19 / 100 könyv. 19% kész!

szombat, június 27, 2020

Jodi Picoult: Csodalány


Jodi Picoult mindig megérint valami módon, mindig olyan kérdéseket vet fel bennem, amik sokáig ott kaparásznak a felszín alatt.

Érdekesmód, ezúttal is a mindig racionális írónő egyik természetfelettinek mondható művét vettem kézbe, ahogy a Második látásra esetében is. Amivel semmi bajom, imádom a természetfeletti vonalat, főleg, ha racionális magyarázat keresése is zajlik a háttérben, csak épp sikertelenül.

Mostanában valami olyan művet kerestem, amiben a gyógyításról értekeznek, s annak erkölcsi, etikai, vallási kérdéseiről, és a Csodalány egy pontosan ilyen mű, és hogy még a kedvenc írónőm tolla alól is került ki, az már csak hatalmas pluszt jelentett.

Mariah és Colin válása után lányuk, Faith különös viselkedést mutat. Láthatatlan barátra lel, akit Istennek nevez, az őrangyalának, aki megvédi, beszél vele,  megnyugtatja. Eleinte gyógyszerekkel kezelik, majd egyre nagyobb médianyilvánosságot kap Faith jelensége, főleg miután feléleszti a szívinfarktust kapott nagymamáját... 

Miközben Ian Fletcher, akinek foglalkozása a vallási jelenségek leleplezése, is azon fáradozik, hogy leleplezze Mariaht és Faitht, Faith ereje egyre inkább kiteljesedik, s talán nincs is mit leleplezni. Az egész kavarodás közepette Colinban felmerül a kérdés, hogy Faith jó helyen van-e Mariahnál, ami hamar egy gyermekelhelyezési ügyben csúcsosodik ki.

Picoultról vagy jót, vagy semmit. Ezúttal a vallást vettük alaposan górcső alá. Mindehhez egy egészséges adag Münchausen by proxy is társult.

Tetszett, hogy minden oldalt lefestett előttünk - szokásához híven - kaptunk papokat jó számmal, még egy leleplezőt is Ian Fletcher személyében. Hívőket, ateistákat. Hinni akarókat, hitet vesztetteket. S mindezek közepén ott van Faith, az olvasó pedig döntse el maga, mi is zajlik a háttérben. Egy biztos, ha ilyesmi történne, valóban ekkora médiacirkusz lenne belőle, ebben teljesen biztos vagyok.

Ian Fletcher karakteréhez meglepően jól társult most számomra az I Know This Much Is True sorozat, ami egy sajátos felhangot adott a karakterének számomra.

Mindehhez társult egy másik jelenség is, amit "érdekesnek" találok - ha szabad ezt mondani egy súlyos betegségről. A Münchausen by proxy, amit érdekesmód még sosem olvastam sehol sem kivetített Münchausen szindrómaként, de a kettő feltételezem ugyanaz. Számos művet láttam/olvastam, amiben jelen van a dolog, azt hiszem akkor hallottam erről a betegségről, amikor megnéztem az igaz történeten alapuló The Act minisorozatot, majd jött a Sharp Objects, ami szintén ezt dolgozza fel. A jelenség nagyon ijesztő, borzasztó, ugyanakkor pszichológiailag érdekes. Biztos vagyok benne, hogy Picoult más regényében is megtalálható, de ez az első számomra, amiben feltűnt, meg is lepett, hogy itt leltem rá, ez a betegség egy egész könyvet is kitehetne tőle.

Ez a könyv is megnyert, kétlem, hogy lenne olyan Picoult könyv, ami nem kötne le. Mindegy, miről ír, mindegy ki a főszereplője, mindegyik tele van olyan gondolatokkal, amik bennem is munkálkodnak. Azáltal, hogy ezeket továbbfűzi a fejemben, csak adni tud.

Jodi Picoult: Csodalány
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Megjelent: 1999
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 568
Eredeti cím: Keeping Faith
Műfaj: dráma

csütörtök, június 25, 2020

J. J. Abrams, Doug Dorst: S.


Azt hiszem, életem eddigi legvarázslatosabb, legintenzívebb, legjobb könyvélményén vagyok túl. Annyi ideje csücsül a polcon, arra várva, hogy felfedezzem. Életem olyan időszakában akartam elolvasni, amikor minden időmmel rá koncentrálhatok, beleáshatom magam és igazán felfedezhetem S. világát. Sikerült.

Valószínűleg sokan ismerik a könyvet, akik nem: ez egy olyasfajta rejtvénykönyv. A könyv önmaga egy rejtélyes író utolsó művét, a Thészeusz hajója egy "könyvtári példányát" tartalmazza.

Mindeközben a regényre rátalál két fiatal, egy egyetemen végzett srác és egy utolsó éves lány, akik levelezni kezdenek a könyv margóján a könyv cselekményéről, magukról, életképükről, ami által lassan megismerik egymást és Straka műveit.

Amint a regény cselekménye zajlik, párhuzamok emelhetők ki a cselekmény és a két fiatal élete között. Jen és Eric levelezése a lapok folyásával szétválik, s egyszerre "láthatjuk" őket a megismerkedésük korai szakaszában, közepén, s a kapcsolat végkifejletében is. Ami egy egész komplex olvasási dinamikát ad úgy az egésznek.

Nem tudom elmondani, mennyire imádtam. A kis rejtvényekkel, a Thészeusz hajójának cselekményét, Jen és Eric kapcsolatának alakulását, a nyomozást, a mellékleteket, amik átszövik a történetet, az összetettségét, hogy az olvasónak nyomoznia kell...


Tisztában voltam vele, hogy nagy élmény lesz számomra, J. J. Abrams az egyik kedvenc rendezőm, de a regény felépítése is nagy újdonságnak, kalandnak tűnt a szememben, ezért addig vártam az olvasásával, míg teljesen rá tudtam koncentrálni.

Az olvasás módjával se volt problémám. Hamar belerázódtam, először magát a regényt olvastam egy oldalon, majd amint olyan részhez értem, ahová megjegyzés fűződött, elolvastam a megjegyzést, később a megjegyzések színét is figyelni kellett, melyik Jen és Eric írta.

És, ó, amiket írtak... Olykor annyira közel éreztem magamhoz az egymással váltott üzeneteket, mintha az én életemben is hasonlók zajlanának le. Így még közelebb éreztem magamhoz a művet.

Teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy ez nem egyszeri olvasás volt. Évekkel később, biztos, hogy elő fogom még venni ezt a csodát. És bárcsak lenne még ilyesfajta regény a könyvpiacon, mindet megvenném... De egyelőre az S. egyedi alkotás. Remélem, ez nem lesz sokáig így.

J. J. Abrams, Doug Dorst: S.
Értékelésem: Katarzis
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Jen, Eric
Megjelent: 2015
Kiadó: Geopen Kiadó
Oldalszám: 456
Eredeti cím: S.
Műfaj: thriller

hétfő, június 15, 2020

Jodi Picoult: Második látásra


Jodi Picoult legújabb műve nem mai alkotás, majdhogynem az elsők között szerepel. Hogy mit is imádok annyira Picoult műveiben? A racionalitás biztonságos talaját; a mindent átszövő jogi, erkölcsi, etikai kérdéseket, amiket úton-útfélen feszeget; az emberi sorsokat, amiket oly részletesen, mélyen szántóan és pszichológiailag boncolgat... Az emberi gyarlóságot, a jó-rossz fogalmát, a szubjektivitást festi le előttünk, miközben bemutatja, hogy a világ mindig szürke, sose fehér vagy fekete.

Ezúttal - engem is meglepve - a szokásos reális emberkép mellett Picoult a természetfelettihez nyúlt. Nálam nem lehetett senki sem boldogabb, én magam is rajongója vagyok a természetfelettinek, imádok a gondolatával játszani, nemcsak a szellemek létezésével, de szinte az összes többivel... Nagy kíváncsisággal fedeztem fel, kedvenc írónőm miképpen dolgoz fel egy ilyen témát.

Ross szerelme halálának árnyékában élve kívánja a halált, keresi a szellemvilág létezésének bizonyítékát, egyetlen mentsvárát, ami által újra szerelmével lehet. Húga, Shelby gyermeke betegségével küzd nap mint nap, Ethannek XP-je van, vagyis amint nap éri a bőrét, felhólyagosodik, a bőrrák esélye hatalmasra nő, az orvosok becslései szerint csupán a tinédzserkort fogja megélni. Eli, a nyomozó egy nagyon régi üggyel kezd foglalkozni, miután egy állítólagos indiántemetőre akarnak építeni egy üzletközpontot. Meredith pedig nagyanyjával és kislányával él, s kétségbeesett családoknak segít azáltal, hogy kimutatja az egészséges petesejteket, s "kiselejtezi" a betegségeket hordozóakat.

Ismét oly sok érdekes sors fodrozódik egyetlen Picoult műben, megannyi erkölcsi-etikai kérdés, s mindezt ezúttal egy egész évszázad öleli át. Az olvasó tudja, hogy előbb vagy utóbb ez a sok szál össze fog futni eggyé, s akkor kap igazán értelmet mindegyik. De előbb lessük meg őket egyenként!

Picoult már sokszor boncolgatta az öngyilkosság témáját, Ross karakterében ez ismét visszakacsint azzal az érdekes iróniával, hogy bár Ross mindennél jobban távozni szeretne az élők sorából, képtelen rá. Valami ok folytán a "sors" mindig úgy hozza, hogy nem hal meg. Hiába hajt a sínekre, hiába csap bele a villám... valahogy mindig megússza. Mintha az univerzum azt üzenné: "Még dolgod van ezen a Földön." És valahogy Picoult is így állt a karakterhez...

Az egyéb jogi, erkölcsi témák mellett az írónő gyakran belesző egy-egy érdekesebb betegséget is a történeteibe. Olyasmiket, amikről az átlagember akár nem is hallott. Én például nem hallottam még az XP-ről, legalábbis név szerint, a betegség létezéséről tudtam. Ethan karakterében a "korán fel kell nőnie" gyermek testesül meg, aki már igen fiatalon szembesül a halál gondolatával, a saját haláláéval. A benne dúló dac az élni akarásért meglepő ellentétben áll Ross halálvágyával... Shelby pedig ismét megtestesíti a fel nem adó édesanya szerepét.

Meredith kutatásai további érdekes erkölcsi kérdéseket feszegetnek. Munkája során képes kideríteni, melyik embrióból fog kifejlődni egészséges kisbaba, s melyik fogja örökölni szülei esetleges halálos betegségét. A téma olyannyira megosztó és sokrétű, hogy szinte képtelen erkölcsileg helyes választ adni a kérdésre: az embernek szabad-e ilyet? Egyrészt, természetes, hogy ha egy szülő szeretné elkerülni, hogy születendő gyermeke örökölje például a rákot, akkor megtehesse a szükséges kutatásokat ehhez, hogy egészséges kisbabája születhessen. Azonban - ahogy arra Picoult is rámutatott a műben - mi van azokkal az embriókkal, akiknek esélyt sem adnak az életre, mert "selejtesek", mint például Ethan? Akik akár rövidebb életük alatt is megannyi örömöt tudnának érezni és okozni, mégsem kapják meg rá a lehetőséget. Oly nehéz kérdés.

Mindehhez párosul a könyvben a száz évvel ezelőtti történet egy lányról, s egy "mozgalomról", amit sterilizációs törvénynek neveztek. Cecilia születendő gyermekét várja, férje s apja eközben szakadatlanul dolgoznak a törvény elfogadtatásán, miközben megannyi kísérleten vesznek részt szanatóriumokban, s az indián közösség visszaszorításán ügyködnek. Cecilia tudja, hogy akár édesanyja, ő is bele fog halni a szülésbe, mindehhez erős depresszió és öngyilkossági hajlamok is társulnak.

A történetben minden száll összefügg. Ha a kirakós kis darabkáinak is tűnnek, együtt egy nagy egészet tesznek ki. Miközben Ross rátalál a szellemére, lassan körvonalazódik, hogy mi is történt a birtokon száz évvel ezelőtt, a sorsok összefonódnak - akár egy évszázadon át is. A könyvet körbeöleli a szerelem, mint mindent összekötő kapocs.

Persze, hiányoltam a regényből a jogi alaphangot, mindig is ez volt a kedvencem az írónő műveiben, de most még enélkül is rengeteget adott. Gondolkozni valót, elmélkedni valót, emészteni valót.

Köszönöm szépen a könyv élményét az Athenaeum Kiadónak!

Jodi Picoult: Második látásra
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Ross, Eli, Ethan
Megjelent: 2003
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 480
Eredeti cím: Second Glance
Műfaj: krimi

csütörtök, június 11, 2020

Amira Stone: Kitaszítottak


Ismét beleszerettem egy borítóba. Egyszerűen lélegzetelállító, igen, muszáj ezt ilyenkor kiemelni, mert a borító gyakran arra hivatott, hogy tükrözze a regény hangulatát, ezért sokszor már a borítóról tudom, hogy egy könyv nekem íródott, avagy sem.

És micsoda meglepetés ért, mikor rájöttem, hogy Amira Stone magyar író! Az írói álnevek mindig megzavarnak.

Annyi helyen olvastam, hogy a Kitaszítottak erős kezdést csap le az olvasó elé, a borítóba első látásra beleszerettem, a műfaj a kedvencem, szóval én magam is hamar belevetettem magam az új kalandba, és büszke vagyok arra, hogy egy magyar író tollából ilyen csodácska született.

A történet számos szálon indul el. Megismerhetünk két királyi sarjt, a dacos Ene-t és nővérét, a volurt, Menát. Ene, bár a trónra készül, inkább választja a katonák társaságát és a harcot, mint az etikettet. Mena ezzel szemben inkább a bálok és csillogás felé húz, holott amint volurrá válik, tudja, hogy megannyi kötelesség vár rá. A másik oldalról megismerhetjük a húgát védelmező, harcos Rayt, valamint az okos, nőcsábász, szintén nagy harcos hírében álló Keint.

Az olvasó tudja, és mélységesen várja, hogy a főszereplők szála szépen lassan összefonódjon. A karakterek nagyon szerethetőek, főleg Kein lopta be magát a szívembe. A szálak nagyon ügyesen fűződnek össze, lassan körvonalazódik egy királyi udvar, egy lázadók csoportja, egy kitörni készülő forradalom. Mindehhez párosul egy érdekes természetfeletti volur-meeshai kapcsolat is Mena és jövendőbeli "társa" között, ami egy egyedinek minősülő fantasy-húzás volt az író részéről, nagyon tetszett.

A történet egész feszes tempóban halad, rövid fejezetek követik egymást, külön tetszett, hogy mind a négy szemszög E/1 személyben íródott, mindig is úgy gondoltam, hogy ez közelebb hozza az olvasót a karakterekhez. Csak elismerésemet tudom kifejezni Amira Stone irányába, igen nehéz lehet négy szemszöget és személyiséget követni és gondolataikba férkőzni.

Érzem, hogy rengeteg minden van még a sztoriban, szinte még csak a felszínt kapargattuk, ezért kíváncsian várom a folytatást!

Köszönöm szépen a könyv élményét a Könyvmolyképző Kiadónak!

Amira Stone: Kitaszítottak
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: -
Sorozat: A mágia rabjai
1.) Kitaszítottak
Megjelent: 2019
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 392
Eredeti cím: -
Műfaj: fantasy, romantikus