5 / 100 könyv. 5% kész!

szombat, január 03, 2015

Tavi Kata: Ballépések



Az első résszel kapcsolatban, bevallom, voltak kétségeim. Egy átlagos, új tinisorozat, ami mostanában felkapott lett Leiner Laura által és őszintén kimondom, hogy az első rész első fele nagyon hajazott a Szent Johanna Gimire, mind szereplők szintjén, mind történet és hangulat szintjén. Ez engem egyáltalán nem zavart, mert ennek ellenére tetszett. És mert láttam, hogy a történet a felétől kezdte felvenni a saját, önálló fonalát és onnantól kezdve teljesen elfelejtettem a Szent Johanna Gimi párhuzamot, mert a Sulijegyzetek a saját medrébe sodródott.

Úgyhogy kétség sem férhetett hozzá, hogy a második részt is magaménak kell majd mondanom. És... hát... teljesen és totálisan rabul ejtett. A második rész olyan szinten lekötött, annyira magával ragadott, hogy egy nap alatt kiolvastam, pedig hosszabbra sikeredett, mint az első rész. Úgy érzem, Tavi Kata teljes mértékben elérte azt a szintet az én létrámon, hogy a könyve az 5*-ot kapja tőlem. Mert mindent elfelejtve olvastam. Kikapcsolt, belehelyezett más tinik életébe, problémáiba. A sok táncos jelenet után legszívesebben felpattantam volna és lejtettem volna valamilyen táncot, de mivel tudom, hogy nulla a ritmusérzékem és valószínűleg az első percben elestem volna a saját lábamban, inkább csak olvastam tovább a könyvet.

Lilla

A történetről nem fogok pötyögni, ha olvastátok az első részt, már ismeritek. Most inkább az apróbb dolgokra térnék ki, amik megfogták a figyelmem. Vegyük például a szereplőket. A második részben sokkal jobban kibontakoztatja az írónő a szereplőket, kiderült, hogy rengeteg minden van bennük, színes érzelmi világgal rendelkeznek és nem felszínes hülyülős szereplők csupán. Tavi Kata bátran nyúlt az apa-lánya közötti rossz kapcsolat témájához, a válás kivetülése egy tinédzserre, a szülők koránt sem szentek sok esetben, valamint a szex témája. Egyáltalán nem habos-babos minden mozzanata a könyvnek, de pontosan ettől válik életszerűvé. Mert a tinik élete nem csak hülyülés, sírás a szerelem után... stb. A Sulijegyzetek reálisan viszonyul a fiatalokhoz. (Nem úgy, mint általában véve a Szent Johanna Gimi.)

Akár hiszitek, akár nem, számomra sokkal inkább vonzóbb Márk, mint Krisztián. Fellép a kettő közötti ellentét, a jófiú a szomszédból és a titokzatos, hallgatag srác. A biztonság és a veszély. Mégsem mondható az egész egy szerelmi háromszögnek, mert végig tudjuk, hogy Lilla mit érez, kétség sem merül fel benne, hogy a másik iránt is vonzódna, ettől nem lesz kétszínű. Számomra mégis... valamiért Márk egy leheletnyivel előrébb van, mint Krisztián. Nem tudom, miért lehet ez. Márk karakterében még rengeteg minden megbújik, egy hatalmas kérdőjel a gyerek, szinte semmit sem tudunk róla még mindig, egyik percben azt hiszem, hogy odáig van Lilláért, másikban úgy gondolom, hogy csak barátilag néz rá, nem tudom. Vajon végül mit fogunk megtudni róla a harmadik részben? Aj, biztos messze van az még. Szinte biztos vagyok benne, hogy Márk nem lesz befutó Lillánál, de reménykedni azért csak lehet, nem igaz?

A szerelem sem habos torta valljuk be. Lilla és Krisztián csak táncol egymás körül, de mellettük felbukkan egy koránt sem megszokott páros is, méghozzá Kristóf (akinek a szülei brutális módon válnak) és Jázmin. A kutya-macska effektus, amikor előbb gyilkoljuk egymást és csak aztán kérdezünk. 

Lilla és Gréta
Egyébként néha úgy éreztem, hogy amiért tizenöt-tizenhat évesen - ennyi ugye? cinkes lenne, ha elírnám, de nem emlékszem pontosan - ilyen szinten szóba jön a "nőzés"... vagy inkább úgy mondanám, hogy ez számomra... morbid, de ugye manapság már ilyen a világ. Csak furcsa arról olvasni, hogy egy tizenhat éves kissrácnak már több numerája is volt, holott ezt sokkal egészségesebb lenne egy tizennyolc éves srácról olvasni. De ez egyáltalán nem hibapont, hát ilyen a mai fiatalság, vágom én, csak... gáz. De ezzel is alá lett támasztva a realitás.

A történet teljes mértékben lekötött, fel sem álltam a könyv mellől. Ha valakinek nem nyerte el a tetszését az első rész, akkor ne adja fel, mert ez a második... ezért én kezeskedem! Mert imádtam. És szépen kérdezem, hogy vajon mikor jön az a harmadik rész? Mert már nagyon olvasnám. Plusz piros pont, amiért a könyv végén betekintést kaptunk Krisztián gondolataiba is. Imádom, mikor nem csak a nő, hanem a férfi elméjébe is bekukkanthatunk. Úgy válik az egész... egésszé. Szóval, számomra ez most telitalálat volt, tökéletes karácsonyi olvasnivaló. Olvassátok bátran! :)

Tavi Kata: Ballépések
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Márk, Ákos, Krisztián
Sorozat: Sulijegyzetek
2.) Ballépések
Megjelent: 2014
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 470
Eredeti cím: -
Műfaj: ifjúsági, romantikus

2 comments:

  1. Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Mindig nagy örömmel tölt el, ezt olvasni, nagyon örülök neki. :)

      Törlés