Jodi Picoult: Apró csodák

"Ha nem tehetsz nagy dolgokat, tégy apró dolgokat nagyszerű módon." - Dr. Martin Luther King

Az idézet, melyből az Apró csodák címe végül megszületett: Small Great Things, vagyis "Apró nagyszerű dolgok", de ugyebár az Apró csodák hangzatosabbra sikerült.

Már rég elfogadtam, hogy Jodi Picoult az egyik kedvenc írómmá avanzsálta magát, bármelyik regényét olvasom el, sosem csalódok benne, mindig tudom, hogy egy végtelenül érdekes, erkölcsi témákat boncolgató és elgondolkodtató regényt kapok tőle, amiből sosem marad ki a jogi felhang, amit annyira imádok benne. Azt hiszem, ismét egy igen fellengzős értékelés következik egy Jodi Picoult könyvről.

Ismét úgy csaptam bele az Apró csodákba, hogy fogalmam sem volt a sztoriról, csak hagytam, hogy sodorjon magával a történet, de elöljáróban már mindenhol olyan szalagcímeket olvastam, hogy ez az írónő eddigi legcsodálatosabb regénye. Hát legyen, én bátran elhiszem.

Olvastam én már több témában is az írónőtől /habár nem annyiban, amennyiben szerettem volna/, de merem állítani, hogy ezt a regényét a merész témaválasztás miatt kapták fel annyira, ugyanis az Apró csodák fő témája a rasszizmus. És rögtön le is kell szögeznem, hogy ez a regény nem fog akkora jelentőséggel bírni egy európai személynek, mint egy amerikainak. A rasszizmus mindenhol jelen van és persze nem csak az afroamerikaiak ellen szól, egyszerűen faji gyűlöletet jelent, ami bármely faj ellen szólhat, az Apró csodák mégis főleg az afroamerikaiak, esetleg homoszexuálisok elleni rasszizmust helyezi előtérbe, ami egy amerikai ember számára lesz igazán releváns. Mindazonáltal számomra is egy igen érdekes, elgondolkodtató és feleszmélő hatással volt. Mint eddig minden egyes Picoult regény.

Három főszereplőt tudhatunk magunkénak. És ez a három főszereplő ezúttal olyan sarkalatos ellentéteket állít elénk, amilyet még egy általam olvasott Picoult könyvben sem tapasztaltam.

Ruth, az afroamerikai nővér, aki immár 20 éve dolgozik rendületlenül egy kórházban, főleg a szülészetre specializálódott, egy rendkívül lelkiismeretes mintapolgár és anya, akinek fia mindenben jeleskedik az iskolában.

Turk, egy beolvadt náci rasszista, aki végtelenül szereti a feleségét, a közös gyermeküket várják, a külső szemlélő számára egy átlagos középkorú kedves férfi, de titokban éjszakánként rasszista oldalakat üzemeltet, múltjában pedig több fajgyűlölő és erőszakos tettel rendelkezik.

Kennedy, a végtelenül tapintatos és törtető ügyvéd, aki igyekszik feljebb kerülni a ranglétrán, tökéletes családdal és élettel rendelkezik, mégis enyhén elvakultan szemléli a körülötte lévő világot.

Turk feleségénél beindul a szülés, egyenesen a kórházba tartanak, a kisbaba világra jön, minden tökéletesnek tűnik. A következő pillanatban azonban begyalogol a kórházi szobába egy afroamerikai nővér és természetes könnyedséggel kezdi megvizsgálni a kisbabát. Turk és a felesége kiköveteli a kórháztól, hogy Ruth, az osztályon dolgozó egyetlen afroamerikai nővér, ne érhessen hozzá a fiukhoz. A kórház vezetői a kellemetlenségeket megelőzendően helyt adnak az apa kérésének.

Ruth világéletében azzal szembesült, hogy hátrányos helyzetbe kerül bőrszíne miatt, habár mindig is igyekezett tökéletes mintapolgári szerepet kiépíteni, hogy fia se nélkülözhessen. Férje a hazát védve halt meg a katonaság tagjaként, fia is mindent megtesz az iskolában, ő is remekül végzi a munkáját a kórházban, mégis... Eltiltották egy kisbabától, holott ez nem a szakmai tudása vagy személyisége miatt történt, hanem egy olyan dolog miatt, amin képtelen lenne változtatni: a bőrszíne miatt. Mennyire borzalmas lehet átélni a diszkrimináció ilyen 

A helyzet akkor válik igazán erkölcsileg megkérdőjelezhetővé, amikor a többi nővér más ember híján kénytelen Ruthra bízni a kis Davist egy sürgősségi beavatkozás miatt. A kisbabán azonban hamar látszik, hogy valami gond van. Miután a csecsemő légzése is leáll, Ruth hatalmas döntésre kényszerül.

Mi az, amit megtehetek?

Mi az, amit nem tehetek?

Vajon tegyen eleget a főnökei és a szülők kérésének és ne nyúljon a haldokló csecsemőhöz? Vagy szegje meg a kiszabott parancsot és érjen a kisbabához? Vajon a gondolkodással eltelt másodpercek is változtatnak majd a dolgok alakulásán? Képtelen döntés, borzalmas teher, tragikus végkifejlet.

Vajon ki nevezhető felelősnek? Ruth, aki eleget akart tenni egy kérésnek, ezért habozott? A szülők, akik rasszista hozzáállásukkal megtagadták, hogy afroamerikai nővér lássa el a gyermeküket? A kórház, aki eleget tett a rasszista kérésnek? A szülők úgy gondolják, hogy Ruth a felelős, a kórház igyekszik kibújni a felelősség alól, Ruth pedig bíróságra kerül...

Míg az eddigi Picoult regényekben az írónőnek sikerült olyan élettörténeteket és sorsokat kialakítania, hogy mindig a mellett a szereplő mellett foglaltam állást, akinek épp a fejezetét olvastam, most ezt egyáltalán nem éreztem. Turk személyisége végtelenül taszított, habár Picoult tökéletesen bemutatta, hogy a rasszisták is ugyanolyan emberek, mint mi, köztünk járnak, talán a szomszédságunkban élnek, talán együtt sütögetünk velük esténként. Ugyanúgy van családjuk, ugyanúgy szeretik a feleségüket, ugyanúgy óvják gyermekeiket. Csak épp másféle tanítást adnak át nekik.

És akkor ott van Ruth szemszöge. Eddig azt hittem, tisztában vagyok a mai amerikai helyzettel, hogy máshogy kezelik a feketéket, de ezt a könyvet olvasva rájöttem, hogy én is ugyanolyan szemfedővel élek, mint Kennedy. De ezt részben betudom annak, hogy én nem Amerikában élek, így nem találkozok vele minden nap az utcán olyan drasztikus módon.

Bevallom, a regény elején azt hittem, hogy a múltban járunk. Valamikor 1980/90, vagy esetleg 2000 körül. A regény annyira ráfektette a hangsúlyt az afroamerikaiak elleni rasszizmusra, hogy úgy éreztem, kizárt, hogy ma, 2017-ben is ilyen a helyzet! Kizárt, hogy ma is ennyire máshogy viszonyulnak hozzájuk az emberek, ennyire kinézik őket. De mivel nem találtam utalást arra, hogy pár évvel a jelen előtt járunk, így abban a hiszemben maradtam, hogy igenis a jelenben vagyunk. Akkor ledöbbentem. Én valóban azt hittem, hogy a rasszizmus már, /ha nem kihalófélben/, de legalább csekélyebb mértékben van jelen, mint egykor. Hisz afroamerikai elnöke volt az Egyesült Államoknak, rengeteg sikeres és elismert afroamerikai színész, üzletember, celeb, médiaszemélyiség van Amerikában, ezek miatt egy nem-amerikai személy annyira úgy láthatja, hogy immár teljes az egyenlőség. Ennyire vakon élnénk mind?

Ahogy a regényben Ruth igyekszik felnyitni Kennedy szemét, az olyan volt, mintha az olvasó szemét akarná felnyitni. És ahogy maga Kennedy is, úgy az olvasó is rájöhet, hogy valóban létezik aktív és passzív rasszizmus. És habár tudhatjuk magunkról, hogy nem vagyunk aktív rasszisták, mint Turk Bauer, de ott lehet bennünk az a sunyi, passzív rasszizmus, ami annyiban mutatkozik meg, hogy nem vesszük figyelembe a rasszizmust, esetleg átesünk a ló túloldalára és túlzottan, váltig állítjuk magunkról, hogy nem vagyunk rasszisták. Ekkor rá kell jönnünk, hogy mennyire érzékeny helyzet is ez. Mennyire nehéz megtalálni az egyensúlyt.

Az egyetemen eltöltött első évem alatt rengeteget tanultam a Ruth fia, Edison körüli jelenségről is. Az egyik jelenség szerint a fekete diákoknak kétszer annyit kell tanulniuk, mint a fehéreknek, hogy elérjenek valamit és kitűnjenek. A másik általam tanult jelenség szerint nem is vesződnek ezzel, hisz a külvilág olyan képet vetít rájuk, amely szerint úgysem lehetnek kitűnő diákok, és ők beleágyazódnak ebbe a sztereotípiába, így valósággá téve azt.

Úgy érzem, ismét egy összeszedetlen értékelést sikerült írnom, egyszerűen próbálom összerakni a könyvről kialakult gondolataimat és érzéseimet, de a téma olyan erőteljes és intenzív, hogy egyszerűen magától beszél. Szeretem, ahogyan Jodi Picoult összefűzi ezeket a rémesen elgondolkoztató és mély témákat a fontos mondanivalókkal, az empátiával, az elfogadással, a szeretettel. Mintha minden egyes regényével fel akarná nyitni az olvasók szemét valamire, ami az orruk előtt van, csak nem veszik észre. Minden egyes regénye egy tanításnak tűnik. Engem ismét lenyűgözött.

És ismét köszönöm a regényt az Athenaeum Kiadónak!

Jodi Picoult: Apró csodák

Értékelésem: Katarzis

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Ruth, Kennedy

Megjelent: 2016

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Oldalszám: 480

Eredeti cím: Small Great Things

Műfaj: tragédia