Nem feltétlenül tartom jó ötletnek, hogy előveszünk
egy régen méltán nagyot ment és szeretett sorozatot, ez esetben trilógiát, és tovább
rágjuk a már így is lerágott csontot. Az Éhezők Viadala remek trilógia volt,
főleg annak fényében, hogy bár enyhe túlzással, de ráhúzható a mai világunkra,
ahogy az évek telnek egyre inkább, ami végtelenül szomorú és dühítő egyszerre,
amire most nem akarnék kitérni sem...
Ha van még mit elmesélni egy történetről, akkor
érdekes perspektívákat nyithat meg egy új rész az univerzumban. Egy távoli jövő
vagy egy előzménytörténet formájában. Nem mondom azt, hogy Az Éhezők Viadalában
nem lenne még sok elmesélni való, Suzanne Collins nagyon sokrétű és kidolgozott
világot alkotott meg, amelyben sok sors történetét lehetne még elmesélni. De
sokszor egy tökéletesen megírt, szeretett trilógiát érdemes magára hagyni, nem
pedig tovább vinni, hogy elszürküljön a többi között…
Ezekkel a gondolatokkal
kezdtem bele az Énekesmadarak és kígyók balladájába, ami voltaképpen egy
előzménytörténet, méghozzá nem egy kimondottan pozitív karakter
előzménytörténete, ami még érdekesebb fényt vetít a sztorira.
Coriolanus Snow sokaknak ismerős lehet az eredeti
trilógiából, Collins ebben a regényben azt akarta lefesteni az olvasó előtt,
hogyan is vált egy fiatal diákból az a személy, akit a trilógiában annyira
megvetettünk.
Az Éhezők Viadala még gyermekcipőben jár. Az
esemény kidolgozása zajlik, amelyre diákok segítségét kérik. A lázadók
büntetése végett minden körzetből egy fiút és egy lányt vetnek egy arénába vérre
menő küzdelem céljával, amely szórakoztatóelemnek minősül a gazdagok körében.
Minden versenyző mellé egy diákot rendelnek ki mentornak.
Coriolanus családjával apja halála után bár előkelő
névvel rendelkezik, de korántsem a gazdagok sorát erősíti, egy tizenkettedik
körzetit kap mentoráltnak, Lucy Gray Bairdöt, a végtelenül színes és érdekes
személyiséggel megáldott lányt. A sztorit nem is húznám tovább.
Nem, igenis láttam a hibáit, de tényleg azt hittem, hogy ebből valami
jó is kisülhet, és ez a kettősség tetszett. Az viszont már nem annyira, hogy a
„mindent megtennék a családomért, barátaimért és a szeretett lányért” srácból
egyik fejezetről a másikra az lett, aki megöleti a barátját és puszta kézzel
akarja megölni a szeretett lányt…
Vagy én siklottam el a váltás felett, vagy
finomabban kellett volna ezt eszközölni – hozzáteszem a filmen sokkal több
vívódást láttam a karakteren, és kicsit jobban átjött a pálfordulás, de a
könyvben valahogy nem.
Lucy Gray karaktere nagyon szépen lett kivitelezve,
az ő szemszögére sokkal kíváncsibb lettem volna…
Hogy a sorozat (ismét) befejezett lehessen, és a
hátam mögött hagyhassam, ezt is elolvastam, de természetesen nem ütötte meg a
trilógia szintjét – valószínűleg nem is ez volt a cél és nem is kell neki – nem
állítom, hogy felesleges kötet volt, de a trilógia meglett volna nélküle.
Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája |
Értékelésem: Tetszett |
Borító: 5/5 |
Kedvenc szereplő: Lucy Gray |
Sorozat: Az Éhezők Viadala 2.) Futótűz 3.) A kiválasztott #Énekesmadarak és kígyók balladája |
Megjelent: 2020 |
Kiadó: Agave könyvek |
Oldalszám: 448 |
Eredeti cím: The Ballad of Songbirds and Snakes |
Műfaj: disztópia, sci-fi |
