Sarah MacLean: A hódítás tíz szabálya

Ez a rész még jobban tetszett, mint az első. Egy kis történelem, egy kis romantika és egy kis humor. Amint megláttam, hogy érkezik a folytatása Calpurnia és Ralston történetének rögtön kaptam utána, habár tudtam, hogy nem ők lesznek a főszereplők. De nem is baj, mert még jobban odavoltam ezért a részért, amiért Ralston testvére: Nicholas St. John a főszereplő a második kötetben. Valahogy őt sokkal jobban megszerettem az ikrek közül. Úgyhogy tudtam, hogy nem fogok csalódni.

Tetszett, hogy a főszereplőnőt, Isabelt egyáltalán nem érdekli az etikett meg a jó hírnév, habár ezzel Callie sem volt másképp. Nick pedig a hős lovag, akinek gyengéi a bajba jutott nők. Imádtam a párosukat, imádtam, hogy nem az első rész majmolása volt, hanem tudott újat adni az írónő, nem úgy, mint a többi ilyesfajta sorozatban, ahol minden pár majmolja az előzőt. 

Nem kell nagy élményt várni ettől a könyvtől/sorozattól, sokkal inkább szórakoztató, egy unalmas, napos délutánon tökéletes, hogy elolvasd a hintaágyon, ha egy kis romantikára vágysz. Amint érkezik a harmadik rész, azt is el fogom olvasni, habár tudom, hogy Nick történetét nem fogja felülmúlni.

Sarah MacLean: A hódítás tíz szabálya

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Nick, Isabel, Rock

Sorozat: A csábítás kilenc szabálya 1.) A csábítás kilenc szabálya 2.) A hódítás tíz szabálya 3.) Tizenegy botrány egy herceg meghódításához

Megjelent: 2010

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 448

Eredeti cím: Ten Ways To Be Adores When Landing a Lord

Műfaj: történelmi, romantikus

Tovább...

A. O. Esther: Gombnyomásra #2

Oké, most már hivatalosan is új kedvencet avattam fel. Ismét egy trilógia/sorozat, amelynek rettegek a végétől, mert az azt fogja jelenteni, hogy lezárul a történet. Nehogy már csak három része legyen, belepusztulok! Ebben a pár napban olyan természetesnek érződött, hogy ha délután hazajöttem a suliból ott feküdt az asztalomon a Gombnyomásra 2., amit felvettem, hogy visszarepüljek a Hobbs birtokra meg Manipurába. Erre mi történt? Befejeződött a második kötet is. Mikor? Mikor pörgettem végig azt a több száz oldalt? Pedig egyáltalán nem vékony könyvről van szó. Botrány, én mondom. Itt valami humbug van.

Szívem szerint annyit írnék, hogy ne a soraimat olvasd, hanem magát a könyvet, de azért mégiscsak írnom kéne róla pár sort. Az első részben nagyon megszerettem a hangulatot, az újszerű világot, Manipurát, a Manipurán kívüli Hobbs birtokot és magukat a szereplőket is. Az egész szépen kivitelezett, valahol mesebeli, olyan Disney-s megközelítéssel, valahol meg a Grimm testvérek véres meséi jutnak eszembe. Olykor érzéki, romantikus, úgy, hogy majd elolvadsz, aztán meg olyan vérengzések leírásai vannak a következő oldalon, hogy megzavarodsz. Szeretem ezt a kettősséget.

Stella és egy farkaskölyök

Az írásmód még mindig gördülékeny, könnyen olvasható, bár egyszer-kétszer volt névcsere-effektus, amikor Mia helyett Stella neve tűnt fel és fordítva, holott a másik karakter nem is volt a helyszínen, de ez megesik, semmit sem rontott az összképen. Valahogy nem érződött ezen a köteten, hogy átvezető. Pedig sok trilógia esetében - és ezt figyelem is mostanság, hogy melyiknél van így - a második kötet egyfajta hidat ível az első rész újdonsága és a befejező kötet csúcspontja között. Ennél a trilógiánál ezt nem érzékeltem.

A szereplők továbbra is imádnivalóak, de most új kedvenceket avattam fel, talán azért, mert ebben a kötetben még jobban megismerhettem a karaktereket. Míg az első kötetben Mia és Liam volt a kedvenc párom, most más vette át a helyüket. Nem mintha kevésbé szeretném őket, mert még mindig imádom Liamat, de feltűnt a tetovált indián, Dylan és az angyali Stella is. Minden megmozdulásokat imádtam. A gyermekkori szerelem mindkét oldalról, a kétkedés, miszerint úgysem úgy tekint rám... És persze végül azért mégis egymásra találnak. Imádom, ahogyan az írónő ábrázolja a szerelmet.

Szereplők terén még egy gyöngyszemet fedeztem fel Mason karakterében, a szőke, humoros vadász, akitől minden nő elájul. Remélem a harmadik kötetben ő is megtalálja a társát. Ha már a humoros vadászoknál tartunk, a humor is jobban dominált ebben a második kötetben, egyre többször fedeztem fel az iróniát, a vicces helyzeteket (még egy hulla feldarabolása közben is!) és legtöbbször Mason volt a humoros részek közepén. Mindenképpen sokat derültem.

Stella festeget

Izgalmakban most sem volt hiány, az összeesküvés-elmélet tovább fűződik, a háború egyre közelebb jön, a feszültségek fokozódnak... A harmadik kötetben nagy harcokra számítok és már előre is nagyon félek a halálozástól, mert szinte biztos vagyok benne, hogy valamelyik szeretett karakteremtől búcsút kell majd vennem, hisz a befejező kötetekben mindig meghal egy olyan karakter, aki kedves az olvasók számára. Remélem ez most másképp lesz, pont elég nekem a tudat, hogy nem lesz negyedik kötet, ne kelljen még el is temetnem valakit!

A. O. Esther engem teljesen megnyert, ezzel a második kötettel még inkább. Most már rajongójának tudhat, legalábbis Gombi-rajongónak biztosan. A harmadik kötet március végén érkezik, pusmogták a fülembe... Jó, nem, biztos kézből tudtam meg, de az valahogy még nagyon messzinek tűnik. De legalább megvan a programom a tavaszi szünetre. A Gombnyomásra 3. állítólag sokkal hosszabb lesz, mint az első vagy a második, ez külön öröm számomra. Félek is meg nem is. Hol vagy már, március vége???

A. O. Esther: Gombnyomásra II.

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5*

Kedvenc szereplő: Liam, Dylan, Mason, Russel

Sorozat: Gombnyomásra 1.) Gombnyomásra I. 2.) Gombnyomásra II. 3.) Gombnyomásra III.

Megjelent: 2014

Kiadó: Decens Magazin Média

Oldalszám: 494

Eredeti cím: -

Műfaj: disztópia, fantasy, romantikus

Tovább...

Levia Anne: A múlt ára

Először is: köszönöm ismét az Álomgyár Kiadónak, ugyanis ezt a könyvecskét meglepetés gyanánt kaptam karácsonyra tőlük, mire hazaértem már ott várt a csomagocska, hihetetlenül örültem neki! 

Pár szót a kiadóról: Az Álomgyár Kiadó útját majdnem a kezdetektől követem, az egész azzal kezdődött, hogy megtalálták a véleményem a Molyon Arthur Madsen: Az elátkozott nap című könyvükről. Akkor megkérdezték, hogy más könyvükről is írnék-e? Ők voltak az elsők, akik recenziós példányokkal kezdtek ellátni, amit hihetetlenül köszönök Nekik! Annyira hatalmas dolog ez számomra. Azóta azt vettem észre, hogy a kiadó egyre gyönyörűbb könyveket hoz a könyvpiacra, a borítóktól mindig elájulok, olyan szépségesek. És azt kell, hogy mondjam, hogy a történetek is kezdenek egyre inkább tetszeni.

Úgyhogy akkor most jöjjön Levia Anne: A múlt ára. Na. Eléggé kettős érzéseim vannak a regénnyel kapcsolatban. Mert önmagában ahhoz képest, hogy kezdő íróval van dolgunk, a történet eléggé jól össze lett rakva, érdekes és olvasmányos is. De akkor menjünk bele részletesen.

A főszereplőnő kórházban ébred és fogalma sincs arról, hogyan került oda, vagy, hogy mi történt vele. Amnéziás téma. Sorban érkeznek az ismerősök, az emberek és mindenki mást mond, nem tudja kiben bízhat és ki az ellensége. Kiderül, hogy Carolina újságíró és valószínűleg sokkal mélyebben mászott bele egy sztoriba, mint kellett volna. Bekerül a képbe Carlos Ortega, a veszélyes maffiafőnök fia, valamint Michael, az ügyvéd, és még sokan mások. 

A történet nem lett szétkapva. Egy újságírónő, akit el akartak hallgattatni. A történet kuszán kezdődik, a regény elején kicsit azért még elveszve éreztem magam olvasás közben, kétkedve lapozgattam, de aztán valahogy rájöttem, hogy a sztori, habár egyáltalán nem egyedi, mégis érdekes. Enyhén bonyolult, épp annyira amennyire kell és az írónő nem gabalyodott bele a sok szálba, szépen kiívelt belőlük. 

Sok erőssége és gyengesége van a történetnek. Kezdjük az erősségekkel, mert azért mégis. Izgalmas. Levia Anne határozottan tudja tartani a figyelmet. Az izgalmasabb részek lekötöttek, sokszor úgy fejeződött be egy fejezet, hogy olvasnád tovább, mert tudnod kell, mi fog következni. A szemszögváltás. Mert azért nem csak Carolina szemszögét ismerhettük meg, hanem a húga, Maggie és, a bérgyilkos, Keenan szemszögébe is betekintést nyerhettünk, de rájuk majd később még visszatérek. Az élethelyzetek. Azért nem volt annyira kiszámítható a történet. Fordulatos volt, érdekes.

A gyengeségek. Mert számomra azért feltűnt egy-két dolog. A szereplők számomra nem voltak kidolgozottak eléggé. Sok-sok mellékszereplő feltűnt, sokakat csak felszínesen ismertünk meg. Ami engem kifejezetten irritált az Carolina férfi-ügyei. Jött Carlos, jött Michael, jött Peter... Az elején nem is igazán tudtam követni, hogy most éppen melyik pasi szemétől és illatától van a nő oda meg vissza. Ezzel is ágyba bújt, meg azzal is, de azt nem szereti, ahhoz vonzódik... Hát, nem tudom. Irritált még maga a főszereplőnő is. Lehet, pont azért, mert eléggé egyszerű a karaktere. Egyszerű, mégis talpraesett. Azért volt sok idióta megmozdulása. 

Észrevettem továbbá az írásmódban egy-két kivetnivalót. Nem is egészen értettem, mert úgy érzem Levia Anne tényleg tehetségesen ír. Ott van például a bombaleírás, ahol ketté állt a fülem, azt sem tudtam milyen vákuumról van szó, mert nem konyítok ezekhez, de pont ezért érezhető volt, hogy azért nem egy egyszerű írásmóddal van dolgunk, az írónő nagyon is tudatos leírásokat adott, szakszerűeket, amik nem kezdő íróra jellemzőek. Néha mégis észrevettem egyes sorain, hogy túl egyszerűek, néhol furcsán fogalmazott. Tehát az írásmód hol lenyűgözött, hol felbosszantott.

Számomra tehát Carolina karaktere és a pasis jelenetei eléggé untattak/irritáltak, de volt a regényben valami, egy mellékszál, ami engem sokkalta jobban érdekelt, mint Carolina és az ügyei. És ez nem más mint Maggie és Keenan. Uram Isten! Ők egy külön könyvet érdemelnének, remélem Levia Anne elolvassa ezen soraimat, mert ezek most hozzá szólnak. Számomra ők ketten voltak a favoritok és nagyon remélem, hogy lesz egy külön regényük, nem tudom ezen az írónő gondolkozott-e már, de megfontolandó dolog, szerintem! Maggie és Keenan jeleneteit olvastam a legszívesebben, ők voltak számomra a regény központja. Maggie forrófejű beszólásai, Keenan rideg magabiztossága és a kettejük között tátongó szakadék, amelyet Keenan állított fel azért, mert úgy érzi a munkája miatt nem elég jó a lánynak. A lökött csaj meg a számító bérgyilkos. Külön regényt nekik! Mondjuk A lelkem ára címmel, azért, mert Keenan lelkét csak Maggie képes elérni a szerelmével. :D Na, Levia Anne, mit szólsz? :)

Szóval. Összességében. Elég jó kis regény állt össze, ami persze koránt sem tökéletes számomra, de annyira azért nem érződik, hogy első könyves az írónő. Maggie és Keenan nekem nagyon sokat nyomtak a latba, ha ők nem lettek volna, szerintem sokkal jobban alul értékelem a könyvet. De így megkapja a bizakodó négyest. :) Majd A lelkem ára megkapja az ötöt. :D 

További sok sikert kedves Levia Anne!

Köszönöm szépen a könyv élményét az Álomgyár Kiadónak!

Levia Anne: A múlt ára

Értékelésem: Tetszett

Borító: 5/4

Kedvenc szereplő: Maggie, Keenan

Sorozat: A múlt ára 1.) A múlt ára

Megjelent: 2014

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Oldalszám: 224

Eredeti cím: -

Műfaj: krimi, romantikus

Tovább...

Jodi Picoult: Vezeklés

Igazából már egy ideje alig találok szavakat erre a regényre, akkora hatással volt rám. Az első Jodi Picoult regényem, először arra gondoltam, lehet, hogy nem a legkomolyabb témájával kéne kezdenem az írónőnek, de aztán rájöttem, hogy a többi regényben is komoly témákat boncolgat.

Ha csupán szavakkal kéne jellemezni a könyvet akkor a következőket választanám: Igazságtalan, Borzalom, Lélekroncsoló, Elgondolkodtató... Az olvasása közben olyasfajta gondolatok járnak az ember fejében, amikre sehonnan sem fogjuk megkapni a választ, soha. Az emberi kegyetlenséget első sorokból olvashatjuk végig annak tudatában, hogy ez nem egy fikció, hanem nagyon is valós volt, nem is olyan régen. A regényben olvasható félelmet és kétségbeesést, amit szinte érezni lehetett a a főszereplők (Minka) gondolatain keresztül, tudjuk, hogy egyes emberek ténylegesen átélték, ténylegesen benne éltek ezekben a helyzetekben. Belegondolni is szörnyű. Az igazi horror.

Vezeklés. A történet maga több szemszögből íródott. Megismerhetjük Sage Singer gondolatait, aki egy visszahúzódó, antiszociális, lelkileg erősen sérült nő. Édesanyja halála óta árnyéka önmagának, szörnyű múltjára az arcán éktelenkedő sebhely emlékezteti nap, mint nap. Az emberi érintkezéstől menekülve dolgozik éjjelente egy pékségben, mintegy menedékként; nappal pedig bujkál. Monoton életéből azonban kirángatja valami, illetve valaki, egy idős bácsi személyében, aki ránézésre egy ártalmatlan, kedves öregúr, talán mostanra már az is, de a múltja vérrel és sötétséggel teli. Második szemszögünk Josef, aki borzalmas titkot őriz a múltjáról: SS-tiszt volt a zsidóüldözések alatt Auschwitzban. A szörnyűségek után új személyazonosságot vett fel, új életet épített fel magának, amelyben a kisvárosi lakók szemében ő a kedves öregúr, a város védőszentje. Senki sem gondolná, hogy ki a szomszédja, hogy ki tanítja a gyerekét németül az iskolában. Ha valaki el akar titkolni valamit a múltjáról, az könnyűszerrel megteheti. Így tett Josef is, új életet kezdett, de amint elérte az idős éveit és amint elveszítette a feleségét, az élete megtörni látszott. A régmúlt szörnyűségeinek súlya nem hagyja nyugodni. Vezekelnie kell. Ezért fordul Sage Singerhez azzal a kéréssel, hogy segítsen véget vetnie az életének.

Erkölcsi dilemmák. Vajon mennyiben tekinthető egy ember bűnösnek, ha olyasvalakinek a halálában segédkezik, aki emberek százait gyilkolta le évtizedekkel ezelőtt? Létezik-e, hogy valaki oly módon megváltozik, hogy megérdemli a bocsánatot, vagy a régmúlt ilyesfajta tetteit sosem lehet megbocsátani? Egyáltalán mi számít halálos bűnnek? 

Josef szentül hiszi, hogy képtelen meghalni. Nem a szó halhatatlan értelmében, hanem valami sokkal magasabb rendű értelemben. Ő képtelen meghalni. Próbált öngyilkos lenni, többször is. Valami módon, mindig mindent túlélt, sosem jöttek rá, miket tett régen, sosem kapták el. Vajon mi okozta Josef "halhatatlanságát"? Az ő tudatalattija? Vagy egy felsőbb erő /Isten/ akarata, aki vezeklésre kényszeríti a tettei miatt? A halál áldás lenne Josef számára az évekig tartó gyötrelem mellett? Ezért kéri végül egy zsidó segítségét? Arra kéri Sage-et, hogy bocsásson meg neki a tetteiért és utána segédkezzen a halálában. Hogy ezzel talán jóvá teheti a bűneit. 

Ha belegondolunk, ez jócskán önző húzás Josef részéről. Azt a terhet, amit Sage vállára helyezett, senki sem érdemelné meg. Egy embertársunk halálában segédkezni, aki voltaképpen nem is haldoklik. Ha morbid akarok lenni, akkor nem is ez a nehezebb döntés Sage számára, hanem maga a megbocsátás. Hogy képes lenne-e megbocsátani ilyen súlyos tetteket? Egyáltalán joga lenne megbocsátani, ha konkrétan nem is vele szemben követte el Josef a bűnöket? 

Sage azonban jobban is érintett, ugyanis a nagymamája, Minka, egy holokauszt-túlélő. Itt csöppenünk a harmadik szemszögbe. A regény nagy részét ő meséli, amikor visszaugraszt minket konkrétan a múltba és elmeséli a történetét... De vajon hogyan fonódik össze Minka és Josef története? Keresztezik egymás útjait a múltban? Ha igen, ez milyen befolyással lesz Sage döntésére? 

Mindennek a kellős közepébe csöppen Leo, akinek az a dolga, hogy lefülelje a háborús bűnösöket. Sage oldalán vetik bele magukat a nyomozásba, hogy megtudják, Josef meséi igazak-e. Leo. A történet azon személye, aki fényt hoz a sok borzalmak közepére. Aki példája annak, hogy habár a munkája egy erősen lehúzó erő, nap mint nap szörnyű dolgokról hall, amik megtörténtek, mégis pozitívan áll az élethez, ahogyan mindenkinek kéne. Előre néz és nem hátra. 

Hihetetlenül összetett történet. Mese és szörnyű igazság is egyben. Minka regénye, a véres horror, amit szinte gyermekként írt a holokauszt alatt egy szörnyetegről szól, aki egy kis falu lakosságát írtja. Regény a regényben. A horrortörténetnek érdekes mondandója van. Fikció, mégis a valós események eltorzított kivetülése. A szörnyeteg alakja és a szegény péklány története, aki szerelembe esik... Érdekes párhuzamot lehetne vonni a mese és a történet között. Az egész regény tele van jelképekkel és megbújó utalásokkal.

Hihetetlenül nehéz olvasmány. Ezért több hetembe is telt az olvasása és mellette mást is kellet olvasnom, vagy tennem, nehogy túlságosan megviseljen. Természetesen Minka elbeszélése volt az, amit a leginkább nehéz volt olvasni. Így, ilyen formában ezt nem lehet olvasni a történelemkönyvekben. Annyira kézzelfogható, mégis szürreális volt belegondolni, végigolvasni egy túlélő szemszögéből a történéseket... 

Igazából nem is akartam ilyen mélyen belemenni ezekbe a kérdésekbe, de amint elkezdtem írni, csak úgy jöttek. Az olvasás közben is annyi gondolat cikázott a fejemben, amiknek szerintem a felét sem írtam le. Borzalmas és gyönyörű regény egyben. Tudom, hogy morbid, hogy gyönyörűnek nevezem, mégis van benne valami, amiért az. Talán a karakterváltozás miatt, Sage lelkének változása miatt, aki a regény elején egy szürke kisegér, aki nem mer emberi kapcsolatokat kialakítani, a saját árnyékában él és fél mindennemű szocializációtól. A regény végére pedig mondhatni megvilágosodik. Megérti, hogy miért érdemes minden nap felkelni és miért kell a múltat félretéve a jövőbe tekinteni és mindebben Leo lesz segítségére.

Nem is tudom, mit írhatnék még. Jodi Picoult részletes leírásai, kidolgozott története és karakterei egy Borzalmas Csodát alkottak. Borzalmas a témájában és csodás a megírt történet tökéletességében. 

Jodi Picoult: Vezeklés

Értékelésem: Katarzis

Borító: 5/5*

Kedvenc szereplő: Leo

Megjelent: 2013

Kiadó: Athaneaum

Oldalszám: 580

Eredeti cím: The Storyteller

Műfaj: történelmi

Tovább...

Suzanne Collins: A kiválasztott

Éhezők Viadala. Futótűz. A kiválasztott.

Igazából úgy kéne éreznem, mintha egy korszak ért volna véget, most hogy elolvastam a befejező kötetet is, de mégsem érzem azt a tipikus fellengzős hangulatot. Különös. Vagy nem az? Sokak szerint csalódás a harmadik rész, lehet, hogy ezért húztam eddig, mire befejezem a trilógiát. Suzanne Collins világa egyedi, elindította a lavinát, ami után tömegesen érkeznek az új disztópiák. Valamilyen szinten korszakalkotó trilógiáról van szó. Ma már azok is ismerik, akik nem könyvmolyok, mert a film is hatalmas siker. Szerintem sem volt rossz, de a könyv közelébe sem ért. A könyvtrilógia első része izgalmas, csavarokban bővelkedő, egyedi világot tárt elénk, a második rész valamilyen szinten az első másolata, csak sokkal nagyobb szinten, már sokkal jobban belebonyolódott a cselekmény a háttérben megbújó háborúra és ellentétekre. És a harmadik rész maga a háború. 

Hogy csalódás volt-e számomra A kiválasztott? Azért, azt nem mondanám, de sokkal nagyobb "robbantásra" vártam. Általában a befejező kötetekben a legtöbb az akció. Most úgy éreztem, hogy az első kettőben több volt, mint A kiválasztottban. A harmadik rész első felében nem is igazán történt sok minden. A tizenharmadik körzetben figyelhettük meg a történéseket, az ottani életet ismerhettük meg és Katniss lelki hánykolódását olvashattuk. Hogy vajon mi van Peetával, hogy a mentora mennyire elárulta, hogy hová tart a Gale-lel való kapcsolata... Nem érzékeltem, hogy egy befejező kötetet olvasok, ahol végre előtérbe kerül a háború. Több akciót akartam, csüngni akartam az oldalakon, mint az első két résznél, hogy köröm-rágva várjam, vajon túléli-e Katniss a harcokat. Ehelyett egy kislány hánykolódását kellett olvasnom.

A várva-várt izgalmak csak a regény második felében érkeztek meg, de akkor elég drasztikusan. Végre ismét megéreztem a Suzanne Collins által oly jól megalkotott feszült történéseket, kétségbeejtő helyzeteket. Elérkezett a háború. Rengeteg halállal és harccal. Persze, nem bántam volna, ha a menekülés közben a főszereplőnőt nem a "szerelmi háromszöge" izgatja, de üsse neki.

Természetesen nincsen trilógiabefejezés halál nélkül, de a mostani sokkal jobban szíven ütött, mint eddig valaha bármi. Suzanne Collins megölte azt a karaktert a sorozatban, aki a szívem egyik csücske lett. Ezt az érzést sosem fogom megszokni, egy imádott karakter halálát.

A végén még bekerült egy "csavar", ami annyira azért nem volt nagy csavar, hogy ne lássam előre. És persze a "happy end" is elérkezett, olyan Harry Potter stílusban. 

Jó igen, egy kicsit csalódott vagyok. Úgy éreztem, mintha az írónő egy kicsit elfáradt volna már a végére, sokkal többet vártam a befejező kötettől. Koránt sem volt rám akkora hatással, mint az első két rész. Sajnálom. Mindenesetre ez a korszak is lezárult. A szálak "elvarródtak" és kezdődik egy új kor hajnala... Csak vicceltem. :D

Suzanne Collins: A kiválasztott

Értékelésem: Tetszett

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: -

Sorozat: Az Éhezők Viadala 1.) Az Éhezők Viadala 2.) Futótűz 3.) A kiválasztott #Énekesmadarak és kígyók balladája #Az aratás hajnala

Megjelent: 2010

Kiadó: Agave könyvek

Oldalszám: 432

Eredeti cím: Mockingjay

Műfaj: disztópia, sci-fi

Tovább...

Izolde Johannsen: Anglia

Hát, igen. Kezdjük azzal, hogy megköszönöm Izolde Johannsennek, hogy lehetőséget adott arra, hogy elolvashattam a Róma folytatását. Egy kicsit tekintsünk vissza az első résszel kapcsolatos gondolataimra: egy erősen történelmi regénnyel van dolgunk és a történelmi témák nem egészen a szívem csücskei. Valamiért sosem vonzódtam hozzájuk, inkább a jelennel és a jövővel kapcsolatos regényeket bújom, de kivételt tettem a Rómával annó és nem bántam meg, mert Izolde Johannsen egy érdekes világba kalauzolt be, egy érdekes antihős főszereplővel, akiről nem igazán tudod eldönteni, hogy szereted-e, vagy ellenszenves-e; gonosz-e, vagy jó... Hatalmas kettősségek és kételyek. A Róma nem lett a kedvenc könyvem, de tetszett, mert valami új volt. Vámpíros, mégsem a mostani tömegkönyvek sorába sorolható. Történelmi, mégis valahogy érdekes. A hangulata borzongató, szó szerint kiráz tőle a hideg, nyomott és vérfagyasztó. 

A második rész. Anglia. A címből kiindulva úgy gondoltam, hogy ez jobban fog tetszeni, mint a Róma, mert Anglia nekem a szívem csücske Európás viszonylatban. Mindig is vonzott az a hely, talán a könyvimádatom miatt, hisz az angolok híresek az olvasási vágyukról, valamint rengeteg író élt ott, akiket imádok és tisztelek: Emily Bronte, Jane Austen, Charles Dickens, George Orwell, J. R. R. Tolkien... és még sokan mások. De Anglia történelme is sokkal inkább érdekel, mint a többi országé, lehetséges, hogy előző életemben angol voltam, sosem lehet tudni. A lényeg, hogy a címe miatt úgy hittem, hogy ez jobban fog tetszeni, mint a Róma, de lehet, hogy tévedtem.

Kezdetben nagyon tetszett. Olyan érzékletesen tudja az írónő a történelmet szemléltetni, hogy szinte ott éreztem magam. A maga brutalitásával és nyers tényeivel olyan hangulatot fest le, amit nehéz lenne utánozni. Korántsem a történelem szép részét tárja elénk, hanem a legsötétebb bugyrait. A kereszténység, a papok bemutatása ezekben az időkben, a boszorkányégetések... Hihetetlen részletesség. Ezek a részek nagyon érdekesek voltak, olyan módon adtak betekintést a történelembe, ahogyan a történelemkönyvek soha. 

Azonban volt, hogy igenis túl sok volt. A történelem. Lehet, hogy ez amiatt van, hogy nem vonzódom ehhez a témához, de néhol számomra már túl sok volt a sok csataleírás, ilyen uralkodó, olyan egyezmény... Kitűnő vagyok történelemből, de ezek maradjanak meg történelemórára. Számomra sokkal érdekesebb volt maga a főszál, ami mégis csak a regény felét tette ki. (?) Én így éreztem. Úgy éreztem, hogy Casparról sokat nincs szó, mert éppen valamilyen csata, egy ország helyzete a téma. Holott engem Caspar és Ralph érdekelt volna és a cselekmény.

Akkor Caspar. Még mindig nem a kedvenc főszereplőim egyike, mégis van benne valami, ami elgondolkoztat. Az egyik legérdekesebb főhős, akivel eddig találkoztam. Nem mindig értem a tetteinek a miértjét, aztán amikor azt hiszem, hogy valamit megtudtam róla, hogy egy kicsit közelebb kerültem a megoldáshoz, akkor tesz valamit, ami minden eddigi gondolatomat összerombolja. Egy hatalmas kérdőjel. Ez számomra Caspar. Érdekesnek tartottam, ahogyan a vámpír-léten mereng. Hogy mi lesz vele a halál után, a bűneinek milyen következményei lesznek. Mindenekelőtt a kapcsolatai érdekesek. Az alakváltó lánnyal való kapcsolata tetszett ebben a részben a leginkább, végre azt érzékeltem, hogy rátalált a szerelemre, de valamiért az írónő kárhoztatni akarta főhősét és elvette tőle. Nagyon sajnáltam, mert ez a kapcsolat egy egészen új oldalát mutatta meg Casparnak. Mindezekkel szemben a pappal (pap volt?) való kapcsolata számomra túl... abszurd és furcsa volt. 

Ralphot, Casparral ellentétben, teljesen a szívembe zártam. A Ralph és Caspar közötti ellentétet érdekesnek találtam. Ahogyan a két fél kiegészíti egymást. Ralph az érzelmes, Caspar a ridegség; Ralph az élénk, feltűnő harcos, míg Caspar a csöndes gyilkos; Ralph  képes látni a jót másokban, Caspar viszont felismeri a lélek legsötétjét. Imádtam a párost. Caspart külön nem mindig, de a párost együtt mindenképpen.

A történelemre visszatérve, ami engem nagyon érdekelt volna még az a boszorkányüldözések. Mindig is érdeklődtem a téma iránt. Nem tudom, miért. A maga brutalitása, igazságtalansága a ténynek, hogy régen ilyesmi történt a nőkkel. A felvetülő tény, hogy a múltban erősen jelen volt a természetfeletti. 

Mindent összevetve az Anglia valahogyan nagyobb hatással volt rám, mint a Róma, a Róma mégis valamiért jobban tetszett, mert új érzetet keltett. Nem is tudom. Volt, hogy vontatottnak éreztem az Angliát, mert a főcselekmény köré van kerítve a sok történelem. Azt hiszem, ismét négyest adok. Mindenképpen köszönöm az élményt az írónőnek! :)

Izolde Johannsen: Anglia

Értékelésem: Felejthető

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Ralph

Sorozat: A kárhozat éjjele 1.) Róma 2.) Anglia 3.) Franciaország

Megjelent: 2014

Kiadó: Underground Kiadó

Oldalszám: 568

Eredeti cím: -

Műfaj: történelmi

Tovább...