Kedvenc írónőm regényei az elmúlt hetekben életem szerves részét képezték. A tizedik kör után egyenes út vezetett a legújabb regényéhez, az Ítélethez. Jodi Picoult regényei még mindig olyanok, hogy mindegyikről egy egész kis tanulmányt írhatnék szereplők, történet, üzenet tekintetében.
Igyekeztem nem figyelembe venni a rengeteg ömlengő értékelést, amikbe lépten-nyomon belefutottam. Tudom, hogy az írónő minden regénye magával ragadó valamilyen tekintetben, tudtam, hogy ez is ilyen lesz, de féltem, hogy a hatalmas istenítés ezúttal elveszi a dolog élét. Végül azonban nem a nagy hype vette el, hanem maga A tizedik kör.
Kezdjük a borítóval és a címmel. A borító gyönyörű, valamiért megnyugtató és relaxáló, bár maga a történet, amit rejt cseppet sem az. A címmel már nem vagyok annyira megelégedve, számomra túl általános, bár tükrözi a cselekményt, a címről mégsem egyből ez a Picoult könyv jut eszembe, hanem ezer másik dolog, ebben a tekintetben nyugodtan maradhatott volna Salem Falls, vagy egyszerűen csak Salem a címe, melyből rögtön a boszorkányüldözés jut az ember eszébe, mely átvitt értelemben bár, de a főszereplőnkkel is történt.
Mint már említettem, természetesen ez is egy zseniális Picoult regény lett, tele összetett karakterekkel, egyéni sorsokkal, tanulságokkal, üzenetekkel, de a történet maga elvette számomra az egyediség élét, mivel pont közvetlenül A tizedik kör után olvastam, aminek témája szintén a nemi erőszak, csak egy kicsit más szemszögből, aspektusból. Ha nem pont A tizedik kör után olvastam volna, valószínűleg sokkal nagyobb élményt nyújthatott volna a könyv, tehát ez csak ennek tudható be, semmi másnak.
Salemről mindenkinek a boszorkányüldözés ugrik be elsőre. Jack a múltjában egy sötét folttal érkezik a kisvárosba, egy új életben, egy új kezdetben reménykedve, ahová nem követik őt múltjának hamis árnyai. Ám téved. A kisvárosban munkát kap egy kicsi bisztróban, ahol Addie-vel, a szintén szomorú múltú tulajdonossal hamar összefonódik a sorsa.
A múlt megismétli önmagát - tartja a mondás. Jack esetében ez brutális méreteket ölt. Rosszkor volt, rossz helyen - ez a mondás is bőven elmondható róla. A második esélyből rémálmának második felvonása lesz, amint ismét a bíróságon találja magát ugyanazzal a váddal, amivel egykoron. Ezúttal azonban foggal-körömmel fog harcolni az igazáért.
A regény valóban magáról az ítéletről, az ítélkezésről, az előítéletekről szól. Ha valakiről megtudjuk, hogy egyszer már elítélték nemi erőszak vádjában, hiába vallotta magát ártatlannak a vádlott, akkor sem tudunk nem előítéletesen tekinteni rá. Legalábbis legtöbbünk. Mert az előítélet így működik. Akaratlanul is kialakul a véleményünk, mint egy kicsi palánta, és csak nő, és csak nő, míg egy teljes előítélet lombkoronává növi ki magát, amit nagyon nehéz kiirtani. Hiába mondjuk, hogy nem, mindenki ítélkezik valamilyen szinten, csak egyesek hamar képesek levetkőzni és megadni a tiszta lapot.
A szokásos elvi kérdés, tárgyalás és jogi aspektus mellett most képbe került a boszorkányság is, amit érdekesnek véltem. Jodi Picoult regényeire nem jellemző a természetfeletti, mindig realisztikus, mindig földhözragadt. Most mégis kaptunk egy igazi covent, vagyis egy boszorkánykört, amely különféle rituálékat, átkokat, ráolvasásokat tart, méghozzá többnyire sikerrel. Persze ráfoghatnánk a gyermeki hiszékenységre, arra a bizonyos szerre, mely hatással van az emberi ítélőképességre, de mégis történtek olyan dolgok, amikre nem lehet reális keretek között választ adni.
Nem tudom eldönteni, hogy vajon mennyiben tudható-e ez be természetfeletti erőknek, noha a lányok boszorkánysága nem állt a cselekmény középpontjában, csak megbújt az árnyékban, bennem mégis kérdéseket keltett. Bár a természetfelettiben mint olyan, képes vagyok hinni, a boszorkányságban már nem feltétlenül. Picoult célja talán az volt, hogy ezzel még nagyobb nyomatékot adjon a boszorkányüldözésnek, mit Jacknek át kellett élnie. Talán a gyermeki hiszékenységet akarta kiemelni, vagy be akarta mutatni, hogy még ma is léteznek úgynevezett covenek és boszorkányok, akik igenis elhiszik magukról, hogy mágiával és varázserővel bírnak, ha igaz, ha nem. Picoult mindig mindent okkal ír bele regényeibe.
Nem tudom már nem észrevenni kedves védőügyvédünket, Jordan McAffee-t, aki majdnem minden Picoult regényben felbukkan. Eleinte nem voltam biztos abban, hogy tényleg ugyanarról a személyről van-e szó, de aztán Selena megjelenése is meggyőzött afelől, hogy Jordan márpedig egy visszatérő karakter Jodi történeteiben, amiből pedig egy nagyon érdekes következtetés vonható le: Picoult regényei egy univerzumon belül léteznek. Ezáltal pedig a szó szoros értelmében nem különálló regények, hanem egy világ különböző jogi esetei, mik időben talán eltérnek, de térben nem. Nagyon érdekes gondolat. Így egy-egy Picoult regény olvasása közben eszembe jut egy másik, és hogy vajon ennek a regénynek a keretei között például hol lehet és mit csinálhat most A tizedik kör családja? Érdekes, nem igaz?
Az igazságot magát nagyon ügyesen elrejtette a sorok között, egészen a végéig mi sem lehettünk biztosak abban, hogy mi történt Jack múltjában, valóban jogosan ítélték el, vagy Jacknek volt igaza, és egy hazugság miatt kellett elfogadnia az alkut. Vajon mi történt a tisztáson, a tinilányok vagy Jack mond igazat? Vajon kétszer beleeshet egy ember önnön hibáján kívül ugyanabba a borzalmas félreértésbe? Picoult általában elénk tárja az igazságot, bűnös vagy ártatlan? Általában tudjuk. Most nem tudhattuk meg biztosan egészen a regény végéig, egészen mintha... Picoult próbára tette volna a mi ítélkezésünket is. Ugye? Mintha azt akarta volna, hogy mi magunk is gondolkozzunk el azon, hogy az igazság hiányában, csak a körülményeket ismerve képesek vagyunk-e előítéletek nélkül olvasni Jack történetét.
Emiatt ebben a regényében most először eszembe jutott, hogy milyen jó is lenne egy olyan Picoult regényt olvasni, amely nem a bíróság, a vád és a védelem szempontját mutatja, hanem csak az esküdtszék munkáját. Hogy hogyan választják ki őket, mennyire objektíven kell szemlélniük egy ügyet, milyen hatással van ez a mindennapjaikra. Egy esküdt szemszögéből már nagyon olvasnék egy regényt az írónőtől.
Köszönöm szépen a könyv élményét az Athenaeum Kiadónak!
Salemről mindenkinek a boszorkányüldözés ugrik be elsőre. Jack a múltjában egy sötét folttal érkezik a kisvárosba, egy új életben, egy új kezdetben reménykedve, ahová nem követik őt múltjának hamis árnyai. Ám téved. A kisvárosban munkát kap egy kicsi bisztróban, ahol Addie-vel, a szintén szomorú múltú tulajdonossal hamar összefonódik a sorsa.
A múlt megismétli önmagát - tartja a mondás. Jack esetében ez brutális méreteket ölt. Rosszkor volt, rossz helyen - ez a mondás is bőven elmondható róla. A második esélyből rémálmának második felvonása lesz, amint ismét a bíróságon találja magát ugyanazzal a váddal, amivel egykoron. Ezúttal azonban foggal-körömmel fog harcolni az igazáért.
A regény valóban magáról az ítéletről, az ítélkezésről, az előítéletekről szól. Ha valakiről megtudjuk, hogy egyszer már elítélték nemi erőszak vádjában, hiába vallotta magát ártatlannak a vádlott, akkor sem tudunk nem előítéletesen tekinteni rá. Legalábbis legtöbbünk. Mert az előítélet így működik. Akaratlanul is kialakul a véleményünk, mint egy kicsi palánta, és csak nő, és csak nő, míg egy teljes előítélet lombkoronává növi ki magát, amit nagyon nehéz kiirtani. Hiába mondjuk, hogy nem, mindenki ítélkezik valamilyen szinten, csak egyesek hamar képesek levetkőzni és megadni a tiszta lapot.
A szokásos elvi kérdés, tárgyalás és jogi aspektus mellett most képbe került a boszorkányság is, amit érdekesnek véltem. Jodi Picoult regényeire nem jellemző a természetfeletti, mindig realisztikus, mindig földhözragadt. Most mégis kaptunk egy igazi covent, vagyis egy boszorkánykört, amely különféle rituálékat, átkokat, ráolvasásokat tart, méghozzá többnyire sikerrel. Persze ráfoghatnánk a gyermeki hiszékenységre, arra a bizonyos szerre, mely hatással van az emberi ítélőképességre, de mégis történtek olyan dolgok, amikre nem lehet reális keretek között választ adni.
Nem tudom eldönteni, hogy vajon mennyiben tudható-e ez be természetfeletti erőknek, noha a lányok boszorkánysága nem állt a cselekmény középpontjában, csak megbújt az árnyékban, bennem mégis kérdéseket keltett. Bár a természetfelettiben mint olyan, képes vagyok hinni, a boszorkányságban már nem feltétlenül. Picoult célja talán az volt, hogy ezzel még nagyobb nyomatékot adjon a boszorkányüldözésnek, mit Jacknek át kellett élnie. Talán a gyermeki hiszékenységet akarta kiemelni, vagy be akarta mutatni, hogy még ma is léteznek úgynevezett covenek és boszorkányok, akik igenis elhiszik magukról, hogy mágiával és varázserővel bírnak, ha igaz, ha nem. Picoult mindig mindent okkal ír bele regényeibe.
Nem tudom már nem észrevenni kedves védőügyvédünket, Jordan McAffee-t, aki majdnem minden Picoult regényben felbukkan. Eleinte nem voltam biztos abban, hogy tényleg ugyanarról a személyről van-e szó, de aztán Selena megjelenése is meggyőzött afelől, hogy Jordan márpedig egy visszatérő karakter Jodi történeteiben, amiből pedig egy nagyon érdekes következtetés vonható le: Picoult regényei egy univerzumon belül léteznek. Ezáltal pedig a szó szoros értelmében nem különálló regények, hanem egy világ különböző jogi esetei, mik időben talán eltérnek, de térben nem. Nagyon érdekes gondolat. Így egy-egy Picoult regény olvasása közben eszembe jut egy másik, és hogy vajon ennek a regénynek a keretei között például hol lehet és mit csinálhat most A tizedik kör családja? Érdekes, nem igaz?
Az igazságot magát nagyon ügyesen elrejtette a sorok között, egészen a végéig mi sem lehettünk biztosak abban, hogy mi történt Jack múltjában, valóban jogosan ítélték el, vagy Jacknek volt igaza, és egy hazugság miatt kellett elfogadnia az alkut. Vajon mi történt a tisztáson, a tinilányok vagy Jack mond igazat? Vajon kétszer beleeshet egy ember önnön hibáján kívül ugyanabba a borzalmas félreértésbe? Picoult általában elénk tárja az igazságot, bűnös vagy ártatlan? Általában tudjuk. Most nem tudhattuk meg biztosan egészen a regény végéig, egészen mintha... Picoult próbára tette volna a mi ítélkezésünket is. Ugye? Mintha azt akarta volna, hogy mi magunk is gondolkozzunk el azon, hogy az igazság hiányában, csak a körülményeket ismerve képesek vagyunk-e előítéletek nélkül olvasni Jack történetét.
Emiatt ebben a regényében most először eszembe jutott, hogy milyen jó is lenne egy olyan Picoult regényt olvasni, amely nem a bíróság, a vád és a védelem szempontját mutatja, hanem csak az esküdtszék munkáját. Hogy hogyan választják ki őket, mennyire objektíven kell szemlélniük egy ügyet, milyen hatással van ez a mindennapjaikra. Egy esküdt szemszögéből már nagyon olvasnék egy regényt az írónőtől.
Köszönöm szépen a könyv élményét az Athenaeum Kiadónak!
|
Jodi Picoult: Ítélet
|
|
Értékelésem: Kedvenc
|
|
Borító: 5/5*
|
|
Kedvenc szereplő: Jordan
McAffee
|
|
Megjelent: 2001
|
|
Kiadó: Athenaeum
Kiadó
|
|
Oldalszám: 496
|
|
Eredeti cím: Salem Falls
|
|
Műfaj: krimi, romantikus,
tragédia
|
0 comments:
Megjegyzés küldése