Leiner Laura: Örökké

Elolvastam. Kész. Vége. Nyista. Nincs tovább. Mi az, hogy nincs tovább? Nincs kilencedik rész, nincs folytatás, nem fogom többé úgy olvasni az egyik részét, hogy nem tudom mi fog történni a következő oldalon. Miért? Mondd, miért????? 

Jó ez most túl volt dramatizálva, de körülbelül ezek az érzések kavarognak bennem most, hogy a köszönetnyilvánítást is átnyálazva becsuktam a könyvet és visszatettem a polcomra. Mert gondoljuk csak végig, ez a könyvsorozat nem egy pörgős thriller, nem egy izgalmas krimi, nem egy hihetetlen fantasy vagy egy eszméletlenül jó sci-fi... Ez csupán egy tiniregény, ami egy hétköznapi lányról szól és egy koránt sem hétköznapi ifjúsági csapatról. Ebben a sorozatban nem az a jó, hogy hihetetlenül pörgős a cselekmény, izgalmas a szál, fojtogat a hangulat vagy éppen olyan csavarok és fordulatok vannak benne, hogy eldobod az agyad. Ilyenekről itt szó sincs. Mégis többet adott nekem ez a sorozat, mint egy átlagos tömeg gyártott krimi vagy sci-fi regény. Ugyanis ez a regény az életről szól. Semmi természetfeletti nincs benne, ami olyan hű de menő mostanában. A Szent Johanna Gimi egy teljesen hétköznapi történetet mesél el, azonban egyáltalán nem hétköznapi módon.

Emlékszem mikor pár évvel ezelőtt - tudatlanul, ezt a sorozatot még nem is ismerve - megláttam a barátnőim, iskolatársaim kezében az első vagy éppen a második kötetet. Akkor is nagy könyvfaló voltam köztudottan. Nem emlékszem, hogy pontosan mit gondoltam akkor, csak arra emlékszem, hogy nem értettem mi ez a nagy felhajtás. Egy gimis könyv... Mi lehet ebben olyan nagy dolog? Amikor ellátogattam a könyvesboltba azt vettem észre, hogy többször is odamegyek az első kötethez és olvasgatni kezdem. Aztán egy nap én is megvettem az első kötetet. És elkezdtem olvasni... Végre én is megértettem, hogy mi ez a nagy felhajtás. Rájöttem, hogy ez nem felhajtás, hanem inkább rajongás. Igen. Akkor megismertem Leiner Laura világát, a Szent Johanna Gimit, Renit, Cortezt és az egész társaságot. Végigéltem a poénokat, a szomorú pillanatokat, a cikis helyzeteket, sőt még a barátságokat és az ellenségeskedéseket is. Aztán a második kötetnél valahogy elakadtam. Esküszöm ma már nem értem miért raktam le, miért adtam fel, egyáltalán, hogy lehet az, hogy nem olvastam végig???? Hónapok múlva újra elkezdtem olvasni a legelejétől tiszta lappal és onnantól már nem volt visszaút. Teljesen a hatása alá kerültem, ott voltam a dedikáláson, nyomon követtem az új részek borítóit, a megjelenéseket vártam és miközben vártam újra és újra végigolvastam az eddigi köteteket. Kétség sem fér hozzá, hogy innentől már kiemelt helyet kapott a polcomon a sorozat, ami csak nőtt és nőtt és sajnos már nem nő tovább... Így visszagondolva csak hálálkodni tudok a barátnőimnek, hogy az orrom alá dugták az első részeket és, hogy aztán elkísértek dedikálásra vagy megvenni a következő rész. Nélkülük lehet, hogy ma sem tudnám, hogy mi az a Szent Johanna Gimi. Hú, azóta már annyi embernek ajánlottam én is, hogy egy egész listát tudnék itt felsorakoztatni, akik miattam kezdték el olvasni és miattam estek bele abba az állapotba, amibe én. Van köztük barátnő, családtag, szomszéd... A lehető legnagyobb örömmel nyújtottam át nekik kölcsön az egyes köteteket és örültem, hogy ők is átélhetik azt az élményt, amit én is átéltem és igen, irigylem őket, hogy nekik még hátravannak az ismeretlen oldalak, amiket én már rég magam mögött tudhatok.

Az egyes kötetek olvasása közben kezdtem párhuzamokat vonni - mert ki nem - a Szent Johanna Gimi diákjai, tanárai és az én osztálytársaim és tanáraim között. Rájöttem, hogy nálunk is van egy bizonyos Zsolti, akin mindig lehet röhögni, aki körül mindig történik valami, aki mindig a figyelem középpontjában van és, aki bár botrányokat botrányra szül, mégis minden tanár szereti. Van az osztályomban egy tipikus Kinga, aki maximalista, aki lovagol, aki történetesen a legjobb barátnőm, aki mindig itt van mellettem, ha segítség kell és aki bármit képes megtenni a legjobb barátaiért. Van egy tipikus Dave is az ismerőseim között, aki mindig fel van szerelve menő telefonokkal, kütyükkel, amiknek még a nevét sem tudom és mindig minden körülmények között elegánsan öltözködik. Van egy Gábor, aki mindig csöndes, alig szólal meg, mégis a társaság tagja. Van egy Ricsi, akár bár nálunk nem raszta mégis mindig mindenkit lefejel. És igen, van az iskolámban egy tipikus Máday, aki bár nem vonalzózik, de hazaküldi azt, akinek rövid a szoknyája, van nála körömlakklemosó, mindig szóvá teszi, ha valakinek sötét a körme, mindig ott van, ha balhé van és mindig rendet tesz és sok diák fél tőle. Reni anyukája és apukája is sok tekintetben hasonlít az én szüleimhez, nem egészen normálisak a maga szerethető, hóbortos módján. És végül Reni. Szerintem mindenki, aki olvasta a sorozatot egy kicsit Reninek érzi magát, talán azért, mert az ő gondolatait, naplóját követhettük nyomon, nem tudom. Én azért érzem, hogy kicsi hasonlítok rá, mert imádok olvasni (alap), de amik sokkal fontosabbak: érzelmes vagyok, imádom a barátaimat, imádom az iskolámat, imádom amikor történik valami az osztályban és nevetek az órákon, maximalista, kitűnő diák vagyok, eminens (nem röhögni!!! :D), nagyon sokszor az én házim jár körbe az osztálytársaim között, nem is tudom, hányszor súgtam már a felelőknek, hányszor foglaltam le a tanárt dolgozatírás közben. Nem, ezek miatt még nem mondom magamat Reninek, mert én én vagyok, saját élményekkel, saját barátokkal, saját emlékekkel és pillanatokkal. Mindezek ellenére 100%-osan azonosulni bírtam Renivel. Szeretnék egy Cortezt!!!! :D

Azt hiszem teljes mértékben kiöntöttem a szívemet a sorozattal kapcsolatban. Most, hogy percekkel ezelőtt fejeztem be a olvasását úgy éreztem ezeket a dolgokat ki kell adnom magamból. És még mindig nem végeztem. Ugyanis Leiner Laura, ezt neked címezem, ha eljut hozzád, ha nem, köszönöm, hogy elszórakoztattál 8 teljes köteten keresztül, köszönöm, hogy átélhettem, köszönöm, hogy kedvet adtál az iskolához olyan napokon, amikor nem volt kedvem sem a tanuláshoz, sem a koránkeléshez, hogy bebicegjek az iskolába. Köszönöm, hogy megismertettél a fejedből kipattant szereplőkkel, ezzel az osztállyal! Egy élménnyel lettem gazdagabb, amit neked köszönhetek! Egyszer talán meghálálhatom, ha az egyik álmomat valóra váltom és az egyik könyvemet kiadják. De jó is lenne... Addig is, sok sikert az íráshoz!

U.i: Igen lenne egy kis panaszom, egy iciripiciri, mert az utolsó rész majdnem tökéletesen zárult, majdnem!!! Amit nagyon sajnáltam az Arnold és Reni kapcsolata. Az első négy részt olvasva Arnoldot nagyon megszerettem és egyszerűen sajnáltam, hogy ennyire felszínessé vált a kettejük barátsága... Ezt leszámítva, tökéletes, vicces, imádni való és ÖRÖK lett ez a rész! Köszönöm!!!

Leiner Laura: Örökké

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Zsolti, Ricsi, Robi, Dave, Andris, Cortez, Kinga

Sorozat: A Szent Johanna Gimi 1.) Kezdet 2.) Együtt 3.) Egyedül 4.) Barátok 5.) Remény 6.) Ketten 7.) Útvesztő 8.) Örökké #Kalauz

Megjelent: 2013

Kiadó: Ciceró

Oldalszám: 744

Eredeti cím: -

Műfaj: ifjúsági, romantikus