Szóval a harmadik részen átrágva magam az egyik felem zokog, a másik felem pedig kapna a következő rész után. Bevallom egyáltalán nem szeretem, ha valami rossz véget ér, bár még csak a sorozat felénél tartok, tehát ettől még nem kell aggódni, mert bármi megtörténhet. A lelkem mégis fáj, Mason halálán túltettem magam, na de most...
A Vámpírakadémián sodródnak az események, mint mindig. Rose és Dmitrij igyekeznek ellenállni a vonzalmuknak, miközben Rose a Lissa és közötte lévő szoros kapcsolattal is küzd, ugyanis unos-untalan Lissa és Christian enyelgéseit kell néznie, amikor a véletlen folytán Lissa fejébe keveredik. Mindemellett kiderül, hogy Viktor Daskov-ot - aki elrabolta Lissát, hogy saját önös érdekeire felhasználhassa - még nem ítélték el, tehát fennáll a veszély, hogy nem kerül börtönbe. Rose minden lehetséges követ megmozgat, hogy részt vehessen a tárgyaláson, de lehetséges, hogy követelései nem hallgattatnak meg. Ha mindez még nem volna elég, Rose különös jelenéseket kezd látni, méghozzá a nemrégen meghalt barátja, Mason szelleme kísérti. De vajon mit akar Mason szelleme tudatni vele, amikor az Akadémia egyik részére mutat? A csapásoknak még mindig nincs vége, ugyanis a problémák közepette megkezdődik a hat hetes terepgyakorlat, ahol a végzős dampyrok utolsó megmérettetésként az érettségi előtt bemutatják a tudásukat. A terepgyakorlat lényege, hogy minden dampyrhoz beosztanak egy morát, akit a testőrnek éjjel-nappal felügyelnie kell, miközben a tanárok strigának öltözve bármikor rátámadhatnak a morákra. Rose biztos benne, hogy Lissát kapja, mivel a jövőben is ő lesz a Dragomirok utolsó leszármazottjának a testőre, azonban, mint már említettem a problémák hosszú sora még mindig tart, ugyanis Rose nem a legjobb barátnőjét Lissát kapja védencének, hanem Christiant...
El nem tudom mondani, hogy mennyire megörültem, mikor kiderült, hogy Rose Christiant kapja, ugyanis Christian karaktere egyre rokonszenvesebb számomra. Imádtam a szellemes párbeszédeiket, a csipkelődéseiket és amúgy a kapcsolatukat, ugyanis látszólag utálják egymást, erre bizonyíték a folytonos csipkelődésük, de mélyen mindketten tudják, hogy barátok és képesek lennének meghalni is a másikért. Rose és Christian a két kedvenc karakterem hat hétig összezárva - maga a tökély. :D
"Nagy csalódásomra Christian nem süteményt sütött.
– Mi ez? – kérdeztem, amikor kivett egy tál valamilyen nyers darált húst a hűtőből.
– Hús. – válaszolta, majd a vágódeszkára borította.
– Azt tudom, te idióta. Milyen hús?
– Darált marha. – Kihúzott még egy tálkát, majd még egyet. – Ez pedig borjú. És ez itt sertés.
– Tyrannosaurusokat kell megetetned?
– Csak ha éhes vagy. Ebből vagdalt hús lesz.
Rámeredtem.
– Három fajta húsból?
– Miért enne az ember egy vagdalt húsnak nevezett ételt, ha nem azért, hogy tisztességes adag húshoz jusson?
Megráztam a fejem.
– El se tudom hinni, hogy ez még csak az első napom veled." (részlet Rose és Christian párbeszédéből)
A terepgyakorlat nagyon tetszett. Szinte mindig azt vártam, hogy mikor ugrik ki egy tanár (remélhetőleg Dmitrij) egy bokorból és támadja meg Christiant vagy Rose-t. Mellékesen megemlítem, hogy Rose megkapta a molnyija tetoválásait miután megölt két strigát az előző kötetben. Teljesen normális módon, teljesen normális tetoválást kapott, amiket a szalonokban is készítenek. Nem is értem, miért gondoltam, hogy ezek a "titokzatos" molnyiják csak úgy maguktól jelennek meg a bőrön, miután a dampyrok megöltek egy strigát, mint a Vámpírnaplók negyedik évadában, ahogyan Jeremy testén megjelenik a tetoválás miután vámpírt ölt. Téves utakon jártam, majd kiderült, hogy ez sokkal hétköznapibb, mint gondoltam. :D
Esedezem a sok Dmitrij-rajongó bocsánatáért, nehogy megkövezzetek emiatt, de Dmitrij kezd egy kicsit puhány lenni számomra. Hol a jól megszokott és ellenállhatatlan féltékenykedés, mondjuk Adrian-re? Hol a tökös fellépés? Ezek helyett sok lelkizés maradt, beszélgetés, séta-séta... Valamiért számomra ez kezdett kihűlni, egészen az utolsó szász oldalig... Mindezek mellett még mindig szánom, hogy alig tudok valamit Dmitrijről. Mit meg nem adnék azért, hogy halhassam az ő gondolatait is, az egészen más szemszöget nyújtana. Sajnos még mindig túl ismeretlen a karaktere. Mindezek ellenére szeretem őt, nem tudnám nem szeretni, de mégis kevés.
Az utolsó száz oldal pörgött, mint eddig mindig, most is a könyvhöz szögezett. A végjáték ütős lett,
az utolsó pár oldal pedig majdnem zokogásra késztetett. Voltak a regényben unalmasabb részek, de hamar elmúltak. Legnagyobb ámulatomra
kezd Adrian karaktere átcsapni a beképzelt, titokzatos és elvont gazdag "alkoholistából", a humoros, szerethető és szellemes barátba, aki így szintén kezd a kedvencemmé válni.
"– Nézd, Adriannak semmi köze ehhez az egészhez. Nem is tudott róla.
Tatjana ötlete volt, és még ő sem tett igazából semmit. Ez csak egy
hosszútávú terv, és csak a királynőé, nem Adriané.
– Akkor te honnan tudsz róla? – követelt magyarázatot Christian.
– Onnan, hogy elmondta nekem. Attól tartott, hogy rámászok Adrianre.
– Tényleg? És kiállták a szerelmünkért? – kérdezte Adrian.
– Fogd be! – válaszoltam." (részlet Rose, Christian és Adrian párbeszédéből)
Szóval
hajrá Richelle Mead én melletted állok, bármit is csinálsz, csak azt ajánlom, hogy simítsd el a dolgokat, mert
kezdek nagyon aggódni a kedvenceim lelki üdvéért. Hol a negyedik kötet?!
Richelle Mead: A halál csókja
|
Értékelésem: Kedvenc
|
Borító: 5/4
|
Kedvenc szereplő: Christian,
Dmitrij, Rose, Adrian
|
Sorozat: Vámpírakadémia
3.)
A halál csókja
|
Megjelent: 2008
|
Kiadó: Agave
Könyvek
|
Oldalszám: 322
|
Eredeti cím: Shadow Kiss
|
Műfaj: fantasy,
ifjúsági, romantikus, urban fantasy
|
