5 / 100 könyv. 5% kész!

csütörtök, január 31, 2013

Havi halom 2013#1

A január különböző regények olvasásával telt többek között ifjúsági, disztópia és egy horror. Összesen nyolc könyvet olvastam el újév óta, amik pontozási sorrendben a következők:


Ezek közül a választottjaim:

A hónap regénye:
 Karen Thompson Walker: Csodák kora


 A hónap borítója:
[Ebben a hónapban ugyanaz, mint a hónap regénye]

kedd, január 29, 2013

Meg Cabot: Hajrá hercegnő!



Ez található a hatodik rész hátulján, ami egy kicsit nevetséges, főleg ha arra gondolunk, hogy a nem létező Michael vette rá a nem létező Miát arra, hogy kiadják a könyvet és lássuk be, ha valaki, aki olvasta a barátnője naplóját és ilyeneket olvasott benne magáról, akkor kétlem, hogy támogatná a nyilvánosságra hozást. Jó jó, kitalált személyekről van szó, kitalált a sztori meg ez a hátulján lévő ostobaság is, de könyörgöm, hát akkor is, ha már kitaláció, akkor legyen már hiteles! Ugyanis ez a rész az eddigi legidegesítőbb. Félre ne értsen engem senki, mert imádom a kedves írónőnket és a történet humorát meg képtelenségét a hihetetlen szereplőkkel együtt, de ez a rész kicsit túlfeszítette a húrt a tűrőképességemen. Természetesen nem az írásmóddal volt a baj, és nem is a humorral, hanem sokkal inkább Mia karaktere megy néha az idegeimre a problémáival. Abban nem vitatkozom, hogy Meg Cabot remekül adja vissza a mai tizenöt-tizenhat éves lányok problémáit, nyűgeit és gondolatait, amikor végre fiúbarátjuk lesz és lehet, hogy sokan tényleg úgy viselkednek, mint Mia ebben a kötetben; ergo: túlstresszelik magukat, hogy talán a fiú többet akar, és jaaaj én még nem állok készen ARRA és akkor jaaaj dobni fog ezért vagy jaaaj ez olyan gáááz. Na ez az, ami kiakasztott.

Másrészről pedig teljes mértékben rásütöm a kedvenc főszereplőnk homlokára a NAIV és VAK jelzőket, ugyanis olyan nyilvánvaló dolgokat nem ért és nem vesz észre, amik szó szerint kisütik a szemét a helyéről. Ilyenkor legszívesebben elé állnék megráznám és értelmet vernék a csinos fejébe, de ugye ez képtelenség. Jó sokszor idegharcot vívtam magammal miközben olvastam, de a végén amikor is Meg Cabot gyönyörűen elsimít mindent ismét, mint mindig - végre lenyugszom és ekkorra már teljes bennem a bizonyosság, hogy Michael a kedvenc karakterem.

Ez a rész tehát egy kissé túlfeszítette azt a bizonyos húrt, mégsem voltam képes kihagyni, mert mégis az egyik kedvenc írónőmről van szó, tehát idegek ide vagy oda, ha közrejátszik az elfogultság - néha jól jön egy kis agyrobbanás, valamint kitisztul az ember feje, ha lefejeli az asztallapot. Haha...

Meg Cabot: Hajrá hercegnő!
Értékelésem: Csalódás
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Michael
Sorozat: A neveletlen hercegnő naplója
6.) Hajrá hercegnő!
6 és ½.) Mia karácsonya
10.) Mindörökké hercegnő
11.) A hercegnő férjhez megy
# Valódi és képzeld hercegnők
#Ünneplő hercegnő
#Mia Thermopolis határidőnaplója 2006
Megjelent: 2005
Kiadó: Ciceró
Oldalszám: 256
Eredeti cím: Princess in Training
Műfaj: ifjúsági, romantikus

vasárnap, január 27, 2013

Nalini Singh: Borzongás



Bevallom: tele vagyok kétségekkel ezzel a sorozattal kapcsolatban. Az első részben; amikor is belevezettek ebbe a világba; a sztori és a történet nagyon érdekes volt a mentálhálóval és az alakváltókkal meg a gyilkossági szállal, azonban voltak buktatói és hibái. A második rész egy az egyben az elsőnek a másolata volt csak más szereplőkkel. Veszett ügynek könyveltem el a harmadik részt amikor még bele sem kezdtem. A tippem: lesz még egy mentálunk, akit kiragad az Elcsendesedésből egy alakváltó, kettejük között szerelem szövődik, ami teljességgel furcsa hisz a mentálok érzéketlenek - mindezt egy gyilkossági szállal a háttérben és túl sok erotikával megspékelve. Még is adtam neki egy esélyt és belevágtam az harmadik részbe, hozzáteszem félve a még nagyobb csalódástól. Hál' istennek kellemesen csalódtam és merem állítani, hogy az eddigi négy közül talán ez tetszett a legjobban. 

Nem kis örömömre az alakváltók csapatában átugrunk a macskáktól a farkasokhoz. Vártam már, hogy sokkal részletesebben megismerhessük a farkasokat, akik szövetkeztek Lucas-al meg a klánjával. Szóval a történet áthelyeződött a farkasodúba egy olyan szereplőhöz, akit az első részben a pszichopata Santano Enrique (remélem jól írtam le a nevet) elrabolt és megkínzott, azonban időben odaért a felmentősereg és sikerült életben megtalálniuk a fiatal farkaslány: Brennát. Brenna fájdalmasan éli a mindennapjait a múlt árnyékába burkolózva és képtelen kitörni a rémálmok skatulyájából. Eközben visszaemlékezhetünk az első részből arra a mentál családra, akik régebben kiléptek a mentálhálóról és a farkasodúban találtak menedéket, ugyanis ebbe a családba tartozik a veszélyes és sötét Judd is. Judd még a kilépése előtt Nyílként szolgált, azaz egy idomított gyilkos volt, aki az elméjével ölt. A történetben felüti a fejét egy bizonyos lázadó, a Szellem, aki az Elcsendesedést hívatott megtörni és valaki még mindig Brenna életére akar törni.

Az első 20 oldalnál lankadt figyelemmel olvastam, mert habár örültem a fennállás megcserélésének, mert végre egy mentál férfi és egy alakváltó nő között történik valami, de a kétségek elborították az elmémet. Aztán valahol kezdtem rájönni, hogy ez jó. Judd karaktere messze túlszárnyalta az eddigi Lucas-t és Vaughn-t. Sokkal mélyebb és sötétebb karakter, Brenna fájdalma és küzdelme pedig még inkább érdekes és lebilincselő volt. A negatívumok is lecsökkentek, a harmadik részben már nem szerepelt annyi erotika - nagy örömömre - és sokkal mélyebben fel lett építve a történet sötétsége, a hangulat feszültsége, a karakterek érzései és a gyilkossági szál továbbszövögetése, szóval Nalini Singh sokkal nagyobb hangot adott most ezeknek, ami jó döntés volt. A történet nagyon hirtelen váltott lassú és feszült csendből izgalmas és pörgős eseménysorozatba. 

A hangulatért csillagos ötöst kell adnom. Van valami ebben a könyvsorozatban, amiért képes voltam továbbolvasni és az nem a főszereplők - naná, hisz mindig újak kerülnek az előtérbe akkor amikor végre megszeretjük az előzőeket - sokkal inkább a hangulata az, ami miatt még mindig érdekel. Hát, meg persze az a bizonyos háttérben megbújó szál a mentálhálóval meg a közelgő háborúval, ami az alakváltók és a mentálok között kezd szépen lassan kialakulni. Kíváncsi vagyok mi lesz ennek a vége, de könyörgöm halljak már valami érdekeset az előző szereplőkről is, mert ha a következő részben megint egy mentál és egy alakváltó szenvedését kell olvasnom, akkor kiugrok az ablakon. Mindenesetre ez a rész eléggé lekötötte a figyelmemet, ahhoz, hogy valamikor belevágjak a következőbe is. Hajrá, Nalini, nyűgözz le!

Nalini Singh: Borzongás
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Judd
Sorozat: Egy világ – két faj – állandó küzdelem
3.) Borzongás
Megjelent: 2007
Kiadó: Egmont-Hungary
Oldalszám: 416
Eredeti cím: Caressed by Ice
Műfaj: romantikus, sci-fi, urban fantasy

szombat, január 26, 2013

I want it! #12

Nagyon érdekes regényeket és sorozatok folytatásait látom mostanában az előrendelhető listákon. Néhányat megmutatok nektek, amik érdekelnek.



Elsősorban jó hírt közlök, ugyanis nemsokára jön a svéd írók tollából született Engelsfors trilógia második kötete hazánkban, minek címe: A Tűz.

Megjelenése: 2013.4.15

Fülszöveg: "Vége a nyárnak és a kiválasztott hat lányt a gimnázium második osztálya várja. A szünidő szinte rettegésben telt el, és ők felkészültek a gonosz erők következő lépésére. Ám a veszedelem olyan irányból fenyegeti őket, ahonnan egyáltalán nem számítanak rá. Egyre nyilvánvalóbb, hogy valami nagyon nincs rendjén Engelsforsban. A múlt összefonódik a jelennel, az élő találkozik a holttal. A Kiválasztottak között még szorosabb lesz a kötelék, és a lányok megint rádöbbennek, hogy a rendkívüli képesség vagy a varázslat sem vigasztalja a boldogtalan szerelmeseket, és nem gyógyítja meg az összetört szíveket...
A svéd szerzőpáros fiatal felnőtteknek szóló trilógiájának első kötete, a "Kör" óriási sikert aratott az egész világon, és nagy várakozás előzte meg a folytatást, melyben újabb sötét és misztikus fordulatok borzolják az olvasók idegeit."




És hogy a humor se maradjon el találtam egy érdekesnek ígérkező sorozat első részét is, amit egy magyar író alkotott: Csabai Márk.

Megjelenés: 2013.8.30

Fülszöveg: "Néha nézz a dolgok mögé. Ha szar a helyzet, igyál egyet - jobb nem lesz tőle, de legalább nem remeg a kezed. Próbálj meg a maffiával szembeszállni. Humorral mindent elviselhetőbbé lehet tenni, még azt a lőtt sebet is. Tudsz jobbat? Van más választásod? Ha akarnak, legyűrnek, ha akarod, te gyűröd le őket. A kísérőd legyen egy csecsen, a társad egy borotvaéles pesti arc, és a fegyvered egy kilenc milliméteres. Használd az eszed. Küzdj és nevess! Ja, és a legfontosabb. Ne bízz senkiben, főleg a nőkben nem. Mik az esélyek, ha ellenfeleid az iskolában, te pedig az utcán tanultál?"




 Még egy sorozat felütötte a fejét a Sírkertek királynője. A trilógia első kötetének címe: Örök kísértés. Mivel imádom a szellemes, kísértetes sztorikat, ezért rögtön felfigyeltem rá,

Megjelenés: 2013.2.28

Fülszöveg: "A fiatal és titokzatos Amelia Gray sírkő-restaurátor, aki látja a halottak szellemét. Az élősködő kísértetek azonban soha nem tudhatják meg, hogy látja őket, hiszen akkor élete veszélybe kerülhet. A lány ezért elkerüli azokat az élőket, akiknek nyomában szeretteik nyughatatlan szellemei járnak.
John Devlin detektívnek brutális gyilkosságok felderítésekor lesz szüksége Amelia segítségére, ám a férfit árnyékként követi elhunyt felesége és kislánya.
A lány hiába küzd a férfi iránt érzett vonzalmával, miközben látja azt is, ahogy a kísértetek parazitaként szívják el a férfi életerejét. Azonban hiába igyekszik tartani a távolságot, a kettejük közti vonzalom elmossa a határokat e világ s a másvilág között..."

csütörtök, január 17, 2013

Karen Thompson Walker: Csodák kora



Hihetetlen élményt tudhatok magam mögött. Ez a regény egy olyan élményt adott nekem, amit nehéz lesz ide leírni és definiálni, de azért megpróbálom. A történet önmagában foglalja az élet nagy kérdéseit, a lehetséges jövőt, az emberi kapcsolatokat, a változást és a tanácstalanságot. Képzeld el, hogy egy nap később megy le a nap, mint kellene, vagy éppen később kell fel, mint általában! Képzeld el, hogy ülsz a sötétben és várod, hogy végre történjen valami, akármi, hogy visszajelzést kapj: minden rendben! Azonban legbelül tudod, hogy semmi sincsen rendben, mert valami megváltozott, valami van a levegőben, ami eddig nem volt: a kétségbeesés. Kaliforniában járunk egy kis utcában és annak egyik házában, ahol egy kislány éli mindennapjait szüleivel. Julie élete hétköznapi, egy legjobb barátnővel, iskolával, szülőkkel... Egy tizenegy éves átlagos problémáival egészen addig a napig, amikor minden megváltozott körülötte. A Föld forgása lelassult. Először nem volt észlelhető, nem volt szembetűnő, de aztán a nappalok és az éjjelek egyre inkább hosszabbak lettek. Nemsokára elkezdték vizsgálni a tudósok a jelenséget, minden híradóból ez folyt, az iskolában erről beszéltek a tanárok és mindenhol szárnyra kapott egyfajta félelem az ismeretlentől. Senki sem tudta, hogy mikor kezdődött és, hogy mikor lesz vége; a nappalok és az éjszakák pedig hetek után elérték a negyven órát. Ahogy az emberek nevezték: a lassulás hatással volt a gravitációra, emberekre, állatokra, mindenre. Tömegesen pusztultak el a madarak, felütötte a fejét a betegség...

Először azt hittem, hogy a regényt egy kislány szemével látjuk, ugyanis Julia még csak 11 éves volt ekkor, azonban a végén rájöttem, hogy az immár 24 éves Julia meséli el nekünk a történéseket múltidőben egy visszaemlékezés keretében. Furcsállottam is, hogy egy 11 éves kislány honnan szedne ennyi szakszót és tudományos tényt. Végigkísértük a kislányt élete sorsfordító évén, amikor az egész kezdődött. Ez alatt Julia megismerkedett a félelemmel, barátsággal, magánnyal, szerelemmel és a fájdalommal. 

Ami a legjobban megragadott benne az a tudományos oldala volt. Olyan élethűen szemléltette velünk az írónő a Föld lassulását, környezeti és fizikai következményekkel, emberi kapcsolatokkal, pusztulással... Tapintható és hihető, ezért borzongtam bele. Hihetetlenül szép és egyben kétségbeejtő történet, ami akár velünk is megtörténhetne. Mostanában sok utópiát olvastam, de egyik sem hihető eléggé, szerethetőek, izgalmasak, érdekesek, de nem hihetőek. A Csodák kora abszolút valóságos.

Bevallom elsírtam magamat párszor. A hangulat elképesztően belenyomott a székbe és nem hagyott felállni, végig volt bennem egyfajta félsz, egy megmagyarázhatatlan feszültség, ami nem hagyott nyugodni. Könnyen olvasható, mégsem egyszerű olvasmány. 

Nem egy izgalmas utópisztikus regényt fogsz a kezedben, aminek pörgősek a történései. Közel sem. A történések lassúak, de feszültek. A karakterek kidolgozottak, mély és komoly személyiségek. Nem mindig az a tökéletes könyv, ami azért letehetetlen mert pörgős. Az is tökéletes regény, ami azért letehetetlen, mert a hangulat és a feszültség nem engedi. 

A Csodák kora egy olyan utópia, ami ha velünk megtörténne, rettegnénk, ezért rettegve olvassuk.

Karen Thompson Walker: Csodák kora
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Megjelent: 2012
Kiadó: Libri
Oldalszám: 354
Eredeti cím: The Age of Miracles
Műfaj: disztópia, ifjúsági, posztapokaliptikus, sci-fi

szerda, január 16, 2013

Meg Cabot: Talpig rózsaszínben



Mia élete a feje tetejére borul, miután a szülinapi vacsorája egy szerencsétlen balesetbe torkollik, amikor is Grandmére kutyája, Rommel miatt kirúgnak egy fiatal pincértanulót. Nemsokára sztrájk indul az ügyben, aminek vezetője nem más, mint Mia legjobb barátnője Lilly lesz! Igen, Lilly is megbolondult, ugyanis miután megismerkedett a fiatal pincértanulóval azon nyomban faképnél hagyta az eddigi fiúját, Boriszt. Váratlanul minden elromlott Mia körül, mikor kiderült, hogy nem mehet el a búcsúbálba, ugyanis Michael túl cikinek tartja. Eközben nagyon úgy tűnik, hogy Borisz több napos mély depresszió után megtalálta az új múzsáját, akit Mia nagyon is jól ismer... Mindennek tetejébe Mia érdekes telefonhívást kap az iskolában, ugyanis egy tűzoltó keresi fel azzal a kijelentéssel, hogy édesanyja összeesett a Grand Union áruházban.

Azt szeretem Meg Cabot könyveiben, hogy bár mindig minden összekuszálódik, tömérdek probléma tűnik fel, a könyv végére mégis képes mindet megoldani és elsimítani. Az írónőnek tökéletes érzéke van a Happy End-ek terén.

Meg Cabot: Talpig rózsaszínben
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Michael
Sorozat: A neveletlen hercegnő naplója
5.) Talpig rózsaszínben
6 és ½.) Mia karácsonya
10.) Mindörökké hercegnő
11.) A hercegnő férjhez megy
# Valódi és képzeld hercegnők
#Ünneplő hercegnő
#Mia Thermopolis határidőnaplója 2006
Megjelent: 2004
Kiadó: Ciceró
Oldalszám: 244
Eredeti cím: Princess in Pink
Műfaj: ifjúsági, romantikus

Megújult a Várólista menüpont

Figyelem! Megújítottam a Várólista menüpontot. Kicsit kategorizáltam az elolvasandó könyveimet sorozatok, egyrészes regények szerint... stb. Muszáj ezeket számon tartanom, mert a végén még elfelejtem, hogy melyik könyveket néztem ki magamnak, nos ebből pedig annyi van, mint a huzat. Igen, rájöttem, hogy jó sok van még, amiket el szeretnék olvasni, de még nem került rá sor, úgyhogy bele kell húzni. Egyszóval kicsit összeszedtem őket. Ha valakit érdekel >> KATT

péntek, január 11, 2013

Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 4 és 1/2



Persze tudom ez a kötet olyan rövid, mint egy lehelet, mégis kénytelen voltam elolvasni, mert finoman szólva is függő vagyok és ez ellen nem is lehet mit tenni. Jóllehet mindössze negyedóra is elég elolvasni, mégis élmény és ugyanolyan jó mint az eddigiek és már a tudat, hogy tartom a kezemben is jól esik, ugyanis ezzel is segítem a magyarországi Gyermekétkeztetési Alapítványt, mert Meg Cabot őket támogatja ezen könyv bevételével, ami lássuk be nagyon szép gesztus.

Ebben a pöpp kis részben szó esik egy jó hosszú buszútról, a szegényebbek megsegítéséről, rovarokról, sátrakról és jó sok kukoricáról. Mia végre rájött, hogy miben is jó valójában, mihez ért ő igazán és ezt kamatoztatni is fogja.


Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 4 és 1/2
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Michael
Sorozat: A neveletlen hercegnő naplója
4 és ½.) A neveletlen hercegnő naplója 4 és 1/2
6 és ½.) Mia karácsonya
10.) Mindörökké hercegnő
11.) A hercegnő férjhez megy
# Valódi és képzeld hercegnők
#Ünneplő hercegnő
#Mia Thermopolis határidőnaplója 2006
Megjelent: 2003
Kiadó: Ciceró
Oldalszám: 68
Eredeti cím: The Princess Diaries 4 ½.
Műfaj: ifjúsági, romantikus

Meg Cabot: Mia Genoviában



Habár magasztalom Meg Cabot munkásságát és tényleg imádom a humoros, szerethető történeteit és szereplőit, de ez a rész egy kicsit kikészítette az idegeimet. Na, nem az írás móddal, vagy a humorral van a baj, mert ezeken a téren az író nő még mindig remekel. Nem, nekem főleg most a cselekménnyel volt bajom és bevallom néhol a hajamat téptem az idegeskedés miatt. Főszereplőnk lelki világát olvasni imádom, de néha túl sok. Például ebben a kötetben, amikor egyre csak azon kattog, hogy Michael úgy szereti-e és szakítani fog-e vele meg a többi. Persze ez teljesen élethűen ábrázolja a mai tizenéves lányok lelkivilágát, de - talán azért mert nekem nem olyan a személyiségem, mint Mia-é - kicsit sok volt nekem az úgymond "nyavalygásból".

Ebben a kötetben szó esett a nagy népszerűségnek örvendő film is a A neveletlen hercegnő, amit a könyvben, mint Mia életrajzi filmjét tüntetik fel. Nagyon humorosnak véltem, hogy Mia legjobb barátnője, Lilly akkora balhét csapott a film miatt, ugyanis nem jó barátnőként tünteti fel őt. A film beleszövése nagyon jó ötlet volt. 

Meg Cabot: Mia Genoviában
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Michael
Sorozat: A neveletlen hercegnő naplója
4.) Mia Genoviában
6 és ½.) Mia karácsonya
10.) Mindörökké hercegnő
11.) A hercegnő férjhez megy
# Valódi és képzeld hercegnők
#Ünneplő hercegnő
#Mia Thermopolis határidőnaplója 2006
Megjelent: 2003
Kiadó: Ciceró
Oldalszám: 220
Eredeti cím: Princess in Waiting
Műfaj: ifjúsági, romantikus