Cat Patrick: Forgotten (Úgyis elfelejtem)

Az első soroknál kicsit megütköztem: London? Tényleg ez a neve a csajnak? Nem is tudom, egyedi az biztos, de én nem élnék ilyen néven. Ahogy haladtam az oldalakkal úgy gondoltam, hogy egy szokásos gimis regényt tartok a kezemben, cikis helyzetekkel, iskolai dolgokkal... Ami nem is baj, de egy kicsit mondhatni fellengzősebb, mélyebb hangulatra vágytam, valami elgondolkodtatóra, de ehelyett egy gimnáziumi tiniregényt olvastam. Na, de sebaj, ezekkel a gondolatokkal lapoztam és folytattam az olvasást. A történet eleje tehát: London felébred reggel, nyafog egy sort az anyukájának, hogy tönkrement a telefonja, ami emlékeztetné őt a dolgozatokra, na meg arra, hogy ma új tesipólót kéne vinnie iskolába. Gondoltam a szóhasználat és az írásmód fellengős lesz, de csupán egy félig kirekesztett kislány gondolatait olvastam. Amikor már kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy ennyire egyszerű lesz ez a regény, akkor jött a tipikus sablontéma: a lányt megszólítja egy fiú, a lány elalél, csak őt bámulja, minden és mindenki megszűnik körülötte... szóval a szokásos első-látásra-beleestem szindróma. Nemsokára kiderül, hogy London és a legjobb barátnője, Jamie nem is olyan jó barátnők - ez akkor derül ki, mikor Jamie flörtölni próbál London kiszemelt fiújával, Luke-al. A legviccesebb az egészben az, hogy London teljesen biztos abban, hogy Luke és közte történt valami abban az egy percben amíg kölcsönadta neki a fiú a pulcsiját. Lenyűgöző! Aztán kattogtattam az agyam és beugrott egy egyéni gondolatom: Lehet, hogy Luke nem is új srác? Lehet, hogy csak London nem emlékszik rá? London pénteki napja végén kiderül, hogy naplót ír, hogy az emlékei legalább papíron megmaradjanak, ugyanis minden nap egy bizonyos időpontban azok kitörlődnek...

Összekuszálódott fejemet körülbelül a harmincadik résznél tudtam összekaparni, amikor kiderült, hogy London elfelejti a múltat, de emlékei vannak a jövőről (ami valószínűleg nem létező betegség). Én kérek elnézést, mert most a szemembe vághatnátok, hogy "dehát a könyv hátulján ott van ez az info, haló!", de nem szokásom a könyv hátulját olvasgatni, bocsi.
Továbbra is túl kislányos és egyszerű a fogalmazásmód, sokkal mélyebb érzelmekre és mondandóra vágytam és nem egy tinilány csintalan szerelmére egy tökéletes srác után. - még mindig ez volt a gondolatom a könyv felénél. 

Aki a legjobban idegesített: Jamie. A legkedvesebb és legönzetlenebb barátnő, ja. Mert hiába tudja, hogy milyen betegsége van a barátnőjének, mégis mindig emlékeztetni kell rá és meglepődik mikor London nem emlékszik arra egy reggel, hogy előző nap este egy telefonbeszélgetés alkalmával kölcsön kért egy zöld blúzt Londontól. Hát, ilyenkor a falra másztam, főleg mikor még Jamie benyögi, hogy "hihetetlen mennyire feledékeny vagy". Ez mi?
Miért? Valaki magyarázza meg nekem, hogy ha London látja a jövőbeni emlékeiben, hogy Jamie hogy elrontja az életét és, hogy kórházba kerül, akkor miért nem szól erről az állítólagos legjobb barátnőjének? Miért nem figyelmezteti? Nem bírom ép ésszel felfogni... Aztán persze kiderül, hogy Jamie kérte meg, mert ő nem akar tudni a jövőről. Hát, ha valaki élete forogna kockán, mondjuk a legjobb barátnőmé, szerintem én letojnám, hogy mit kért és figyelmeztetném.

Első számú kérdés, ami fölvetődött bennem: Hogyan képes London így normális iskolai életet élni?
Második számú kérdés: Hogyan tanul másnapra, ha este elfelejti azt, amit megtanult? Nem értem...
Harmadik és negyedik számú kérdés: Reggel tanulja meg azt, ami aznapra kell? És annak mi értelme, ha úgyis el fogja felejteni? 

Van egy olyan gyanúm, hogy ha valakinek ilyesfajta betegsége van, annak nem lenne javasolt átlagos iskolába járni, mert nem bírná tartani a lépést.  
Ötödik számú (és a legcifrább, úgyhogy készülj fel) kérdés: Ha London mindent elfelejt esténként, akkor hogyan emlékszik arra, hogy elfelejti esténként a dolgokat, azaz hogy ilyen betegsége van?(vegyük példának az 50 első randi című filmben Drew Barrymore-t, aki minden napot ugyanannak él át újra és újra, mert nem emlékszik arra sem, hogy beteg)

Jó, jó, mindezek ellenére, azonban a könyv felénél kezdtem elkapni egyfajta varázsát a történetnek. Mert ha a kicsit együgyű barátnőt, a rengeteg logikátlan dolgot, az írásmódot, meg azt, hogy már az elején levágtam pár fordulatot - tehát mindezek ellenére Luke karaktere, a hangulat szomorúsága (mert a végén azért megkönnyeztem) és önmagában az egyedi történet azért nekem tetszett. Lehetett volna jobb is, de nem egy olyan regény, amit besöpörnék a szőnyeg alá, sőt szinte szívesen olvastam ki.

Cat Patrich: Úgyis elfelejtem…

Értékelésem: Felejthető

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: -

Megjelent: 2011

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 278

Eredeti cím: Forgotten

Műfaj: ifjúsági, romantikus