
Már nem is tudom, mikor vetettem bele magam ebbe a végtelennek tűnő agymenésbe, mit Gregus Gábor papírra vetett, ám úgy tűnik, a kaland a végéhez érkezett.
Míg a Pillanatnyi elmezavar nagyon groteszknek és abszurdnak hatott számomra, az Újabb elmezavar alkalmával már könnyebben szippantott vissza a történet, de a Végső elmezavarra már szinte otthonosan éreztem magam ebben a fantasyvilágban.
Elsősorban meg kell mondanom, hogy a harmadik kötet borítója az eddigi legjobb (lévén az előző...