48 / 100 könyv. 48% kész!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Halhatatlanok alkonyat után. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Halhatatlanok alkonyat után. Összes bejegyzés megjelenítése

szombat, október 11, 2014

Kresley Cole: Vámpírharc



Végre, VÉGRE.
Az első két rész olvasása közben pontosan ezt vártam, ezt a kis szikrát, ami végül ahhoz vezet, hogy végre valahára a kedvencemnek mondhatom Kresley Cole sorozatát. Ezzel a harmadik résszel végre eljött ez a szikra, tehát nem volt hiábavaló elkezdeni ezt a sorozatot.
A szereplőket imádom. Mind a nagyszájú, halandó boszorkát, Marekitát, aki végre nem egy szende-visszahúzódó lányka és nem is egy érzéketlen amazon. Marekita egy reális személyiség, aki rögtön szimpatikus volt az első soroktól.

Bowe az előző részekben nem lett szimpatikus számomra, ezért kicsit féltem is tőle, de hamar rájöttem, hogy az ő könyvében megszerettem a hapsit.
Amit pedig imádtam az a kettejük közötti „cicaharc”, ahogy táncoltak egymás körül, szívatták egymást, aztán mégis egymásnak estek. Imádtam. Végre egy szépen létrejövő kapcsolat, amit a kedvencemnek mondhatok!
Sokszor úgy éreztem olvasás közben, hogy Kresley Cole-nak ebbe bele fog törni a bicskája, nem fog tudni elvarratlan szál nélkül maradni, hisz annyi az apró kis motívum, ami idegesíthet, ha függőben marad. És végül Cole mégis mindet el tudta simítani, mindennek megadta az okát, minden szálat összefont és elkent, minden kérdésemre választ adott és ezért leborulok előtte. Tapasztalatból tudom, milyen nehéz egy könyvet ilyen gyönyörűen elsimítani.

Számomra ezzel a résszel a sorozat elérte a csúcspontját, ezért egy ideig szüneteltetem, mert kétlem, hogy ezt a párost bárki is felül bírná múlni. Köszönöm Cole, hogy immár ezt a sorozatot is a magaménak tudhatom.
Utógondolat: a borító még mindig borzalmas, ezért csak az amerikai borítót vagyok hajlandó a blogbejegyzéseimben kirakni. Nem értem, miért nem hagyták meg a másik változatot, ha egyszer az olyannyira gyönyörű…


Kresley Cole: Vámpírharc
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Mariketa, Bowe, Nix
Sorozat: Halhatatlanok alkonyat után
3.) Vámpírharc
4.) Vámpírvér
5.) Vámpírzóna
6.) A démonkirály csókja
7.) A tél halálos csókja
8.) A gyönyör sötét hercege
9.) A sötétség démona
10.) Az álmok sötét harcosa
11.) Vámpírbosszú
12.) Árnyak hercege
Megjelent: 2007
Kiadó: Ulpius-ház
Oldalszám: 432
Eredeti cím: Wicked Deeds on a Winter’s Night
Műfaj: fantasy, romantikus

csütörtök, szeptember 11, 2014

Kresley Cole: Vámpírszerető



Nekem annyira, de annyira nem jönnek be azok a magyar borítók, csak azt akarják kihangsúlyozni, hogy a sorozat a szexről szól, pedig ez nem így van. Ezért az amerikai borítót rakom ki, mert az pedig annyira gyönyörű. A magyarok szükségének érzik, hogy ronda borítóval lássák el az amúgy gyönyörű borítós regényeket? Miért nem képesek az eredetit meghagyni? *idegesen felsóhajt*
De akkor most a könyvről:

Érzem én, hogy van ebben a sorozatban valami, ami megmagyarázhatatlanul tetszik. Valami van a hangulatában, ebben a Cole által megalkotott világban, ami arra ösztönöz, hogy olvassam és érdeklődjek a szereplők iránt. 
De ez a második rész nekem valamiért nem jött be annyira, mint az első. Vagy annyira sem. Számomra a két főszereplő hanyagolható, nem szerettem meg őket igazán. Úgy érzem, mintha Cole még csak nyitogatná a szárnyait, de nem sikerül elérnie valamit a lelkemben… 


Sebastian engem egyáltalán nem hatott meg. Nem éreztem magaménak a karaktert. Kaderin sem lett a kedvencem, néha idegesített is. Az ő huzavonájuk valamiért nem gördült olyan egyszerűen le a torkomon. Több benne az izgalom, aláírom, de nekem ez a Tusa, vagy mi annyira nem jött be, nem tudom. 

Lehet ezt a második részt olyan hangulatomban olvastam, ami nem vált a regény előnyére. A sorozat azonban még mindig tetszik. Habár most a főszereplők nem fogtak meg, Cole világát még mindig izgalmasnak tartom, a lényeit is imádom, úgyhogy folytatni fogom, várok addig, míg megtalálom a kedvenc párosom. 

Valamiért kezdenek megtetszeni azok a sorozatok, amiknek egyes kötetei más és más párokat mutatnak be. Érdekes. Most ilyen korszakomat élem. Majd ajánlhatnátok még párat. :)


Kresley Cole: Vámpírszerető
Értékelésem: Felejthető
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Sorozat: Halhatatlanok alkonyat után
2.) Vámpírszerető
4.) Vámpírvér
5.) Vámpírzóna
6.) A démonkirály csókja
7.) A tél halálos csókja
8.) A gyönyör sötét hercege
9.) A sötétség démona
10.) Az álmok sötét harcosa
11.) Vámpírbosszú
12.) Árnyak hercege
Megjelent: 2006
Kiadó: Ulpius-ház
Oldalszám: 440
Eredeti cím: No Rest for the Wicked
Műfaj: fantasy, romantikus

péntek, augusztus 29, 2014

Kresley Cole: Vámpíréhség


Bevallom, ez nekem egyáltalán nem műfajom. 
Sokáig kerülgettem a könyvet a molyon, a borító mindig taszított (ezt tettem a blogra az amerikai változatát, mert ez meg olyan gyönyörű), de annyi jó véleményt olvastam már róla, hogy a végén győzött a kíváncsiságom. Gondoltam, Nalini Singh után egy kicsit meg vagyok már edződve ehhez a sorozathoz. Tévedtem. :D 

Azt kell, hogy mondjam rengeteg fenntartással olvastam ezt a könyvet. A felfestett világ nagyon érdekesnek ígérkezett, hisz rengeteg új és régi lény él benne, de nagyon féltem, hogy megint azt a szenvedést kell végigélnem, amit Nalini Egy világ – két faj – állandó küzdelem c. sorozatában, miszerint folyton egy felajzott hím és egy visszahúzódó lányka között kialakul a románc. 

Pontosan erre számítottam, szóval nem lepődtem meg mikor ezt is kaptam. Lehet, hogy azért tetszett, mert nem emeltem magasra a lécet vele kapcsolatban, ezért kellemes meglepetés ért. A történet sablonos, de ugyanakkor valamiért olvastatja magát. Persze, túl sok benne a forró jelenet, de nem is számítottam másra. Az akciójelenetek számomra egy kicsit túl kiforratlanok, de ez idővel gondolom egyre jobb lesz.

Nem mondanám, hogy kedvenc lett, de Kresley Cole bevezetett a világába és valamiért szívesen benne maradnék még. Az írásmódja és a csipetnyi, fűszerezett humora megnyert magának, ahogy néhány szereplője is.  Emma persze nem lett a kedvenc karakterem, Lachlain pedig lehetett volna sokkal jobb is, de egy sorozat első kötete alapján nehéz megkövezni egy egész szériát. Többször nem olvasnám újra, de egyszer megérte. Mivel úgy hallottam, hogy a további részek egyre jobbak, ezért bátran vetem bele magam ismét Cole történetébe, hisz Kresley Cole már régóta kapirgálta a tudatomat belülről, most már kihúzhatom a bakancslistámról, hogy olvastam tőle valamit. 

Azt hiszem, kérem a következőt!


Kresley Cole: Vámpíréhség
Értékelésem: Felejthető
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Sorozat: Halhatatlanok alkonyat után
1.) Vámpíréhség
4.) Vámpírvér
5.) Vámpírzóna
6.) A démonkirály csókja
7.) A tél halálos csókja
8.) A gyönyör sötét hercege
9.) A sötétség démona
10.) Az álmok sötét harcosa
11.) Vámpírbosszú
12.) Árnyak hercege
Megjelent: 2006
Kiadó: Ulpius-ház
Oldalszám: 438
Eredeti cím: A Hunger Like No Other
Műfaj: fantasy, romantikus