Sarah J. Maas: Árnyak királynője

Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy az első három rész után tudom még jobban szeretni a sorozatot, de az Árnyak királynője erre rácáfolt. Az eddigi kedvenc részem lett.

A szereplők széles garmadája, az izgalmak, az emberi kapcsolatok kidolgozott alakulása, a jellemfejlődések... mind, mind építik és építik a cselekményt, de úgy, hogy képtelen vagyok unni egy több mint 800 oldalas könyvet.

Sőt, tipikusan olyan regény lett az Üvegtrón sorozatból, hogy inkább lassabban olvasom a könyvet, minden szót megrágva, hogy tovább tartson az élmény, mert nem akarom, hogy véget érjen.

Annyira furcsa volt az eddig Celaena helyett immár Aelint olvasni, valahogy nehezen állt át az agyam, és úgy megszerettem a Celaena nevet.

A felsorakozott szereplők sorával Sarah J. Maas immár közel áll ahhoz, hogy ismét egy olyan bandát alkosson, mint a Tüskék és rózsák udvarában.

A banda ezúttal Aedionnal bővült, akiről még nem igazán tudtam, hogy mit gondoljak. Emellett igen vegyes érzelmeim alakultak ki Chaollal kapcsolatban is, holott mennyire szerettem őt az első két részben; Dorian pedig még inkább a háttérbe szorult.

És akkor ott van Rowan.

Ó, Rowan! Sarah J. Maas nagyon jól ráérzett arra, hogy Rowan karakterében mennyi lehetőség rejlik. Megvallom, az előző részben abban a hiszemben voltam, hogy Rowannek egyfajta bizalmas barát szerepet ad majd csak, de szerencsére nem csalódtam kedvenc írónőmben, rájött, hogy Aelin és Rowan nagyon ütős páros. És de mennyire azok! Az az odaadás, szeretet, mély bizalom, hit és gyengédség, amit ezek ketten egymás iránt éreznek, attól csak úgy szikrázik minden olyan fejezet, ahol ketten vannak jelen. A Chaol és Celaena páros ehhez képest egy kődarab volt.

Rowan lett a mindenem ebben a sorozatban. Kész. Tűzön-vízen át. Hihetetlenül megszerettem a végtelenül lojális, gondoskodó tündért, minden oldalról hiányolom, ahol nincs jelen. És nem vagyok hajlandó csalódni Maasban, biztosan még rengeteg helye lesz a sorozatban.

Még rá kell térnem egy érdekes dologra, ami mostanában ütötte fel a fejét a fejemben a könyvek kapcsán. Az Üvegtrón a Tüskék és rózsák udvarával ellentétben E/3 személyben íródott, ami számomra sok regény esetében zavaróan elvonatkoztat a karakterektől. Az Üvegtrónban valamiért ez fel sem tűnik. Maas olyan ügyesen adja az elbeszélő szerepét, hogy ugyanúgy érzem Aelin, Rowan vagy éppen Chaol vívódását, mintha a gondolataikat olvasnám. Kiemelkedő teljesítmény, igen nehéz lehet ezt az egyensúlyt meglelni egy író számára.

És az a végkifejlet, amit ez a rengeteg oldal tartogat! Valóban az Árnyak királynője volt az eddigi legjobb rész, Rowan és Aelin kettőse, a feszültség a lapokon, édes istenem, hol a következő kötet? Szóval a történet nem áll meg, nem is akarok arra gondolni, mi lesz, ha igen. Imádom.

Köszönöm szépen a könyv élményét a Könyvmolyképző Kiadónak!

Sarah J. Maas: Árnyak királynője

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Aelin, Rowan, Chaol, Dorian

Sorozat: Üvegtrón 1.) Üvegtrón 2.) Éjkorona 3.) A tűz örököse 4.) Árnyak királynője 5.) Viharok birodalma 6.) A hajnal tornya 7.) Felperzselt királyság 1-2. #Az orgyilkos pengéje és más történetek

Megjelent: 2015

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Oldalszám: 816

Eredeti cím: Queen of Shadows

Műfaj: fantasy, high fantasy, ifjúsági, romantikus

Tovább...

Aurora Lewis Turner: Névtelenek

Ismét abban a megtiszteltetésben lehetett részem, hogy egy magyar író felkeresésére kezdhettem bele egy még "felfedezetlen" történetbe. Mindig nagyon szívesen teszek eleget az ilyesfajta kéréseknek, szeretem azt az érzést, mikor felfedezek egy gyöngyszemet, amit még igen kevesen olvastak, és ezáltal meleg szívvel átadhatom az élményt, a csiszolatlan gyémántot olvasótársaimnak.

Hogy Aurora Lewis Turner Bolygókeringő trilógiájának első része, a Névtelenek is ilyesfajta eddig fel nem fedezett gyöngyszem lenne-e?

Határozottan és maximálisan igen!

Első ránézésre már a borító is megnyert magának, egyszerűen gyönyörű, mégis egyszerű, és mindent elmond a csillagos ég alatti lány és medve körvonala. Imádom.

Az írónő fogott egy manapság szinte lerágott csontnak számító témát és beleburkolta egy végtelenül érdekes fantasy, sci-fi, disztópia burokba, amihez gondos tervezgetés, részletes világképkidolgozás és egy konkrét terv kellett, ugyanis egy ilyen világot nem lehet csak úgy spontán, mindenféle előregondolás nélkül megalkotni.

Auróra egy nap menekülésre kényszerül, miután egyetlen rokonát elveszíti, s rájön, különleges képesség birtokosa. Hamarosan egy nagyon érdekes férfi útitársaként próbál túlélni. Lloyd mogorva, utasítgató, nemtörődöm, és nem mellesleg egy szörnyeteg bújik meg benne. Auróra hamar egy katonai üldözésekkel, adaptálódott képességekkel rendelkezőkkel és érdekes sorsokkal teli világban találja magát.

Az alapsztorit végtelenül érdekesnek találtam. A bolygónk halálát, az átköltözést más bolygókra, amiket a kontinensek szerint neveznek el, a változásokkal járó emberi módosulásokat... Nagyon érdekes, sokszor elgondolkodtató aspektusokkal. Érezhető, hogy a sztori kidolgozott, átgondolt, az írónő tudta, hogy mit szeretne kihozni a történetből, hogy mi az eleje, vége és mi a kettő közti út. Egy tudatos, jól felépített világot adott ki a kezei közül.

Mindennek az érdekes világképnek a közepébe beillesztett egy (a szó szoros értelmében vett) X-Men feldolgozást. Már előre elnézést kérek a párhuzamért, de nehezen tudtam elvonatkoztatni (főleg Loyd lénye miatt, de erről majd később). A képességek kialakulása logikus magyarázatot kapott. Mindig is szerettem a képességes sztorikat, szóval ezzel nálam nemigen lehet mellényúlni. S bár a sztori jellege miatt nagyon könnyen logikátlanságokba lehetett volna botlani, én egyet sem tapasztaltam, vagy csak szimplán túlságosan magával ragadott a sztori, hogy erre figyeljek.

A karakterek közül természetesen Aurórát és Lloydot emelném ki. Auróra önmagában véve egy egyszerű, hétköznapi főhősnőt testesít meg. Kezdetben gyenge, majd az akadályok megerősítik, ahogy tapasztal. Önmagában nem olyan erős karakter, na de Lloyd mellett...

Az X-Men-hez visszatérve. Lloyd. Egy mogorva, dohányzó, folyton whiskeyt vedelő, megkeseredett, csajozós harcos, aki nehéz múlttal rendelkezik, tovább él, mint mások, majdhogynem halhatatlan, és mellesleg időnként egy fenevaddá alakul át. Képtelen voltam elvonatkoztatni Farkas (Rozsomák) karakterétől, annyira egybevág a két karakter stílusa, életszemlélete, személyisége, hogy szinte már-már visított a fejemben a kis hang, a fangirl. Ezt is imádtam az egészben, Lloyd karaktere nagyon erősre sikerült, mindig alig vártam, hogy megjelenjen a lapokon, ha épp nem volt jelen. Nagyon megszerettem.

Auróra és Lloyd kettőse meg aztán igazi favorit lett. A kis csipkelődéseik, a kezdeti ellenségeskedés, ami hamar abba torkollt, hogy Lloyd célt talált Auróra védelmezésében. Imádom az ilyen párosokat. Az az odaadás, ki nem mondott tisztelet és féltés... Mélységesen sajnáltam, hogy Lloyd szemszögére ritkán került sor, sokkal többet szerettem volna megtudni arról, hogy mi jár a fejében egyes részeknél, remélem a folytatásban már többet kapok Lloydból.

A múltbéli sorsokkal kapcsolatos jelenetek eleinte kicsit kiszakítottak a történet folyásából, bár tudom, hogy sarokkövei magának a történetnek, mégis sokszor elhúzottnak éreztem egy-egy ilyen "látomást".

Nagyon jókor talált rám ez a történet. A maga részletesen kigondolt világa, amibe mégsem tudtam belekuszálódni, ugyanis olyan olvasmányosan lett lefestve az olvasó előtt, hogy ezáltal könnyedén fogyaszthatóvá vált. Az írásmód gördülékeny, szépen fogalmazott, még az E/3 személy sem zavart kifejezetten, pedig általában jobban szeretem az E/1 személyben íródott könyveket, mert az közelebb hozza a karaktert az olvasóhoz.

Mindent összevetve, nem is teljesen értem, miért nem kapott még nagy közönséget ez a regény, számomra nagy kedvenc lett, még több Lloydot szeretnék, a vége egyenesen kiszakította a szívemet. Már csak azt szeretném tudni, mikorra várható a folytatás, mert már a holnap is késő lenne. Olvasni szeretném. Olvassátok!

Köszönöm szépen a könyv élményét, Aurora Lewis Turner!

Aurora Lewis Turner: Névtelenek

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Lloyd, Auróra

Sorozat: Bolygókeringő 1.) Névtelenek 2.) A hetedik bolygó 3.) Lepkeszárnyak #Lloyd, a belső szörnyeteg

Megjelent: 2020

Kiadó: Olvasni Menő

Oldalszám: 606

Eredeti cím: -

Műfaj: fantasy

Tovább...

William Landay: Jacob védelmében

Évek óta a polcomon van. Olvasatlanul. Egyetlen okból kifolyólag vettem le most, amiért sorozatot készítettek belőle. Mivel az rögtön lebilincselt, így hamar lekaptam a polcról, mert nem tudtam egy hónapot várni a végkifejlettel, meg akartam tudni, mi húzódik a háttérben.

Alapjában véve unni szoktam a krimiket - nem tudom, ez miért alakult ki, csak így van. Jelenleg az dobott az egész könyv élményén, hogy erősen jogi vonatkozású, ami meg lassan kezd a szenvedélyemmé válni. Ki hitte volna? Szóval így csak faltam a lapokat.

Andy Barber helyettes kerületi ügyész, nap mint nap embereket juttat a rács mögé, hosszú évek tapasztalatával a háta mögött. Egy nap azonban minden megváltozik, s a vád helyett a védelem oldalán foglal helyet a bíróságon, a fiát ugyanis iskolatársa meggyilkolásával gyanúsítják.

Mit tenne meg egy szülő a gyermekéért? Meddig él az ártatlanság vélelme saját gyermekünkkel szemben? A származásunk vagy a neveltetésünk az alapja annak, amivé válunk?

Imádtam minden jogi vonatkozását. A könyv a jelenben kezdődik, s Andy esküdtszék előtti vallomása nyomán visszatekint a történtekre, így végig az ő szemszögét követhetjük nyomon. Miként küzdött fia ártatlanságáért, miként veszítette el a reményt, harcolt mégis a végsőkig.

Az író ügyesen lebegteti a dolgokat, az ember a legvégéig kétségek között van - ez így is van jól, ha egy elfogult apa szemszögéből látjuk a dolgokat. S bár a nagy belebegtetés ellenére, nem voltak nagy fordulatok a történetben, a vége azért mégis enyhén megrázott.

Mérhetetlenül idegesített Laurie viselkedése. Az a buta, pánikoló hozzáállás, amivel veszélybe sodorta a fiát, és az az önző gondolkodásmód, hogy az ő tökéletes élete felfordult, az agyamra ment. Amikor csak azt olvastam, hogy "nem a mi hibánk, mi jól neveltük, miért lenne a mi hibánk" legszívesebben pofon vágtam volna. Ennyire öncentrikus anyát az életben nem láttam. A gyerekét kiközösítik, bíróság elé áll, talán egy olyan vádért, amit nem is ő követett el, erre ő csak azzal van elfoglalva, hogy nem akarja hibáztatni magát a fia dolgaiért, és hogy az ő élete romokban hever. Emellett Andy apai kitartása - ügyvédi pályafutása ellenére - mérhetetlenül becsülendő volt részemről.

Akkor a sorozatról is pár szót. Erős hangulata van, jó színészekkel. De ami a legkiemelkedőbb benne, az a könyvhűség. Habár még csak pár részt láttam a sorozatból, ritka az ilyesfajta könyv-film hasonlóság. Jeleneteket, párbeszédeket véltem felfedezni. S bár a sorozatnak többet kell mutatnia a könyvnél, hisz a könyv Andy köré épül, az ő elbeszélésével, míg a sorozatnak minden szereplőt fel kel ölelnie, mégis érződik rajta, hogy gondosan lapozgatták azt a könyvet a forgatókönyv írása alatt. Csak a nemváltásokat nem teljesen értettem, hogy amennyiben a könyvben férfi a védőügyvéd, a sorozatban miért kell nőnek lennie. De mindegy is.

Egy izgalmas, érdekes jogi vonatkozású thriller és egy remek atmoszférájú, könyv-hű minisorozat született meg William Landay kezeiből.

William Landay: Jacob védelmében

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Andy

Megjelent: 2012

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Oldalszám: 512

Eredeti cím: Defending Jacob

Műfaj: krimi, thriller

Tovább...