Samantha Young: Dublin Street

Hihetetlen fizikai fájdalmon vagyok túl, ami kikezdte mind az agyamat (lefárasztott), mind az idegeimet (feldühített), szóval most egy nagy sóhajjal és megkönnyebbüléssel tettem félre, hogy remélhetőleg minél hamarabb elfelejthessem.

Az eleje nem is kezdődött rosszul. Családi tragédia, ami a romantikus regényekben általában nem szokatlan, hogy legyen valami, ami megsirattat. A borító szép, ezért is figyeltem fel rá - súlyos hiba volt, már megbántam. Egy kedves, aranyos romantikus regényre volt szükségem, de imáim nem hallgattattak meg, ehelyett egy unalmas, közönséges, történet nélküli, erotikával teletömött bugyutaságot kaptam egy olyan főszereplőnővel, akit mélységesen megvetek és aki miatt többször is lefejeltem az asztalomat. 

Már az elején rögtön megijedtem a logikai baki miatt. Hiszek a véletlenekben, na de a dinoszaurusz méretű véletlenekben kevésbé. Nem létezik, egyszerűen képtelenség, hogy Joss találkozik egy taxiban egy Öltönyössel, aki rögtön felizgatja, majd rögtön azon a napon megtalálja a tökéletes albérletet a tökéletes lakótárssal, aki történetesen az Öltönyös húga. Nem, nem, nem és nem. Hahó! Ilyen nem létezik, vagy, ha mégis, akkor nyilván lyuk esett a tér-idő kontinuumon.

Ezek után kezdtem rájönni, hogy Joss nem lesz a szívem csücske. Már az elején is sejtettem, de aztán jöttek az ehhez hasonló gondolatai: "Kánikulai nap volt, és én végig olyan iramban pakoltam, mint ahogy a Terminátor üldözte John Connort." - ez nagyon fájt, szegény Schwarzeneggert miért kellett belekeverni?! Ő nem tett semmi rosszat! Joss karaktere a mártírkodó, végtelenül gyerekes, önzőség és jellemtelenség mintaszobra, a falra másztam tőle, minden egyes gondolata fájt. Idegesített, hogy a gondolatait olvasgatom és rögtön utána ugyanazokat a gondolatokat ejti ki a száján is. Minek kellett kétszer is végigszenvednem a buta, szerinte poénos, szerintem meg szánalmas gondolatait? Ekkor már fájt a fejem. Az a nőszemély úgy ahogy volt idegesített, felszínes és jellemtelen, a tettei és a viselkedése miatt a plafonon voltam, csodálom, hogy Braden nem lett öngyilkos a regény alatt, pedig az mekkora csavar lett volna, Joss mehetett volna is szépen utána, nem lett volna kár érte... Joss karakterében az egyetlenegy pozitívum a filmek iránti ízlése - és ezzel ki is fújt...

Braden Carmichael a tökéletes, a beképzelt, a magabiztos, a kőgazdag, az ellenállhatatlan és az alfa hím. Általában szeretem az alfa hímeket, de Braden egyáltalán nem lett a szívem csücske, bár bele több jellemet és értelmet vert az írónő, mégis túl közönséges nekem, nulla rokonszenvvel vagyok tehát iránta. Ellie Carmichael - a jószívű ártatlan legjobb barátnő - és Adam - Braden legjobb barátja - egy kicsit a szívemhez nőttek, az ő kapcsolatukról sokkal szívesebben olvastam volna, mint Joss és Braden ferde és idióta románcukról, fujj.

A sablonos, kliséktől bűzlő cselekményről ne is beszéljünk. A falra másztam a "jaj, elfelejtettem a törülközőt, ezért kimegyek meztelenül a folyosóra és akkor ott az Öltönyös" jelenettől. Majd következik a " nem bírok neki ellenállni, jaj, de egy seggfej, most mihez kezdjek magammal?" És mindezek után jön  a "nem bírok neki ellenállni, úgyhogy egyezséget kötök vele, miszerint csak szex és más semmi". Hányok...

Mindezek után az írásmódról ne is beszéljünk. Vagy igen? De, akkor lepocskondiázom azt is, miért ne? Egyszerű és közönséges az írásmód, holott fellengzős gondolatokra, romantikus vallomásokra számítottam, de nemsokára rájöttem, hogy az írónő erre nem képes, ezek szerint túl magasak az elvárásaim, ez lehet a probléma. Olyan egyszerű, tömör és semmitmondóan klisés mondatok jellemzik a könyvet, mint "Szemét pasik", "Ellie jó fej", "Kedvellek. Ellie is kedvel. Szeretném, ha barátok lennénk." - óvodában vagyunk??! Mert mint a négyéves gyerekek, olyan párbeszédek ezek! Hol maradnak a jó öreg vesszők? A négy szónál több szóból álló mondatok? Az összetett nyelvtani szerkezet? Mi ez?? A könyv egyszerű, pár szavas mondatokból áll össze, nálam az ilyen nem igazán rúghat labdába. Nem is beszélve az alpári és közönséges párbeszédekről, az obszcén szavakról és a káromkodásról, amiktől a falra másztam. (Már akár el is mehetnék megmászni a Himaláját, ez a könyv eléggé megedzett ezen a téren.) Ja, és Joss meg Braden SMS váltásairól még nem is beszéltem, na azok után már a falat kapartam. Néhány szóban: undorító, alpári és romantikátlan szemét.

És a vége, a nagy pofán vágás, mert Joss képes volt még mindig meglepni. Pedig azt hittem, hogy ennél már nem lehet rosszabb, nem lehet szörnyűségesebb, ennél már nem tehet idegesítőbb, bugyutább lépéseket. Hát, de. Mit csinál az ember, ha kiderül, (vigyázz, erős spoiler!) hogy a legjobb barátnőjénél tumort diagnosztizáltak? Mit csinál? Hát Joss biztosan nem tudja mit kell ilyenkor tenni, ugyanis neki az első gondolata az volt, hogy ő (Joss) már sosem lehet boldog, hogy közel engedett magához valakit és most őt is elveszíti és ezért ő megint lezuhan a mélybe, megint depressziós lesz és megint boldogtalan lesz. És ezek után mit csinál? Elsétál. Hogy lehet valaki ennyire önző, kicsinyes és tapintatlan? Argh... Én értem, hogy tragikus múltja van, meg hogy fél a tragédiáktól, de legyen már benne annyi tartás és szeretet, hogy kiáll a barátnője mellett! Az egész nő egy vicc, egy színésznő és még annak is rossz.

Nem, nem lett volna rossz a történet, mert az alapsztori tetszett... volna. Ha nem rontja el az írónő Joss jellemtelen karakterével, a gyermeteg írásmóddal, a rengeteg erotikus jelenettel, a klisés helyzetekkel, és azzal, hogy a könyv az égvilágon semmiről sem szólt. Mint már említettem, nálam Adam és Ellie lett volna a nyerő, bár a könyvnek csak egy töredékében olvastam róluk, azok a kis töredékek tetszettek - csak azok. Mit lehet mit tenni, én így érzem. Szánom-bánom, hogy elolvastam, mennyi időt vett el az életemből? Túl sokat.

Samantha Young: Dublin Street

Értékelésem: Felejthető

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Ellie, Adam

Sorozat: Dublin Street 1.) Dublin Street 2.) London Road

Megjelent: 2012

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 400

Eredeti cím: On Dublin Street

Műfaj: new adult, romantikus