6 / 100 könyv. 6% kész!

szombat, július 09, 2016

Robert Kirkman: The Walking Dead #11-20


Nos, lássuk, mi is történik a The Walking Dead képregényben a továbbiakban. A farmon tartózkodik a csapat éppen, akárcsak a sorozat második évadjában, holott észrevettem, hogy az első évad végén lévő tudóst és a létesítményét teljesen kihagyták a képregényből, vagyis inkább csak a sorozatban alkották meg. De  a későbbiekben enélkül is rájönnek hőseink az átváltozásról szóló igazságra.

Tehát a farm. Hershel egyelőre hagyja a csapatot maradni, hogy a kis Carl felépülhessen. Míg Rick és Lori hol jól elvannak, hol ellentéteik vannak, addig Glenn egyre közelebb kerül Maggie-hez, akárcsak a sorozatban. 

A dolgok azonban hamar felgyorsulnak, amikor egy újabb igen jelentős sorozatbeli elem is feltűnik. Tudniillik, Hershel úgy hiszi, van gyógymód, amit előbb vagy utóbb a nép tudtára is adnak, ezért minden szerettét és ismerősét, aki átváltozott, a pajtába zárta, hogy egy nap, amikor majd meglesz az ellenszer, meggyógyíthassa őket.

Mivel Hershel óva inti a csapatot a pajtával kapcsolatban, a kíváncsiságuk felerősödik, a pajtában lévők pedig hamarosan kitörnek. A mészárlás áldozatokkal jár, Hershel pedig megtörik. A csapat, köztük főleg Lori, nemtetszését nyilvánítja ki, miszerint végig kockán forgott az életük Hershel és a pajtában lévők miatt. A veszekedés végül abba torkollik, hogy Hershel elküldi a csapatot a farmról, lévén Carl már jobban van.

Glenn azonban, Maggie-hez fűződő érzelmei miatt a farmon marad, míg a csapat elhagyja azt a lakókocsival. Az éjszakák még mindig hidegek, az utak mentén fertőzöttek kóborolnak, a csapat fedett helyet keres és végül egy csoda folytán talál is.

A börtön. A sorozat egyik legstabilabb helye, amelyre a harmadik évadban lel a csapat és ahol egészen a negyedik évad közepéig éldegélnek, kialakítják a saját tanácsukat, a saját közösségüket, kerítések mögött, biztonságban. A képregényben szintén megkezdődik ez a folyamat. Szépen lassan, a kerttel kezdve, megtisztítják a börtönt és a kerítések mögött végre fellélegezhetnek. Az emberi, ösztönszerű közösségben élés is egy érdekes pszichológiai kérdés. Hogy hogyan alkotja meg egy csapat ember az úgymond hierarchiáját és fogadnak el vezetőt, vagy vezető tanácsot maguknak. Mert az emberi természet elvárja, hogy legyen valaki, aki felelősséget vállal, aki meghozza a nehéz döntéseket.

A börtön azonban nem üres. És nem csak a folyosókon kóborló zombik jelentenek fenyegetést, hanem az étkezőbe beszorult egykori rabok is. Rick ismét nehéz döntések előtt áll: vállalja a kockázatot és éljenek együtt a rabokkal? Vagy öljék meg őket hidegvérrel, hogy a családját és barátait biztonságban tudja? Újabb erkölcsi dilemma. Rick vérében azonban még él a zsaru ösztön, nem gyilkol, így hát vállalja a kockázatot.

Rick lelkiismerete nem engedi, hogy ne szóljon a farmon lévőknek a biztonságos börtönről, ezért a csapatot hátrahagyva visszamegy Hershelhez és Glennhez, hogy szóljon nekik a fejleményekről. Hershel és a többiek, más megoldás híján, csatlakoznak a börtönben lévőkhöz.

A börtönben azonban halmozódnak a tragédiák, nem a sorozathoz híven, de Robert Kirkman szépen sorban nyírja ki az úgynevezett mellékszereplőket. Először Tyreese lánya lesz öngyilkos a barátjával, mivel nem bírja elviselni, hogy hová jutott a világ. És ez az a pont, amikor a csapat rájön, hogy nincs szükség harapásra ahhoz, hogy valaki átváltozzon. Ugyanis Tyreese lánya élőhalottá válik, holott nem harapták meg. Így minden átértékelődik, a vírus bennük van, a harapás csak felgyorsítja azt, de a halál után így is úgy is csatlakoznak az élőhalottakhoz.

Rick gondolataiba merül és fontos elhatározásra jut. Motorra száll és elhagyja a börtönt Lori akadékoskodása ellenére is. Lori ismét szembenéz azzal, hogy Rick folyton csak elhagyja őket, holott mikor meglőtték és kómába került az nem éppen az ő hibája volt.

Rick egészen a képregény kezdetéhez megy, ahol Shane-t eltemették. A saját maga lelkiismerete végett ássa ki és miután megbizonyosodott arról, hogy élőhalottá vált, fejbe lőtte. Hogy igazán és végérvényesen lezárja a dolgot.

Az események eközben felgyorsulnak a börtönben. A rabok úgynevezett ámokfutásba kezdenek. Hershel két kislányát holtan találják meg, Andreát megtámadja az egyik elítélt. A börtönben hatalmas a felbolydulás, mikor Rick visszatér, szembe találja magát a pusztítással és rájön, hogy nézetváltásra van szükség az anarchia megszüntetése érdekében. A rabok nem maradhatnak. Biztonságra van szükségük. Így válik egy lelkiismeretes férfi gyilkossá?


Az események eközben felgyorsulnak a börtönben. A rabok úgynevezett ámokfutásba kezdenek. Hershel két kislányát holtan találják meg, Andreát megtámadja az egyik elítélt. A börtönben hatalmas a felbolydulás, mikor Rick visszatér, szembe találja magát a pusztítással és rájön, hogy nézetváltásra van szükség az anarchia megszüntetése érdekében. A rabok nem maradhatnak. Biztonságra van szükségük. Így válik egy lelkiismeretes férfi gyilkossá?




Megszorítások lépnek érvénybe és egy új szabály: You Kill You Die, vagyis Ha gyilkolsz, meghalsz. Rick, akárcsak a sorozatban, jelentős jellemfejlődésen megy keresztül. Míg az elején a lelkiismeretes zsaru munkálkodott benne, aki nem gyilkol és védelmezi az embereket, addig az idő előrehaladtával rá kell jönnie, hogy ez már nem az a fajta világ, ahol ennyi elegendő, ha meg akarja védeni a szeretteit.

A 19. képregényben megjelenik egy újabb kedvenc karakter: Michonne, a harcos amazon, aki akárcsak a sorozatban maga mögött rángatja két kis kedvencét, hogy elrejtsék a többiek elől. Belépése már-már drámai, megmenti Othist, majd habár eleinte megfigyelik, de befogadják a börtön közösségébe.

Nemsokára érzékelhetővé válik, hogy Tyreese érdeklődni kezd Michonne iránt, amit ismét csak különösnek vélek, mindenesetre a dolog Carolnak nem tetszik. A szerelmi szálak szövögetése még mindig nem tetszik a képregényben egyébként. A csapat a 20. képregény végén megtalálja a generátort, tehát a börtön fejlesztése is megkezdődik.

Akárcsak a sorozatban, a képregényben is erősen érzékelhető a jellemfejlődés, izgalmas a cselekményvezetés, a szereplők lelki indokoltsága is komoly, pszichológiai tanulmány lehetne. Csupán a szerelmi szálak alakulása nem tetszik, valamint a tény, hogy Daryl nem létezik a képregényben. Kár, pedig a sorozatban ő az egyik kedvencem. Az első húsz képregényrésszel immár a sorozat harmadik évadáig is eljutottunk, már alig várom a Kormányzó felbukkanását és tudom, hamarosan pár főszereplőtől is megválunk.

0 comments:

Megjegyzés küldése