hétfő, június 16, 2025

Sarah Lotz: A negyedik nap

 
Folytatom azon sorozatok listáját, amik esetében már csak egy olvasatlan sorozatrészem maradt fenn. Ez egy nagyon régóta várakozó regény, aminek az első részét a maga rejtélyességével, Lost hangulatával és King stílusával nagyon szerettem.

Míg az első kötet egy repülő horrorjába engedett bepillantani, addig ez a második egy luxushajón rekedt embertömeg nyomorába, ami ha lehet, még nyomasztóbb volt.

Nem is emlékeztem arra, hogy ennyire jó ez az író – olyan szinten lebilincselt a maga Stephen King-szerűen nyomasztó valóságában ez a sztori, hogy sokszor azt sem tudtam rögtön, hol kellene leszállnom a metróról.

Egy egész óceánjárónyi ember ragad kint a nyílt óceánon. A személyzet próbálja tartani a frontot, a vendégek egyre idegesebbek, a feszültségek egyre csak nőnek, miközben semmilyen kommunikációt nem tudnak felvenni a külvilággal. Mindennek közepén néhány átlagos személyt követhetünk nyomon, az ő szemükön keresztül élhetjük át a lassú és hátborzongató gyötrelmeket.

Szellemek, egy szekta, erőszak, rejtélyek, gyilkosok, betegség… Minden felüti a fejét a hajón, de vajon miből indult ki az egész?

A tökéletes „egyhelyszínes” horror, nem is értem, miért nem tolongtak a filmes jogokért sem ezesetben, sem az első kötet esetében. Annyira nyomasztó és hátborzongató a sztori és az írásmód, hogy – ritkán mondok ilyet – de valóban vetekszik King stílusával.

Nagyon sajnálom, hogy folytatása viszont nem következett. Még. 

Sarah Lotz: A negyedik nap
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő-
Sorozat: A Hármak
1.) A Hármak
2.) A negyedik nap
Megjelent: 2015
Kiadó: Kulinária Kiadó
Oldalszám: 388
Eredeti cím: Day Four
Műfaj: horror, thriller

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése