5 / 100 könyv. 5% kész!

vasárnap, július 28, 2013

Z World War - a film

Kíváncsiság, a mozik iránti imádatom és a nyári szünetbeli tengernyi időmnek hála eljutottam a moziba, hogy hatalmas vásznon tanúja lehessek ahogyan Brad Pitt harcol a zombik ellen. Megérte? Abszolút. 

Bevallom egyáltalán nem vagyok oda a zombikért, sem könyvben, sem filmben, sem sehol. Tudni illik sorozatfüggő vagyok, de engem a The Walking Dead sem nyert meg első nekifutásra. Most lehet hőbörögni, de most mit csináljak, ha nem bírom a beleket, az élőhalottakat meg a hozzájuk tartozó többi finomságot. Az idegeim nem bírják, na. Az egyetlen zombis film, amit megnéztem a REC, méghozzá mind az első három részt. Most lehet gratulálni, ugyanis bírtam gyomorral és még tetszett is. Mindezek ellenére sosem vonzódtam ehhez a témához. 

A Z World War nem mostanában került ki a könyvesboltokba, de nem ám. Amerikában 2006-ban jelent meg Max Brooks elméjének köszönhetően és nagyon úgy tűnik, hogy 7 teljes év kellett ahhoz, hogy a filmvásznon is megjelenjen. Nálunk csak 2011-ben került a könyvesboltokba és két év eltelte után már csodálhattuk is a filmet. Ám a könyv és a film mind felépítésileg, mind karakterekben és történésekben eltér. 

Hogyan is figyeltem fel a könyvre? A mozifilmnek hála. Tudnillik rendszeresen szemezgetek a megjelenő mozifilmek között, hogy melyiket lenne érdemes megnézni moziban. Így akadtam rá a Z World War, magyarul a Z világháború c. amerikai thriller-horror filmre és miután az előzetesből rájöttem, hogy Brad Pitt a főszereplő még jobban felkaptam a fejemet. Már az előzetes is sokkolóra sikerült, rögtön eldöntöttem, hogy nekem ezt meg kell néznem. Mielőtt beültem volna a moziba nekiláttam a könyvnek is, hogy kicsit képben lehessek úgymond, de teljesen feleslegesnek bizonyult. A regényt még nem fejeztem be, azonban mégis kénytelen vagyok egy kicsit összehasonlítani a filmmel, nem bírom megállni. 

A film főszereplője, Gerry Lane (Brad Pitt), aki az ENSZ-nek dolgozik. A vírus elterjedésével az emberek zombikká változtak a világ minden egyes pontján, a népesség percről percre rohamosan csökken, ahogyan mindenki élő-halottá válik. A vírus harapás útján terjed, a friss fertőzöttnek elég csupán 15 másodperc és már üvöltve rohangál az áldozatok után. Olyan hirtelen tört ki a háború, mint egy pislantás, Gerry pedig a kellős közepében rekedt a felségével és két kislányával. A munkájának köszönhetően kerülnek csupán biztonságba nem kis tortúra után, Gerry-t viszont ráveszik, hogy hagyja el a családját és segítsen a vírus elterjedésének meggátolásában. 



A PORT.hu kritikája: "Rosszakat nem fogunk álmodni a Z világháború után, hiszen Brad Pitt végig olyan meleg szemmel biztosít minket, hogy minden rendben lesz, hogy attól az összes apakomplexusos tinilány elolvad, mielőtt annyit mondanánk: hörrr. "

Oké, rosszakat én sem álmodtam hála istennek és ez azért van mert a film inkább sokkolt, minthogy eltakart szemmel néztem volna végig az egészet, ahogyan a horrorfilmeket egyébként szoktam. Nem lógtak belek, nem volt sok vér, aminek nagyon örültem - nem is volt rájuk szükség. A sokkoló az egészben a tömeges átváltozás volt. Szinte már-már kirázott a hideg, amikor az élőhalottak milliószámra másznak egymáson, futnak lent az utcán, mint a kis hangyák, fejetlenül ugrálnak, zúznak, rombolnak... A hörgésüket pedig már nem is részletezem.

A film tehát egy meghatározott intervallumon belül mutatja be az ENSZ egyik alkalmazottjának a küzdelmét a fertőzöttek ellen, miközben igyekszik megvédeni a családját. A könyv ezzel ellentétben teljesen máshogy van felépítve. Úgy érzem, hogy a regény csupán alapötletnek kellett a filmhez. Max Brooks a következőképpen állította össze a sokkolóan briliáns regényét: ő maga E/1 személyben mesél a bevezetésben. Az író szól hozzánk és azt meséli el, hogy mi is a Z világháború, hogy mikor tört ki és, hogy ő maga azért írja le és gyűjti össze a háború részleteit, hogy megmaradjon az utókornak. Tehát, úgy állítja be a regényét, mint egy dokumentumkönyvet, interjúk hosszú sorával, különböző történetekkel, szempontokkal, egyre idegrázóbb és borzongatóbb hangulattal és történésekkel. A regénye központjában egy főszereplő sem áll, akinek a gondolatait hallhatjuk, ő maga, Max Boorks a főszereplő, amint meginterjúvol különböző embereket, akik "jelen voltak" a háború kitörésénél, a kellős közepén és a befejezésénél. Egyedi, találó és érdekes. A dokumentumkönyv formától olyan érzésed van, mintha tényleg megtörtént eseményeket, igazi interjúkat olvasnál és ezáltal a háború minden egyes részletét, szegletét megismered egészen a csatatér kellős közepétől egy katona szájából, egy olyan ember elbeszélésig, akit gyerekkorában ért a háború és a családja elmenekült északra, ahol az emberek habár nem voltak a háború közepében, mégis egymás ellen fordultak a túlélés érdekében. 


Mind a könyv, mind a film sokkolóra sikerült, habár zombik vannak bőven, mégis ajánlom az olyanoknak is, akik gyengébb idegekkel bírnak - hisz én is ilyen vagyok mégis imádtam.

Összegzés:
Hűség a könyvhöz: 10/1 - csak pár motívum volt hasonló, de ez nem is baj. Mind a kettő egyedi és isteni.
Szereplőgárda: 10/10 - Brad Pitt? Én is nőből vagyok :D
Hangulat: 10/10 - sokkolt
Látvány: 10/10 - ez is sokkolt
Befejezés: 10/10

2 comments:

  1. Nem Brad Pitt miatt, de én is imádtam a filmet. Számomra is meglepő, hogy tetszett, de mindenből pont annnyi volt benne, mint ami nekem megfelelő. :D

    VálaszTörlés
  2. Persze nekem sem a legfőbb ok Brad Pitt, mert az egész film jó volt, akkor is az lett volna, ha nem ő a főszereplő, de azért ő mégis nagyon jó színész. :D

    VálaszTörlés