgatni ebben a műfajban, de eddig csak a negyedik rész tetszett maradhatatlanul, a Feloldozás. A többi se volt rossz, de a negyedik nyomába sem érnek. Ismétlem magam a fenti Max Brooks: Z World War-al is, ami után zombikról álmodtam. De, hogy újat is említsek, itt van még nekünk a Vérbe öltözött Anna második része: A rémálmok lánya, ami egyszerre rémisztett és dobogtatta meg a szívem.

Ha már iszonyatos horrornál tartunk, akkor példának okáért siratom a Vámpírnaplók ötödik részét, ami felért egy öngyilkossággal. Csápos kis izék... Nagyon haragudtam szeretett írónőmre, hogyan lehet egy ilyen jó sztorit eltolni?


Romantikus: a fiatal lány szívének a sok horror, thriller, zombi, trancsírozás meg miegymás mellett kell egy kis aranyos romantika is, különben megőrülne. Az év egyik kedvenc romantikus könyve J. A. Redmerski: A soha határa c. regénye, ami nagyon kellemes csalódás volt a másik pedig Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás. Egyszerűen imádtam. Nem különben Julia Quinn: Miss Miranda Cheever titkos naplója, ami szintén kedvencem lett. Hatalmas csalódást, dühöt és idegeskedést okozott azonban Samatha Young: Dublin Street, ami egy nyakatekert idiótaság, amit azóta bánok, hogy elolvastam, mióta a kezembe vettem. Ismét egy hatalmas hiba részemről. Azonban kellemes olvasmánynak bizonyult még Helena Silence: Enigma.

Mindezek mellett még sok-sok olyan regény volt, ami tetszett, de nem volt kiemelkedő, vagy tetszett, de most éppen nem soroltam fel. 

Egy-két kedvenc író, akivel ebben az évben ismerkedtem meg:

Regények, amik idén megnevettettek:

Amik sírásra késztettek:

És, amik feldühítettek:

Főszereplők, akikbe első olvasásra beleszerettem:
Richelle Mead: Vámpírakadémia (Dmitrij, Christian, Adrian)
Leiner Laura: Bábel (Szasza, Abdul, Kolos)

Most így, hogy átböngésztem az évi olvasmányaimat, nem is tűnik kevésnek és rájöttem, hogy rengeteg izgalmas kaland, szerethető szereplő és csodálatos történet van a hátam mögött. Akkor most csapjunk bele az új évbe és a 100-as listámba, ami a következő: LISTA

Minden kedves olvasómnak Boldog Újévet és szerencsével teli 2014-es évet kívánok!!!

Az első kép forrása: KATT

vasárnap, december 29, 2013

Jennifer L. Armentrout: Obszidián



Amint a kezembe vettem és elkezdtem olvasni, az első soroknál rájöttem, hogy elvesztem. Mostanában elég válogatós lettem a regények terén, nagyon nehezen találtam olyat, ami igazán a kedvemre való és, amit nem csak úgy olvasok, hanem ami olvastatja magát, ami beszippant, amit csak óvatosan merek olvasni, hogy ne faljam fel egy nap alatt és aztán üljek egymagamban, mint aki végigtekert egy filmet és nem bírta kiélvezni minden egyes percét.

Hát így voltam én az Obszidiánnal. Az igazság az, hogy nagyon ritka az ilyen gyöngyszem. Persze tömegével jönnek az ifjúsági regények, mind más-más témájúak, mind jók, de nem kiemelkedősen jók, igazából elég kevés a kiemelkedően jó közöttük.

Már az első sorok alatt a magamnak éreztem a főszereplőnőt, akinek a szemszögéből követhetjük az eseményeket. Nem csak azért, mert külső és belső tulajdonságaiban teljes mértékben fel tudtam ismerni magamat benne, nem is azért mert én magam is blogot vezetek és elepedek a könyvekért, bár mindez nagy szerepet játszott benne. Egyszerűen azért szerettem meg Katy-t, mert az írónő szerethetővé tette. A magam részéről ezt nagyon nehéz feladatnak minősítem, mert míg mi női olvasók a férfi/fiú főszereplőket mindig előnyben részesítjük, addig a főszereplőnő valahogy sosem ér fel nekünk a szerethető pozícióba. Valahogy mindig egy csipogós, anyámasszonykatonája, idegesítő lányka lesz belőlük és ez az, ami engem mindig annyira idegesít. Jennifer L. Armentrout megalkotta a majdnem lehetetlent: szerethető főszereplőnőt hozott létre, aki nem idegesítő, nem együgyű, akiben mindannyian felismerjük önmagunkat és ezáltal sokkal átélhetőbbé válik a történet.

A történet szerint Kat és anyukája a meleg és mindig napsütéses Floridából egy a minden háta mögötti kisvárosba költöznek, ami mindössze egy útkereszteződésből áll és egy igen csak titokzatos szomszédságból. Az új otthonuk melletti házban ugyanis a világ legnagyobb bunkója lakik, a megtestesült ördög méghozzá gyönyörű csomagolásban. Daemon, akinek már a neve is az ördögre emlékeztet, holott cseppet sem úgy néz ki, mint egy csúnya pokoli lény. A húga viszont, Dee, remek barátnőnek bizonyul és bár Kat első találkozásuk alkalmával rájött, hogy ki nem állhatja Daemon-t, mégis elfogadja a húga barátságát. És akkor a dolgok bonyolódnak, ugyanis ez a csöppnyi városka egyáltalán nem tűnik normálisnak. Helyi legendák, titokzatos történések, támadások... Kat azonban nem bír elgondolkozni a furcsaságokon, ugyanis hamar a nyakán marad Daemon, aki a húgától piros pontokat gyűjtögetve akarja Kat-el tölteni az időt, hogy visszakapja Dee-től a kocsija kulcsait... De kinek lenne kedve egy bunkó és kibírhatatlan sráccal tölteni az idejét? Kat persze nem akarja gyűlölni a fiút, de az nem ad neki más lehetőséget, ezért a kapcsolatuk általában vérengzésbe fullad, Daemon kiszámíthatatlan, egyszer kedves, egyszer gyűlöletes, Dee pedig... Dee csak Dee. A bonyodalmak pedig csőstül jönnek, ugyanis hatalmas titok lappang a testvérpár körül, ami akkora horderejű, hogy még a kormány is államtitokként kezeli...

Dee imádni való karakter. Az írónő ügyesen bravúrozott, mert a Dee-féle kislányos, szeleburdi karakterek nagyon könnyen csapnak át az idegesítő, csipogós legjobb barátnőbe. Daemon pedig... (sóhaj) Lehet, hogy szerelmes vagyok? Plusz piros pontok az írónőnek a regény végén található fejezetek miatt, amik segítségével betekintést nyerhettünk Daemon csinos kis fejébe. Mit is taglaljam tovább, Daemon az a fajta főszereplő, akit te magad is szívesen elfogadnál, akinek a jelenléte úgy süt vissza a lapokról, hogy érezhetően csalódottan olvasol, ha éppen nincs jelen egy-egy jelenetnél és folyton csak előrelapozgatsz, hogy mikor jelenik meg végre... Szerintem értitek.
Forrás

A történet, a titokzatos szállal a feléig feszültséget keltett, volt, hogy rémisztő is volt, de aztán kiderült a nagy titok, és ha olvastátok a fülszöveget akkor magatok is tudjátok, hogy miféle titokról van szó. Ugyanis Daemon és Dee földönkívüliek és nem ők az egyedüliek. Féltem, hogy majd az egész történet - miután kiderült a nagy titok - átcsap majd valami nevetséges zöld emberkés groteszk szatírába, de rájöttem, hogy egyáltalán nincs miért aggódnom. Az írónő csodálatosan rendezte a szálakat, a földönkívüliek egyáltalán nem zöld lényecskék, gondoljunk csak Daemonra... Ő határozottan nem kis zöld lény. A földönkívüliségük, a képességeik, az eredeti alakjuk... Minden egyes kis motívumát imádtam és egyáltalán nem volt furcsa, szokatlan vagy nem odaillő. Minden klappolt, minden úgy volt jó, ahogy volt.

A történet nem körömrágósan izgalmas, de Daemon és Kat kis harcai miatt mégis izgalmas és feszültséggel teli. Humorból is annyi volt, amennyi kellett, pont ellensúlyozta a komoly részeket. Miután befejeztem a történetet elgondolkoztam azon, hogy milyen jó lenne Kat helyébe lépni, szerintem ezzel sem voltam egyedül. Mindenesetre én rögtön elrohantam a könyvesboltba a második kötetért, azonban nem jártam sikerrel. De nem adom fel. Minden bizonnyal jó kis helye lesz az ötrészesre tervezett sorozatnak a polcomon, ugyanis régen merültem bele ennyire egy regénybe, régen ragadott magával ennyire egy történet és régen imádtam ennyire a főszereplőket. Én meleg szívvel, ajánlom nektek, ugyanis ha szereted a sci-fit, ha akár egy kicsit is romantikus lelkű vagy és úgy érzed, hogy képes vagy belezúgni egy könyv főszereplőjébe, akkor ugorj fejest, mert nem fogsz csalódni! Készülj fel, hogy a székedbe süllyeszt és nem fogsz tudni egykönnyen felállni! Nos, én előre szóltam! :)

Jennifer L. Armentrout: Obszidián
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Daemon
Sorozat: Luxen
1.) Obszidián
2.) Ónix
3.) Opál
Megjelent: 2011
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 424
Eredeti cím: Obsidian
Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus, sci-fi, urban fantasy

szerda, december 25, 2013

Könyv formájú ajándékok karácsonyra 2013

Sziasztok! Hatalmas nagy örömömre megérkezett a karácsony, a kedvenc ünnepem, ami sok-sok pihenéssel, tanulás nélküli napokkal és persze nagyon sok olvasással jár. Családomnak hála a gyűjteményem része immár Marie Lu: Prodigy - Született tehetség; Kiera Cass: Párválasztó és Ann Aguirre: Menedék c. könyvek, amiknek nagyon de nagyon örültem, már hozzá is fogtam olvasásukhoz! 

Azonban nagy örömömre pár könyvutalvány is gazdát talált nálam, ami azt jelenti, hogy még választhatok pár könyvet. Takaros kis listát hoztam létre a jelöltekből, amit itt nézhettek meg: Karácsonyi lista.

Mindazonáltal nagyon szívesen venném az ajánlásaitokat, ha esetleg van olyan könyv, ami nektek nagyon tetszett, vagy van olyan, amire kíváncsiak lennétek és szívesen olvasnátok felőle itt, a blogomon, akkor bátran írjatok! Körülbelül 4-5 könyvet választhatok, és nagy segítség lenne, ha megírnátok, hogy szerintetek a listáról melyikek a legjobbak. Természetesen a végén én választok, de szívesen veszek mindennemű ajánlást, hiszen nemsokára nektek hozom a véleményemet a kiválasztott könyvekről! Továbbra is sütikkel és ajándékokkal teli Boldog Karácsonyt kívánok nektek, valamint likőrben és pezsgőben teli Boldog Újévet! :)

hétfő, december 16, 2013

Életjel - még itt vagyok :)

Sziasztok! Nyilván észrevettétek, hogy egy ideje eltűntem. Én sem így terveztem, de a gimnázium második éve úgy tűnik több időmet elveszi, mint gondoltam és ehhez még tartoznak egyéb finomságok (jogsi szerzése, német emelt szintű érettségi, közmunka...), amik elveszik azt az időt, amit egyébként olvasásra szánnék.

Nem is beszélve arról, hogy pár túlbuzgó tanár még a téli szünet előtti utolsó héten is dolgozatot írat, vegyük példának erejével a mai történelem dolgozatot, a holnap fizikát és a csütörtöki irodalom témazárót... A legeslegjobb ilyenkor megírni ezeket a dolgozatokat, holott már teljes karácsonyi hangulatban égek, olvasnék tonnaszámra, filmeznék, sorozatok tömkelegét nézném, aludni sokat és amúgy kipihenném magam. Ja, és még olvasnék is. Vagy azt már említettem? :)

De, nem. Ez a hét még hátra van és hiába ez az utolsó hét, nincs menekvés, jön a dolgozatok lavinája... Na, mindegy. Jelenleg elkezdtem olvasni Estelle Brightmore 13. napon című regényét mintegy sztrájkolva az utolsó hétre időzített dolgozatok miatt. Eddig megvan az Éhezők Viadala hangulata a regénynek, úgy érzem tetszeni fog. Jaj, csak lenne már péntek délután... :D

hétfő, november 18, 2013

Cassandra Clare: Bukott angyalok városa



Én elhivatottan olvasom Cassandra Clare árnyvadászos történeteit, de ezt a negyedik kötetet olvasva elgondolkoztam azon, hogy lehetséges, hogy jobb lett volna, ha a harmadik kötet a befejező kötet. Persze azóta megjelent egy ötödik kötet is, ami ott csücsül a polcomon és csak arra vár, hogy kézbe vegyem, valamint nemsokára jön egy hatodik kötet is...

Van ez a Végzet Ereklyéi sorozat, van a múltban játszódó Pokoli szerkezetek és még jön elméletileg egy Magnus Bane sorozat is... árnyvadásztörténetek árnyvadásztörténetek hátán és elgondolkodtam azon, hogy mennyi ideig lehet bökdösni egy témát, hogy az ne váljon lerágott csonttá? Félreértés ne essék a Végzet Ereklyéi első három kötete az egyik kedvencem, többször is olvastam a részeket, a szereplőket is imádom. Így vagyok a Pokoli szerkezetekkel is, aminek még a harmadik kötetét várom elepedő lélegzettel, de ez a mostani rész, ez a negyedik a Végzet Ereklyéiből... Tele vagyok kétségekkel ezzel kapcsolatban, mert nem lett rossz, de Clare-hez képest mélyrepülés. És ezek után nekem mindenki azt mondja, hogy az ötödik mérföldekkel jobb. De mi van, ha mégse? Mi van akkor, ha kezdem érezni a lerágott csontot? Na, persze vannak olyan könyvsorozatok, amiknek már vagy a huszadik része jelenik meg, mondjuk én még ilyet nem olvastam, de ismerek jó párat, nem is értem, hogyan lehetséges egy történetet ilyen sokáig húzni. És most itt nem is az a bajom, hogy mindenképpen unalmassá válna egy sorozat az x-edik rész után, mert nem így van, vegyük példának okárért a hétrészes Harry Potter-t. És akkor, hogy egy ellenpéldával éljek a másik végletben is, vegyük példának Lisa Jane Smith Vámpírnaplók c. könyvsorozatát, amiből... azt hiszem már a nyolcadik vagy kilencedik rész jelenik meg nemsokára? A negyedik kötet után mélyrepülés van ott is, mert, emberek, egy idő után ezt már nem lehet erőltetni!

De most nagyon elkalandoztam. A lényeg a következő: egy sorozatnak lehet akárhány része, ha az írónő fent bírja tartani az olvasók figyelmét, érdeklődését és olyan kreatív, hogy tovább csűrje a szálakat. Ez csak az írótól függ. Ez a kötet nekem... hm... tölteléknek tűnt. Nem is tudom teljesen megmagyarázni miért. Clary és Jace szerelme... aminek persze már semmi akadálya sem lenne, mert ugye kiderült, hogy nem testvérek. Szóval ha már nincsen probléma a szerelmesek között, akkor kreálnunk kell egyet, mert nehogy már minden happy legyen, mert az úgy unalmas, nem igaz? Szóval adjunk Jace-nek pár jó kis rémálmot, tegyük őrültté, Clary meg had futkosson tovább, mint egy levágott fejű csirke, aki nem tud mit kezdeni a helyzettel. 

A történeten az sem dobott sokat, hogy Simon-t előtérbe helyeztük. Ne essen félreértés, imádom a gyereket, de a szemszöge egy merő unalom néha. Persze, hogy Jace és Clary érdekelne minket, de ehelyett Simon-t kapjuk meg Camille-t...

Ezenkívül árulkodó jel volt a harmadik rész végén, hogy Sebastian holtteste nem került elő. Mire gondol ilyenkor a ravasz olvasó, aki sokéves tapasztalatokat tudhat a háta mögött? Mi van akkor, ha a gonosz holtteste nincs meg? Hát, akkor nyilván nem halott. Biztos hibernált vagy túlélte, mert mindent túlél vagy szellem vagy mit tudom én, de a lényeg, hogy nem halt meg. 

Az egész részt tölteléknek éreztem, ami átvezethet minket a harmadikból az ötödikbe. Ezek után nem meglepő, hogy kicsit félek az ötödik kötettől. Szerintem Clare-nek kicsit össze kellene szednie magát, mert ez nekem nem fekszik, valószínűleg túl magasra rakta a lécet az első három kötettel, ezért érzek egy kis mélyrepülést, vagy talán csak elfáradt az írónő... nem tudom. A lényeg, hogy remélem összeszedte magát az ötödik kötetre.

Cassandra Clare: Bukott angyalok városa
Értékelésem: Csalódás
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Jace
Sorozat: A Végzet Ereklyéi
4.) Bukott angyalok városa
6.) Mennyei tűz városa
Megjelent: 2011
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 392
Eredeti cím: City of Fallen Angels
Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus, urban fantasy

péntek, november 15, 2013

E-könyv? Akkor i Pad3!

A Book & Walk e-könyváruház egy kihagyhatatlan lehetőséget kínál mindenkinek, úgyhogy most jól figyelj és csapj le rá, ugyanis egy i Pad3-at is nyerhetsz!

Csupán két egyszerű lépés kell ahhoz, hogy akár megnyerd az i Pad3-at!

1. lépés: lájkold a játék oldalát! #ITT#

2. lépés: Ha eddig nem ismerted az e-könyveket, vagy csak ismerkedsz velük, most érdemes megfogadnod ezt a tippet: ha most regisztrálsz az egyik hazai e-könyv forgalmazónál, egy 64 GB-os Apple iPad 3-at nyerhetsz


Ráadásul most egy 30%-os e-könyv kupont is kapsz ajándékba, amivel tovább növelheted esélyeid a végső nyereményre. Ha eddig csak papír könyvet olvastál, vagy csak az illegális letöltésekben gondolkodtál az e-könyvek kapcsán, most érdemes váltanod, hiszen a vonzó nyeremények mellett kiváló minőségű, friss és sikeres e-könyvek közül válogathatsz. Ráadásul kedvencedet saját ingyenes magyar nyelvű olvasóalkalmazásokon is olvashatod a már jól megszokott webes olvasó mellett.

Az akció időtartama: 2013. november 14 – december 6.


És egy kis ízelítő a Book & Walk kínálatából, hogy kedvet kapjatok: 

Örökké a csajom
 http://bookandwalk.hu/webreader/reader.html?documentid=8504&preview=true


Elemésztve
 http://bookandwalk.hu/webreader/reader.html?documentid=8503&preview=true


A sötétség városa
http://bookandwalk.hu/webreader/reader.html?documentid=8497&preview=true


Pokoli szolgálat
http://bookandwalk.hu/Pokoli-szolgalat-8496-ebook.aspx?utm_source=ipad_jatek2013_2013_11_14&utm_medium=email&utm_campaign=ipad_jatek2013_2013_11_14

vasárnap, november 10, 2013

Karen Marie Moning: Iced - Megnyílik az ég


"Barrons fejeket tör össze. Ryodan kifordítja az embereket önmagukból. Barrons összezavar. Ryodan eléri, hogy önmagadat zavard össze."
Nem is tudom, min lepődtem meg jobban, azon, hogy Karen Marie Moning folytatja a Tündérkrónikákat, vagy azon, hogy ennek Dani lett a főszereplője, vagy esetleg azon, hogy sokkal jobban tetszett, mint vártam?

A Tündérkrónikák c. sorozatot kezdetben vonakodva vettem a kezembe, de később teljesen rabul ejtett Moning világa, a főszereplői és az írásmódja. Nagyon megszerettem az ötrészes sorozatot, amit töviről-hegyire kiolvastam és fortyogtam magamban, amiért befejeződött az ötödik kötettel. Erre lássanak csodát, jön a folytatás, bár nem egy hatodik kötet formájában, ugyanis Moning egy másik főszereplőt helyezett az előtérbe. Mac és Barrons hanyagolva lett (hatalmas sajnálatomra) és Moning úgy folytatta a sorozatát, hogy áttette egy másik helyszínre, másik cselekvésbe és egy másik mondhatni mellék/főszereplőre fektette a hangsúlyt. Ez eléggé gyakori akkor, ha a sorozat elég sikeres lett ahhoz, hogy legyen folytatása a lezárás után. Példának erejével ilyen Kelley Armstrong sorozata a Sötét erő, aminek csak az egyik sorozata jelent meg Magyarországon, de a három rész után az írónő előhozakodott még három résszel és ugyanezzel a tematikával. Vehetnénk példának Cassandra Clare árnyvadászos történeteit: A Végzet Ereklyéit és a Pokoli szerkezeteket... Karen Marie Moning ezek szerint nem bírta kihagyni, hogy az eseményeket folytassa, csak egy kicsit más módon. Így keletkeztek a Dani Krónikái, ami nem szigorúan véve, de a Tündérkrónikák folytatása.

Dani - most így nem tudom hanyadik kötet alkalmával jelent meg Mac oldalán egy 14 éves kislányként, aki koránt sem olyan átlagos, mint gondolnánk. Dani ugyanis szupergyors. Mint Superman, vagy Flash. Daniről általában elmondható, hogy szétrúgja a tündérek seggét, árva és eléggé független ahhoz, hogy mindenféle segítség nélkül bajba keveredhessen. Ebben akadályozza meg Ryodan, akit Barrons csoportosulásából ismerhettünk meg.

Az "első" kötetben Ryodan egy különleges lény után nyomoz, ami pár pillanat alatt tűnik fel a semmiből, megfagyasztja a helyet, benne minden embert, élőt kiiktatva, aztán a helyszín; ami olyan jegessé fagyott, hogy a közelébe sem lehet menni anélkül, hogy belehalnánk; egyszerűen százezer darabra robban szét. Ez mind pillanatok alatt zajlik le, az emberekben esélyünk sincsen menekülni, azt sem tudják, hogy mi történik velük, egyszerűen csak... megszűnnek létezni. Ryodan és emberei képesek olyan gyorsan mozogni, hogy ne haljanak bele a hely jeges hidegébe, azonban Ryodan-nak szüksége van Dani-ra, aki eléggé okos ahhoz, hogy megtalálja az összefüggéseket... és elég gyors ahhoz, hogy ne fagyjon halálra. Mindeközben Kate és az apátságban lévő sidhe-látók a legnagyobb és legcsöndesebb csatát vívják meg, amivel eddig dolguk volt, ugyanis a pincében van bezárva maga a sötét herceg... Dani és Ryodan nyomozásba kezd, miközben feltűnik Christian is, aki éppen átváltozik valamivé, ami nincs ínyére és teljesen Dani megszállottjává válik, míg Ryodan azon van, hogy kisajátítja Danit, addig maga Dani bármit megadna azért, hogy mindenki hagyja békén a francba és menjen a maga dolgára. De ugye egy szuperhősnek sosem fenékig tejfel az élete.

A Tündérkrónikákban én egyáltalán nem kedveltem meg Danit. Ezért nem voltam elragadtatva, amikor kiderült, hogy ennek a folytatásnak ő lesz a középpontja. Mindig is beképzeltnek, éretlennek és idegesítőnek találtam, ezért nem foglalkoztam vele különösebben. Az egyik legnagyobb meglepetés számomra, hogy Moning képes volt megszerettetni velem a karakterét ebben a könyvben. Teljesen más megvilágításba helyezte Danit, amiben már nem annak láttam, aki a Tündérkrónikák alatt volt, hanem egy érett, humoros, magabiztos, cserfes és szerethető személyiségnek.

"Jericho Barrons állat. Törvények nélküli bestia. De Ryodan más. Ő egy gép. "

Ryodan az... Ryodan. Nem egy Barrons hasonmás, hanem egyszerűen csak Ryodan. Egy kicsit ridegebb, egy kicsit keményebb és egy kicsit furcsább. Nem bánom, hogy megjelent, sőt egyenesen örültem neki, hogy megjelent és Dani fölé kerekedett. A kettejük szóváltásai sokszor megnevetettek. Gondoljunk csak bele: az érett, sötét, meginghatatlan és könyörtelen Ryodan és a kicsi, szarkasztikus, pökhendi kis Dani. :D Hihetetlen.

"A homlokomra csapok.
Etruszk hajhálók felbecsülhetetlen szent gyűjteménye, nem mozognak! – kiáltok fel.
Valahol a fejem fölött fuldokló hangot hallok.
Etruszk hajhálók?
Csendben ragyogok magamban. Néhány eredmény értékesebb, mint a többi. Hivatalosan is én vagyok a Király. Most és mindörökké.
Haver, figyelj a kérdőjelekre. Épp most értem el, hogy használj egyet.
– Fogalmam sincs, miről beszélsz.
– Ismerd be, hogy elvesztetted azt az átkozott örökös nyugalmadat.
– Mert megszállott téveszméid vannak arról, hogyan fejezem be a mondataimat. Mi a fasz az az etruszk hajháló?
– Nemtom. Ez Robin egyik mondása. Olyan, mint a „Szent eper, Batman, benne vagyunk a lekvárban!”.
– Eper.
– Vagy „Szent zsebkendő, Batman, itt volt az orrunk előtt, de már fújhatjuk!”
Újabb fuldokló hangot hallok a fejem fölül. Órákig tudnám folytatni.
– Ezt hallgasd, ez az egyik kedvencem! Szent rozsdás fém, Batman! A talaj. Csupa fém. Tele van lyukakkal. Tudod, lyukas." – kuncogok. Imádom a Batman íróit. Mindig jól szórakozhattak, amikor összeültek. – Vagy „Szent kristálygömb, Batman, ezt meg honnan tudtad?” – felnézek Ryodanre.
Úgy bámul rám, mintha három fejem lenne."
(részlet az Iced - Megnyílik az ég c. regényből)

A történések, a nyomozgatás. Az egész regény jó lett összerakva, nagyon élveztem az olvasását, majdnem olyannyira, mint Mac és Barrons kalandjait. Ha már itt tartunk ők ketten nem tűntek fel. Mac mondhatni egyszer sem, na jó egyszer... Hisz Dani és Mac fasírtban vannak Alina halála miatt. Barrons egy kétszer talán feltűnt, de akkor is csak pár sok erejéig. A furcsa az egészben az, hogy... nem is hiányoztak. Teljesen elvoltam Ryodannal és Danival, sőt jobban szórakoztattak, mint Mac és Barrons. 

Ami zavart, az a " háromszög" felállása. A macskakaparás azért köszönhető, mert Dani csak 14 éves, az istenért, én feldobnám 3-4 évvel a korát, mert úgy sokkal több lehetőség rejlene a dolgokban, így eléggé értéktelennel tűnik a "szerelmi háromszög" kifejezés. Szóval ez a "háromszög", ami kialakult Ryodan, Christian és Dani között, az nagyon hajaz nekem Barrons, V'lane és Mac háromszögére. Egy sidhe-látó lányka; egy halhatatlan, sötét és rideg férfi a jól megismert csoportosulásból és egy sötét herceg. A herceg megszállottja a lánykának, a halhatatlan hapsi kisajátítja a lánykát, mert érdekeiben áll a képessége... Bár, bevallom még ez sem zavart, mert élveztem, de ez egy tipikus hiba ezeknek a folytatásoknak a lezárás után. Visszatérve a fent említett példákra... Ezt megspékelte a nyomozás, ami izgalmassá tette legalább. Ja, és a háromszögbe még beugrott Táncos, egy halandó zseni, aki új karakternek nevezhető.


Ha nem olvastad a Tündérkrónikákat, akkor valószínűleg semmit sem fogsz érteni ebből a regényből, hiába különálló sorozatnak számít, nem az. Ez egy folytatás, csupán más szemszögből. Én teljes mértékben oda voltam a történetért, úgyhogy csak várni tudom a folytatást. Moning ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy simán a kényelmes kis székembe szögez a történetével. Most sokkal több humort csempészett a történetbe, ami talán egy kicsit hiányzott az előbbiekből. Amit egyszerűen imádtam az a végén való nagy összecsapás volt, amikor a hatalmas szörny érkezése előtt képesek voltak egy I-Pod-on harcolni, hogy milyen zene szóljon rajta, leminősítették a másik által szeretett zenét, mindenki mást akart hallgatni, mint egy zsibvásáron. :D Az egyik kedvenc részem, hihetetlen egy csapat gyűlt ott össze. Na, ebből most nyilván nem értetek sokat, de ha elolvassátok érteni fogjátok, egy kis ízelítő belőle:

"– Mi olyan nagy szám a Linkin Parkban, a kurva életbe.
– Hé, zajra van szükségünk! Ne vegyétek ki az iPodot a tartójából – Táncos kikapja Ryodan kezéből a készüléket, és visszateszi a helyére. – És Mega odavan Chesterért.
– Nem is.
– De igen, Mega.
– Túl öreg.
– Hány éves? – kérdi Christian.
– Legalább harminc!
Lor felnevet.
– Kibaszottul vén, mi, kölyök?
– Haver – értek egyet vele. Kedvelem Lort.
– Adele van? – reménykedik Jo.
– Egyetlen dala sincs – jelentem be boldogan. – De van néhány Nicki Minaj-szám.
– Valaki lőjön le. Most – nyögi Ryodan, és behunyja a szemét."

Karen Marie Moning: Megnyílik az ég
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Ryodan, Dani
Sorozat: Tündérkrónikák – Dani Krónikái
1.) Megnyílik az ég
2.) Burned (Égve)
Megjelent: 2012
Kiadó: Cor Leonis
Oldalszám: 464
Eredeti cím: Iced
Műfaj: fantasy, urban fantasy

hétfő, október 28, 2013

Man of Steel - Az acélember

Az egyik legjobban várandós mozifilm, amit én is felraktam a "mindenképpen meg kell tekinteni" listámra. A képregényhősök rajongója vagyok, de inkább mozivásznon, mint képregényben. Imádom mindet: Vasember, Batman, Hulk, Thor, Macskanő, Pókember, A Zöld Íjász... Jöhetnek bármikor, de nem bárhogy. 

Superman története különösen közel áll hozzám és ez a Smallville című sorozatnak köszönhető, amit tökéletes képregénysorozatnak tekintek, mind a szereplőgárda (Tom Welling, hát igen...), mind a történések, mind kivitelezés szempontjából, holott tíz éve kezdődött a sorozat első évada és a sorozat maga egy teljes évtizedig tartotta sakkban a lázas nézőket. 

Érthető, hogy tűkön ülve vártam a nagy mozifilmet, amit mindenhol beharangoztak, hatalmas érdeklődést kapott, én is kíváncsi voltam vajon milyen feldolgozással lesz dolgunk ezúttal? Az élmény... nos... egyrészt lenyűgöző másrészt fájdalmasan unalmas és dühítő volt.

A legelején szólok mindenkinek, hogy erősen spoileres az értékelés, vagyis nagyon sok mindent el fogok árulni a történettel kapcsolatban, főleg azokat a dolgokat, amik nem tetszettek. Ha még nem láttad a filmet és nem szeretnéd tudni előre, hogy mi fog történni, akkor csak saját felelősségre olvasd tovább! Most a szememre hányhatnád, hogy "jaj már, ez a Superman, az alaphelyzettel nyilván tisztában vagyok, mi újat tudnál mondani?" Tudok.

Először is kezdjük a jó dolgokkal, mert miért ne? Nem az a célom, hogy elvegyem a kedveteket a filmtől, ki tudja, talán nektek ez lesz az évszázad filmje. Nem mindenkinek megegyező az ízlése, elfogadom. Amikor elkezdtem nézni a filmet (beültem a tévé elé, kezemben a tál pattogatott kukoricával, kényelmesen és nagyon boldogan), akkor az első gondolataim a következők voltak: ez a film király! 

Persze rögtön az elején tisztában voltam vele, hogy a film az én szememben nem fogja felülmúlni szeretett Smallville-omat és szeretett Tom Welling-emet, akit úgy megszoktam már Clark Kentként.... Na, de mindegy. 

A film első jelenetei Russell Crowe-al (Jor-El) hihetetlenül királyra sikerültek. Tudni kell még azt, hogy ez a feldolgozás azzal kezdődik ahogy a Kryptonnon lázadás tör ki Zod által, majd az egész bolygó megsemmisül miután Jor-El és Lara elküldik a kisfiukat, Cal-El-t a Föld nevű bolygóra. Hihetetlenül látványosra és részletgazdagra sikerült ez az első húsz perc, a Krypton ábrázolása nagy hasonlóságot mutat a Csillagok háborúja egyes jeleneteivel, egy szuperül kinéző sci-finek voltam tanúja.

a Krypton és Jor-El

De már itt is feltűntek a defektek, amik nagyon nem tetszettek. Az első jelenetekben láthattuk megszületni a kis Cal-El-t, majd Zod lázadása következett, aki valamiféle kódexről pampogott. Mint kiderült nemsokára: a Kryptonon az újszülött csecsemőket nem nemzés alapján hozzák létre, hanem ennek a bizonyos kódexnek a segítségével hozzák létre és táplálják a kis kryptoniakat. Ez számomra teljesen új információ volt, emberek, ez a képregényben is így van? Ezen mozifilm szerint Cal-El (vagyis Clark Kent) sok év után az első olyan baba, aki nemzés következtében született.

egy kryptoni csecsemő

Russel Crowe nagy nehezen ellopja a kódexet és beletáplálja a babába, mielőtt elküldik a Földre. Aztán az egész film erre alapoz, ami szerintem totális defekt. Persze mindenki tudja, hogy a Krypton el fog pusztulni, de miután elkapják Zod-ot és a többi lázadót nem, hogy hagynák őket meghalni mindenki mással a bolygón, hanem elküldik őket egy jó kis nyaralásra valami fekete lyukba, ahol túlélik az egész katasztrófát, így később megtalálhatják a Földet. Semmi értelme.

Jor-El és Lara


Ezen első húsz percnek a látványa csillagos ötös.

Ezek után megérkezik a történet a Földre, méghozzá egy halászhajóra. Hogyan? Miért? Mit keresümnk egy halászhajón? Ezen gondolatok röpködtek az elmémben, majd egyszer csak megjelent Superman. Egy halászhajón, majd egy lepukkant kis kocsmában. Lehet, hogy én vagyok az, aki nincs tisztában a történettel, de Clark Kentnek nem egy újságírói szerkesztőségben a helye egy nagy szemüveggel? Mindezek ellenére Superman-ünk (Henry Cavill) egy jó kis mentéssel kezdi meg a jeleneteit, amiben engem személy szerint a Farkasra emlékeztetett az X-men-ből.

Mindezek közben jönnek a visszaemlékezések is, amikben a kicsi Clark felfedezi a képességeit, amiket nem használhat, mert senkinek sem szabad megtudnia, hogy mire is képes. Látjuk a szüleit, látjuk ahogyan a kis Clark megmenti egy iskolabusz utazóit, majd látjuk Jonathan Kent halálát is, ahol én személy szerint a fejemet fogtam. Legyen elég annyi, hogy ha nekem választanom kéne, hogy a titkomat őrzöm meg vagy megmentem apám életét, akkor valószínűleg az utóbbit választottam volna.

Nemsokára megjelenik Lois Lane is - és most jön a legnagyobb poén az egészben, ugyanis ezen feldolgozás Lois Lane-je Amy Adams, aki szerepelt a Smallville első évadában, mint meteorfertőzött mutáns. Ezt egy kicsit ironikusnak találtam. Legalább őt meghagyták újságírónak az eredeti történet szerint...

Lois Lane

Lois és Clark találkozása is érdekesnek nevezhető, de nem lövöm le a poént azért, a lényeg annyi, hogy Clark megmentette az életét, hozzáteszem Lane látta az arcát is (ez fontos lesz a későbbiekben). Lois persze kíváncsi, hogy ki a megmentője és mi is ő, ugyanis látta mire képes. Miközben Lois cikkeket ír a megmentője képességeiről és űrlényekről, addig Clark rátalál egy űrhajóra, amiben találkozik apja árnyékával, ekkor mindent megtud a származásáról és megkapja a ruhát is. Ezután következik egy vagy tíz perces repkedés az új fasza kis ruhában, amit halálra untam.

Superman/Man of Steel/ Clark Kent

Ezek után végre történt is valami említésre méltó, ugyanis megjött Zod és a lázadó csapata, mindenhol a világban elment az áram és minden elektromos készüléken megjelent a felirat: You are not alone. (Nem vagytok egyedül.) Ez az egyik legjobb rész, a kevés jelenetek közül az egyik, ami tetszett. Superman-nak végre van valami dolga is. 

Zod üzenete: You are not alone

Zod megfenyegeti az egész Földet, miszerint ha egy bizonyos kryptoni nem adja meg magát, aki az emberek között elvegyülve él, akkor megsemmisíti az egész bolygót. Clark, mielőtt megadná magát, elmegy gyónni egyet (ez a jelenet is kiverte a biztosítékot), majd szépen megadja magát, hisz a Földet védeni kell.

Superman megadja magát

Szóval ekkora már a történet több sebből vérzik. De ha mindez nem volna elég, nem csak Superman-t viszik el a hatalmas űrhajóra, hanem Lois Lane-t is. Kérdem én: minek? Honnan ismerik egyáltalán ezek a lázadók ezt a kis jelentéktelen újságírónőt? Minek akarják ezek elvinni őt is? Na, mindegy, úgysem kár érte...

Ezek után ismét padlót fogtam, mikor Superman fulladozni kezdett az űrhajón... Fulladozni? WTF? A fulladozás magyarázata: hozzászokott a földi levegőhöz és a kryptoni levegőt még szoknia kell. Ez valami vicc akar lenni? Mert annak rossz. Superman azért az aki, mert majdhogynem halhatatlan, ő nem tud megfulladni! Mi ez a baromság?! Jól tudjuk, hogy Supermannak egyetlen dolgokkal lehet ártani: a kryptonittal, de ebben a feldolgozásban ez sincs jelen. Szó sem volt a zöld kövekről, egyet sem láttam a film során, mondjuk magamban megállapítottam, hogy felesleges is, hisz enélkül is simán lenyomták...

Superman és Lois Lane

Lois lövöldözik egyet-kettőt az űrhajón Jor-El segítségével, majd valami kabinon keresztül távozik, amibe majdnem belehal, de Kent ismét megmenti az életét. Mindezek után Superman végre harcol egy kicsit az ellenséggel egy kisvárost szét is vernek, ami ismét látványora sikerült, azonban sajnos átléptek a látványzsenik egy bizonyos szintet, ami már nem tűnt valóságosnak, egy idő után úgy éreztem, mintha egy számítógépes játékot néznék. 

Superman harc közben

Zod mindezek után úgy dönt, hogy átváltoztatja a Földet a Kryptonná, ami annyit tesz, hogy kiírtja az emberiséget. Ekkor már nagyon elfáradtam, valahogy már nem is kötött le a film, mégis végignéztem, mondván mi fog kisülni ebből. Látványra továbbra is csillagos ötös, kivéve azt a részt, ami egy számítógépes játékra emlékeztetett. Egy hatalmas várost romokba dönt és mindeközben én arra gondolok, hogy hol van a Superman, aki egyszerűen odarepül és ellöki az űrhajót? Ja, hogy a bolygó körül repked éppen és még mindig csak a helyszínre igyekszik. Hát, jó későn érkezett meg, valami kígyós izé még akadályozta is, amivel nem bírt megbirkózni egykönnyen.

az űrhajó romba dönti a várost

Miután sikerül kiiktatni az űrhajót, ami elpusztította az egész várost, Superman megküzd Zoddal, ekkor azokat az épületeket is összedöntik, amik valami folytán megmaradtak. A halottak száma az egekben és, ami ismét kiverte a biztosítékot Zod megölése volt. Ugyanis a hatalmas csata után, miután emberek milliói haltak meg, városok dőltek romba, mindezek után Superman úgy öli meg Zodot, hogy... egészen egyszerűen... kitöri a nyakát. Csak így. Hát ezt már az elején is megtehetted volna, csapok a homlokomra fáradtan.

Superman és Lois Zod holtteste mellett

A romba dőlt város közepette Clark és Lois ismét találkozik, smárolnak egy jót, pár túlélő is feltűnik, megjött a Happy End, a gonosz kiiktatva, hurrá... és akkor kicsit vissza is kanyarodunk az eredeti történethez, ugyanis megjelenik a szerkesztőségben Clark Kent (bár nem tudom melyikben, mert az eredeti összedőlt, na mindegy), a főszerkesztő bejelenti, hogy új tagja van a szerkesztőségnek, Lois Lane feláll, meglátja Kentet a nagy szemüvegben - és most kapaszkodjatok meg - bemutatkozik, majd üdvözli az újoncot az újságnál. WTF???? Smárolt vele az istenért és nem ismeri fel? Egy szemüvegtől? Tisztában vagyok vele, hogy az eredeti történet szerint is így van, de ez most így akkor is nevetséges volt számomra.

Clark Kent, mint újságíró

Mindezt két és fél órán keresztül. Nem sajnálom, hogy megnéztem, mert látványra hihetetlen élmény volt, persze új feldolgozás, tehát lehetnek eltérő dolgok, mégis sok buktatót vélem felfedezni. Hiányoltam a kryptonitot, bár mint már említettem nem is volt szükség rá... Hiányoltam Lex Luthort is, ha már itt tartunk. Valószínűleg hatalmas falat a Supermant eljátszani, Tom Wellingnek szerintem nagyszerűen sikerült, nálam ő a kedvenc. Bevallom ezen feldolgozásban szép volt a ruha. :D Lois Lane egy vicc volt ebben a filmben, a Smallville-beli Lois közelébe sem érhet. Ezt az összehasonlítást nem azért írom mert elfogult vagyok, csak ez a véleményem és kész. Számomra ez a film cselekményileg és történésileg egy nagy csalódás volt, egy jó volt benne, a fenomenális látvány. Egy kis humor talán feldobhatta volna, de inkább volt lelkizés. Egyszer megnézhetős film számomra, remélem azért nektek jobban tetszett. :D Köszönöm, hogy eddig képesek voltatok olvasni veszett elmém szüleményeit, ezeket muszáj volt kiírnom magamból.

Összegzés:
Hűség a könyvhöz: nem aktuális
Szereplőgárda: 10/5 - Russell Crowe és Laurence Fishburne miatt
Hangulat: 10/4
Látvány: 10/10
Befejezés: 10/3 - nagyot ütött