Helena Silence: Enigma

Nem tudom elmondani, hogy miért, de vannak olyan regények, amik egyszerűen vonzanak engem. Ez valamiféle természetes kiválasztódás lehet vagy fogalmam sincs, hogy minek nevezzem. A borítója volt az első, amin megakadt a szemem - mint általában mindig - akkor eldöntöttem, hogy el fogom olvasni, habár fogalmam sem volt, hogy miről szól, mert rossz szokásom nem elolvasni a regények hátulján lévő ismertetőt mielőtt belekezdek. Így sokkal izgalmasabb belekezdeni egy regénybe szerintem. Szóval fejest ugrottam az ismeretlenbe - és abszolúte jól tettem.

Kicsit megijedtem, mert az első oldalak egy reptéren kezdődtek és éppen akkor olvastam egy másik regényt is, ami szintén a reptéren kezdődik (Vajon létezik szerelem első látásra?), úgyhogy kicsit elegem volt a repterekből, valamint féltem, hogy összekeverem a kettőt. Persze csak én vagyok olyan szerencsétlen, hogy két olyan könyvet kezdek el egyszerre olvasni, amik ugyanúgy kezdődnek.

Visszatérve az Enigma-ra (a címéből egyébként semmit nem bírtam kikövetkeztetni), amint leültem a babzsákfotelembe és elkezdtem olvasni, rögtön a részesévé váltam. Mint már említettem vannak regények, amik vonzanak engem. Helena Silence (magyar író egyébként) regénye ilyen, úgyhogy pár délután alatt kiolvastam. Ez nem azért van, mert brutálisan-észveszejtően-félelmetesen jó történetet mesél el, ugyanis vannak sablonok itt bőven, kikövetkeztethető titkok, idegesítő szereplők és túl giccses a happy end is. Mindennek ellenére az írónő engem elvarázsolt, a mai napig nem tudom ennek az okát megfejteni. Talán a hangulata miatt, ami olykor sírós, olykor mosolyt csal az arcomra. Lehet, hogy az érző alapszáltól, amitől sokszor kirázott a hideg. Szerintem ez a regény úgy volt jó, ahogy volt.

"– Majd ha a pokol befagy! – szorítottam össze a számat.
– Nem hallottad még, hercegnő? A kárhozottak rég megváltották a korcsolyabérletet! Szóval beszélj! "  (részlet Lena és Alex párbeszédéből)

A történet egy Lena nevű 17 éves leányzóról szól, akinek furcsa képessége van: ő egy érző. Ez azt jelenti, hogy álmokat és látomásokat lát, ha megérint egy embert vagy egy tárgyat, látja annak a történetét. Veszélyes, érzelmekkel teli és félelmetes sors ez, ami Lena életét megkeseríti. Lena egy nap hibát vét, amikor nem figyel fel különös álmaira egy lezuhanó repülőgépről... És ez a szülei életébe kerül. Figyelmeztethette volna őket? Talán még ma is élnének. Szörnyű bűntudattal látja szülei halálát azóta is minden éjjel, amikor lehunyja a szemét. Lena - további közeli családtagok híján - egy messzi vidéki kúriára kerül a nagybátyjához. Ott ismerkedik meg a szeleburdi Zoe-val, aki a legjobb barátnője lesz, valamint Zoe bátyjával, a kezdetben ellenséges Alex-szel. Az új élete során Lenának rá kell jönnie, hogy nem csak az önsanyargatásból áll az élete, nemsokára rátalál a szerelem, a barátság, a szeretet és egy-két ember életét is képes megmenteni a képességének hála... Ugyanis nem messze feltűnik egy pszichopata, aki gyilkolni akar...

"- A környéken volt dolgom, amikor láttam, hogy Lena a fa alatt fekszik. Azt hittem, hogy valami baja van, ezért odamentem. Fölé hajoltam, aztán... (...) Az unokahúgod azt hitte, hogy az egyik ló mászkál körülötte. Szóval, annyi történt, hogy átkarolta a nyakamat, én meg kihasználtam a lehetőséget, és megcsókoltam. (...) Nem volt szép tőlem. Ezután nem tért magához körülbelül tíz percig.
(...)
- Oké, semmit sem értek. - dörzsölte meg a homlokát Victor. - Kezdjük az elejétől. Mondjuk ott, hogy mi a fenéért csókolgatod te az én unokahúgomat?" (részlet Alex, Lena és Victor párbeszédéből)

Kicsit az idegeimre ment, hogy Lena folyton elájul a túlterhelés miatt. Minimum hatszor biztosan olvastam a következő sorokat: És akkor elnyelt a sötétség. A bolondos barátnőt, Zoe-t megszerettem. Valahogy mindig feltűnik az ilyen történeteknél egy kicsit őrült, közvetlen legjobb barátnő. Alex és Lena kapcsolata koránt sem felhőtlen, egyszer fent, egyszer lent - egyszerűen imádtam őket. Voltak ám fú de nagy titkok, amikre körülbelül a negyedénél rájöttem. Lena karaktere sokszor idegesített. Nem tudom miért, mert egyébként tök logikátlan: Lena kihallgat egy beszélgetést, hall dolgokat, amiktől nekünk majd leesik az állunk, de a lányka persze összeráncolja a szemöldökét és nem ért semmit, így a végén jól meglepődik. Na, már most, az írók ilyenkor velünk tudatni akarnak valamit, egy fontos szálat a háttérben, de a főszereplő előtt ezt nem akarják elárulni, mi meg foghatjuk a fejünket, hogy miért nem esik le Lena-nak, hogy mire gondolt X meg Y, amikor azt mondta! Pedig teljesen átlátható... Sokszor akadtam már bele ebbe a dologba és sosem értettem.

Több szó, mint száz, szerintem jó kis regény volt ez, mert engem 100%-ban lekötött, szőröstül-bőröstül bekajáltam. Nálam Helena Silence bizonyított, jöhet a következő regénye. :)

Helena Silence: Enigma

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Alex

Sorozat: Enigma 1.) Enigma 2.) Ezüsthíd

Megjelent: 2012

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 358

Eredeti cím: -

Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus

Tovább...

Beautiful Creatures - Lenyűgöző teremtmények - a film

A Beautiful Creatures (Lenyűgöző teremtmények) egy könyvadaptáció. A regényt Kami Garcia és Margaret Stohl vetette a lapokra, amit én anno pár évvel ezelőtt el is olvastam, jó vaskos kötet egyébként, nem is csodálom, hogy két órába bírták sűríteni a filmet. Amerikában eredetileg 2009-ben jelent meg a regény, nálunk 2010-ben és most 2013-ban már kikerülve a mozikból meg is nézheted a megfilmesített változatot, amit én, amint lehetőségem volt rá meg is tettem.

 A főszerepekben pedig: 

• Alice Englert, mint Lena Duchannes - magyar hangja: Nemes Takács Kata
• Alden Ehrenreich, mint Ethan Wate - magyar hangja: Előd Álmos
• Jeremy Irons, mint Macon Ravenwood - magyar hangja: Kőszegi Ákos
• Emma Thompson, mint Mrs. Lincoln - magyar hangja: Kovács Nóra
• Emmy Rossum, mint Ridley Duchaness - magyar hangja: Bogdányi Titanilla

És, most akkor a filmről és a cselekményekről: Ethan Wate egy isten háta mögötti kisvárosban lakik: Gatlin megyében, édesanyja meghalt, apja pedig a munkába temetkezve ki se dugja a szobájából az orrát. Minden vágya a gimnázium után elmenekülni ebből a poros kis fészekből, ezért a lehető legtávolabbi egyetemekre jelentkezik abban a reményben, hogy egyszer maga mögött tudhatja a szülővárosát. A gimnáziumban Ethan a népszerű, jóképű szépfiú szerepét tölti be egy szőke divatmániás barátnő mellett, a kisvárosban mindenki ismeri és szereti, azonban éjjelente érdekes és rémisztő álmok kísértik egy lányról...

Az egyik nap új lakó érkezik Gatlin megyébe, a lakosok által kirekesztett Macon Ravenwood unokahúga, aki beiratkozik a helyi iskolába. Különböző pletykák és híresztelések keringenek a városban a titokzatos és rémisztő Macon Ravenwood-ról, aki mindenkitől elszigetelve lakik az erdőbeli kúriájában. Sokak szerint sátánista, boszorkány, a sátán leszármazottja... stb. Ezek a jó kis kisvárosi pletykák. A híreszteléseknek hála az unokahúg: Lena Duchannes is ilyesfajta kirekesztésben részesül, amint megérkezik a középiskolába. Ethan ex-barátnője, a szőkeség és a barátnői minden alkalmat megragadnak arra, hogy kirekesszék Lena-t és, hogy boszorkánynak, sátánistának bélyegezzék. Mígnem a Lena-ban fortyogó düh ki nem szabadul egy jó kis ablaküveg-robbanás alkalmával.

Ethan mindenkitől elvonatkoztatva figyel fel a kívülálló Lena-ra, akiről nemsokára kiderül, hogy nem más, mint az álmaiban rendszeresen feltűnő lány, de vajon miért álmodott Ethan azelőtt erről a lányról, hogy megismerte? Ethan, fittyet hányva a félelmetes pletykákra, közeledik Lena felé, akiről nemsokára kiderül, hogy tényleg nem más, mint egy varázserővel rendelkező boszorkány...

Részlet az ismerkedésből:

Ethan: - Nem sértegetnél inkább a kocsiban? Kezd kicsit titanicos lenni idekint... (...) Sosem értettem, hogy miért kellett DiCaprio-nak meghalnia. Miért nem cseréltek helyet néha? Tíz percig te fekszel azon a famicsodán, aztán én jövök tíz percig. (...) A csaj hajtogatta, hogy: "nem engedlek el, nem engedlek el", aztán csak elengedte...

Lena: - Ha beszállok a kocsiba, tovább nyomod ezt a fergeteges dumát, mert ha igen, akkor inkább megfulladok... (...) Nem hiszem el, hogy elárultad nekem a Titanic végét.

Ethan és Lena megismerkedésének ez a párbeszéde a kedvencem. Ethan karaktere nagyon tetszett. A humora, az, hogy folyton bármiről, még a semmiről is képes volt hablatyolni, viccelődött, laza volt és mindenekelőtt nem az az üresfejű, kisvárosi focista, hanem olyasvalaki, aki a pletykákra és híresztelésekre fittyet hányva kiválasztja az új, fura csajt, akiről mindemellett még kiderül, hogy boszorkány. 

Persze nem arra a varázspálcával-hadonászok-féle boszorkányra kell gondolni. A forgatókönyvírók, a rendező, az operatőrök és a vágók remekül visszaadják a könyvnek azt a fajta mágikus báját, ami a lapokról tekint vissza ránk. A számítógépes technikákkal remekül felépítették azokat a jeleneteket, ahol Lena varázsol, legyen az egy inda, amin Ethan le bír mászni Lena ablakából, hogy Macon ne jöjjön rá, hogy a fiú nála volt; vagy legyen az egy vihar, egy nagy zuhé vagy egy hóesés. 

Nem fájlalom, hogy szinte ismeretlen szereplőket választottak, ugyanis ez nagyon helyénvaló döntés volt. A karaktereket eltalálták, az Ethan-t és Lena-t játszó színészek mindent visznek, de utánuk jön rögtön a Macon-t eljátszó színész is. 

Persze, mint minden valamire való filmben itt sem minden a nagy betűs BOLDOGSÁGról szól, miután Ethan és Lena megismerkedik egymással és egymásba szeretnek, ugyanis Lena boszorkány és az a különös tetoválás a kézfején, ami számokat ábrázol, egy visszaszámlálás. Minden egyes nappal kevesebbet mutat egészen a tizenhatodik születésnapjáig...

A Lena-hoz hasonló boszorkányok sorsa mindig a tizenhatodik születésnapon dől el, amikor is kiderül, hogy sötétség vagy a világosság választja ki a mágust. Lena-nak gyakorlatilag nincsen döntési lehetősége ugyanis egy bizonyos átok, ami még az egyik őse miatt szállt rá, kimondja, hogy Lena-t a sötétség fogja választani. A sötétség oldalán azonban Lena elveszítené a személyiségét és az érzelmeit is (át áll a sötét oldalra, mint Anakin... muhaha). Így pedig egy lelketlen gyilkológéppé válhat, mint a kuzinja és az anyja.

Ethan azonban nem hagyja annyiban, nem hagyja, hogy Lena beletörődjön a sorsába, mind a ketten igyekeznek egy megoldást találni a város titkosított könyvtárában, ahol a varázsigékkel teli könyveket tárolják. Lena ideje azonban rohamosan fogy, ahogy nap, mint nap lemegy abba a könyvtárba Ethan-el a megoldást kutatva, amiről kiderül, hogy sokkal inkább halállal végződik, mint boldogsággal...

A történetet remekül visszaadták a filmen is, nem akarok ódákat zengeni, mert ismét nem egy izgalmas thriller-el van dolgunk, hanem egy romantikus fantasy-val, ami engem mindenképpen megnyert. Mind a szereplők, mind a hangulata magával ragadt,a hossza meg sem kottyant. A regénynek egyébként már folytatása is van, méghozzá kettő is. Kíváncsi vagyok, hogy a filmet is folytatni fogják-e, mert a vége ugyebár félig-befejezetlen maradt, nyitva hagytak pár ajtót a lehetőségeknek. Furcsállottam egy két motívum hiányát a filmben, ugyanis a könyvben kiderül a végén, hogy Lena boszorkány mivolta miatt Lena és Ethan között nem történhet több, mint egy csók, különben a fiú halálos veszélybe kerülhet. A filmben erről nem volt szó. 

Összegzés:

Hűség a könyvhöz: 10/9

Szereplőgárda: 10/9

Hangulat: 10/9

Látvány: 10/9

Befejezés: 10/7

Tovább...

L. J. Smith: A visszatérés: Leszáll az éj

Úgy érzem, hogy Lisa Jane Smith erős zuhanórepülésbe kezdett, amint elért az ötödik részhez. Az első négy kötet; attól elvonatkoztatva, hogy vámpírok a főszereplők; azért megmaradt valamilyen szinten az egészséges természetfeletti realitás talaján. Magyarul mondván: nem volt olyan hajmeresztően bugyuta kitaláció. A vámpírok egyébként is megnyerőek manapság, rengeteg könyv készül velük a főszerepben, azonban ezeknek csak a töredéke érdemli meg a biztató és rajongó szavakat, a nagy részük pedig "kukába vele" kategóriába esik. Szívfájdítóan jöttem rá az ötödik részt nyálazva, hogy ez a könyvsorozat is kezd abba a bizonyos végletbe kerülni, ami már szemétnek minősíthető. A szívem azért is zokog ezért a könyvsorozatért, mert a filmsorozatot egyszerűen imádom. Az alapok L. J. Smith könyvéből származnak, ezért neki hála jött létre ez a sorozat, de itt és most kezdek örülni annak, hogy a sorozat és a könyv teljesen más irányba indult el. 

A történet átcsapott az izgalmas, feszült hangulatú, jól megírt, pörgős cselekményekből egy egészen más kaliberű "dologgá", ami egyáltalán nem tetszett. Ezért is halogattam ezt a kritikát, mert nem szívesen írom, de mit lehet tenni, ha már elkezdtem, akkor be is fejezem. A szereplőkkel semmi bajom, az írónő különféle karaktereket hozott létre, némelyiket szeretem, némelyik idegesít. Fellelhető itt a szőke kezdetben ember, majd vámpír, majd lélek majd ismét ember Elena - ez a sok változás már kezdett így is sok lenni, vagy hagytuk volna meg emberként, vagy vált volna vámpírrá, felőlem, de ez a feltámadás meg lélekizé már azért sok volt. Van egy vámpírtestvérpár - gondolom mindenki ismeri őket - Stefan és Damon, akik örökösen versenyeznek, harcolnak és rivalizálnak egymással. Nagy Damon-fan lévén kicsit örültem neki, hogy Stefan háttérbe szorul. A három főszereplő egy szerelmi háromszöget alkot - ismételt és megunhatatlan sablontéma. Mellettük feltűnnek Elena barátai is: a vörös hajú, félős boszorkány Bonnie; a hidegvérű, meginghatatlan és határozott Meredith és a kék szemű focista Matt.

Katherine és Klaus - az eddigi fő gonoszok - halálával két új fő gonosz tűnik fel, csak hogy ne unatkozzanak főszereplőink, méghozzá két kicune. Igen, kicune, jól olvastad. Na már most, hogy ez mit is jelent? Japánul rókát és a történetben egy olyan lényt, amitől a szemöldököm a hajamig csúszott. Rókák? Kicunék? Olyan lények, amik rókává változnak több farokkal (?), hatalmas energiájuk van, olyan amivel egész városokat pusztíthatnak el... MI??? Az írónő biztosan beteg volt, amikor ezt kitalálta... De ez még csak nem is a leghajmeresztőbb a történetben. Mind e mellé még olyan kis gonosz lényeket alkotott ebben a részben, mint a csápokkal rendelkező, kis polipokra hasonlító, fél méter átmérőjű, recés fogakkal rendelkező lények, amik leharapják az ember karját. Itt már a fejemet fogtam. Mi a pokol? Mit olvasok most? Sokszor elgondolkoztam, hogy az írónő normális-e, amikor ilyeneket talál ki?

Lehetséges, hogy jobban jártunk volna, ha a negyedik rész után L. J. Smith leteszi a tollat és továbbáll egy másik sorozathoz... Nem kellett volna ezt így egy csettintéssel elintézni. Ez az ötödik rész egy nagyon gyenge, értelmetlen zagyvaságra sikeredett, ahol olyan lények garázdálkodnak, amik már félelmetesen abszurdak, néhol már nevetségesen; ahol kiszakítjuk az egyik főszereplőt, a másikat pedig átváltoztatjuk egy gonosz bábbá miközben mindenki az életéért küzd a polipok támadása közben... Abszurdum. Sehol a régi hangulat, a feszültség, az izgalmas pillanatok... Áh... kár érte, nagyon kár.

Lisa Jane Smith: A visszatérés – Leszáll az éj

Értékelésem: Csalódás

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Damon

Sorozat: Vámpírnaplók 1.) Ébredés 2.) Küzdelem 3.) Tombolás 4.) Sötét szövetség 5.) A visszatérés – Leszáll az éj 6.) A visszatérés – Árnyéklelkek 7.) A visszatérés – Éjfél 8.) A vadászok – Fantom 9.) A vadászok – Holdének 10.) A vadászok – A végzet hatalma

Megjelent: 2009

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 478

Eredeti cím: The Return - Nightfall

Műfaj: fantasy, ifjúsági

Tovább...

Karin Slaughter: Bőr

Teljesen szétesett tudattal ülök a székemben most, miután az utolsó oldalt is elolvastam. Kibuggyant könnyem végigcsorgott az arcomon és pár percig a távolba meredve ülve merengtem el a befejezésen. Ekkora hatással volt rám a regény vége. Na de csak szép sorjában...

Kezdetben kétségekkel olvastam a könyvet, azonban idővel teljesen azonosulni bírtam a szereplőkkel. Karin Slaughter olyan aprólékosan építette fel a szereplőit, érzelmekkel, egyediségekkel telve, hogy le a kalapom előtte. Sara Linton gyermekorvos és éppen egy műhibaper kellős közepén szorong, ugyanis az egyik betege, egy leukémiás kisfiú meghalt. A szülők őt okolják, az ellene fellépő ügyvéd pedig minden lehetséges kis motívumot figyelembe vesz a támadásai alkalmával, mint például Sara megerőszakolását, ami miatt nem lehet gyereke. Sara-t ez mind lelkileg, mind testileg leamortizálja, és ha a per még nem volna elég a férje életéért is imádkozhat minden áldott nap, aki fő állású rendőr. Jeffrey Tolliver nem az a fajta férfi, aki a naivságáról vagy mulyaságáról híres, sokkal inkább önfejűségéről és makacsságáról. Lena Adams Jeffrey alkalmazottja, rendőr, egy olyan sötét titokkal teli múlttal, ami majdhogynem az életét veszi.

Sara karaktere a realista, hidegfejű és nagyon talpraesett rendőrfeleség, akinek a személyiségével nagyon veszélyes azonosulni, különben dobogó szívvel, adrenalinszintünkkel a magasban fogunk olvasni, míg Jeffrey tettei sokszor kikészítettek, volt, hogy a fejemet vertem a fajba a cselekedetei miatt. Most erre rávághatnám, hogy "hahh,,, férfiak", de a karakterét mégis valamiért megszerettem, mindazok ellenére, amilyen idióta volt, ugyanis szerintem a legtöbb férfi, ha tudja, hogy a felesége életveszélyben van, akkor nem akar kiskirályt játszani, hogy megmaradjon a tekintélye és nem maradna - még ha egy beosztottjáról is van szó - hanem hazavinné a feleségét, hogy élhessen.

Ami viszont abszolút tetszett az Sara és Jeffrey kapcsolata, ami egy gyors esküvővel kezdődött, majd Jeff hűtlensége miatt egy gyors válással folytatódott, azonban Jeff pont ekkor jött rá, hogy mennyire is szereti a nőt (ismét egy hahh, férfiak) és csúszva-mászva könyörgött Sara-nak bocsánatért, ami végül ahhoz vezetett, hogy ismét egymás mellett kötöttek ki. Felhőtlen a szerelem, vagyis volt egészen a pereskedésig, amibe Sara idegileg beleroppant Jeff pedig egyre inkább látta elveszni feleségét maga mellett. Azonban azok az események, amik Lena eltűnésével kezdődtek ismét felélesztik Sara-t és így a kettejük közötti kapcsolatot is, ami végül egy adoptációval végződik... Vagy mégsem?

 

Lena Adams gyerekkora közel sem nevezhető mennyországnak, ha figyelembe vesszük a halott anyát és apát, majd a meghalt kishúgot és így csupán egy drogfüggő nagybácsi marad a listán, akinek már nincsen sok hátra a függőség miatt. Lena hihetetlen karakter, erős, kitartó és egy igazi túlélő személyiség, aki minden áron ki akarja deríteni, hogy mik vannak a múltjában hagyott szürke foltok helyén, azonban ezzel a kis nyomozással egy olyan eseménysorozatot indít el, ami többek életébe is kerül. Nemsokára olyan emberek és események kellős közepébe kerül, amik betemetik és képtelen kiutat találni. Miután rájön, hogy Jeff és felesége utánaerednek, hogy megkeressék kétségbeesve igyekszik őket elmarni a város közeléből, ugyanis ők is könnyen hullaként végezhetik egy boncasztalon.

Az írónő bonyolult szerkezettel írta meg könyvét, ami két szálon fut (Jeff és Sara szemszöge valamint Lena szemszöge) és ezekből az egyik a jelenben játszódik a másik pedig pár nappal korábban. Ezt néha zavarónak is találtam olvasás közben, ugyanis így nehezen raktam össze a kirakós darabjait, hogy hol is járunk, mikor is vagyunk most vagy miért?

Fogalmam sem volt a regény közepén, hogy ilyen pozitívan fogok írni a könyvről, ugyanis miután leült a kezdeti gyilkosság, és miután Lena eltűnt a könyv átvette sajnos az unalmasba hajló jelzőt, a hangulat még mindig megvolt, a történések viszont nem záporoztak, hanem szépen lassan csordogáltak a mederben én meg néha ásítoztam egyet-kettőt a csónakban, mert azt hittem, hogy akkor most ez egy izgalmas kis rafting lesz egy gyors folyású folyóban. Úgy érzem, hogy ezt túl hosszúra nyújtotta az írónő, néhol felesleges cselekményekkel és klisékkel. 

Pont ezért gondolom azt, hogy ez a könyv mozivászonra való. Azért, mert ezeket a felesleges motívumokat szépen ki kellene ejteni a rostán és így egy izgalmas, pörgős kezdetű és még megdöbbentőbb, gyorsabb iramú végjátékkal a székbe tapasztana minket a film. Kár, hogy nem készült belőle film, pedig szerintem megérné. 

Az írónő nagyon, de nagyon ért a különböző hullák ecseteléséhez, ez nagyon szuper, kivéve, ha az olvasónak olyan a gyomra, mint nekem. De piros pont jár, amiért nem lapoztam tovább, hanem végigolvastam. Igen, még a boncolást is. Azonban ez a pontos leírás csak még élethűbben adta vissza az állapotokat. Fincsi volt...

Persze volt a könyvben - vagyis lett, volna ha már a 100. oldalnál nem jövök rá - nagy fordulat. Oké, nem vagyok egy géniusz és általában azért nem szoktam rögtön rájönni a nagy fordulatokra, de most ez annyira szembeötlő volt számomra, hogy semmi meglepetést nem okoztak a végjátékban és előtte kiderülő "titkok". Ezért nem is süppedtem bele a székecskémbe, hanem nyugodtan ültem, miközben azt mondtam magamban: Nem igaz, hogy eddig nem jöttetek rá, most meg leesik az állatok... Csürhe marhák... 

Mindezek ellenére az utolsó pár oldal... Nos, azok telibe találtak. Olyan szinten hatással voltak rám a hirtelen események, hogy a kezemet a számhoz kaptam és döbbenetemben elsírtam magam. Oké, szoktam könyvön sírni, de ez most le is taglózott és egyáltalán nem tetszett! Hogy lehet ilyet csinálni? Miért kell ezt így elrontani? Eldobom az agyam... Pedig melengette a mellkasom az utolsó pár fejezet, amikor minden a helyére kattan, mindenki szép és boldog, már aki életben maradt és erre... Erre ezt kell csinálni. Nem tagadom Karin Slaughter eléggé megdöbbentő véggel látta el a regényét, de egyben ez felháborító is, kérem a panaszkönyvet!

Biztos vagyok benne, hogy fogok még olvasni az írónőtől, azonban egy ideig még nem, mert most még mindig le vagyok taglózva. Engem így könyv utolsó pár sora még nem hökkentett meg ennyire, most majdhogynem hátraestem a székemen. Jaj... Erősen vacillálok a 3 és 4 pont között. Átlagos regénynek nem nevezhető, viszont még sem volt olyan körömrágós az első 30 és az utolsó 50 oldalt leszámítva... 3,5? Hm... Na, jó adok egy esélyt Karin, úgyhogy ez 4 pont, de akkor legközelebb ne hagyj ásítozni!

Karin Slaughter: Bőr

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Jeffrey

Sorozat: Grant County 1.) Nadragulya 2.) Sebek 3.) Sikoly 4.) Kín 5.) Hitetlen 6.) Bőr

Megjelent: 2007

Kiadó: Ulpius-ház

Oldalszám: 496

Eredeti cím: Beyond Reach

Műfaj: krimi, thriller

 

A könyv élményét nekik köszönhetem:

Tovább...

Z világháború (Z World War) a mozikban!

A Z világháború című új mozifilm egy zombiháborút tár a nézők szeme elé, egy súlyos vírus szabadult el a világban, minek következtében rohamosan csökken a lakosságszám, méghozzá nem akármilyen módon. Mikor először rábukkantam a film mozielőzetesére borzongva és már-már zaklatottan néztem végig a kevesebb, mint három perces trailert. Mindezek után milyen hatással lenne rám a film a moziban ülve, hatalmas vásznon és olyan hangerővel, mintha éppen a történések közepén állnék? Azt hiszem muszáj lesz megnéznem ezt a filmet a nyáron a moziban! Brad Pitt a zombik ellen... Ugyanis a főszerepben nem más, mint a jól ismert szépfiú díszeleg. További főszereplők még Mireille Enos, Daniella Kertesz, Abigail Hargrove és Fana Mokoena. A rendezői székben nem más, mint Marc Forster terpeszkedett.

A film egyébként egy könyves adaptáció, ami Max Brooks tollából sercegett a lapokra Amerikában 2006-ban, nálunk 2011-ben a Könyvmolyképző jóvoltából. Mostanában, a nagy kíváncsiságomnak hála beleolvasgattam a regénybe, amiről kiderült, hogy a főszereplő, Max Brooks tudósítása a zombiháborúról, tapasztalatait, nézőpontját és a maga körül leforgó eseményeket meséli el nekünk E/1-ben, hogy még hitelesebb legyen. Mintha a könyv nem csupán egy kitaláció lenne, hanem valós eseményeken, egy szemtanú elmondása alapján készült volna a regény.

A könyv fülszövege:

"A zombiháború kis híján elpusztította az emberiséget.
Az ENSZ háborús vizsgálóbizottságának munkatárasaként Max Brooks találkozott a győzelem kulcsfiguráival. A világszervezet hivatalos jelentésébe végül csak statisztikai adatok kerülhettek, Brooks azonban úgy döntött, hogy a túlélők elé tárja mindazt, ami a jelentésből kimaradt.
Az interjúkötetből megismerhetjük Kuang Csingsu doktort, aki megvizsgálja a nulladik beteget, és találkozhatunk Paul Redekerrel, az Oránia-terv atyjával is. A zombiháború veteránjai, az apokalipszis haszonélvezői és elszenvedői is nyilatkoznak a kilátástalannak tűnő harcról, a kormányok ballépéseiről, az emberi gyávaságról, ostobaságról és a derengő fényről az alagút végén.
E személyes hangvételű beszélgetések hű képet festenek a járvány borzalmas történetéről, pontosan dokumentálják a társadalmi és politikai változásokat, mégis megmarad bennük a legfontosabb: az emberi tényező.
Brooks természetesen tisztában van vele, hogy a leírtak talán túlságosan felkavarják az olvasóit, de vállalja a kockázatot, mert úgy véli, nem rejtőzhetünk zsibbasztó statisztikák mögé.
Mindenkinek tudnia kell, milyen volt valójában a zombiháború."

Mozielőzetes magyar szinkronnal

Tovább...

Mit rejt a zenelejátszóm?

Tökéletes időtöltés leülni egy könyvvel és belemélyedni egy teljesen másik világba, azonban nincs jobb annál, ha ezt egy hozzáillő zene hallgatása közben teszed. Számomra elengedhetetlen a zene miközben olvasok, sokkal jobban bele bírok merülni a történetbe, egyfajta hangulatot ad neki. Az évek során összegyűjtöttem pár számot, amik kifejezetten illettek az adott olvasmányaimhoz, vagy a szöveg miatt, vagy a hangulat miatt. Ha találtam egy regényhez egy ilyen számot, képes voltam egymás után vagy ezerszer is végighallgatni olvasás közben. Megosztok veletek egy-két ilyen párosítást, hátha valamelyik megtetszik. :)

Kattints a képre, ha kíváncsi vagy a dalra!

1.) Karen Marie Moning - Tündérkrónikák & Birdy - Shelter
A Tündérkrónikák című sorozat egy olyan lányról szól, aki belecsöppen a tündérek sötét és veszélyes világába miután meggyilkolják a nővérét. Ebben a világban talál magának a véletlen folytán egy menedéket, ahol biztonságban érezheti magát és ez a Barrons Könyvek és Apróságok. Birdy dalai mind gyönyörűek, imádom a hangját és a Shelter című számára rátalálva rögtön Karen Marie Moning sorozata ugrott be. Kis fordítgatás után rájöttem, hogy a Shelter menedéket jelent és Birdy ebben a dalban arról énekel, hogy talált magának egy menedéket, ahol biztonságban érezheti magát. A sorozat olvasása közben rengetegszer hallgattam végig ezt a számot, mert nem csak a szöveg, de a hangulata is félelmetesen illik a könyv stílusához és hangulatához. Azóta is ámulok, ugyanis ezt a számot, mintha csak erre a könyvre írták volna.

2.) Leiner Laura - A Szent Johanna Gimi #8 - Örökké & Avril Lavigne - Here's to never growing up
Avril Lavigne-nek a stílusa is alapjáraton illik a sorozat hangulatához, vagyis fiatalos, könnyed és jókedvű. De miután meghallgattam ezt a legújabb számát rögtön Leiner Laura könyvsorozatának az utolsó része ugrott be, hisz Reniék az érettségi előtt állnak és hamarosan kikerülnek a nagyvilágba, azonban nagyon nehéz felnőni, külön utakon elindulni és teljes önállóságot mutatni. Avril Lavigne új számának címe magyarul: Ezt arra, hogy soha nem növünk fel.

3.) Cassandra Clare - Csontváros & Skillet - Hero
A Csontváros című könyv főszereplője, Jace Wayland, egy árnyvadász. Az árnyvadászok feladata rendet tartani az emberek (mondénok) és a természetfeletti lények (vérfarkasok, vámpírok, tündérek, boszorkánymesterek... stb) világa között, amit csupán egy hajszálvékony vonal választ el egymástól. Jace fiatalon elveszítette a szüleit és minden energiáját az Alvilágiak gyilkolása foglalja le miközben belső démonaival is küzd. Sokan úgy gondolják ő egy hős. Ő azonban nem képzeli hősnek magát. A következő sorok a Skillet - Hero című számából, egy az egyben, mintha csak Jace gondolatai volnának:

Csak egy lépésre,
csak egy lehelletnyire vagyok
elveszítem a hitem
JEN: lezuhanok a peremről

Csak ember vagyok,
nem ember feletti
JEN: nem vagyok ember feletti
Valaki mentsen meg a gyűlölettől

                                                     (Forrás: http://teenager-girls.lapunk.hu)

4.) Suzanne Collins - Az Éhezők Viadala & Alex Clare - Too Close
Az Éhezők Viadala egy sorsolási alapon működő élet-halál harc, aminek a végén csak egy maradhat életben. Katniss és Peeta bekerülnek az arénába és csak egyikük juthatna ki élve, tehát elvileg nem szabadna még csak barátként sem gondolniuk egymásra végül mégis szorosabb kapcsolat alakul ki közöttük, mint kéne, Peeta beleszeret Katniss-be. Alex Clare számának: Too Close (Túl közel) a refrénje magyarul: És úgy érzem túl közel vagyok ahhoz, hogy szeresselek. 

5.) Stephanie Meyer - A Burok & Imagine Dragons - Radioactive

Anno könyvben olvastam először aztán, amint kijött a mozikban filmen rögtön elmentem megnézni és imádtam. A film tökéletesen tükrözi a könyvet, a színésznő iszonyat jól alakított, a látvány, az érzelmek mind-mind visszaadták Meyer sorait. A moziban ülve a film végén és egyébként a film előzetesében is ez a szám hallható, ami rögtön megtetszett, azóta is folyamatosan a kedvenceim között van. A Radioactive című szám egy bizonyos forradalomról és egy új korról, egy új világról szól, ami A Burok című könyvben el is érkezik a földönkívüli támadás és a lelkek világot elfoglaló tevékenysége után.

Tovább...

Lissa Price: A testbérlők

Nem is tudom mikor kezdtem bele ebbe a regénybe olyan régen volt már és bevallom rendesen meg is szenvedtem vele. Igenis szigorú leszek, mert sokkal többet vártam, mint amit kaptam, erősen rezeg a léc, ennek leértékelés lesz a vége...

Lissa Price egy disztópia, sci-fi, fantasy, ifjúsági regényt eszkábált össze egy egész jó alapsztorival, amiről később kiderült, hogy erősen sántít. Tehát az emberiség félig kipusztult, sok tinédzser, gyerek magára maradt az utcákon, ahogyan Callie és öccse Tyler is. Pénzszerzés végett keresi fel Callie az Elsőrendűt. Ez a hely arra szolgál, hogy a 100 évesnél is idősebb embereket fiatalok testébe helyezzék át egy bérlet erejéig. A bérlő fizet, az a fiatal pedig mondhatni meggazdagodik, aki rászánja magát erre a lépésre. Callie is kiadja a testét egy bérletre, azonban valami balul sül el a bérlet alatt és Callie időnként felébred a testében, a bérlőt elnyomva. Nemsokára kiderül, hogy Callie bérlője egy merénylő, aki ölni akar, azonban, ha erre használja fel Callie testét, akkor a lány halálra van ítélve.

Mint már említettem az alapsztori jó, mégsem tökéletes. Szinte semmit sem magyaráz el nekünk az írónő ezzel a bérlettel kapcsolatban, pedig érdekelt volna, hogy hogyan is hajtják végre ezt a műveletet, hogyan helyezik át az öregeket a fiatalok testébe? Talán a lelküket helyezik át? Nem erről semmi sem derült ki, csupán annyit olvashattunk, hogy Callie elmegy egy ilyen bérletre és odaadja a testét, amit kicsinosítanak majd valamilyen műtétre viszik. Erősen emlékeztetett engem a könyv első pár fejezete Stephenie Meyer A burok című regényére, kivéve, hogy itt nem földönkívüli lelkek, hanem idősek veszik át a fiatalok testét. Ha már A burok című könyvnél tartunk, a deja vú érzésem ismét feltűnt körülbelül a könyv háromnegyedénél, amikor Callie elkezdte hallani a bérlője hangját a fejében... A fejemet vertem a falba, ugyanis ez erős koppintásnak nevezhető.

Callie fejében lenni eléggé fárasztó és megerőltető volt. Az írónő egy erős, magabiztos és okos lánynak igyekszik őt feltüntetni, de nem igazán sikerül neki én ugyanis egy butuska, kétségbeesett, egyszerűen gondolkozó lánykát ismertem meg. A gondolkozásmódja egyszerűen kikészített, sokszor fogtam a fejem fájdalmamban a tettei és gondolatai miatt.

Ami teljesen feleslegesnek bizonyult: a Hamupipőke effektus. Komolyan nem értem, hogy miért kellett belefűzni a történetbe azt a jelenetet, mikor Callie elrohan a bálról és elhagyja a cipőjét (azt hiszem azt hagyta el), amit később Blake megtalált... Könyörgöm, MINEK?? Teljesen felesleges, nem ideillő dolog volt.

Volt, hogy olvastam - inkább erőltettem magam, hogy olvassam - és egyszer csak felnéztem, hogy eldöntsem EZ MOST MI? Hol tartunk? Hogy kerültünk ide vagy miért? Mit csinál? És ez nem azért volt, mert elbambultam, mert olvasás közben nem szoktam. Ez sokkal inkább azért van, mert az írásmód pocsék. Túl egyszerű, túl hamar ugrál a jelenetek között, túl szellős és ezért nem keretes. NEM LOGIKUS! Sokszor volt olyan érzésem, hogy ez most tök logikátlan, amit művelnek és ez zavart.

A regény vége úgy, ahogy van össze lett csapva. Semmi bravúros fordulat (jó egy volt, de nem nevezném annyira bravúrosnak), semmi halálközeli jelenet, amikor visszatartom a lélegzetem vagy a kezemmel a számhoz kapok ijedtemben. Semmi bonyolult befejezés, kidolgozott vég, csupán egy összecsapott, túl egyszerűen végbemenő megoldás, ami eltorzítja a történetet visszamenőleg, mondván: miért volt ez a nagy felhajtás, ha ilyen egyszerűen megoldódott minden? 

Nagyon sokáig szenvedtem vele, pedig nem kellett volna ilyen rosszul elsülnie. Sok jó kritikát kapott a regény, hát lehet, hogy velem van a baj, de nyilván van oka annak, hogy ilyen érzéseim voltak az olvasása közben. Nem egyszer hagytam félbe és örülök, hogy végre letudtam.

Lissa Price: A testbérlők

Értékelésem: Felejthető

Borító: 5/3

Kedvenc szereplő: -

Sorozat: A testbérlők 1.) A testbérlők 2.) Leszámolás

Megjelent: 2012

Kiadó: Agave Könyvek

Oldalszám: 328

Eredeti cím: Starters

Műfaj: disztópia, fantasy, ifjúsági, sci-fi

Külföldi borítók:

Tovább...