5 / 100 könyv. 5% kész!

szerda, augusztus 28, 2019

Kimberley Freeman: Csillagok az óceán felett


Nagyon rég olvastam ilyen csodálatos és katartikus utazásról... Ami azt illeti, ez a regény nem is volt a radaromon, persze láttam a borítón, hogy gyönyörűséges, de nem volt semmi indítékom arra, hogy elolvassam.

Azonban a kedves Athenaeum Kiadó maga ajánlotta nekem, így fejest ugrottam Kimerley Freeman csodájába. Istenem, de jól tettem. Nem is tudom, mikor adott számomra utoljára egy regény ekkora élményt. Talán Jodi Picoult valamelyik regénye.

Agnes lelencházban nőtt fel, amint útjára engedik, csak egy cél lebeg a szeme előtt, hogy felkeresse az édesanyját, aki egykor lemondott róla.

Agnes tudja, hogy kit keressen, hisz anyja hátrahagyott egy brosst. Agnes útja Londonba, Párizsba, a nyílt óceánra és óceánon túlra vezet. Útja során megismeri a házba bezárkózó Mariannt, és Agnes anyjának fogadott fiát, Juliust.

A történet szép lassan bontakozik ki az olvasó előtt. A jelenben kezdünk, ahol egy középkorú nő hazatér, ugyanis az egyetemen dolgozó édesanyja betegsége miatt segítségre szorul. Kezd felejteni, nem emlékszik dolgokra, könnyen összezavarodik, ám nem akarja ott hagyni az egyetemet, hiába javasolják neki.

Nagyon ragaszkodik egy régmúltba veszett forrásanyaghoz, amit a lányával kerestet meg. A forrás egy fiatal nőről szól, aki tiltott szerelembe esik az 1800-as évek közepén. Az ő lánya, Agnes útját követhetjük nyomon a regény legnagyobb részében, valamint a forrásleveleket olvashatjuk az édesanyja akkori látásmódjáról. Mindezt bravúros cselekményvezetésnek éltem meg.

Agnes kitartása egyszerűen lenyűgözött. Amikor szinte semmi nem volt a kezében, minden tulajdon nélkül, szinte semmi pénzzel nekivág a nagyvilágnak, csak hogy megismerhesse az édesanyját, aki egykor magára hagyta... Nem tudom, mikor olvastam utoljára ekkora küzdelmet.

A hihetetlen utazás számos vakvágányra futott, akár még veszélyes helyzetek is adódtak nem egyszer, Agnes törtetése viszont nem enyhült. Az út során számos emberrel megismerkedhettünk, lépten-nyomon összetett és érdekes karakterekkel, akikről külön könyvek szólhatnának.

Nagyon megszerettem a hajós Jacket, az ő sorsáról és életéről egy külön regényt is elolvastam volna. De persze a leginkább Julius és Marianna nőtt a szívemhez. A szívem azt követelte, hogy Agnes igenis maradjon a háznál, szinte haragudtam Agnesre, mikor maga mögött hagyta (bár csak egy időre) őket.

A könyv mégsem arról szólt igazán, hogy egy törtető, karakán, makacs, túlélő lány az anyját keresi és bejárja ezért a fél világot, hanem az anya-lánya kapocsról, ami akkor is létezik, ha a két lélek el van szakítva egymástól. Csodálatos párhuzam feszült a jelen és Agnes története között. Az édesanya és a gyermeke közötti szoros kötelék, az anyák feltétel nélküli szeretete a történet igaz üzenete. Még ha ott is lelünk rá, ahol nem is gondolnánk.

Hihetetlen, hogy az ilyen könyvek a semmiből ugranak elém, nem tervezem, hogy elolvasom őket, csak úgy hirtelen megjelennek a radaron, és teljesen a hatásuk alá kerülök. Az idei év eddigi legnagyobb élménye volt.

Köszönöm szépen a könyv élményét az Athenaeum Kiadónak!
Kimberley Freeman: Csillagok az óceán felett
Értékelésem: Katarzis
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Julius, Agnes, Marianna, Jack
Megjelent: 2017
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 448
Eredeti cím: Stars Across the Ocean
Műfaj: romantikus

szombat, augusztus 24, 2019

Baráth Viktória: Az igazság nyomában


Baráth Viktória nagy hatással volt rám az Egy év Rómában regényével, és mivel ráfordultam a jogi útra, nem volt kétséges, hogy az Igazság trilógiája lesz a következő állomás.

Mindig szeretem, ha a jogot belefűzik egy regénybe, ezt kiemelkedően Jodi Picoult könyveiben imádom, és bár Baráth Viktória könyvében nem olyan részletesen van jelen, mégiscsak a történet nagy részét képezi.

Az Igazság sorozat egy ügyésznő köré épül, akiről hamar kiderül, hogy fényes jövő állt előtte, de valamivel elszúrta, ezért az adminisztráción kötött ki. Legjobb barátjával, Elliot-tal él és dolgozik, és azóta is a nagy pillanatra vár, hogy visszakerülhessen a főnöke kegyeibe.

Nemsokára kínálkozik is az alkalom, a főnök lánya családon belüli erőszak áldozata lesz, Hannah kapja az ügyet. Pont ekkor költözik a szomszédba Max, aki hamar felforgatja Hannah életét, nemcsak odahaza, de még a tárgyalóban is... Mindeközben Hannah kezdi úgy érezni, hogy az ügy nem is olyan egyszerű, mint gondolta.

A sztori hamar megfogott, lévén valóban szeretem az ügyvédek munkáját, a büntetőjog pedig a legérdekesebb és legizgalmasabb része az egésznek. Bár az igazságszolgáltatás ég és föld Amerika és hazánk között, a filmek miatt természetesen az amerikai módot ismerik a leginkább az emberek.

És bár nagyon szerettem volna, ha az ügy és a nyomozás kapja a legnagyobb szerepet, valahogy hamar kiderült számomra, hogy inkább a szerelmi szál kerül majd előtérbe. Hannah karaktere egyszerűre sikerült, sokat ismételt az elején - és az ismétlésre nagyon allergiás vagyok -, hogy mennyire az ügyre akar koncentrálni, hogy ha valamit a fejébe vesz, azt végigviszi - ezeket sokszor olvashattam az elején, holott egyszer is elég lett volna.

Jason karaktere azonban nagyon megragadott. A fordulat nem volt akkora meglepetés számomra, Jason viszont sokkal érdekesebb szereplőnek bizonyult, mint Max. Mindig is szerettem a macska-egér kapcsolatokat és civódásokat, és mivel így kezdett az ügy kerülni az előtérbe, a regény felénél nagyon élvezni kezdtem a cselekményt, csak úgy faltam a lapokat.

Igazán lekötött. Két nap alatt kiolvastam, megszerettem a szereplőket, a jogi részeket önmagában imádtam - bár nagyobb részletességnek még örültem volna. Szép lett az egyensúly a közepe felé az ügy kinyomozása és a szerelem taglalása között. Minden egyes pillanatot imádtam, mikor Jason megjelent, bár Hannah karaktere, önsajnálata és reakciói néhol idegesítettek.

Mindazonáltal nagyon várom, hogy folytathassam a második kötettel, Baráth Viktória történetei kezdenek igazán a szívemhez nőni.

Köszönöm szépen a könyv élményét az Álomgyár Kiadónak!

Baráth Viktória: Az igazság nyomában
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Jason
Sorozat: Igazság
1.) Az igazság nyomában
Megjelent: 2018
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalszám: 428
Eredeti cím: -
Műfaj: krimi, romantikus

péntek, augusztus 16, 2019

Iain Reid: Azon agyalok, hogy ennek véget vetek


Hát, nem tudom. Még nem teljesen tudom, hogy mit is gondolok erről a regényről. Nagyon sokáig szemeztem vele, nagyon vonzott a borítója, a címe, az egész regény atmoszférája - mert igenis van neki. És mivel nem egy nagy lélegzetvételű műtől van szó, bele is vágtam.

Valóban egy nap alatt kiolvasható könyvecske, laza szerkezetű, könnyed írásmódú, a stílussal nem is volt semmi baj. A történet önmagában azonban megér egy misét. Minden tekintetben.

Első ránézésre én ezt egy öngyilkos témájú regénynek hittem. Azon agyalok, hogy ennek véget vetek. Mintha valaki az életéről beszélne, nem igaz?

Ám ahogy az ember elkezdi olvasni a történetet, elkezd körvonalazódni előtte egy lány, egy fiú és egy párkapcsolat. Ha füzetesebben kezd olvasni a sorok között, akkor kirajzolódik egy nagyon átlagos lány, aki rettentő jó megfigyelő, aki kétségbeesetten keresi az okokat a jelenlegi kapcsolata megtartására, vagy elengedésére; továbbá egy nagyon félénk fiú, aki introvertált, nehezen épít ki kapcsolatokat, inkább a tudományos karrierjének él.

Mivel a lány szemszögét olvashatjuk, a neve nem igazán derül ki, nem sokat tudunk meg róla, a különös Telefonbetyáron kívül, aki folyamatosan hívogatja és üzeneteket hagy neki. A lányról kiderül, hogy részben ő is magának való, csöndes, rágja a körmét... de többnyire csak a környezetét figyeli meg, a leginkább pedig Jake-et.

Jake egy érdekes személyiség. Gyakorlatias, magányos farkas, tudós, csöndes... Nehezen mutatja ki az érzelmeit, mégis szeretetre vágyik. Jake végre elhatározza, hogy bemutatja a lánynak a szüleit, akik a semmi közepén élnek egy farmon. Az út hosszúra nyúlik, este van, hideg, hó.

A kocsikázást beszélgetések kísérik, amik során a lány döntésre próbál jutni. Azon agyal, hogy véget vet a kapcsolatnak. Mindeközben vissza-visszaemlékezik a megismerkedésükre, az együttléteikre. Mintegy nagyító alá veti Jake-et, a kis gesztusait, a mozdulatait, a járását, a gondolatmenetét... Mindenét.

A regény középpontjában tehát ez a kapcsolat áll. Az autózás közbeni párbeszédek érdekes filozófiai, tudományos kérdéseket feszegettek, tetszett, hogy a regény próbált elgondolkoztatni, bár nem feltétlenül tudtam, hogy mi végre. Milyen regényt olvasok? Elvontat, filozofikusat vagy egy romantikusat? Az elején - a Telefonbetyáron kívül - nem igazán értékeltem, hogy egy pszicho-thrillert fogok a kezemben.

A lány karaktere eléggé jellegtelen, mint már említettem, nem tudunk meg róla szinte semmit, holott "az ő fejével gondolkodunk". Jake, mivel részben rejtélybe burkolózik, szintén titokzatos marad. Az érdekes párbeszédek adták tehát a regény gerincét.

Amint a pár megérkezik a tanyára, a regény hangulata kezd igazán pszicho-thrillerbe átcsapni. Az olvasó itt már igazán érezheti, hogy valami nem stimmel. Itt kezdtem azt érezni, hogy az író mégiscsak tudja, hogy mit csinál. Sikerült megalkotnia egy igazán hátborzongató környezetet és atmoszférát, ha a szereplői nem is érdekesek.

A szülők furcsasága, Jake természetes hozzáállása, a vacsora menete, a különös párbeszédek... és az ezeket végigkísérő leírásmód, amint a lány nagyon jó megfigyelőképességével mindent kiszúr, furcsáll, maga az olvasó tapinthatóan érzékeli a helyzet kényelmetlenségét, abszurditását... maga az olvasó is távozni, menekülni akar...

Mindennek tetejébe az író nagyon ügyesen használta a nyugalom megzavarására szánható eszközöket, mint a lány körömrágása és annak leírása, az anya hajtépkedése; ezek a pici, irritáló dolgok a nyugtalanság érzését keltették magában az olvasóban, ezzel sikerült megalkotnia a pszicho-thriller igazi célját: a feszültség érzetét.

A harmadik felvonás már érdekesebb volt. A fejezetek közti kis elbeszélések alapján hamar kiderül az olvasó számára, hogy tragédia van készülőben, az író ezzel is húzza az olvasó idegeit, ám a regény vége további érdekes kérdéseket vet fel. Érdekes volt bennem a felismerés menete is, ahogy oldalról oldalra lapozva jövök rá arra, hogy mit is olvastam ezen a röpke 256 oldalon keresztül.

Érdekes üzenet, egy érdekes, introvertált emberről. A pszicho-thriller jelleg tetten érhető, a regény szereplőkben nem erős, de különösen tetszett, hogy főleg megfigyelésekre alapoz. Egyes jelenetek már-már horrorba illőek voltak, a vége pedig pszichológiai szempontból valóban elgondolkodtató.

Azt olvastam, a regényből nemsokára film készül. A regény első felét olvasva nem voltam biztos benne, hogy ez jó ötlet, de a végére igenis el tudtam képzelni ezt képernyőn is. Egyes jeleneteitől valószínűleg rögtön borsózna a hideg a hátamon. Már elképzelve is. Hát még a valóságban...

Iain Reid: Azon agyalok, hogy ennek véget vetek
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: -
Megjelent: 2016
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 256
Eredeti cím: I’m Thinking of Ending Things
Műfaj: pszicho-thriller

csütörtök, augusztus 08, 2019

Böszörményi Gyula: Szer'usz világ


Na, ezután a kötet után, ha Böszörményi uram nem ír további folytatásokat, akkor nekünk szer'usz világ!

Az 1900-as évek eleji Budapesten ténykedő magyar Sherlock és (női) Watson kalandjai véget érni látszottak a Nász és tébollyal. Furfangos, izgalmas befejező kötet lett volna egy igen velős, ámde kielégítő befejezéssel.

Ám a történet a sok-sok rajongó szemében még igenis tovább élt, ahogy ezek szerint kedvenc írónk fejében is, így megszületett a folytatás, amit nagyon remélem, hogy továbbiak fognak követni.

A történet szorosan ott folytatódik, ahol a Nász és téboly befejeződött. Ambrózy Richárdot meglőtték, a Rókusban kezelik, és bár Mili az ágyánál virraszt, a bárónk mégis eszméletlen marad. Időközben Márikának különös levele érkezik, amelyben régi ingóságait akarják eladni neki. Az emlékdoboz felkeresésére Mili vállalkozik, ami egy gyors letartóztatásba torkollik, természetesen ennek közepén dönt úgy a kedves bárónk, hogy felébred.

A cselédség sorozatos letartóztatása után Márika úgy határoz, hogy ő márpedig igenis kihozza bárónéját a börtönből, ahová tudvalevőleg gyilkosság vádjával került... Márika pedig egyszemélyes hadseregként (mármint néha azért segédkezik Tarján Vili és Isti is) indul Mili megmentésére.

A történet fülszövegéből és a címből már könnyen ki lehetett találni, hogy ezúttal nem a kedvenc detektívpárosunk lesz a regény középpontjában, hanem a cserfes, ám imádnivaló újonnan lett komorna, Márika.

Bevallom, eleinte félve kezdtem bele a kötetbe. Márika karakterével csöpp bajom sincs, sőt. Egy nagyon szerethető, belevaló személyiség, bárki elfogadna egy hozzá hasonló barátnőt magának. Azonban kedves tájszólását gyakorta nehezen olvastam az előző kötetekben, mivel ott csak párbeszéd szinten volt jelen, ez csöppen sem zavart, de mivel a Szer'usz világ körülbelül háromnegyedében Márika szemszögét olvashatjuk, kicsit joggal aggódtam.

De hamar kiderült, hogy a gördülékeny olvasással semmi probléma nem adódott, ami azt illeti, pozitívan csalódtam. Márika gondolatait olvasva még sokkal üdítőbbek és kacagtatóbbak voltak a párbeszédek, amiken egyébként is jókat nevettem. Márika karaktere színesebbé tette a cselekményt, nem csodálom, hogy ennyire előtérbe került.

A kötet erősen előtérbe helyezte kedvenc női karaktereinket, Ambrózy báró erősen a háttérbe szorult. Míg Márika - hozzáteszem, a karaktere sokkal talpraesettebb, okosabb volt, mint az eddigi kötetekben, ezek szerint bőven ragadt rá okosság a detektívpárosunktól - Mili ügyén ügyködik, addig Mili a börtönben cellatársa ügyét igyekszik megoldani.

Természetesen azt, amit az előző kötetekben hiányoltam, és amire nagyon vágytam, most sem kaptam meg (csak darabokban), lévén Márika nyomozott, Mili börtönben volt, Richárd az ágyat nyomta. Pedig már nagyon, de nagyon szívesen olvasnék egy Ambrózy-Mili szemszögváltású kötetet. Egyszerűen muszáj egyszer nyomon követnem, ahogy ezek ketten immár a szerelmük tudatában dolgoznak egy ügyön. Ez érdekesen hangozhat, de Richárd akkor sem úszhatja meg! És bár persze Márika azért olykor-olykor leskelődött, ez közel sem volt elég.

Szóval továbbra is teli szeretettel, kitörő örömmel, soha nem szűnő reménnyel várom a további Ambrózy báró esetei köteteket, mert kizártnak tartom, hogy ennyivel vége volna. Az nem lehet. Nem.

Köszönöm szépen a könyv élményét a Könyvmolyképző Kiadónak!

Böszörményi Gyula: Szer’usz világ
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Ambrózy Richárd, Mili, Márika, Tarján Vilmos
Sorozat: Ambrózy báró esetei
5.) Szer’usz világ
Megjelent: 2019
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 360
Eredeti cím: -
Műfaj: krimi, történelmi, romantikus

szerda, augusztus 07, 2019

Izolde Johannsen: Észak magányos királya


Egy újabb kihajózás. Egy újabb szívszorító történet A Birodalom tengeri bástyái sorozatból, az utolsó birodalmi bástya...

A történelem pereg a lapokon - szó szerint ez történik a sorozat minden egyes kötetében, és ezúttal egy újabb borzalmasan hidegrázós "kalandot" tarthat a kezében az olvasó.

Én magam sokszor elgondolkodom azon, hogy miért olyan a világunk, amilyen. Miért létezik annyi borzalom a Földön, miért történnek szörnyű dolgok emberekkel, és mindig egy erős válaszhoz térek vissza: mi vagyunk az ok. Az emberek.

És ezzel az emberi pusztítási vággyal általában a történelmi filmekben és regényekben találkozom, és mindig feldühít.

Izolde Johannsen mindig szépen kiegyensúlyozza a történelem borzalmait, egy-egy jószívű emberi sors bemutatásával, aki végigkíséri ezeket a szörnyű eseményeket a háborúban. Ezúttal Viktor Vogel volt az érem pozitív oldala.

Az olvasó egy igen érdekes karaktert ismerhet meg Vogel személyében. Céltudatos, talpraesett, okos, kitartó és bár borzalmak veszik körül, mégis képes a feltétel nélküli szeretetre, amit lenyűgözőnek tartok.

És oly sok oldala van a háborúnak, amik nincsenek kifejtve, amikről az emberek többsége nem feltétlenül tud, mégis rengeteg emberéletet befolyásolt és rengeteg mindenre hatással volt. Ilyen volt a német Viktor Vogel kapcsolata a norvég lánnyal, amelynek példájára megannyi üldözött kismama és elutasított gyermek született a világháború alatt... Sejtelmem sem volt róla. A Birodalom tengeri bástyái mindig egy újszerű, érdekfeszítő perspektívát mutat.

Megvallom, ennek a kötetnek a végén vártam a legkeservesebben a happy endet, és majdnem kétségbeesve estem neki az epilógusnak. És igen, a való világban valóban ritka a boldog befejezés, ez pedig csak még szívszaggatóbbá tette Vogel történetét, ami ismét emlékeztetett engem arra, hogy hősök igenis járnak/jártak köztünk. Csak ritkán, és a tömegbe beolvadva...

Őszintén csak gratulálni tudok mindenkinek, aki munkáját fektette/fekteti ebbe a sorozatba, főleg és elsősorban az írónőnek. Bár tudom, hogy hatalmas kutatómunka és tudás kell egy ilyen kaliberű sorozat megalkotásához, azt is tudom, hogy Izolde Johannsennek ez olyan szinten a vérében van, hogy játszi könnyedséggel elevenítette fel ezeket a tengeri "kalandokat." Örülök, hogy ha csak olvasmányszinten is, de a részese lehetek.

Köszönöm szépen a könyvek élményét, Izolde Johannsen!


Izolde Johannsen: Észak magányos királya
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Viktor Vogel
Sorozat: A Birodalom tengeri bástyái
5.) Észak magányos királya
Megjelent: 2019
Kiadó: Underground Kiadó
Oldalszám: 488
Eredeti cím: -
Műfaj: történelmi

kedd, augusztus 06, 2019

Csabai Márk: Határtalanok


Nos, ez egy érdekes élmény volt. Csabai Márk Határtalanok című regénye már jó ideje a polcomon piheg, valamiért sose vettem előre, minden más jött, így csak kallódott és kallódott.

A napokban megelégeltem, és elhatároztam, hogy most akkor elolvasom, lássuk, milyen is egy Csabai Márk agyszülemény.

Így első körben valahol meglep, hogy az Álomgyár a szárnyai alá fogadta a munkásságát, mert közel sem illik bele a többnyire nőknek szánt romantikus/erotikus regények tengerébe; épp ellenkezőleg: egy nagyon is pasis, Tarantino-szerű, Rejtő-stílusú pörgést fog a kezébe az olvasó, ha Csabai Márk művet választ.

Az egyenlet egyszerű. Van egy bizonyos Csatai Csaba, aki mélyen ügyködik Budapest fertőjében, Ivan Antonovics Bobrov egykori maffiózónak dolgozott, míg egy nap ki nem derül, hogy miket ügyködött főnöke háta mögött, ezért Bobrov az embereit küldi Csaba nyomába, akit hamar elkapnak, Csaba nemsokára egy érdekes, groteszk eseménysorozatban találja magát Pacal, Kugli és Pajszer oldalán, és még azt is megtudjuk, honnan kapták a nevüket az ipsék.

Nem tudom, mikor olvastam utoljára ilyen egyedi gondolatmenetet (agymenést). Egyedi, öniróniával fűszerezett, nagyon pasis (sokszor enyhén hímsoviniszta jelleggel), csapongó, de gördülékeny könyvecske ez, amivel kapcsolatban eléggé vegyes érzéseim vannak.

Részben imádtam azt a gördülékeny, nem teketóriázó, Tarantino nyerseséggel megáldott stílust, ami átlengte az egészet. Még a történetvezetésben is felfedeztem itt-ott a rendező stílusát, a főcselekményben megbújó anekdoták, gondolatmenetek, mellékkarakterek háttérben megbújó kis élettörténetei... ha Tarantino könyvet írna, ilyesmi agymenés születne.

Az író többször is kiszól az olvasóhoz, ezzel intenzívebbé téve az élményt. Könnyed irónia, szarkazmus, helyenként erős fekete humor jellemzi, amiket szintén szeretek. Nagyon könnyen olvasható, az ember szeme repül a sorokon, és sokszor magában nevet az író egyedi, szerethető stílusán.

Azt hiszem, a leginkább a cselekményben elszórt kis anekdotákat szerettem a legjobban. Bár sok olvasó számára zavaró lehet, hogy a fő cselekményt nem feltétlenül építő, csak kiegészítő kisebb történetek bújnak meg a történetben, én kifejezetten szeretem ezt a fajta kitekintést, kilengést a fő szálról, ezzel sokkal színesebbé vált az amúgy is érdekes cselekmény.

Muszáj negatívumot is említenem. Mint már említettem, erősen férfi-központú a regény, a női karakterek főleg mellékszerepben, nem feltétlen pozitívan beállítva vannak jelen, mintegy csak kiegészítőkként. Sokszor fintorogtam a hímsoviniszta és felszínes képek miatt, amiket a nőkről olvastam, nem feltétlenül szeretem, amikor egy regényben ennyire tárgyként vannak beállítva a gyengébbik nem tagjai. Ha esetleg - ha már felhoztam Tarantino-t, akinek a művei tudvalevőleg azért szintén "enyhén" férfi-központúak - egy erősebb női karakter Csaba mellett kiegészítette volna a többi oldalon fellelhető férfi humort, akárcsak Tarantino némely filmjében, ahol egy-egy igazán badass női karakter többet ér ezer kemény férfi karakternél.

Még valami nagyon, de nagyon szemet szúrt az író stílusában, amiről képtelen voltam eldönteni, hogy javít vagy ront-e az összképen. Én ennyi metaforát és hasonlatot még egy könyvön belül nem láttam. Konkrétan minden oldalon elhelyezkedik egy (de inkább kettő) nagyobb hasonlat vagy metafora (amik többnyire humorosak). Valóban minden egyes regényben vannak ilyen irodalmi eszközök, szeretem is őket, de ez most nagyon szemet szúrt. Az író nagyon szeret ezekkel az eszközökkel élni, igazi ivós játékot lehetne belőle csinálni a Határtalanok olvasásakor, csakhogy pár fejezet után már nem igazán fognánk fel, mi történik. Hogy a tömérdek metafora és hasonlat magát az olvasót szórakoztatja vagy idegesíti, az pedig már olvasó függő.

A történet egyébként nagyon talpraesett, fordulatos. Napok alatt végigpörgettem, és a végén nem is számítottam arra a fordulatra, rendesen meglepett. Tényleg biztosra tudom mondani, hogy ez a pár napos megpróbáltatásokkal teli kaland, amit főszereplőnk átélt, olyan, mintha egy igazi Tarantino filmről köszönne le, és ezért a mérleg erősen a pozitív élmény felé billen. Tetszett, mert egyedi volt, velős, nyers és gunyoros. Lehet, hogy el fogok még olvasni mást is az írótól, de valószínűleg nem a közeljövőben.

Köszönöm szépen a könyv élményét az Álomgyár Kiadónak!


Csabai Márk: Határtalanok
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Megjelent: 2017
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalszám: 454
Eredeti cím: -
Műfaj: krimi