Az istenek játéka valahogy eltér Turner eddigi alkotásaitól. Egy disztópiát fest le, ami sötét, elgondolkodtató és megannyi érdekes elemet tartalmaz, amik külön-külön is megállnák a helyüket, de együtt érdekes elegyet alkotnak.
Az emberek teljesen érzelemmentesek. Nincs pénz, a társadalom, mint olyan, úgy funkcionál, ahogy kell(ene?) neki. Érdekes koncepció, igaz? Érzelmek nélkül nincs bűnözés, hisz annak az érzelem a fő mozgatórugója, nincs harag, düh, irigység, kapzsiság. De ugyanakkor nincs szeretet, ragaszkodás, büszkeség sem. Vajon mennyire lehet egy érzelemmentes társadalom tökéletes, vagy épp ebben rejlik a diszfunkcionalitása?
A történet és a lefestett világ itt még korántsem ér véget. Az emberek bizonyos időközönként összecsapnak egy arénában, ugyanis a vérük kulcsfontosságú az istenek örökéletéhez. Felsejlik Az Éhezők viadala, ugye? De nem épp olyan a helyzet. Az érzelemmentesség miatt nem olyan nehéz elfogadtatni az emberekkel a helyzetet, de vajon kik is ezek az istenek?
Az istenek egy különálló városban élnek. Nem halhatatlanok, de örökké élnek, ezt ellensúlyozandó, hogy meddők. Mégis legenda terjeng egy bizonyos isten és halandó közti szerelemről. A történet nem fejti ki, de számos kérdés feltehető az istenekkel kapcsolatban. Miért pont ők az istenek? Mikor alakult ki az egész "állatként kezeljük a halandókat" mentalitás. Mi az eredetük?
És mindez csupán az alaptényállás, a bonyodalom csak ezután jön. Ugyanis az egyik viadal alkalmával egy halandó, Luna, nem hal meg, és pár másik emberrel kiszabadul a városból, azonban menekülésre kényszerülnek. A városban beléjük tömött dolgok nélkül viszont fokozatosan visszatérnek az érzéseik. A nyomukba szegődik Hunter, az isten, aki az istenek városába kíséri a társaságot, hogy ott kiderüljön, hogy lehetséges az, hogy Luna túlélte a viadalt. Hunter viszont hamarosan kötődni kezd Lunához, ami mindent megváltoztat...
Az emberek érzelmeinek bekapcsolása mókás folyamat volt, mintha Hunter gyermekekkel kelt volna útra. A zarándokút további része viszont szörnyekkel, próbákkal, rejtélyekkel és viszontagságokkal teli - itt már visszaköszön Turner tipikus mesemondó jellege.
Amikor azt írtam, hogy ez a történet sötét, akkor a történet mélységére is céloztam. A végkifejlet pedig ismét megfacsarta a szívemet, de valahogy vágytam is egy ilyen jellegű befejezésre, ez is érezteti, hogy ez a történet valahogy más, mint a többi.
A történet mélysége, összetettsége ismét elámított, összeszedett, átgondolt, akár egy trilógiát is kitehetett volna, az istenek kérdésköre továbbra is homályos számomra, talán csak az érdemelt volna még egy kis részletességet, de mindent összevetve ismét egy egyedien megalkotott, nem mainstream műt kaptam az írónőtől, ahogy azt már megszokhattam. Egyedi, érzelemdús és zseniális.
Köszönöm szépen a könyv élményét, Aurora Lewis Turner!
Aurora Lewis Turner: A hatalom köve |
Értékelésem: Tetszett |
Borító: 5/5 |
Kedvenc szereplő: Ramon |
Megjelent: 2021 |
Kiadó: Olvasni Menő |
Oldalszám: 526 |
Eredeti cím: - |
Műfaj: disztópia, fantasy, romantikus |
0 comments:
Megjegyzés küldése