6 / 100 könyv. 6% kész!

hétfő, november 25, 2019

R. Kelényi Angelika: Mennyei bűnök II.


A Riva nővérek Mennyei bűnök I. kötete egy felvezetés volt a második kötetben helyet foglaló igazi nyomozásnak.

Marco, az éppen lecsúszott nyomozó végre olyan ügyet kapott, ami kijózanította a kábulatból, Blancát élete mélypontján egyetlen dolog élteti: hogy megvédje a húgait. Ehhez azonban részt kell vennie Marco és a hercegnő nyomozásában.

Novíciaként beépül a Sans'Ambrogio zárdába, hogy leleplezze a borzalmakat, rejtélyeket és legendákat, amik a zárda falai között zajlanak. Marco hamar átveszi a gyóntatópap szerepét, de így se képes teljes mértékben megvédeni Blancát a bent zajló eseményektől. Pedig azt veszi észre magán, hogy mindenáron meg akarja védeni a lányt.

Blanca sokkal veszélyesebb játszmába kezdett, mint azt eleinte gondolta. Amint az idő halad, már nem csak az lebeg a lelki szemei előtt, hogy megvédhesse húgait, hanem az is, hogy leleplezze a hatalmas csalást, és ezzel elérje, hogy senki másnak ne kelljen keresztülmennie azon, amin neki kellett a zárda falain belül és kívül.

Már nagyon vártam, hogy folytathassam Marco és Blanca történetét, mert épp annyira a szívemhez nőttek, mint Flóra és Mariani. A kábulatból felébredő nyomozó, aki új célt talál magának, és a hihetetlenül erős lány, aki bármit megtenne a húgaiért és az ártatlanokért.

Az első részből egy sokkal brutálisabb második kötet kerekedett. A téma önmagában nehéz, főleg azért, mert keveredik a szent vallás és hit a perverz és beteg kegyetlenkedéssel, és ez a kettősség olyan gyomorforgatóan tud hatni az olvasóra, mint kevés más téma.

Ilyen részletességgel olvasni egy zárda falai mögött folyó erőszak-sorozatról eléggé megterhelő volt, nem is tudtam egyhuzamban végigolvasni a kötetet, kis szüneteket kellett tartanom, főleg, mivel a szívemnek kedves karakterek kerültek a borzalmak kellős közepébe.

És bár sajnáltam, hogy Marco és Flóra közel sem kaptak elég közös jelenetet, mint szerettem volna, valahol vigasztal, hogy a történet valami módon folytatódik a Lányneveldében, és reményeim szerint Marco és Flóra is visszaköszön majd a lapokról.


Köszönöm szépen a könyv élményét az Álomgyár Kiadónak!

R. Kelényi Angelika: Mennyei bűnök
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Marco, Blanca
Sorozat: Riva nővérek
2.) Mennyei bűnök II.
3.) Lánynevelde I.
4.) Lánynevelde II.
Megjelent: 2019
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalszám: 378
Eredeti cím: -
Műfaj: romantikus, történelmi

vasárnap, november 10, 2019

Jennifer L. Armentrout: Függőség


A Luxen sorozat hatalmas rajongójaként nem is voltam teljesen tudatában ennek a kötetnek. Pedig Jennifer L. Armentrout a sorozat megjelenésének idejében nagy kedvencem volt, imádtam, ahogy ír.

És bár tudom, hogy Daemon és Katy története már véget ért, nagy sajnálatomra, mindig is úgy éreztem, hogy a Luxen történetben még van potenciál - ahogy az Árnyvadász univerzum is egyre csak tágul Cassandra Clare által.

A Függőség ennek egy tökéletes példája. Egy kötet, egy másik páros, egy érzékibb stílusban előadva, kevésbé ifjúsági, és ez így nagyon is működött.

Kicsit se rémlett nekem Hunter karaktere, a neve volt csupán ismerős, de nagyon tetszett, hogy ezúttal a történet másik oldalán kötöttünk ki, az arumokén, akik konkrétan a luxenek ellenségei, és eddig végig utáltuk őket. Nos, ez most nyilván megváltozott.

Serena legjobb barátnője szemtanúja lesz, amint egy szenátor két fia világítani kezd egy veszekedés közepette, persze Serena és a lány ekkor még nincs tisztában a luxenek nagy titkával, a Védelmi Minisztérium programjaival és a hatalmas veszéllyel, aminek ki lettek téve, mikor ezen információk birtokába jutottak. Serena barátnőjét megölik, Serena a következő, azonban Huntert, az arumot bízzák meg azzal, hogy védje meg a nőt.

Persze, a cselekmény igen kiszámítható, egyszerű. Hunter eleinte nyűgnek érzi a feladatot, tipikusan ösztönlény, majd megkedveli Serenát, végül az élete árán is megvédené. Kiszámítható, mégis imádom az ilyesfajta történeteket. Nem tehetek róla. Minden egyes percét imádtam.

Úgy érzem, sokkal több van még ebben a történetben, világban. Simán tovább tudnám olvasni Hunter és Serena történetét, vagy más párosok történetét. Úgy tűnik, Armentrout is egyetért, mert belekezdett a Luxen sorozat kibővítésébe, már alig várom, hogy megtudjam, milyen lesz

Jennifer L. Armentrout: Függőség
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/3
Kedvenc szereplő: Hunter
Sorozat: Luxen
2.) Ónix
3.) Opál
#Oblivion #3 – Feledés #3
#Obsession - Függőség
Megjelent: 2013
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 384
Eredeti cím: Obsession
Műfaj: erotikus, fantasy, new adult, romantikus, sci-fi, urban fantasy

péntek, november 01, 2019

L. J. Smith: Tombolás


Újraolvasás történt


Na, ez a rész már erőteljesen merítés volt a sorozathoz. Elena halála, a Stefan-Damon-Elena háromszög, Alaric Saltzman történetének egy része, Katherine megjelenése... Igazán sorozatos volt, bár még mindig távol áll tőle.

Lévén, egyfajta lezárás kerekedett ebből, valószínűleg, ha ezzel a résszel befejeződött volna a történet, pozitív lenne az értékelése. Egy izgalmas három részes (akár egy kötetben is kiadható) cselekmény volt ez, amit nehezen lehetett letenni, fordulatos, cselekményes, érdekfeszítő olvasmány volt.

De tudom, hogy van folytatás, és bár Klaus karakterét például közel sem olyan jól aknázza ki a könyv, mint a sorozat, mégis érdekes szereplő lesz, és úgy emlékszem a lejtmenet az ötödig részben érkezik majd. Meglátjuk.



A régebbi gondolataim (2012-es):

A történet ott folytatódik, ahol abbahagytuk: Elena autója lesodródott a hídról, Stefan pedig megtámadja Damon-t az erdőben abban a hiszemben, hogy ő térítette le Elena kocsiját a folyóba. Elenának nem volt lehetősége kiúszni a folyóból, legalábbis mindenki ezt hiszi. Stefan holtan húzta ki őt a partra mikor már nem lélegzett. Azonban később mikor megérkeznek a mentők és a hozzátartozók, addigra Elena holtteste nyom nélkül eltűnik...

Elena Gilbert; akinek szülei tragikus balesetben meghaltak és megismerkedett a két testvérrel: Stefannal és Damonnel, kikről később kiderült, hogy vámpírok; ez a szőke, kék szemű lány most úgy tűnik, hogy tragikus baleset áldozatává vált. Azonban hamar kiderül, hogy ő maga is vámpírrá változott.

Egy különösen nagy és gonosz erő van Fell's Church-ben, egyre furcsább és hátborzongatóbb dolgok történnek: a városi kutyák megbolondulnak és az emberekre támadnak, Vicki Bennett továbbra is különösen viselkedik... Valami nagyon nincsen rendben. Elena megpróbálja Stefan és Damon tudtára adni, hogy össze kell fogniuk, ha le akarják győzni ezt a másik erőt és a gyanúsítottak listája egyre csak bővül, miközben életük egyik legnagyobb csatájára készülnek...

Nem is fecsegnék tovább a történésekről, ebben a harmadik kötetben minden kérdésre választ kapunk amik felvetődtek az előző részekben. Végre kiderül, hogy ki is ez a másik Erő és mi a célja miközben az egész város hatalmas veszélyben van. Ebben a részben ismerkedhettünk meg leginkább Damon tulajdonságaival, Elena is gyökeres változásokon ment keresztül az első részhez képest.

L. J. Smith - The Fury and Dark Reunion
Mindezek mellett egyre több utalást találtam a könyvből a sorozatra. Minden bizonnyal a könyvekből merítették az ötleteket. Ezek kis és jelentéktelen dolgok, de mégis visszatekintenek mind a filmben mind a könyvben még ha akár elferdítve is. Például: Dél-Karolina, Duke Egyetem, Alaric Saltzman, sőt a sorozat harmadik évadában még Meredith is feltűnik, bár a karakter teljesen más, de a név mégis stimmel, sőt még az Alaric-al meglévő kapcsolata is...

Összefoglalva: az első három kötetet akár egybe is olvaszthatnánk egy nagy regényben, ugyanis a történések sűrűn összefonódnak közöttük. Nem maradt elvarratlan szál, viszont mikor először olvastam ki az első hármat (akkor még nem jelent meg a negyedik), nagyon átkoztam a harmadik kötet végét, mert azt hittem, hogy ez tényleg a vége és nincs tovább... Ha így lett volna, akkor nem tartozna a kedvenc könyveim közé.

Lisa Jane Smith: Tombolás
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Damon
Sorozat: Vámpírnaplók
3.) Tombolás
6.) A visszatérés – Árnyéklelkek
7.) A visszatérés – Éjfél
8.) A vadászok – Fantom
9.) A vadászok – Holdének
10.) A vadászok – A végzet hatalma
Megjelent: 1991
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 200
Eredeti cím: The Fury
Műfaj: fantasy, ifjúsági

L. J. Smith: Küzdelem


Újraolvasás történt.

Hát, nem is tudom. Nem, nem olyan rossz ez, mint amennyire az emberek beállítják. Ez az első két rész egészen lekötött, hamar elolvastam, a második kötet elolvasása után szinte kezdenék bele a harmadikba.

A sztori totál más. És emiatt vonz. Nem tudom teljesen megmagyarázni. A hangulata, a stílusa tetszik. Elena sem olyan elviselhetetlen, fordulatokkal teli a cselekmény, Meredith karaktere valahogy hiányzik is a filmsorozatból.
Folytatom.

Ezúttal végig fogom olvasni...


A régebbi gondolataim (2012-es):

A történetet ott folytatjuk, ahol az előző kötetet abbahagytuk, vagyis Elena éppen Damont hívja a temetőben. Stefan eltűnt. Miután a város őt gyanúsította meg Tanner tanár úr halála és Vickie Bennett támadása miatt; Stefan nyom nélkül eltűnt, ami rontotta az esélyeit a városlakók szemében. Miért is tűnne el egy gyanúsított személy? Azért mert ő a hunyó vagy azért mert elrabolták? Elena a második lehetőséget véli valószínűbbnek és Damont gyanúsítja Stefan eltűnése miatt. 

Miközben Elena magára marad a felfordulásban Damon elhatározza, hogy igenis megszerzi magának főhősnőnket és nem biztos, hogy ez ellen Elena bírna mit tenni, ugyanis egy furcsa, kiismerhetetlen erő vonzza a férfihoz. 

És ha még mindez nem volna elég Elena naplója is eltűnik benne a legféltettebb gondolataival és a Stefan-hoz való kötődésének bizonyítékaival. 

Új tanár érkezik a Robert E. Lee Gimnáziumba, méghozzá Alaric K. Saltzman személyében, aki eléggé fiatal és helyes, és valamiért nagyon érdeklődik Tanner tanár úr halála iránt. 

A bajok csak fokozódnak, amikor kiderül, hogy Elena naplója nem csupán eltűnt, hanem egyenesen ellopták tőle méghozzá azzal a szándékkal, hogy megfenyegessék Elenát, ugyanis egyik nap a lány arra lesz figyelmes, hogy a hirdetőtábláról azok a mondatok néznek vissza rá, amiket a naplójába írt... Amiket Stefanról írt... De vajon ki lopta el a naplóját? Hol van Stefan és Damon meddig fog elmenni a veszélyes játékában? Elena élete egyre inkább bonyolódik és úgy néz ki, hogy a veszélyeknek sosem lesz végük...

A pörgős eseménysorozat folytatódik és ha tetszett az első kötet, a másodikban sem fogsz csalódni!

Lisa Jane Smith: Küzdelem
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Damon
Sorozat: Vámpírnaplók
2.) Küzdelem
6.) A visszatérés – Árnyéklelkek
7.) A visszatérés – Éjfél
8.) A vadászok – Fantom
9.) A vadászok – Holdének
10.) A vadászok – A végzet hatalma
Megjelent: 1991
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 190
Eredeti cím: The Struggle
Műfaj: fantasy, ifjúsági