
Nem is tudom, hol kezdjem. Az első rész egyszerűen magába szippantott, olyannyira megszerettem, hogy nem volt kérdés, hogy folytatnom kell. Ismeritek azt az érzést, mikor remegsz a következő kötetért? Mikor mindent felborítva toporogsz, amiért befejeződik egy általad imádott regény és nyúlnál a következő részhez, de nincs a kezed ügyében? Hihetetlenül ramaty érzés, emberek. :D
Az Obszidián nem azért varázsolt el, mert körömrágósan izgalmas. Azért varázsolt el, mert az írónő belecsempészett...