Miért is te folytatnám az egyik legrövidebb King könyv után a valószínűleg valaha volt leghosszabbal?
A Végítélet egy igen masszív mű. Nem csak hosszában, terjedelmében, hanem történetileg, elgondolásilag is nagyon összetett.
Egy Gikszer Kapitány névvel illetett vírus söpör végig a világon (nem, nem zombivírus), amely kezdetben egyszerű influenzának tűnt, az hamar kiírtja az emberiséget. Az a néhány, immunis túlélő pedig két véglet között reked, amik megjelennek álmaikban: a mélységesen jó és isteni jellegű Abigail anya, illetve a sötét, gonosz és baljóslatú Randall Flagg között.
Kevés ide a hely, hogy leírjam, mennyire is összetett, több szálon futó, mégis összekapaszkodó sztoriról van szó. Egyszerűen bődületes. Stephen King elméje olyasmi, amiben szimplán el lehetne veszni. Milyen nehéz lehet észben tartani megannyi sorsot (egy világnyit?), összefonódó szálat, kis utalást egy 100 oldalakkal későbbi jelenethez... stb. Hát mi ez?
Tipikus visszatérő elem a jó és a rossz harca, a természetfeletti gonosz és az isteni jóság közötti dualitás és örökös harc. A King könyvek velejét adja ez a háttérben meghúzódó küzdelem.
Naphosszat sorolhatnám a karakterek naturális ábrázolását is, hogy Kinghez méltóan mennyire emberiek, mennyire esendők, vétkezők, mégis szerethetők, hiszen bármelyikünk lehetne az, akivel ez történik. Hogy King képes volt végiggondolni, mihez kezdene egy maroknyi ember a világvégét követően. Nyilvánvalóan társadalmat kezdenek kiépíteni, de a semmiből hogyan? Megannyi kérdés: hogyan térhet vissza a jog, az infrastuktúra, a városvezetés... stb.? Megannyi szociológiai, pszichológiai, gazdasági kérdés. Zseniális taglalása ez egy világvégének.
A sztorit olyannyira szerette a King-tömeg, hogy a kibővített kiadásban is megjelent, ez a több mint 1200 oldalas szörnyeteg született ebből, bár az író elmondása szerint, nem érti, miért ez a könyv a legnépszerűbb a művei közül. Nem mondanám, hogy nem voltak benne olyan részek, amikor azt éreztem, hogy ennek sosem lesz vége. De valahogyan King elérte, hogy így is azt érezzem, hogy a legapróbb jelenetnek vagy motívumnak is jelentősége van ahhoz, hogy egyben felfoghassuk a nagy képet (mint egy szőnyeg szálai).
A történetet kétszer is feldolgozták a filmvásznon. Először 1994-ben (meglepően híres színészgárdával, érdekesség, hogy King is cameózott benne elég sokat), ami kétszer 3 órés játékidőt kapott. Ennyire érezhető, hogy ez a sztori nem egy filmre lett kitalálva. Meglepően könyvhiteles feldolgozás lett, visszaadta King tipikus naturális jellegét (a régebbi King feldolgozások sokkal King-hűbbek, mint a maik).
A második feldolgozás a 2017-es sorozat, amely szintén neves színészgárdát sorakoztatott fel, immár 8 részes, részenként 1 órás játékidőt kapott a mű, ami még így is kevésnek érződött. Kissé kevésbé követte a könyv vonalát, de az 1994-es filmpáros helyett nem a kronológikus történetvezetést választotta, amit érdekesnek véltem, hanem ugráltunk az időben, mintegy "érdekesebbé" téve a cselekményt? Mindenesetre egészen működött ez a fajta módszer is.
Valószínűleg nem esnék neki a könyvnek újra ebben az életemben, de egészen kivételes élmény volt olvasni a könyvet és párhuzamosan nézni a filmipar két különböző korszakában alkotott feldolgozását. Igazán teljes élményt adott.
Stephen King: Végítélet |
Értékelésem: Kedvenc |
Borító: 5/5 |
Kedvenc szereplő: - |
Megjelent: 1978 |
Kiadó: Európa Kiadó |
Oldalszám: 1224 |
Eredeti cím: The Stand |
Műfaj: disztópia, horror, krimi, posztapokaliptikus, thriller |
0 comments:
Megjegyzés küldése