6 / 100 könyv. 6% kész!

szombat, március 28, 2020

Stephen King: Carrie


Az elhatározás valósággá vált. Nemhogy eldöntöttem, hogy minden Stephen King regényt elolvasok, de úgy döntöttem, hogy ezt időrendben teszem. Tehát elkezdtem King legelső művével, a Carrie-vel.

Nagy kutatás eredményeképp sikerült  beszerezni, mert a kiadó mostanában nem tervezi újra kiadni a művet, ezért másodkézből került hozzám, így végre nekieshettem.

Egy kicsit megütköztem eleinte. A kívülálló után ez egy erős váltás volt számomra, majdnem 50 évet ugrottam vissza az időben, napjaink King-legendájának uralkodásáról az írói munkájának hajnalára.

Kezdetnek az tűnt fel, hogy Kinghez képest a Carrie igen rövid. Nagyon rövid. Tegyünk mellé egy Azt. A írásmód volt a második, ami szemet szúrt. Hozzászoktam King hosszú, szépen megírt, átgondolt mondataihoz, összetett történetvezetéséhez, ami olyan, akár egy kirakós.

A Carrie sokkal egyszerűbb, kezdetlegesebb, írásmódjában szedetlenebb írás. De ez mind nem azt jelenti, hogy rossz. Most valahogy nem kellett minden ízében rákoncentrálnom a műre, hogy összerakjam a kirakós darabkáit, csak úgy úsztam az árral.

Carrie története eleve ismert volt számomra. Láttam a legújabb filmet, ismertem a sztorit - ki ne ismerné? Így nem tartogatott túl nagy meglepetéseket. Maga a történetvezetés egyfajta riport-tanulmány jelleggel bírt. Egy interjú itt, egy szakirodalom a telekinézisről ott... Gyakori előrevetítés, mintha az író már úgy írná a művét, hogy "látod, úgyis ez fog történni, de lássuk, vajon miért ez történt?"

Mindent összevetve gyors olvasásra nem volt rossz, nyilván nem King legjobb művéről van szó, de egy hatalmas univerzum kezdete elevenedik meg a lapokon, ami utána számos vérfagyasztó történettel fog folytatódni.

Stephen King: Carrie
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Megjelent: 1974
Kiadó: Európa Kiadó
Oldalszám: 282
Eredeti címCarrie
Műfaj: fantasy, horror, thriller

0 comments:

Megjegyzés küldése