J. K. Rowling, John Tiffany, Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Harry Potter mint sok más embernek is, nekem is a gyermekkorom egy szilárd és stabil támpillére, ami bevezetett az olvasás rejtelmeibe és élvezetébe, ami megnyitotta előttem a fantasy regények világát. A mai napig leutánozhatatlan karakterei és egyedi stílusa, atmoszférája még ma is élvezetes, még ma is imádom, bármennyiszer képes lennék elolvasni.

Amint megtudtam, hogy nyolcadik rész, Harry Potter, J. K. Rowling...? Rögtön tudtam, hogy kell. Vagy két hónappal a megjelenés előtt megrendeltem, számoltam a napokat, hatalmas kíváncsiság lappangott bennem.

Annyira megosztó ez az új rész, hogy nem mertem semmilyen értékelést elolvasni a regényről elöljáróban, holott egyébként sem szoktam. Az emberek általánosságban vagy imádták, vagy hatalmasat csalódtak. Mindkettőt meg tudom érteni, de ez számomra tökéletes kikapcsolódás volt, imádtam, egyáltalán nem csalódtam, mert tisztában voltam vele, hogy nem egy teljes értékű Harry Potter regénnyel lesz dolgom.

Ez nem egy regény. Szerintem sokan azért csalódtak, mert egy kidolgozott, J. K. Rowing általi regényt vártak, ahogy már megszokhatták. Ez egy színpadra vitt mű színházi szövegkönyve. Ez a legelső sorokon még zavart engem, hisz mennyivel jobban ki lehetett volna fejteni ezt a jó kis történetet egy regény formájában, nem igaz? De aztán a történet és a már olyannyira hiányzott karakterek magukkal sodortak és bebizonyították, hogy van élet a hét részes Harry Potter után is.

Miután felülemelkedtem a tényen, hogy ez nem egy regény, megláttam a történetben való érdekességeket és csak azért rimánkodtam, amiért nem láthattam a művet színházban is. A karakterek felnőttként peregtek a fejemben, mint egy film, hiszen a színészek a Harry Potter alatt nőttek fel, ma már felnőtt, különálló színészek, de mégis a Harry Potter alatt kovácsolódtak össze és váltak gyermekből nagyokká.

És ami még tökéletes szépsége a történetnek és az atmoszférának, az az, hogy amint kiolvastam a Harry Potter és az elátkozott gyermeket, azonnal kedvet kaptam a régi Harry Potterek elolvasására, az elsőt már ki is végeztem, de a vizsgaidőszak miatt a többit a karácsonyi szünetre hagytam.

A történet. Én nem csalódtam a történetben, holott egy barátnőmmel épp a minap beszéltem, hogy ő imádta az első háromnegyedét, aztán kicsit ráncolta a szemöldökét pár "hülyeség" miatt, de összességében nézve élvezte. Szerintem jól fel volt építve történetileg, hisz nem csak az új, kicsi Potter iskolás éveit láthattuk, hanem komolyabb problémákat, például apa-fia kapcsolatot, ami koránt sem felhőtlen; időutazást, ami mindig kockázatos elem filmek, sorozatok és könyvek esetében (mert paradoxon és kész!), Voldemort, gonoszok a jók ellen... Minden, ami Harry Potter.

Összességében elmondhatom, hogy én nem csalódtam, én élveztem. Nem egy teljes értékű regény, de nagyon szívesen megnéztem volna színházban. Már a negyedik részt falnám, ha nem lenne az a fránya vizsgaidőszak... Nem baj. Hosszú még a december.

J. K. Rowling: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Harry, Hermione, Ron

Sorozat: Harry Potter 1.) Harry Potter és a bölcsek köve 2.) Harry Potter és a Titkok Kamrája 3.) Harry Potter és az azkabani fogoly 4.) Harry Potter és a Tűz Serlege 5.) Harry Potter és a Főnix Rendje 6.) Harry Potter és a Félvér Herceg 7.) Harry Potter és a Halál ereklyéi 8.) Harry Potter és az elátkozott gyermek

Megjelent: 2016

Kiadó: Animus Kiadó

Oldalszám: 320

Eredeti cím: Harry Potter and the Cursed Child

Műfaj: fantasy, ifjúsági

Tovább...

Borsa Brown: Az Arab lánya (Első rész)

Az Arab még mindig egy megosztó sorozat számomra, az első kötet elolvasására a kíváncsiság vezérelt és egyrészt nagyon érdekes bemutatót adott az arab kultúráról egy arab szemszögével, másrészt pedig nehéz volt azonosulnom Gamal személyiségével. Igen, én korántsem vagyok akkora Gamal rajongó, mint annyian, legalábbis az első kötet után nem voltam az, mert nem láttam meg benne azokat az értékeket, amiket Csilla. Aztán a második kötetben, amiben ugyanaz történt, mint az elsőben, csak Csilla szemszögéből, már megváltozott a véleményem. Valószínűleg azért, mert Csilla szemével Gamal egészen más, a nő elfogultsága és szerelme miatt. Akkor megláttam Gamalban a szerető apát, és ez elvarázsolt. Míg az első kötet a humorával és a kulturális vonatkozásával fogott meg, addig a második a mélyebb érzelmeivel és sokkoló befejezésével nyert meg magának.

Annyira nagyon vártam Az Arab lányát, hogy megtudhassam, hogy Anna, Csilla és Gamal gyermeke, hogyan boldogul a két annyira eltérő kultúra határán, hogyan vívja ki a maga akaratát, vagy éppen hogyan alkalmazkodik. Végtelenül érdekes helyzet alakul ki, amikor Anna magyar származása ötvöződik az arab nevelkedéssel. De vajon a kislány vérében marad a magyar mentalitás vagy teljesen alárendeli magát az arab kultúrának?

Na, erre voltam én módfelett kíváncsi. Ezért vártam hónapokig ezt a regényt aztán jött a pofára esés, amit nem tudok jobb szavakkal leírni, ugyanis kiderült, hogy ez a regény közel sem erről szól. Egy aprócska meglepetés (átverés?) gyanánt Az Arab lánya megjelenése napján kiderült, hogy minderre csupán a következő kötetben kapunk választ: Az Arab lánya második kötetében, amelyben immár ténylegesen Anna szemszögét kapjuk meg, Anna életével és gondolataival.

A gyönyörű borító (tényleg csodálatosan szép ez a kislány a "szüleivel" a háttérben) ugyanis ismét Gamal szemszögét kaptuk meg, amelyben a történelem igen csúnyán megismétli önmagát, ami hogy jó-e vagy sem, azt nyilván mindenki eldönti magában. Szerintem ez a mozzanata a sorozatnak nem volt feltétlenül jó ötlet, habár a Gamal rajongók biztosan végtelenül örültek.

A történet szerint Gamal még mindig igyekszik kiheverni Csilla halálát, de ez lehetetlennek látszik, miközben neveli fiát és lányát, akik olyannyira összeszoktak, minthacsak édestestvérek lennének. Yasmint továbbra is tökéletes feleség, minden tökéletes. Tökéletesnek kellene lennie, de Gamalnak nem az, hiszen élete szerelme meghalt. Amikor már azt hiszi, hogy ennél nem lehet fájdalmasabb az élete, akkor Gamalnak rá kell jönnie, hogy Csilla szerveit transzplantálták, amely az ő vallása szerint hatalmas katasztrófa. Hogyan fognak így a halál után találkozni a szerelmesek? Mindenki fejcsóválgatása ellenére Gamal úgy dönt, hogy ismét Magyarországra utazik, hogy megismerhesse (megölhesse?) azt, akibe beleültették Csilla szívét. Kiderül, hogy egy fiatal nő, Emese kapta Csilla szívét, aki szintén megjárta már élete során a poklok poklát.

Nem kell atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy már a transzplantáció felemlegetésekor, vagyis az első fejezetekben, rájöjjünk, hogy mi lesz ebből az egészből. Teljesen nyilvánvaló. Gamal ismét szerelmes lesz, ami kezdetben igen különös érzés, Emese meg nem biztos benne, hogy maga miatt szereti-e, vagy azért, mert egykori szerelme szíve dobog benne. Gamal azonban nem hátrál, míg célt nem ér.

Én teljesen megértem, hogy az írónő meg akarta nyugtatni a Gamal rajongókat, hogy kedvenc karakterük nem boldogtalan. De Emese megjelenése számomra nem pozitív aspektusa a történetnek. Valahogy úgy érzem, hogy ez elmossa, semlegesíti Csilla szerepét a történetben. Egy másik Csillát kaptunk! Ismét végbement az egész első rész, csak kevesebb humorral és több drámával.

Gamal karaktere ismét visszaesett a szememben, amikor elkezdett Emese után kajtatni. Hiába csodálatos apa. Nagyon önző dolognak érzem azt, hogy mindent otthon hagy, csak azért, hogy ő boldog és ismét szerelmes lehessen. Hogy maga mögött hagyja Yasmint és Annát, hogy ő ismét érezzen. Egy igazi férfi nem tesz ilyet. Megértem, hogy kíváncsi volt, ki kapta Csilla szívét, azt is megértem, hogy vonzódni kezdett a nőhöz, ezek emberi dolgok. De ne járkáljon, udvarolgasson és hagyja ott rendszeresen a családját ismét egy nőért, csak hogy ő szerelmes lehessen ismét. Ez nem korrekt sem a családjával, sem Emesével szemben. És ő ezt mégsem látja át, mert önző. Ilyen a személyisége. Gamal szereti Yasmint, tiszta szívéből szereti a gyermekeit. Ennyi nem lett volna elég?

Yasmin karaktere sokkal jobban érdekelt, mint Emese. Yasmin élettörténete és szemszöge is megérne egy misét, szerintem. A mindig hátrahagyott végtelenül szerelmes feleség története, aki a sajátjaként szereti imádott férje és annak szeretője lányát, de egyszerűen képtelen kivívni férje szerelmét. Őt sokkal jobban tisztelem és megértem, mint Csillát vagy Emesét. Nagyon érdekes karakter, egy érdekes sorssal, ami oly gyakori az araboknál.

Anna helyzete persze már itt is érződik, hogy kicsit más, mégis beilleszkedett a családba. Gamal foggal-körömmel védi, Yasmint édesanyjának hiszi, bátyja pedig annyira szereti, hogy soha el sem engedi. A két gyermek testvéri odaadása és ragaszkodása nagyon megindított, kíváncsi vagyok, ez hogyan fog megnyilvánulni a későbbiekben, ahogyan felnőnek.

Azt hiszem, én vagyok tehát a másik pólus, akit ez a regény annyira nem fogott meg, aki inkább Anna történetét várta és várja továbbra is. Ezt a kötetet én inkább Az Arab szeretője második részének neveztem volna el, hisz itt is ez volt a fő téma, nem Anna. Ez a kötet, azt hiszem, úgy nyert volna meg magának teljesen, ha Gamal végül beletörődött volna Csilla halálába és szépen lassan a ragaszkodása enyhe szerelembe csapott volna át Yasmin iránt és mindenét a családjának szentelte volna. Akkor Gamal karakterét jobban tisztelném, mint most. Természetes, hogy mindenki megérdemli a boldogságot, de szerintem Gamal ezzel az Emese iránti ragaszkodásával nemhogy boldogságot szerzett, hanem a regény végére három embernek is boldogtalanságot okozott: magának, Emesének és Yasminnak. Érdekes, ha jobban belegondolunk, mert tényleg így van.

Mindennek ellenére Borsa Brown stílusa továbbra is megnyerő, dinamikus és könnyed. Nagyon várom az áprilisban megjelenő Anna történetét, ami rengeteg lehetőséggel kecsegtet, én bízom benne, hogy az írónő képes lesz ezeket a lehetőségeket kiaknázni. Majd meglátjuk.

Köszönöm szépen a könyv élményét az Álomgyár Kiadónak!

Borsa Brown: Az Arab lánya (Első rész)

Értékelésem: Csalódás

Borító: 5/5*

Kedvenc szereplő: -

Sorozat: Az Arab 1.) Az Arab 2.) Az Arab szeretője 3.) Az Arab lánya (Első rész) 3.) Az Arab lánya (Második rész) 4.) Az Arab fia #Az Arab lánya (Harmadik rész) #A koronaherceg

Megjelent: 2016

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Oldalszám: 472

Eredeti cím: -

Műfaj: erotikus, romantikus

Tovább...

Virág Emília: Boszorkányszelídítő

Virág Emília Sárkánycsalogató című regénye nagyon kellemes kikapcsolódás volt a nyári időszakban. Aranyosan bohókás, egyszerű, olyan fajta olvasmány, amin nem kell agyalnod az olvasás közben, csak hagyod, hogy sodorjon a történet ahová csak akar.

A Sárkánycsalogató úgy volt jó, ahogy volt, nem is hittem, hogy lesz folytatása, mégis minek? Így volt egyedi. Virág Emília azonban úgy döntött, van még valami fantázia ebben az abszurd világban és atmoszférában, amit megteremtett. Így hát megszületett a Boszokrányszelídítő.

A stílus továbbra is végtelenül groteszk, meghökkentő és nagyon szerethető. Az olvasás közben mindig az a kérdés derengett a lelki szemeim előtt, hogy mégis mi a fenét olvasok, mi a fene történik itt? Ez egy tipikusan olyan regény, amin nem kell elgondolkodni (holott néhol a rejtett társadalmi kritikán, amit én érzékelek rajta, lehetne), csak hagyni kell, hogy megtörténjenek a dolgok.

Az első részhez majdhogynem egyáltalán nem volt köze, sehol Józsi, sehol a sárkány, csupán egyszer jött fel említés szinten. Egy teljesen új szereplőgárdát kaptunk, akik ugyanolyan őrültek és ugyanolyan természetesen viszonyulnak a lehetetlen dolgokhoz, mintha azok hétköznapi történések lennének, miközben én azon agyalok Mi a franc?

A történet alapja: a főszereplőnőnk hálószobájában megjelenik egy lik, amin keresztül manók érkeznek egy másik világból, megjelenik pár boszorkány, meg Berzence is, nem mellesleg pedig főhősnőnk pasija egy lidérc. Nem egyszerűek a dolgok. És a helyzet folyton felülmúlja magát, mikor már azt hinnéd, hogy ennél őrültebb már nem lehet a történet, akkor kiderül, hogy mégis.

Nyilvánvalóan nem volt olyan jó és döbbenetes mint az első, hisz akkor még nagyon friss volt számomra ez a stílus. De valahogy úgy érzem, nekem ez tetszik. Nem kell agyalni, nem kell okokat keresni, csak olvasni és élvezni és kész. Egyszerű, bohókás, szórakoztató világ abszurd helyzetekkel és szürreálisan viselkedő főszereplőkkel. Szeretem. És kész.

Köszönöm szépen a könyv élményét az Athenaeum Kiadónak!

Virág Emília: Boszorkányszelídítő

Értékelésem: Tetszett

Borító: 5/4

Kedvenc szereplő: Berzence

Sorozat: Hétvilág 1.) Sárkánycsalogató 2.) Boszorkányszelídítő 3.) Tündérfogó

Megjelent: 2016

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Oldalszám: 398

Eredeti cím: -

Műfaj: fantasy, urban fantasy

Tovább...

George R. R. Martin: Varjak lakomája

Még mindig beszippant, még mindig elvarázsol George R. R. Martin felülmúlhatatlan világa. Mindegyik rész végtelenül kidolgozott, mindennek köze van mindenhez, karakterfejlődés, rengeteg érzelem, taktika, brutalitás, lojalitás, szerelem, harc, árulás, kegyetlenség... Mindent magában foglal, ami a középkort megtestesíti és ehhez még társul a fantasy-réteg a sárkányokkal, óriásokkal, varázslattal és minden finomsággal.

George R. R. Martin azonban ezúttal brutálisabb és kegyetlenebb volt, mint valaha, hisz fogta a negyedik és ötödik kötetet és úgy osztotta fel, hogy én gyanútlanul nyúltam a Varjak lakomájához azt feltételezve, hogy végre megtudom mi lesz Tyrion sorsa, mihez kezd Havas Jon a Falon, mi lesz Daenerys következő lépése... Erre jól pofára estem.

Ugyanis a legeslegkedvencebb szereplőim nem kaptak helyet ebben a kötetben. Végtelenül kegyetlen lépés volt ez. Martin pedig fogja magát, és az epilógusban a tudtunkra adja, hogy mivel csak írt és írt, a történet túl hosszúra sikeredett, ezért úgy döntött, kettéosztja. És úgy gondolta, több értelme lesz úgy kettéosztani, hogy a két kötet párhuzamosan történjen, a szereplők sorsát kettészedve, nem pedig folyamatosan úgy, hogy mindenkiről szót kapunk.

Megvallom már eddig is zavart, hogy kedvenc szereplőimről csupán 4-5 fejezet erejéig olvashatok vagy 900 oldalon keresztül, erre ezúttal egyáltalán nem hallottam felőlük semmit... Teljes csalódás. Csak az vigasztal, hogy a Sárkányok táncában főleg rájuk helyeződik majd a hangsúly.

Félreértés ne essék, ez a rész is végtelenül tetszett. Szokásosan részletes, már-már félelmetesen bonyolult és összetett (én még mindig nem értem, hogy Martin hogy tud ennyi helyzetet, szereplőt, sorsot, történést a fejében tartani és logikusan összekötni, hihetetlen). Minden sorát imádtam, csak Martin világának épp azon részét tartalmazta ez a kötet, amelyik kevésbé izgat: a Hét Királyságot. Kevésbé izgat? Ez így nem teljesen igaz, mert a Hét Királyság mindennek a középpontja a történetben, de jelenleg nem a kedvenc szereplőim tartózkodnak a Vastrón közelében, ígyhát innen eredeztethető a csalódottságom.

No, de sebaj! Lássuk, kikről olvashatunk a Varjak lakomájában.

Arya volt az egyik legrokonszenvesebb szereplő számomra ebben a kötetben. Hihetetlen, mennyi erő van ebben a kicsi lányban, mennyi élni akarás és mennyi kitartás. Tipikus túlélő és harcos.

Arya Stark

Jamie karaktere amennyire ellenszenves volt eleinte, most annyira rokonszenves lett, amint levált Cercei bűvköréből. Egy igen szarkasztikus, harcos és eszes karakter, egy kicsit Tyrionra emlékeztet, nem csoda, hogy testvérek.

Jamie Lannister

Cercei karakterével nem tudok mit kezdeni. Egyszerre taszít és vonz, mind a könyvben mind a sorozatban. Egy hihetetlenül ellentétes és megosztó személyiség, mert az egyik oldalról nézve egy igazi, velejéig gonosz nőszemély, aki mindenkit eltakarít az útjából, akire fenyegetésként tekint, folyton cselszövéseket gyárt, ármánykodik és hisztizik. A másik oldalról nézve viszont egy végtelenül erős személyiség, aki mindent túlél, aki csak a gyermekeiért él és aki fenyegetni meri őket, azt kegyetlenül eltávolítja. Egyszerre gyűlölöm és tiszelem a személyiségét.

Cercei Lannister

Sam a végtelen kedvesség megtestesítője, aki egyszerre gyáva és bátor, érdekes ugye? Általa legalább kaptam egy kicsi ízelítőt Havas Jonból is. Legalább.

Samwell Tarly

Brienne egy abszolút küzdőszellem, akinek csak a cél lebeg a szeme előtt: megtalálni Sansa és Arya Starkot, hogy megvédhesse őket. Felesküdött, küldetése van, ami mindenekelőtt áll.

Tarth-i Brienne

Sansa jellemileg szintén sok változáson ment keresztül, ugyanis ezennel ő Alayne, a menekült. Szerintem ő a leggyengébb személyiség a Starkok közül. Egy igazi alkalmazkodó, aki bármilyen körülményt képes elfogadni a túlélés érdekében.

Sansa Strak (Alayne)

Ezen főszereplők mellé általánosabb elnevezéseket is kapunk, így tudtunkra adva, hogy nem főszereplőkről van szó, mégis jelentős karakterekről és eseményekről: a Próféta, az Őrség Kapitánya, a Bemocskolt Lovag, a Kraken Lánya, a Királynőcsináló, a Vízbe Fúlt Ember, a Vas Kapitány, Hercegnő a toronyban, a Csatornák Macskája.

Hogy egy kis összehasonlítás is legyen ismét a könyvek és a sorozat között. Nagyon érdekes, de egyes jelenetek már régen lezajlottak a sorozatban, amik a negyedik kötetben történtek: Sansa helyzete például. De sok esemény már az új, hatodik évadban került a vászonra: Arya kiképzése, Sam utazása, a Vízbe Fúlt ember esete... Többnyire a Varjak lakomája köszön vissza ránk a hatodik évadban kivéve Havas Jon, Daenerys és Tyrion helyzetét és Cercei harcát a Verébbel is még csak most kezdegeti az író kibontani a negyedik kötetben. A sorozat készítői igen különösen játszottak az időintervallumokkal és a párhuzamos történésekkel, időnként gyakran belezavarodom.

Mindent összevetve: szerintem a Sárkányok tánca lesz ezek után az igazán kedvenc, mert fontos, hogy olyan személyek köszönjenek vissza a lapokról, akiknek a sorsa kiemelten érdekel. Ennek ellenére ez a kötet sem okozott csalódást felépítésében, logikájában és az izgalmak terén. Még mindig tökéletes.

George R. R. Martin: Varjak lakomája

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Havas Jon, Arya

Sorozat: A tűz és jég dala 1.) Trónok harca 2.) Királyok csatája 3.) Kardok vihara 4.) Varjak lakomája 5.) Sárkányok tánca

Megjelent: 2005

Kiadó: Alexandra Kiadó

Oldalszám: 896

Eredeti cím: A Feast for Crows

Műfaj: fantasy

Tovább...

Izolde Johannsen, Michael T. Marble: A birodalmi kalóz

Kicsit még mindig nehéz véleményt alkotnom erről a regényről, holott már hetekkel ezelőtt kivégeztem és hazudnék, ha azt mondanám, csak az egyetem miatt nem írtam meg eddig az értékelést. Egy nagyon megosztó, komoly és fájdalmas témát dolgoz fel a regény, csöppet sem mindennapi, a sztereotípiákat félretevő módon.

Az írópáros közül Izolde Johannsen regényeihez volt  már szerencsém, ezért biztos voltam benne, hogy ezúttal is egy végtelenül hiteles történelmi regénnyel lesz dolgom, ami végül be is igazolódott.

A birodalmi kalóz egy újonnan indult történelmi sorozat, A Birodalom tengeri bástyáinak első kötete, ami a második világháborút mutatja be testközelből, méghozzá az Admiral Graf Spee német birodalmi páncéloshajó és az Altmark hajó fedélzetéről.

Nem olvastam még regényt konkrétan a második világháborúról, valahogyan taszít a világháborús téma, mert annyira valós és annyira közeli, hogy a hideg is kiver a gondolatára. Főleg ilyen kontextusban nem volt még szerencsém második világháborús regényhez, de bátran beleugrottam az élménybe.

A borító első ránézésre hihetetlenül hangulatos, a feszültséget már előrevetíti a nyughatatlan óceán, amely épp oly végtelen, mint az emberek kegyetlenségre és kitartása háború idején. Az enyhén balra csúszott vörös folt a borító közepén akár az elesettek vérét is szimbolizálhatja. Szürke és vörös. A színösszeállításról ismét egy második világháborús mű jut eszembe, a Schindler listája. Nem tudom, hogy ez tudatos választás volt-e, vagy csak merő véletlen.

Mint már említettem, a történet érdekességévé válik maga a kontextus. Mert mi jut minden ember eszébe, ha a második világháborúra gondol? Hol foglalnak az emberek állást?

Na, de van okunk/jogunk állást foglalni? Van betekintésünk egyáltalán mindenbe? Értjük a miérteket vagy csak belefulladunk a sok sztereotípiába?

Nem vagyok nagy történelem és világháborús rajongó, ezért nem bocsátkoznék részletekbe, de A birodalmi kalóz egy olyan oldalát mutatja meg a második világháborúnak, ami könnyedén felülírhatja az eddigi gondolkodásunkat, lerombolhatja a fejünkben kialakított sztereotípiákat és talán nagyobb betekintést ad egy olyan háborúba, amire senki sem emlékszik szívesen.

A regény történelmileg hiteles, mégsem száraz, joggal használhatnám a "megelevenedett történelem" kifejezést. Különös, de egyszerre éreztem objektívnek és szubjektívnek az elbeszélést, tudom, hogy nem olvastam sok történelmi regényt eddig, de ebben erőteljes érzelmeket értem tetten, csak úgy fejbe vágtak a lapokról: küzdelem, kitartás, barátság, lojalitás, kétségbeesés, félelem... és még sorolhatnám. Rendkívül intenzív.

Tetszett, hogy itt nincsenek előítéletek. Tények vannak. Amikor kiderül, hogy az éremnek két oldala van, hogy az ember "ellensége" is ember, hogy mindenki okkal tesz dolgokat, hogy nincs gonosz és jó, csupán emberek vannak, akikben mindkettő megtalálható, csak eltérő mértékben.

Empátia. Valamiért ez jutott eszembe a regényről. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg empátiára volt szüksége az írópárosnak a regény megírásához. Hogy is ne lett volna szükség? Az empátia révén (és már ezen regény révén is) sikerül a "másik oldal" helyébe képzelnünk magunkat. Roppant nehéz feladat. Ha valamiről már kialakítunk egy véleményt, ami igen intenzív és látszólag megváltoztathatatlan, akkor hajlamosak vagyunk befogni a fülünket, ha valaki megpróbál empátiára bírni minket és megpróbálja megszemléltetni velünk az érme másik oldalát is. Mert mindig van neki. Tudom, hogy most igen ködösen fogalmazok, de ha jobban meg szeretnéd érteni, mire is gondolok, figyelmedbe ajánlom ezt a TED videót, ami majd mindent megmagyaráz:

Sam Richards: A radical experiment in empathy

Ezt a videót nemrég láttam és nagyon sokáig elgondolkoztatott (tudom, hogy most már téged is). A regényt olvasva, valahogy párhuzamot találtam a kettő között. Az írópáros valahogy elérte azt, amit a videóban az előadó próbált megértetni velünk és ehhez csak gratulálni tudok.

Mindent összevetve, számomra egy igen érdekes élmény volt. Sikerült adnia egy másik perspektívát, így már mindenképpen nyertem vele. Azt mondanám, hogy nem csak történelem rajongóknak ajánlanám, hisz én sem az vagyok, és ha másnak is úgy sikerül megértenie az üzenetét, ahogy szerintem nekem sikerült, akkor az már egy kis győzelem ebben a világban.

Köszönöm szépen a könyv élményét, Izolde Johannsen!

Izolde Johannsen, Michael T. Marble: A birodalmi kalóz

Értékelésem: Tetszett

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: -

Sorozat: A Birodalom tengeri bástyái 1.) A birodalmi kalóz 2.) Gránátok a becsületért 3.) Kalandor a tengeren 4.) A furfangos fivérek 5.) Észak magányos királya

Megjelent: 2016

Kiadó: Underground Kiadó

Oldalszám: 490

Eredeti cím: -

Műfaj: történelmi

Tovább...

Donnie Eichar: Halálhegy

1959-ban járunk és az évszázad legrejtélyesebb ügyét követhetjük nyomon, amit mindmáig nem sikerült megoldani és valószínűleg a megoldás már örökre a homályba is vész. 1959-ben ugyanis az oroszországi Urál hegységben egy diákokból álló képzett túracsapat hihetetlenül rejtélyes és vérfagyasztó halált halt.

Az ügy évtizedekig gondolkodóba ejtette az embereket, nyomozókat; az aktákat egy időre titkosították, majd nemrég ismét nyilvánosságra hozták őket, de senki nem tudta a rejtélyt megoldani a mai napig sem.

Elméletek, teóriák, összeesküvés-elméletek, elgondolások, következtetések... Oly sokan megpróbálták már megfejteni és eddig még senkinek sem sikerült.

A rejtélyhez való abnormális vonzódásom miatt kaptam rá én is egy időben erre az ügyre. Internetes oldalakat olvastam végig, dokumentumfilmeket néztem végig a témával kapcsolatban, de semmi sem adott kizárólagos választ a kérdést: Mi is történt 1959-ben?

Donnie Eichar, amerikai újságíró is ráakadt a témára és hamar a megszállottjává vált. A megrögzött floridai szörföző nagy fába vágta a fejszéjét, amikor a fagyos Oroszországba utazott, hogy ráleljen a válaszra, ami e rejtély mögött lappang immár több mint ötven éve.

Annyi anyag kering már a történetről: dokumentumfilmek, cikkek, feljegyzések, még egy horrorfilm is napvilágot látott a történet feldolgozásával kapcsolatban, ami természetesen elrugaszkodik a valóságtól, de a horrorfilmek egy kiemelkedően jó példánya A Gyatlov-rejtély.

Amikor aztán megtudtam, hogy végre valahára valaki fogta a témát és egy külön regény/dokumentumkönyv formájában kiadta, rögtön rájöttem, hogy nekem ez kell. Az emberek válaszokhoz ragaszkodó természete mindig minden kérdésre és rejtélyre választ akar kapni. Mert a "nem tudás" félelmetes. Ha valamit nem tudunk racionálisan megmagyarázni az félelmetes és vérfagyasztó. Donnie Eichar pedig úgy döntött, megpróbál választ adni erre az ötven éves rejtélyre.

Tetszett, hogy egy racionális ember lévén nem rugaszkodott el a valóságtól. Holott én nagyon szívesen hajlok a földönkívüliek és más természetfeletti jelenségek elméletéhez is. Donnie Eichar teljesen racionálisan vitte végig a történetét.

Tetszik, ahogyan összefonta a saját élményeit, amik oroszországi túrája alatt érték, a csapat élményeivel, amiket a fennmaradt jegyzetekből és az elmondásokból szedett össze. A párhuzamos történetvezetés így váltakozott Donnie utazásai/nyomozásai és az orosz csapat túrája között, így egy élvezhető és feszült cselekményvezetést létrehozva.

Egy végtelenül érdekes és lebilincselő regény született ebből. Aminek nincs igazán bonyodalma, kibontakozása, tetőpontja, sőt még megoldást nem tud feltétlenül biztosítani, mégis minden egyes szava érdekfeszítő volt. Érzékelhető, hogy Donnie Eichar ért a szakmájához.

A végén pedig - úgy, ahogyan eddig még soha, sehol - megkapjuk azon "lehetőségek" listáját, amik miatt az orosz túrázók a Halálhegyen találhatták halálukat. De vajon ez lenne a megoldás? Amit Donnie Eichar felkínál? Vagy még ő is messze áll az igazságtól? Valószínűleg ez egy olyasfajta rejtély, amire sosem kapunk minden kétséget kizáró választ. Sajnos.

Donnie Eichar: Halálhegy

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5*

Kedvenc szereplő: -

Megjelent: 2016

Kiadó: Park Kiadó

Oldalszám: 256

Eredeti cím: Dead Mountain

Műfaj: dokumentumregény, horror

Tovább...