Ismét egy végtelenül szórakoztató, frappáns, humoros, néhol elnyújtott, de összességében kellemes Leiner Laura sorozaton vagyok túl, ami nagyon sajnálom, hogy véget ért.
Az Egyszer alkalmával inkább nem magáról az utolsó kötetről írnék, hisz várható volt, hogy végül minden visszatér a rendes kerékvágásba (habár kissé rossz döntésnek vélem, hogy az írónő ismét ugyanazt a fordulatot lépte meg a Valahol végén, mint az Illúzió végén), mindenki megkapja a boldog befejezését, minden a helyére kattan és úgy összességében egy boldog, minden szálat elsimító befejezést kapunk. Így is történt.
Akkor most kalandozzunk el a sorozat témáján, szereplőin, cselekményszálán, hangulatán, valamint az erősségein és gyengeségein.
Leiner Laura ezúttal elkalandozott a gimnáziumtól, a fesztiváloktól és a szilvesztertől és a popszakma, tehetségkutatók, show-biznisz felé kacsintott ki, legalábbis igyekezve a magyar vonalon maradni, ami nem mindig sikerült.
Nekünk, átlagembereknek persze nincs sok fogalmunk arról, milyen is lehet ismertebb énekesként élni, vagy kimenni az utcára. A rajongás és ismertség mértéke persze attól is függ, hogy éppen a nagy Amerikában vagyunk úgymond "sztárok" vagy a kis Magyarországon. Persze, én se látok bele ezekbe a dolgokba, látjuk a televízióban /már, aki még nézni mert én már nemigen/, hogy celebek, hírességek, színészek, médiaszemélyiségek miket csinálnak, posztolnak helyekre, hogyan viszonyulnak hozzájuk az emberek, mit mutatnak a nyilvánosságnak... És most főleg erre a részre szeretnék kitérni, mert nem mindig értettem egyet az írónő állásával e téren.
Kezdjük a külföldi helyzettel. Vegyük például Amerikát, ami azért otthona a nagy filmsztároknak, zenészeknek, celebeknek. Ahol az ismertségi faktor olyan magas, hogy szükség van arra a napszemüvegre, sapkára, ahol a paparazzók vérre mennek egy-egy fotóért, ahol álhírekkel van tele minden, ahol ezek a hírességek félig nagy tiszteletnek örvendenek, félig pedig mindenüket kiteregetik, ha az újságíróknak, bloggereknek, csatornáknak és hasonló egyéneknek esélye van rá. Ahol testőrök, asszisztensek, komoly jogászok állnak a sztárok mögött. Ahol gyakran valóban marcangolnak ebben a szakmában és úgy ferdítenek, ahogy csak akarnak... El tudom képzelni ezeket a dolgokat, de talán még az én képzeletem is messze van a valóságtól.
És akkor most kanyarodjunk a kis Magyarországra, a magyar médiára, csatornákra, hírességekre, előadókra... /Kommunikáció- és médiatudomány szakos egyetemi tanulóként muszáj./ Igyekszem nem teljesen elragadtatni magam, mert a magyar média kapcsán könnyen hangot adok a negatív véleményeimnek. Ezt most elsősorban leredukálom az előadókra és a tehetségkutatókra.
Leiner Laura néhol érzékeltette, hogy híresnek lenni nem olyan, mint Amerikában. Ezt többször is leszögezte, főleg a luxus szempontjából. És helyesen elcsepegtetett egy kis kritikát is hellyel-közzel a "butácska" médiafogyasztókról, akik mindent bekajálnak, amit a tévében látnak vagy az újságban olvasnak. Valóban egy olyan világban élünk, ahol megvezetnek a műsorok, ahol az internet tele van undorító clickbait-ekkel, ahol álhíreket dobálnak az arcukba, ahol egyfajta illúziót mutatnak az egyszerű nézőnek, aminek a fele sem igaz. Ezzel a sorozattal Leiner Laura igyekszik rámutatni arra, hogy nem minden igaz, amit a tévében látunk. És ezt helyes elgondolásnak is tartom, hadd tudják meg a fiatalok, hogy sokszor megvezetik őket, hogy esetleges példaképük mégsem tökéletes, hogy nem minden készpénz, amit olvasnak vagy látnak a médiában.
Időnként azonban úgy éreztem, hogy az írónő átesett a ló túloldalára. Éreztem az enyhe társadalomkritikát és tetszett is benne, de én speciel azzal nem értek egyet, ahogy ezt az írónő bemutatta Magyarországon, időnként igencsak úgy kezelte a főszereplőit, Bekát és Nagy Márkot, mintha tényleg igazi nagy sztárok lennének, holott szerintem idehaza azért nincs ekkora fokú imádat, felkapottság az előadók iránt, néha ez a szint az amerikai szintet verdeste a regényben. Kétlem, hogy Magyarországon lesifotósok futkosnának egy tinisztár után és minden sarkon megállítanák őket, idehaza inkább az álhírekkel vannak főbb problémák.
A tehetségkutatók elferdítése könnyebben megfelel a valóságnak. Már nekem is volt szerencsém ilyesfajta műsorokat a felvétel idejében látni, majd később a televízióban, látva, mennyire is más, mennyire befolyásolt, elferdített... hazugság (?), amit a néző elé leraknak utána. Igazából már sajnálom, hogy a régen nemes céllal indult tehetségkutatók mára már lealacsonyodtak a nézőhajhászás, álhisztik, megszervezett műsorelemek szintjére, mikor már nem is az egy tehetségkutató célja, hogy tehetségeket keressen és emeljen a magasba, hanem hogy minél több nézőszámot és érdeklődést hozzon.
Szerintem még így is túlságosan elragadtattam magam a témával kapcsolatban, ezt itt le is zárnám és visszakanyarodnék Leiner Laura Bexi sorozatához, azon belül pedig a karakterekhez. Nem titok, hogy az írónő karakterei mindig is a gyengéim voltak. Ez most sincs másképp, olyan színes társaságot képes összehozni, ami végül abszurdnál abszurdabb és humorosnál humorosabb szituációkat teremt. Imádom.
Budai Rebeka példának okáért az egyik legszimpatikusabb lány főszereplő számomra, akit eddig azt írónő megalkotott. A felfogása egyre érettebb a későbbi részekkel, úgy látja a világot, amilyen. Kiáll magáért, ambiciózus, ugyanakkor alázatos a zenei szakmában. Nem hagyja, hogy a média karaktert formáljon belőle, önmaga akar lenni, nem kirakat. Egyszóval pozitív karakter, csak akkor vesztett egy csipetnyit a fényéből, mikor az írónő behozta ezt a mártíromságot vele kapcsolatban, amiből ha csak egy kicsit szór a karakterbe, sokkal szimpatikusabb lett volna a végeredmény.
Nagy Márk szintén egy megismételhetetlen személyiség. Laura valahogy úgy alkotott meg egy teljes mértékben beképzelt személyt, hogy azzal együtt szerethető is. Persze, ez csak az első benyomás volt, ahogy haladtunk a vége felé egyre inkább kialakult egy másik Nagy Márk, az igazi személyiség, így a végére egy teljesen más, mégis ugyanolyan karaktert kaptunk, csak mélyebb viszonylatában.
Meg kell említenem még a Puding, Pepe, Bogyó formációt, mert nincs Leiner Laura könyv néhány igazán, már-már abszurdan őrült karakter nélkül, akiket tényleg csak kitalálni lehetséges. Persze, végül nem is tudtuk meg az igazi nevüket, hogy kik is ők, honnan származnak, hogyan találkoztak, de nem is kellett. A Fogd be Aszád formáció legenda a javából, A Szent Johanna Gimi Andris és Robi párosának egy továbbfejlesztett változata.
Következő kedvenc szereplő Körte, akinek a rendes nevére szintén nem derült fény, a menedzser, aki nem pénzt akaszt le a menedzseltjeiről, hanem igazából tereli őket, atyáskodik felettük. A kemény külsejű, tetovált pótapa, aki igazából ártalmatlan, a stílusa pedig egyszerűen zseniális. Azok a szövegek, amiket levágott, a "gyerekezés", az egész személyiség a kedvencem úgy, ahogy van.
Zseniális továbbá Kemál karaktere, aki egyszerre van jelen és nincs jelen a sorozatban. Fontos szerepet nem kap, mégis ott van, mégis nevetünk rajta, mert ő Kemál, a gyrosos, aki a húsvágóbárddal fenyeget, ha kell, aki rengeteg baklavát készít, aki mindig, mindenkit megetet, és aki Nagy Márk első számú rajongója.
Anti, a legjobb barát, oldalán Daniellával, aki időnként igencsak hajazott Kinga karakterére. Talán ha Evelint és Daniellát összegyúrnám, akkor kapnám meg Kingát. Ahogy a Nélküled elején Evelin felkaparta Bekát a padlóról, az kísértetiesen hasonlított arra, mikor Kinga tette ezt számtalanszor Renivel. Daniella pedig egy gyilkos pitbull. Imádtam.
Karakterek szintjén pedig ismét egy nagyon erős bandát alkotott meg az írónő, amit megint csak imádni tudtam. Érdekesnek tartottam, hogy az eddigi regényeihez képest ezúttal jócskán megalkotott negatív karaktereket is. Eddig nem igazán volt ez szokása Laurának, az eddigi regényeiben lévő negatív karakterek is mind kaptak egy kis pozitív felhangot, Mádayt például csak az elején nem szerettük, később mind imádtuk, ugye? Edinát sem gyűlöltük már egy idő után, csak szántuk. Talán Viki volt igazán negatív karakter, de nem intenzíven. Vladár is jócskán emelkedett a sorozat végére a szemünkben.
Ezúttal azonban két igen negatív karakter is beférkőzött a Bexi sorozatba, az egyik maga Geri, akit méltán utálhatnak az olvasók a sikerhajhászása, kegyetlenkedései miatt, a másik pedig Balogh, aki aztán végképp a legnegatívabb az összes közül, holott a sorozat közepénél azt hittem, már ő is a bevett társaság része, a kapzsiságát humorosan mutatta be az írónő, nem gondoltam volna, hogy a sorozat végére ilyen véresen komolyba fullad ennek a karakternek a kapzsisága, fenyegetőzései és ellenségessége. Akár idesorolhatnám még Pít, a másik menedzsert is, de mégsem teszem, mert az ő karaktere viszont igazából negatívból vált a sorozat végére majdhogynem pozitívba. Ilyen szintű hát a karakterfejlődés a sorozatban.
A cselekményvezetése kis léptékben zseniális, Leiner Laura ismét hozta a formáját humoros helyzetek és abszurd szituációk terén. A párbeszédek ismét zseniálisak, a hihetetlen karaktereknek köszönhetően minden klappolt. Ha viszont nagyobb léptékben szeretném megvizsgálni, akkor időnként ismételte magát a szakítok, együtt vagyok vele, szakítok, együtt vagyok vele hajcihővel, mikor az Illúzió és a Valahol vége majdnem ugyanúgy zárult.
Az írónő nemcsak a negatív karaktereket vezette be, hanem ezúttal igazán reális képet is mutatott a fiatalokról. Mint már említettem, imádtam, hogy A Szent Johanna Gimiben olyan tinédzserekről olvashattam, akik nem isznak, nem igazán buliznak, nem cigiznek (kivéve persze Andrist és Robit), többnyire nem folytatnak szexuális életet... de persze ez csak mese habbal. A Bexi sorozatban van ivászat rendesen: Pepe, Bogyó, Puding, Evelin, Körte... Van dohányzás. És persze csak felszínesen említve, de van szex is. Nem eldurvult, hanem egy finomított, de reálisabb kép ez a mai fiatalságról.
Nem tudom, mit taglalhatnék még. Ez a sorozat mindenképpen erős karakterszinten, hangulatában, humorában, de persze vannak gyengeségei is, mint például a kissé elferdített (de társadalomkritikának betudott) média bemutatása, a néhol eldramatizált szerelmi évődés, az ismétlődő cselekményelemek...
Mégis úgy érzem, túl hamar lett vége, úgy érzem, még szeretnék Leiner Laura sorozatokat, mert szerintem az írónő a sorozatokban igazán erős, ahol karakterfejlődés van, ahol még több karaktert tud beépíteni a különböző részekben, ahol játszadozhat a cselekmény alakulásával... Szerintem nem kéne egyregényes szinten alkotnia, számomra az Akkor szakítsunk esetében ki is derült, hogy nem áll annyira jól neki. Leiner Laura a sorozatokhoz ért, a maguk függővégeivel, imádni való karaktereivel, humoros jeleneteivel... Imádom. Még!
Nekünk, átlagembereknek persze nincs sok fogalmunk arról, milyen is lehet ismertebb énekesként élni, vagy kimenni az utcára. A rajongás és ismertség mértéke persze attól is függ, hogy éppen a nagy Amerikában vagyunk úgymond "sztárok" vagy a kis Magyarországon. Persze, én se látok bele ezekbe a dolgokba, látjuk a televízióban /már, aki még nézni mert én már nemigen/, hogy celebek, hírességek, színészek, médiaszemélyiségek miket csinálnak, posztolnak helyekre, hogyan viszonyulnak hozzájuk az emberek, mit mutatnak a nyilvánosságnak... És most főleg erre a részre szeretnék kitérni, mert nem mindig értettem egyet az írónő állásával e téren.
Kezdjük a külföldi helyzettel. Vegyük például Amerikát, ami azért otthona a nagy filmsztároknak, zenészeknek, celebeknek. Ahol az ismertségi faktor olyan magas, hogy szükség van arra a napszemüvegre, sapkára, ahol a paparazzók vérre mennek egy-egy fotóért, ahol álhírekkel van tele minden, ahol ezek a hírességek félig nagy tiszteletnek örvendenek, félig pedig mindenüket kiteregetik, ha az újságíróknak, bloggereknek, csatornáknak és hasonló egyéneknek esélye van rá. Ahol testőrök, asszisztensek, komoly jogászok állnak a sztárok mögött. Ahol gyakran valóban marcangolnak ebben a szakmában és úgy ferdítenek, ahogy csak akarnak... El tudom képzelni ezeket a dolgokat, de talán még az én képzeletem is messze van a valóságtól.
És akkor most kanyarodjunk a kis Magyarországra, a magyar médiára, csatornákra, hírességekre, előadókra... /Kommunikáció- és médiatudomány szakos egyetemi tanulóként muszáj./ Igyekszem nem teljesen elragadtatni magam, mert a magyar média kapcsán könnyen hangot adok a negatív véleményeimnek. Ezt most elsősorban leredukálom az előadókra és a tehetségkutatókra.
Leiner Laura néhol érzékeltette, hogy híresnek lenni nem olyan, mint Amerikában. Ezt többször is leszögezte, főleg a luxus szempontjából. És helyesen elcsepegtetett egy kis kritikát is hellyel-közzel a "butácska" médiafogyasztókról, akik mindent bekajálnak, amit a tévében látnak vagy az újságban olvasnak. Valóban egy olyan világban élünk, ahol megvezetnek a műsorok, ahol az internet tele van undorító clickbait-ekkel, ahol álhíreket dobálnak az arcukba, ahol egyfajta illúziót mutatnak az egyszerű nézőnek, aminek a fele sem igaz. Ezzel a sorozattal Leiner Laura igyekszik rámutatni arra, hogy nem minden igaz, amit a tévében látunk. És ezt helyes elgondolásnak is tartom, hadd tudják meg a fiatalok, hogy sokszor megvezetik őket, hogy esetleges példaképük mégsem tökéletes, hogy nem minden készpénz, amit olvasnak vagy látnak a médiában.
Időnként azonban úgy éreztem, hogy az írónő átesett a ló túloldalára. Éreztem az enyhe társadalomkritikát és tetszett is benne, de én speciel azzal nem értek egyet, ahogy ezt az írónő bemutatta Magyarországon, időnként igencsak úgy kezelte a főszereplőit, Bekát és Nagy Márkot, mintha tényleg igazi nagy sztárok lennének, holott szerintem idehaza azért nincs ekkora fokú imádat, felkapottság az előadók iránt, néha ez a szint az amerikai szintet verdeste a regényben. Kétlem, hogy Magyarországon lesifotósok futkosnának egy tinisztár után és minden sarkon megállítanák őket, idehaza inkább az álhírekkel vannak főbb problémák.
A tehetségkutatók elferdítése könnyebben megfelel a valóságnak. Már nekem is volt szerencsém ilyesfajta műsorokat a felvétel idejében látni, majd később a televízióban, látva, mennyire is más, mennyire befolyásolt, elferdített... hazugság (?), amit a néző elé leraknak utána. Igazából már sajnálom, hogy a régen nemes céllal indult tehetségkutatók mára már lealacsonyodtak a nézőhajhászás, álhisztik, megszervezett műsorelemek szintjére, mikor már nem is az egy tehetségkutató célja, hogy tehetségeket keressen és emeljen a magasba, hanem hogy minél több nézőszámot és érdeklődést hozzon.
Szerintem még így is túlságosan elragadtattam magam a témával kapcsolatban, ezt itt le is zárnám és visszakanyarodnék Leiner Laura Bexi sorozatához, azon belül pedig a karakterekhez. Nem titok, hogy az írónő karakterei mindig is a gyengéim voltak. Ez most sincs másképp, olyan színes társaságot képes összehozni, ami végül abszurdnál abszurdabb és humorosnál humorosabb szituációkat teremt. Imádom.
Budai Rebeka példának okáért az egyik legszimpatikusabb lány főszereplő számomra, akit eddig azt írónő megalkotott. A felfogása egyre érettebb a későbbi részekkel, úgy látja a világot, amilyen. Kiáll magáért, ambiciózus, ugyanakkor alázatos a zenei szakmában. Nem hagyja, hogy a média karaktert formáljon belőle, önmaga akar lenni, nem kirakat. Egyszóval pozitív karakter, csak akkor vesztett egy csipetnyit a fényéből, mikor az írónő behozta ezt a mártíromságot vele kapcsolatban, amiből ha csak egy kicsit szór a karakterbe, sokkal szimpatikusabb lett volna a végeredmény.
Nagy Márk szintén egy megismételhetetlen személyiség. Laura valahogy úgy alkotott meg egy teljes mértékben beképzelt személyt, hogy azzal együtt szerethető is. Persze, ez csak az első benyomás volt, ahogy haladtunk a vége felé egyre inkább kialakult egy másik Nagy Márk, az igazi személyiség, így a végére egy teljesen más, mégis ugyanolyan karaktert kaptunk, csak mélyebb viszonylatában.
Meg kell említenem még a Puding, Pepe, Bogyó formációt, mert nincs Leiner Laura könyv néhány igazán, már-már abszurdan őrült karakter nélkül, akiket tényleg csak kitalálni lehetséges. Persze, végül nem is tudtuk meg az igazi nevüket, hogy kik is ők, honnan származnak, hogyan találkoztak, de nem is kellett. A Fogd be Aszád formáció legenda a javából, A Szent Johanna Gimi Andris és Robi párosának egy továbbfejlesztett változata.
Következő kedvenc szereplő Körte, akinek a rendes nevére szintén nem derült fény, a menedzser, aki nem pénzt akaszt le a menedzseltjeiről, hanem igazából tereli őket, atyáskodik felettük. A kemény külsejű, tetovált pótapa, aki igazából ártalmatlan, a stílusa pedig egyszerűen zseniális. Azok a szövegek, amiket levágott, a "gyerekezés", az egész személyiség a kedvencem úgy, ahogy van.
Zseniális továbbá Kemál karaktere, aki egyszerre van jelen és nincs jelen a sorozatban. Fontos szerepet nem kap, mégis ott van, mégis nevetünk rajta, mert ő Kemál, a gyrosos, aki a húsvágóbárddal fenyeget, ha kell, aki rengeteg baklavát készít, aki mindig, mindenkit megetet, és aki Nagy Márk első számú rajongója.
Anti, a legjobb barát, oldalán Daniellával, aki időnként igencsak hajazott Kinga karakterére. Talán ha Evelint és Daniellát összegyúrnám, akkor kapnám meg Kingát. Ahogy a Nélküled elején Evelin felkaparta Bekát a padlóról, az kísértetiesen hasonlított arra, mikor Kinga tette ezt számtalanszor Renivel. Daniella pedig egy gyilkos pitbull. Imádtam.
Karakterek szintjén pedig ismét egy nagyon erős bandát alkotott meg az írónő, amit megint csak imádni tudtam. Érdekesnek tartottam, hogy az eddigi regényeihez képest ezúttal jócskán megalkotott negatív karaktereket is. Eddig nem igazán volt ez szokása Laurának, az eddigi regényeiben lévő negatív karakterek is mind kaptak egy kis pozitív felhangot, Mádayt például csak az elején nem szerettük, később mind imádtuk, ugye? Edinát sem gyűlöltük már egy idő után, csak szántuk. Talán Viki volt igazán negatív karakter, de nem intenzíven. Vladár is jócskán emelkedett a sorozat végére a szemünkben.
Ezúttal azonban két igen negatív karakter is beférkőzött a Bexi sorozatba, az egyik maga Geri, akit méltán utálhatnak az olvasók a sikerhajhászása, kegyetlenkedései miatt, a másik pedig Balogh, aki aztán végképp a legnegatívabb az összes közül, holott a sorozat közepénél azt hittem, már ő is a bevett társaság része, a kapzsiságát humorosan mutatta be az írónő, nem gondoltam volna, hogy a sorozat végére ilyen véresen komolyba fullad ennek a karakternek a kapzsisága, fenyegetőzései és ellenségessége. Akár idesorolhatnám még Pít, a másik menedzsert is, de mégsem teszem, mert az ő karaktere viszont igazából negatívból vált a sorozat végére majdhogynem pozitívba. Ilyen szintű hát a karakterfejlődés a sorozatban.
A cselekményvezetése kis léptékben zseniális, Leiner Laura ismét hozta a formáját humoros helyzetek és abszurd szituációk terén. A párbeszédek ismét zseniálisak, a hihetetlen karaktereknek köszönhetően minden klappolt. Ha viszont nagyobb léptékben szeretném megvizsgálni, akkor időnként ismételte magát a szakítok, együtt vagyok vele, szakítok, együtt vagyok vele hajcihővel, mikor az Illúzió és a Valahol vége majdnem ugyanúgy zárult.
Az írónő nemcsak a negatív karaktereket vezette be, hanem ezúttal igazán reális képet is mutatott a fiatalokról. Mint már említettem, imádtam, hogy A Szent Johanna Gimiben olyan tinédzserekről olvashattam, akik nem isznak, nem igazán buliznak, nem cigiznek (kivéve persze Andrist és Robit), többnyire nem folytatnak szexuális életet... de persze ez csak mese habbal. A Bexi sorozatban van ivászat rendesen: Pepe, Bogyó, Puding, Evelin, Körte... Van dohányzás. És persze csak felszínesen említve, de van szex is. Nem eldurvult, hanem egy finomított, de reálisabb kép ez a mai fiatalságról.
Nem tudom, mit taglalhatnék még. Ez a sorozat mindenképpen erős karakterszinten, hangulatában, humorában, de persze vannak gyengeségei is, mint például a kissé elferdített (de társadalomkritikának betudott) média bemutatása, a néhol eldramatizált szerelmi évődés, az ismétlődő cselekményelemek...
Mégis úgy érzem, túl hamar lett vége, úgy érzem, még szeretnék Leiner Laura sorozatokat, mert szerintem az írónő a sorozatokban igazán erős, ahol karakterfejlődés van, ahol még több karaktert tud beépíteni a különböző részekben, ahol játszadozhat a cselekmény alakulásával... Szerintem nem kéne egyregényes szinten alkotnia, számomra az Akkor szakítsunk esetében ki is derült, hogy nem áll annyira jól neki. Leiner Laura a sorozatokhoz ért, a maguk függővégeivel, imádni való karaktereivel, humoros jeleneteivel... Imádom. Még!
Leiner Laura: Egyszer
|
Értékelésem: Kedvenc
|
Borító: 5/5
|
Kedvenc szereplő: Nagy Márk,
Beka, Körte, Kemál, Puding, Pepe, Bogyó, Evelin, Daniella, Anti
|
Sorozat: Bexi
1.)
Késtél
2.)
Hullócsillag
3.)
Illúzió
4.)
Nélküled
5.)
Valahol
6.)
Egyszer
|
Megjelent: 2017
|
Kiadó: L&L Kiadó
|
Oldalszám: 480
|
Eredeti cím: -
|
Műfaj: ifjúsági,
romantikus
|
0 comments:
Megjegyzés küldése