Kezdjük ott, hogy pár szót említek a harmadik kötetről, mert a későbbiekben inkább magáról a trilógiáról pötyögnék. A harmadik kötet elején kicsit megijedtem, mert lelassultak az események. Minden békésnek tűnt, lassú folyásúnak, nem történt sok minden az első 5-6 fejezetben. Aztán kiderült, hogy félelmeim teljesen feleslegesek voltak, ugyanis később rendesen beindultak az események, sőt, nagyon is érződött, hogy befejező kötetet olvasok - jaj, ne már - pörgött a probléma-áradat, egyik bonyodalomból jött a következő, olyan helyzetek sokasága, amikből látszólag főhőseink nem fognak kilábalni - szerintem tövig rágtam a körmöm olvasás közben. Minden képzeletemet túlszárnyalta a befejező/finálés kötet. Egyik szemem sír, másik nevet.
Első olvasásom volt ez a trilógia A. O. Esthertől és rögtön bele is szerettem az írónő látásmódjába, gondolataiba, írásmódjába, szereplőibe, helyszíneibe. Talán nem is találkoztam ehhez hasonló írásmóddal. Különleges, gördülékeny, hangulatfestő, érzéki, csilingelő - talán ezekkel a szavakkal tudnám leírni azt a módot, ahogyan az írónő fogalmaz. Különleges, mert más írókkal össze nem hasonlítható a stílusa, szerintem már ezer közül is felismerném. Gördülékeny, mert hihetetlenül bele tudtam veszni a történetbe, elfelejtettem tért és időt. Hangulatfestő, mert látomás-szerűen ott volt előttem minden jelenet. Érzéki, mert tele van gyönyörű gondolatokkal, a szeretet fogalmával, amit hihetetlen, de az írónő képes volt szavakba/mondatokba önteni. Csilingelő, mert nagyon kevés írónál tapasztaltam azt a gyönyörű szókincshasználatot, amit A. O. Esther alkalmaz. Amikor a történetét olvasom, újra és újra beleszeretek a magyar nyelv gyönyörűségébe, mindig csak úgy csinilgelnek a mondatok, nem is tudom máshogy ezt megmagyarázni. :D
 |
| Manipura |
Ismételten kiemelném azt a kettőséget, ami annyira lebilincsel. A mérleg egyik fele a brutális, véres mutánsok, a halál, a horrorisztikus jelenetek, lények, a félelmek sokasága. A mérleg másik fele a mindent legyőző szeretet, a szirupos szerelem, a fellengzős kapcsolatok, a tökéletes, mindent legyőző családi kötelékek, a mese habbal. A mérleg tökéletes egyensúlyban van, kiegészítik egymást, ezzel egy hihetetlenül szórakoztató egyveleget alkotnak. Az egyik oldalon elolvadsz egy szerelmespártól, a másik oldalon pedig vérben úszó kivégzés következik. Briliáns. :D
A Grimm testvérek véres tündérmeséi jutnak időnként eszembe erről. A különbség csupán abban rejlik, hogy a Grimm mesék általában rosszul végződnek, míg A. O. Esther főhősei mindent túlélnek. Mint tipikusan azokban az akciófilmekben, amikben hatalmas színészek játszanak, akiket nem nyírhatnak ki, ilyen Bruce Willis, Arnold Schwarzenegger, Dwayne Johnson, na meg persze Chuck Norris. :D
Persze szinte rettegtem attól, hogy a végjátékban az írónő "megöl" valakit, mert nagyon sok író szerint attól befejező kötet egy befejező kötet, ha valaki meghal; mint a filmsorozatok esetében az évadzárók, ahol szintén mindig kinyírnak egy főszereplőt, mert állítólag e nélkül nem évadzáró az évadzáró.
De, persze, e téren sem csalódtam az írónőben. Megsúgom, nem törte össze a szívemet. :)
Mia és Liam. Velük kezdőtött a történet. A kétségbeesett, borzalmas múlttal rendelkező, nagy dolgokra hívatott Manipurai lány; és a hidegvérű, markáns, vérszomjas fejvadász. Már a kezdetektől tudtam, hogy a főszereplők terén nem lesz semmi gond, egyikük sem idegesített. Liam mindenképpen bekerült a kedvenc "könyespasik" csapatomba - létezik ilyen? :D
A Grimm testvérek véres tündérmeséi jutnak időnként eszembe erről. A különbség csupán abban rejlik, hogy a Grimm mesék általában rosszul végződnek, míg A. O. Esther főhősei mindent túlélnek. Mint tipikusan azokban az akciófilmekben, amikben hatalmas színészek játszanak, akiket nem nyírhatnak ki, ilyen Bruce Willis, Arnold Schwarzenegger, Dwayne Johnson, na meg persze Chuck Norris. :D
Persze szinte rettegtem attól, hogy a végjátékban az írónő "megöl" valakit, mert nagyon sok író szerint attól befejező kötet egy befejező kötet, ha valaki meghal; mint a filmsorozatok esetében az évadzárók, ahol szintén mindig kinyírnak egy főszereplőt, mert állítólag e nélkül nem évadzáró az évadzáró.
De, persze, e téren sem csalódtam az írónőben. Megsúgom, nem törte össze a szívemet. :)
Mia és Liam. Velük kezdőtött a történet. A kétségbeesett, borzalmas múlttal rendelkező, nagy dolgokra hívatott Manipurai lány; és a hidegvérű, markáns, vérszomjas fejvadász. Már a kezdetektől tudtam, hogy a főszereplők terén nem lesz semmi gond, egyikük sem idegesített. Liam mindenképpen bekerült a kedvenc "könyespasik" csapatomba - létezik ilyen? :D
 |
| Mia |
Stella és Dylan. Inkább őket említeném, mert van valami bennük, ami miatt átvették az uralmat a trilógia felett. Nem érdekes, hogy az egész Miával és Liammal kezdődött, miután ők egymásra találtak, rögtön áthelyeződött a figyelem a törékeny Stellára és az indián Dylanre. Valahogy, valamiért úgy érzem, inkább ők ketten ennek a trilógiának az igazi főszereplői. És van egy halvány sejtésem afelől, hogy az írónőnek is ők a szíve csücskei és csak utánuk következik Mia és Liam. Én biztosan így vagyok ezzel, meg is tudom mondani miért. Annyival kézzelfoghatóbb az ő kettősük, annyival mélyebb és valódibb. Hát, nem tudom, számomra ők vitték a prémet. A legeslegkedvencebb párosom lett a Stella és Dylan páros. (Bár én a végére egy baba érkezését is bebigyesztettem volna :D )
 |
| Stella és Dylan |
És akkor ott van még Russel és Kristen, akiknek elég sok idejükbe telt, míg egymásra találtak. Ott van még Mason, a szívem másik csücske Stella és Dylan mellett. :D Tényleg, nagyon megszerettem őt, pedig talán neki volt a legkevesebb szerepe a csapatból. Aztán jött Fullánk (aki valamiért Jason Statham képében jelent meg az elmémben - ?), majd mindenki szépen egymásra talált. Meseszerű, jött a herceg és elvitte fehér lovon, azért meg a hintó jött, az meg elveszítette az aranycipőjét... Mindez köré jött a véres mutánsos, kivégzéses körítés. :D Imádom. Emiatt mégsem lett giccses a történet, hiába van a hatalmas happy end, hiába érzem úgy, hogy túl tökéletes lett az a befejezés, mégsem érzem giccsesnek.
Mit is írnhatnék még, végtelenül sajnálom, hogy vége van. Habár az írónő elhintett egy csipettnyi reményt számomra, miszerint lehetséges, hogy lesz egy pici folytatás, vagy mellékkönyv, de ez sem biztos. Csak az biztos, hogy sokáig itt fognak élni bennem a szereplők és a történet, mert számomra ez nem olyasfajta sorozat volt, amit rögtön elfelejtek. Az én agyamban Stellának és Dylannek már babája van, Mia meg Liam meg összeházasodtak. :D De lehet, csak én vagyok ilyen megszállott.
Mindezek után ismét - mert nem mondhatom elégszer - köszönöm, A. O. Esther, ezt a fantasztikus utazást, köszönöm, hogy lapra vetetted ezt a történetet, mert ha nem olvashattam volna el, akkor egészen biztosan vesztettem volna valamit. Engem már biztosan rajongódnak tudhatsz. :) Azt hiszem, mindent kiírtam magamból.
Mit is írnhatnék még, végtelenül sajnálom, hogy vége van. Habár az írónő elhintett egy csipettnyi reményt számomra, miszerint lehetséges, hogy lesz egy pici folytatás, vagy mellékkönyv, de ez sem biztos. Csak az biztos, hogy sokáig itt fognak élni bennem a szereplők és a történet, mert számomra ez nem olyasfajta sorozat volt, amit rögtön elfelejtek. Az én agyamban Stellának és Dylannek már babája van, Mia meg Liam meg összeházasodtak. :D De lehet, csak én vagyok ilyen megszállott.
Mindezek után ismét - mert nem mondhatom elégszer - köszönöm, A. O. Esther, ezt a fantasztikus utazást, köszönöm, hogy lapra vetetted ezt a történetet, mert ha nem olvashattam volna el, akkor egészen biztosan vesztettem volna valamit. Engem már biztosan rajongódnak tudhatsz. :) Azt hiszem, mindent kiírtam magamból.
A. O. Esther: Gombnyomásra II.
|
Értékelésem: Kedvenc
|
Borító: 5/5*
|
Kedvenc szereplő: Stella,
Dylan, Liam, Mia, Mason, Fullánk, Russel
|
Sorozat: Gombnyomásra
1.)
Gombnyomásra I.
2.)
Gombnyomásra II.
3.)
Gombnyomásra III.
|
Megjelent: 2015
|
Kiadó: Decens
Magazin Média
|
Oldalszám: 606
|
Eredeti cím: -
|
Műfaj: disztópia,
fantasy, romantikus
|
