Hyeonseo Lee, David John: A lány hét névvel

Az igaz történetek valahogy mindig sokkal jobban megrengetik a világunkat, mint a fikciók, aminek nagyon egyszerű oka van: ha valakivel már megtörtént, veled is megtörténhetne... Sokkal élénkebbé, átélhetőbbé és hihetőbbé teszi a történetet, sokkal jobban magába szippant és eléri, hogy olyan szinten beleéld magad, hogy együtt rettegj, szorongj, szenvedj, örülj vagy sírj az illetővel, akinek élettörténetét olvasod. Pontosan ez történt velem is, mikor Hyeonseo Lee történetét olvastam.

A történetéről először a tévében láttam egy riportot, amikor a könyvről és az Észak-Korában történtekről volt szó. A következő adandó alkalommal megkaparintottam a könyvet és eldöntöttem, hogy engem ez a téma érdekel. De arra nem számítottam, hogy ennyire magával fog ragadni. Magával ragadott? Ezt a kifejezést mindenképpen pozitív értelemben kéne használni? Hisz a regény korántsem boldog és felhőtlen élettörténetet közöl. Magával ragadhat egy rettegéssel és meneküléssel teli élettörténet? Inkább lebilincselt.

A történetről egy keveset: A regény Hyeonseo Lee történetét meséli el, aki Észak-Korea diktatúrájában nőtt fel, az iskolákban a vezetőik dicsőítését hallgatják, beléjük vésik, hogy a haza és a vezetők minden fölött állnak és nincs náluk szentebb dolog a Földön. Hatalmas a korrupció, a besúgórendszer, de a körülményekhez képest az ő családja elég jól élt, egészen addig, míg Hyeonseo kísérletet nem tett arra, hogy pár órára átszökjön Kínába egy befagyott folyón keresztül. Egy kis kihágásnak indult a dolog, ami végül évekig tartó menekülésbe és bujdosásba fordult át. Kiben bízhat? Kihez fordulhat? Mihez kezdjen? Az észak-koreai lány a semmiből építette ki új életét, segítette a családját a hatalmas távolságból, titkos életet élt, új névvel. Hét név. Egy lány. Vajon, aki élete során arra kényszerül, hogy hétszer váltson nevet, végül önmaga maradhat? Hyeonseo Lee nem adta fel, a döcögős útja végén sikerült megszabadulnia gyermekkori béklyóitól és megírta könyvét, melyben elmeséli történetét.

Maga a történet is roppant érdekes. Észak-Korea mondhatni a legelszigeteltebb hely a világon, amiről keveset tudunk. Teljesen mást mutat kifelé, mint ami belül zajlik és egy ilyen fokú betekintés egy olyasvalaki által, aki ebben élt, a leghitelesebb forrásnak bizonyul. Olyan tényeket tudtam meg, amelyek vagy megdöbbentettek, vagy megbotránkoztattak, vagy amelyeket egyszerűen el sem hiszek, ha nem látom a két szememmel. 

Egyszerűen képtelen vagyok "karakterként" utalni Hyeonseora, hisz egy élő emberről beszélünk, akinek életébe részletes betekintést nyerhettem, olyannyira, hogy szinte már ismerősömként is tekinthetnék rá, most, hogy végigkísértem, amint gyámoltalan kislányból talpraesett felnőtté vált, átugrotta az akadályokat, mindig feltalálta magát és küzdött a végsőkig. 

Ugyanakkor nem csak a történet ejtett rabul. Nem tudom, hogy hányadrészt volt felelős a történet papírra vetésében Hyeonseo és David John, de az írásmód olyan gördülékeny, hogy szinte lehetetlen a regény. Minden egyes fejezet végén elhint egy pici utalást, amelyből tudjuk, hogy még ennél is borzalmasabb, izgalmasabb, meghökkentőbb érkezik a következő oldalakon. Folyton úgy hagyja nyitva a fejezeteket, hogy tudjuk, nemsokára történni fog valami, ami felforgat mindent. Nem elég, hogy a történet maga is izgalmas - annyira furcsa úgy írni erről, hogy tudom, valaki életéről írok. Izgalmas? Ő biztosan nem így fogalmazna. - de az írásmód is csak arra készet, hogy folytasd és ne tedd le.

Olyasfajta regény ez, amelyen, miután leraktad, még sokáig fogsz rágódni. Hogy vajon te mit tettél volna a helyében? Hogy te hogyan élted volna túl? Hogy te hol törtél volna meg? Akaratlanul is folyton a helyébe képzeled magad. És ez teszi elevenné az egészet és egyben borzalmassá is, ha úgy tetszik. Egy borzalmas és csodálatos történet is egyben.

Hyeonseo Lee, David John: A lány hét névvel

Értékelésem: Katarzis

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Hyeonseo Lee

Megjelent: 2013

Kiadó: Libri

Oldalszám: 404

Eredeti cím: The girl with seven names

Műfaj: önéletrajz

Tovább...

Új értékelési rendszer?

Úgy néz ki, így a karácsony közeledtével megtáltosodtam. A blogon a jelenlegi pontozás a jól megszokott 5* ponttól terjed egészen az 1 pontig. Ezzel a pontozási rendszerrel több problémám is van.

Először is eléggé elavult és unalmas. Ugye?

Másodszor: lehet egyáltalán egy egytől ötig tartó skálán értékelni könyveket? Persze, ez szubjektív pontozás, minden pontozó esetében más lehet.

Harmadszor: mindig nehezen döntök 5 és 5* csillag között, hisz vékony a vonal az igazán kedvenc és a nagyon tetszett között.

Negyedszer: 1 pontot egy könyvnek sincs szívem adni, ha már megírták, megjelent és olvassák. Nem etikus, hisz másnak tetszhetett.

A megannyi buktatója ellenére sokan ezen pontozás szerint értékelik a könyveket a blogokon, de én ebben most változtatni akarok, és fogok is. Elérkezett a kérdés: hogyan legyen ezek után a pontozási rendszer?

Elfog tartani egy ideig a bevezetése, hisz megannyi értékelés van már a blogomon, mindet át kell értékelnem és át kell címkéznem, de úgy érzem, megéri, mert már nem vagyok elégedett ezekkel a számos adatokkal. 

Az új pontozási rendszer:

Katarzis - amely igazán nagyon megérintett, kiszakított a mindennapokból és felkavarta az érzelmeimet, erőteljes érzelmeket váltott ki belőlem. Más szavakkal: letehetetlen zsenialitás, amelyet mindenkinek el kéne olvasnia.

Kedvenc - amely nagyon kellemes órákat adott nekem és, amit bárkinek meleg szívvel ajánlanék.

Tetszett - egyszeri olvasásra tökéletes.

Felejthető - nem bántam volna meg, ha nem olvasom el.

Én teljesen meg vagyok elégedve ezzel a rendszerrel. Szándékosan nem szeretnék az 1 pontnak megfelelő értékelést kitalálni, mert igazán sosem utálok egy könyvet sem, csupán vannak olyanok, amelyek esetében nem bántam volna meg, ha nem olvasom el őket, mert nem adott nekem olyan élményt, amelyet kellett volna, vagy amit elvártam tőle. Mindez kerül majd a Felejthető kategóriába.

Úgy érzem, hogy mindent át kell értékelnem. Lesz mivel foglalkoznom. Addig is, jó olvasást és kellemes karácsonyi előkészületeket kívánok Mindekinek! :)

Tovább...

Érettségi? Stressz? Az ideg megesz?

Az "eltűnésem" oka továbbra is az érettségi évnek köszönhető, amely úgy sújtott le, mint derült égből a villámcsapás, amire senki sem készülhet fel, még akkor sem, ha tudja, hogy el fog érkezni ez a hajrával teli év, amikor csak azon jár az ember esze, hogy "Azt a tételt kidolgoztam már?", "Megírtam már azt az esszét?", "Mikor is írjuk meg azt a témazárót?" - és még ehhez hasonló rengeteg tanulással kapcsolatos dolog cikázik az agyamban éjjel-nappal. Mert persze mindenkinek jól jön egy jól sikerült érettségi, még egy bloggernek is.

Stressz? Idegesség? Minden érettségizőt átjárja az a tipikus adrenalin, ami általában csak dolgozatok elérkeztével szokta megszállni az iskolásokat. Rájöttem, hogy (az én esetemben) ez az érzés valahogy, valamilyen mértékben mindig itt van. Itt motoszkál a fejem hátsó szegletében, hiába mondogatom magamnak, hogy "Mindent megtanultál. Mindent tudsz. Mindent megírtál." Mégis itt van és ez ellen nehéz tenni. Mert folyton jönnek a következő, mélyebb kérdések: "Hová jelentkezzek? Hová fognak felvenni? Hány pontot kell elérnem? Hányasra állok matekból?" És akkor rájövök, hogy nem az az adott egy jegy számít, hanem az összes. Persze az a tény sem segít, hogy a tanárok teljesen begőzöltek, olyan "Érettségi év van, nem lazsálunk!" módba váltottak és pattognak, mint a nikkelbolha. 

Mi, végzősök, pedig? Ülünk, sodródunk és várjuk, hogy elérkezzen az a nap, mikor belépünk azon a bizonyos ajtón, mi fölött ott lóg a felirat: "Ki itt belépsz hagyj fel minden reménnyel." Ahol végül meg kell mutatnod mit tudsz a tanáraid és a világ előtt. Hogy kiléphess abba a bizonyos világba.

Szerintem egyetlen érettségiző sem fogja ezt fel még ilyenkor. Egyik sem. Egyik sem tud arról, hogy az idő szalad és el fog jönni az a nap, hogy nem tart majd örökké ez az "átmeneti" állapot. Én sem fogtam fel. Miért tűnik egyáltalán ennyire ijesztőnek? Hisz minden nap felelünk, minden nap ott van az a tanár, aki előtt majd számot kell adnod. Ismered őt is, ismered az anyagot is. Mitől félünk, ha tanulunk? Attól, hogy olyan tételt húzunk, ami kevésbé megy? Attól, hogy leblokkolunk? Attól, hogy rossz irányba indulunk el és végül nem sikerül elmondani azt, amit tudunk és így kárba vész minden?

Hisz nem esz meg senki. Nem fog bekapni sem a vizsgabiztos, sem a tanár, sem az iskola. Végül úgyis másfelé sodor az élet, nem arra, amerre el akarunk indulni. Lehet, hogy most ügyvédnek, újságírónak indulok el és a végén teljesen máshol kötök ki, mondjuk egy cégnél titkárnőként. Vagy egy rendezvényszervezőként, vagy könyvtárosként. Mondjuk, az nem lenne rossz.

A lényeg az, hogy ebben A Bizonyos Évben kell minden érettségizőnek Valami, ami segít, hogy elvonatkoztathasson a tanulástól, a stressztől, mindentől. Kell valami fogódzó, ami kiránt a tanulás mókuskerekéből. Ez a tevékenység mindenki esetében más, de én most szeretnék párat ajánlani a könyvmolyoknak, amik nekem segítenek. Tehát ez egy olyan "Kisegítő poszt" lesz.

1.) Olvass! - Tudom, hogy nem kell külön mondanom Nektek, kedves könyvmolyok, mert ez annyira alap számunkra, mint a lélegzés, de azért kiemelném, hogy egyesek szerint a nagy tanulásokban képtelenség olvasni. Marhaság. Ez tart életben. A romantikus-vicces könyvek azért, mert ellazulunk tőlük, a sci-fi-k és fantasyk azért, mert kirántanak a valóságból, a krimik azért, mert beszippantanak... És még sorolhatnám. Természetesen ez a legfontosabb ezekben az időszakokban, hogy ne csak azt a tételes könyvet bújd, hanem vegyél fel egy szépséges regényt is és minden rendben lesz. Míg el nem jön a következő műelemző dolgozat. :D

2.) Hallgass zenét! - A zene a második olyan dolog, ami nélkül képtelen lennék kibírni bármit. Ha jönne a zombiapokalipszis (Nézem a The Walking Deadet ezerrel) akkor biztosan a zenelejátszóm lenne az egyik legfontosabb kellék, amit elpakolnék. És most próbáljunk elvonatkoztatni attól, hogy nincs áram, ezzel csak érzékeltetni akartam a zene iránti rajongásomat.

3.) Színezz, rajzolj! - Igazából itt most azokra a relax-színezőkre szeretnék utalni, amik berobbantak a köztudatba az elmúlt hónapokban, évben. A felnőtteknek szóló színezőkre gondolok, aprólékos rajzokkal és gyönyörű mintákkal. Nem, nem bírtam ellenállni, kellett egy, hogy kipróbálhassam, talán teszek majd fel róla képeket, ha érdekel Titeket. Én azt mondom, csodálatos kikapcsolódás. Még azt is elfelejtettem, hogy javítanom kéne matekból. Jó, de azt ki ne akarná elfelejteni? Mikor színezgetek csak én vagyok, meg a színek. Idilli kapcsolat. Nekem tetszik.

4.) Nézz sorozatokat! - Én a sorozatok megszállottja vagyok, hihetetlenül nagy függő hírében állok. Mostanában a The Walking Dead és a Trónok harca a favorit, de folyamatosan pereg az Arrow, a The Flash és a Grimm. De természetesen, amiken totálisan ki bírok kapcsolódni, azok a vígjátéksorozatok, mint az Így jártam anyátokkal és mindenek előtt az Agymenők. Sheldon minden panaszomra gyógyír. Mindegyikre. Kivétel nélkül. 

"Nem gondolod, hogy ha tévednék, tudnék róla?"

5.) Tegyél magasról mindenre! - Én legalábbis ezt az elvet vallom. Tanulj keményen és akkor meglesz a gyümölcse, de ha a nagy tanulás mellett még rá is stresszelsz a dolgokra, akkor azok csak rosszul sülnek el. Nem szabad. Ha tanultál, úgyis tudod, valami meg majd csak lesz. Valahogy majd csak lesz. Nem szabad begörcsölni. Inkább nyiss fel egy könyvet, indíts el egy Agymenőket vagy hallgass egy kis Papa Roacht és minden rendben lesz. :D

Nemsokára írok pár sort a karácsonyi terveimről is, addig is, hajrá érettségizők és jó olvasást, könyvmolyok! :)

Tovább...

Janne Teller: Semmi

Kötelező olvasmány.

Kortárs mű, és a tanárunk hetekig felkészített minket, hogy mennyire lélekbe taposó mű is ez, hogy ne olvassuk lefekvés előtt, hogy legyen mellettünk valaki, aki visszaránt a világba az olvasása után...

Lehet, hogy a nagy előkészítés miatt, lehet, hogy azért, mert már olvastam megrázó(bb) olvasmányokat, de végül annyira felkészítettem magam a lehető leglélekcincálóbb, leglélekkínzóbb műre, amit valaha is olvastam, hogy végül szinte semmilyen hatással nem volt rám.

Tudni kell erről a műről, hogy egy dán nő írta. A művet először betiltották Dániában, majd 2001-ben végül elnyerte a dán Kulturális Minisztérium Gyermekkönyv-díját, ezért kötelező olvasmánnyá tették. A mű nemzetközi bestseller, de a legprovokatívabb gyermekirodalom könyveinek egyike.

Pici könyvecske, szép zöld borítóval. A története az életről, az élet értelméről szól. Mi értelme élni, ha úgyis meghalunk? Mi értelme alkotni, ha a világunk egyszer úgyis elpusztul? Miért keljünk fel reggel az ágyból, miért lenne értelme élni? Hisz egyszer minden véget ér.

Rengeteg nagy írót, költőt, alkotót foglalkoztatta/foglalkoztatja ez a filozófiai téma: John Locke, Rousseau, Nietzsche, Kosztolányi, Babits... Nem is lehet mindenkit felsorolni, szinte minden egyes nagy alkotó írt már erről a témáról, amelyre sosem kapjuk meg választ. Miért élünk?

Janne Teller Semmi című könyvében egy osztálynyi gyerek lesz a nagy kérdés "áldozata". Ugyanis egy nap az egyikük feláll és kijelenti, hogy semminek sincs értelme, akkor tehát miért teszünk valamit? Kisétál az iskolából és felül egy szilvafára, onnan kiabál lesz osztálytársainak, hogy márpedig az életnek semmi értelme. Egy nyolcadikos osztály lévén, körülbelül 14-15 éves gyerekekről van szó. Talán ez lehet megrázó a regényben, ahogy a gyerekek az élet értelmetlenségén elmélkednek, mikor nekik egy biztonságos buborékban kéne élniük. De ez nem mindenkinek adatik meg.

Az osztály többi tagja hamar dühbe gurul a szilvafán ülő osztálytársuk kiabálásától és méltatlankodásától, ezért felkerekednek és elhatározzák, hogy bebizonyítják, az életnek márpedig igenis van értelme. Ezért egy régi faházikóban elkezdik gyűjtögetni a számukra fontos dolgokat, így megalkotva a Fontos Dolgok Halmát, amiért érdemes élni. Kezdetben csak egy szandálka, egy imaszőnyeg és hasonló tárgyak kerülnek a halomba, amik az egyénnek fontosak, de másnak nem. Azonban a cél hamarosan komolyabbá válik, a gyerekek egyre mélyebb, komolyabb dolgokat kérnek a másiktól, hogy szolgáltassa be a halomba, végül pedig a kezdetben vicces játék igazi katasztrófába fullad, a gyerekek nem veszik észre az embertelenség határát, végül pedig a média is felkapja a hírt, de az egész kalamajka végül életeket is követel.

Nem fogom józan paraszti ésszel nézni a regényt, mert így felmerülne a kérdés, hogy a szülők miért nem csináltak valamit? Miért nem vettek észre semmit? Miért üldögélt mindig azon a bizonyos fán az a gyerek, az ő szülei vajon hol voltak, mikor kilépett a suliból? Mindegy.
A lényeg maga a téma, amely most a gyerekek szempontjából mélyebb értelmet kap, mintha egy felnőtt gondolkozna el az élet értelmén. A gyerekeknek ez a "felismerés" összetöri a lelki világukat, esetleg az őrületbe is kergeti őket. Mert ha nincs értelme az életnek, akkor határ sincsen. Semminek sincs határa.

A közepe felé a mű egyre groteszkebbé, szürreálisabbá válik. Jön a kiásott sír, a kutyus, az ujj, a szüzesség. Mind-mind azt támasztja alá, hogy a gyerekek elveszítik a kontrollt, nem képesek határvonalat húzni és ezzel elszabadul a pokol.

Lehet, hogy túlságosan "felnőtt" fejjel olvastam el ezt a művet, azért nem volt rám olyan hatással, amilyennel kellett volna. Azért én gyerekeknek nem ajánlanám a könyvet, én azon az oldalon állok, hogy a gyerek legyen addig gyerek, ameddig csak tud. Nem kell összetörni a lelkivilágukat egy ilyen művel, amely annyira lecsupaszítva tárja eléjük a világmindenség értelmetlenségét.

Nem is tudom, mit fogok leírni a dolgozatomban. Kivel bírtam azonosulni a műben? Senkivel. Miért nem? Kell ehhez ok? Egyik szereplő sem áll közel a lelkivilágomból, a világhoz kapcsolódó látásmódomhoz, a gondolkozásmódomhoz. Egyikük helyébe sem tudtam beleképzelni magamat, mert én nem úgy cselekedtem volna, ahogyan ők. De erre 19 éves fejjel máshogy is tekint az ember, mint 14 évesként.

Az egyszer biztos, hogy én mindenben az értelmet keresem és nem az értelmetlenséget. Talán még sokáig fog élni bennem ez a mű, de nem úgy ahogyan kellene.

Janne Teller: Semmi

Értékelésem: Tetszett

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: -

Megjelent: 2000

Kiadó: Scolar

Oldalszám: 182

Eredeti cím: Intet

Műfaj: filozofikus, ifjúsági

Tovább...

George R. R. Martin: Trónok harca

Pár évvel ezelőtt a kezem ügyébe akadt ez a szépség. Akkor egyáltalán nem kötött le. Talán azért, mert akkor még nem ejtett rabul engem az ilyen erős kisugárzású fantasy, ami a középkorban játszódik.

Azonban nemrégiben elkezdtem nézni a sorozatot, ami hatalmas sikert aratott, sőt az ötödik évadjával rekordot is döntött Emmy-díjak terén. A sorozat olyan szinten magába szippantott, hogy pár héten belül végignéztem.

Úgyhogy - vérbeli molyosként - aztán jöhettek a könyvek. Most akkor kezdjek el én is ömlengeni, mint olyan sokan előttem? Mondjam azt, hogy új időszámítás következik életemben: Trónok harca előtt és után?

Második alkalommal a könyv világa teljesen bekebelezett, mivel a sorozat megelőlegezte a világot és az arról kialkotott képem. Megvoltak a fejemben a már megszeretett szereplők/színészek, a gyönyörű helyszínek és érdekes lények. Most az egyszer nem zavart, hogy a film befolyásolja a történet elképzelését, mert a sorozat tökéletesen visszaadja George R. R. Martin regényének hangulatát.

Csak még egy kicsit ömlengek még a sorozatról, utána rátérek magára a regényre. Én még életemben nem tapasztaltam olyat, hogy a könyv olyan szinten illeszkedik a filmhez/sorozathoz, hogy a könyv szinte már-már forgatókönyvként funkcionálhat (talán a Harry Potternél érzékeltem még ezt). Amint belelapoztam a későbbi kötetekbe, rájöttem, hogy egy kötet egy évadot tesz ki. Hirdetem az igét: tessék nézni a Trónok harca sorozatot!

A könyvre visszatérve. A Trónok harca a "fantasy műfajának Tolkien óta egyik legnagyobb teljesítménye", áll minden kötet borítóján. Tolkien Gyűrűk Ura című sikertrilógiája mellett a Trónok harca méltón helyet foglalhat. Olyan erős alapokon áll, olyan kidolgozott, mind történelmileg, mind karakterekben, hogy szinte elhiszem, az író egy létező világot vetett a lapokra. Minden egyes karakternek megvan a maga története, jelleme, a tetteinek miértjei, céljai. Minden egyes helyszínnek megvan a története, hogy ki és mikor fordult meg ott és miért. Mindennek megvan a maga helye térben és időben. George R. R. Martin nem csak úgy elkezdett írni, hanem megteremtett egy teljes világot, minden oldalról felépítette, minden hézagot elsimított, minden részlet tökéletesen simul a másikra. Ebben a történetben képtelenség hibát találni.

A történet a középkorban játszódik, a lovagok korában, ahol mindenki a Vastrónt akarja megszerezni és a Hét Királyságot. Tipikusan a hatalom áll a középpontban. Az elején a regény középpontjában azonban nem a király maga, hanem a Stark család áll, akik Deresben élik mindennapjaikat. Eddard Stark, Deres ura; felesége Catelyn Stark és gyermekeik: Robb, Bran, Arya, és Sansa, valamint Eddard fattya: Havas Jon. Egy nap öt rémfarkast találnak a Deres közeli erdőben, a rémfarkasok rossz előjelnek számítanak, azonban a Starkok címerállata a farkas, ezért a rémfarkasok végül a gyermekekhez kerülnek.

A Stark család

Évekkel később a Vastrónon ülő herceg, Robert Baratheon megjelenik Deresben. Robert és Eddard szinte fivérekként tekintenek egymásra, ezért Robert kinevezi Eddardot Segítőjének, amit a férfi vonakodik elvállalni, ugyanis így el kell hagynia Derest, a családot ketté kell szakítania és magával kell vinnie Aryát, Sansát és Brant, hogy a két családot egyesítsék. A Lannisterek azonban nem a barátságukról és szeretetükről híresek. A királyné, Cersei és ikertestvére a Királyölő hatalmas titkot őriznek, aminek végül Bran fizeti meg az árát.

Mindeközben messze innen az előző király gyermekei a Vastrón visszafoglalásán ügyködnek: Viserys és tizenhárom éves húga: Daenerys. Hogy hadsereget szerezzen Viserys hozzáadja húgát egy Khal Drogo nevű harcos vezetőhöz. Daenerys maga a sárkányok leszármazottja, azonban azt senki sem tudja, hogy ez nem csupán legenda.

A történetről nem is árulnék el többet, talán így is sokat fecsegtem, ássátok bele magatokat inkább. A továbbiakban inkább a szereplőket emelném ki, a sorozat színészeinek képeivel színesítve.

Eddard Stark a hűséges és becsületes apa, Deres ura, aki mindig igyekszik jól cselekedni, gyermekei és felesége az első helyen állnak számára. Nem tűri a hazugságokat és az intrikákat, ezért Robert felesége és családja egyáltalán nem kerülnek közel hozzá. Hamarosan felkutatja titkukat, amely sokakra a halált hozza.

Eddard Stark

Catelyn Stark a hűséges és engedelmes feleség, aki falvakat gyújtana fel a gyermekeiért. Időnként nem szimpatizáltam a karakterével, egyedül azt becsültem benne, hogy a gyermekeiért bármit megtenne, de a stílusa valahogy távol áll tőlem.

Catelyn Stark

Robb Stark, a legidősebb Stark gyermek. Hidegvérű, megfontolt. Úgy érzem, az első kötetben valahogy nem bontakozott ki eléggé a karaktere ahhoz, hogy eldönthessem mennyire szerettem meg, vagy mennyire nem. Anyja erősen mögötte állt döntéseivel kapcsolatban. A Stark gyermekek közül talán őt ismertem ki az első kötetben a legkevésbé.

Robb Stark

Sansa Stark, a legidősebb Stark lány. Mit is mondhatnék? Az első kötetben egy kis csitri, akit sokszor megrázna az ember, mert nem látja még a különbséget a jó és rossz között. Kétségbeesetten kapaszkodik a Lannisterekbe, aminek a családja látja kárát. Ez a naiv jellege később változni fog.

Sansa Stark

Arya Stark, a kisebbik Stark lány. Az egyik kedvenc szereplőm a négyből. Egy tüzes pöttöm, aki inkább vívni szeretne megtanulni, mint pukedlizni. Aki inkább harcolna, mint varrogatna, mint egy hölgy. Ő nem hölgy, ő egy harcos. Mint minden Stark gyermeknek, neki is túl hamar kell felnőnie és ez rajta érzékelhető a leghamarabb. Igazi túlélő.

Arya Stark

Bran Stark, a legkisebb Stark fiú. Az ő karaktere egészen misztikus. Álmai érzékeltetik, hogy később sokkal nagyobb szerepet fog kapni, mint bármelyik Stark gyerek. De vajon miért álmodik folyton a háromszemű hollóról?

Bran Stark

Havas Jon, Eddard Stark fattya. Ő is abszolút kedvenc karakter. A kirekesztett fattyú, akit mindenhonnan kinézik, aki nem tartozik sehová, akinek nincs anyja és az apja szemében sem az első, ezért a Falra megy és beáll az Éjjeli Őrségbe. A közelgő háború azonban családjához szólítaná, de ezzel meg kéne szegnie esküjét, minek ítélete halál. Idegtépő döntések elé áll: a családja vagy az eskü? Szinte biztos vagyok benne, hogy ő az egyik fő szála a könyvsorozatnak.

Havas Jon

Robert Baratheon, a Vastrón mostani királya, Eddard Stark legjobb barátja. Aki nem akarja észrevenni a körülötte zajló eseményeket, szemet huny a Lannisterek ármánykodásainak. Olykor pozitív, olykor negatív karakter.

Robert Baratheon

Cersei Lannister, Robert Baratheon felesége, a Királyölő ikertestvére. Az abszolút negatív karakter, aki manipulál, hataloméhes és mindent és mindenkit lenéz, kivéve gyermekeit, akik az életet jelentik számára.

Cersei Lannister

Jamie Lannister, a Királyölő, Cersei Lannister ikertestvére. A másik abszolút negatív szereplő (legalábbis ebben a kötetben), aki letaszította az előző királyt a trónról, hogy aztán a Baratheon ház kerülhessen a Vastrónra. Csak két testvére: Cersei és Tyrion, valamint Cersei gyermekei a fontosak a számára.

Jamie Lannister

Tyrion Lannister, Cersei és Jamie testvére. A harmadik kedvenc karakterem mind a könyvben, mind a sorozatban. Tyrion nem fattyú, mégis mindenki lenézi, nem illik sehová, mert törpe. Anyja belehalt a szülésbe, ezért mind apja, mind Cersei gyűlölik őt ezért. Tyrion, habár királyi sarj, egész életében lenézték, ezért jelleme szarkasztikus, keserű lett, előszeretettel gúnyolódik és szórakozik. A legszórakoztatóbb karakter, szellemes beszólásaival, egyedülálló jellemével. Az abszolút kedvenc.

Tyrion Lannister

Daenerys Targaryen, az Őrült király lánya, aki előzőleg uralkodott a Vastrónon, míg a Királyölő meg nem ölte. Daenerys a sárkányok leszármazottja. A negyedik kedvenc karakterem, mert noha kislányként mutatkozik be, de a kötet végére felnő és a későbbiekben egyre jelentősebb és jelentősebb lesz a karaktere, igazi királynővé válik. Remélem, valamikor majd visszafoglalja a Vastrónt. A sorozatban alakító színésznő pedig páratlanul hozza a karakterét, kezdetben szende kislány, majd magabiztos királynő.

Daenerys Targaryen

Persze tömegnyi további karakter ékesíti a Trónok harcát, ott van Véreb, a tipikus antihős, aki a gonosz oldalán áll, gyilkos, mégis vannak pillanatai, amikor kedveljük őt. Ott vannak a tanács tagjai: Kisujj, vagy Varys. A Lannister gyermekek, köztük a beképzelt Joffrey... Tömegnyi szereplő, nem is lenne elég hely mindről írni pár sort. Hihetetlen szereplőgárda, mind kidolgozott, egyik sem suhan el a szemünk előtt. A nevek pedig egyenesen gyönyörűségesek, egyediek, ha meghallod őket valahol rögtön a Trónok harcára gondolsz, mert máshol még nem találkoztál velük.

De ne felejtsük el azt sem, hogy ez nem csak egy egyszerű lovagi regény, ahol mindenki a Vastrónt akarja. Ez egy fantasy. A könyv előszója is rögtön a Másokkal kezd, ezekkel a rejtélyes, sötét lényekkel, akiket végig árnyékban tart az író. És természetesen, a borítóhoz hűen a sárkányok is fel fognak bukkanni.

Felejthetetlen élmény. Annak ellenére, hogy szinte tudtam, mi után mi következik a sorozat miatt, faltam az oldalakat - vagy faltam volna, ha több időm lett volna az iskola mellett - de ugyebár egy hosszú regényről van szó. Ha egyszer beszippant, onnan nincs visszaút.

Tudjátok: Trónok harca előtt és után...

George R. R. Martin: Trónok harca

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5*

Kedvenc szereplő: Havas Jon, Tyrion, Daenerys, Arya

Sorozat: A tűz és jég dala 1.) Trónok harca 2.) Királyok csatája 3.) Kardok vihara 4.) Varjak lakomája 5.) Sárkányok tánca

Megjelent: 1996

Kiadó: Alexandra

Oldalszám: 926

Eredeti cím: Game of Thrones

Műfaj: fantasy

Tovább...

Franz Kafka: Az átváltozás

Kötelező olvasmány.

Az első művem Franz Kafkától, egy kicsikét tartottam is tőle, nem alaptalanul.

Ismét groteszk novella, amelyen végre érződött is az abszurditás, ugyanis a főszereplő egy féreggé változik. Most ezzel mit is kezdjünk?

A történet röviden összefoglalható: emberként egy nap felébred és rájön, hogy páncélt növesztett, kis lábacskái és csápjai vannak: féreggé alakult át. Nem tud felkelni az ágyból, kétségbeesik, hogy fog bemenni így dolgozni? Hogy hoz haza pénzt a családnak? Nemsokára  a család is felfigyel a bajra, kopognak a zárt ajtókon, kijön a főnök a munkahelyéről, mindenki választ vár. Ekkor elszabadul a pokol, kiderül, hogy mi történt emberünkkel, a család megretten, a főnök elmenekül. A család hónapokig bent tartja a szobájában emberünket/férget, csupán annak a húga merészkedik be néha, hozza az élelmet, a család szorult helyzetbe kerül, mindenkinek munkát kell vállalni, hogy megélhessenek. Férgünk eközben sokat gondolkodik, szobája magányában éhezésre szánja el magát. Nemsokára három úrnak ad ki egy szobát a család, pénzszerzés céljából, azonban hamar rájönnek, hogy egy szörnyet tartanak az egyik szobában és távoznak. Férgünk rájön, hogy csak a rosszat hozza a családra, ezért szépen megdöglik.

Mit is írhatnék még? A történet magáért beszél. Mi a jó-isten-szagú-izé ez? Lehet, hogy a groteszk műfaj mégsem nekem való? Az egyszer biztos, hogy kiváltott belőlem valamit, végig éreztem az abszurditást, a helyzet képtelenségét, mivel magyarázatot nem kaptunk arra, miért is vált a főszereplő féreggé. Nincsenek miértek, csak a kialakult helyzet van. Még a megoldás sem ad lelki nyugalmat.

Különös, de abszurditása ellenére, tökéletesen el tudtam képzelni a helyzetet, a férget, a családot, mindent. Az egyszer biztos, hogy érdekes olvasmány, ami biztosan jelképes tartalmat közöl, amire sajnos nem jöttem rá. Azért vált vajon féreggé, mert ez a szürkeségbe olvadás jelképe? Egyszerű féreg, akinek nincs joga az élethez? Lehet, hogy lelki változása vetül ki a deformáltságra? Lehet, hogy az a jó ebben a műben, hogy mindezen elgondolkoztam? Nem is tudom. Döntsétek el ti.

Franz Kafka: Az átváltozás

Értékelésem: Felejthető

Borító: 5/4

Kedvenc szereplő: -

Megjelent: 1982

Kiadó: Európa

Oldalszám: 304

Eredeti cím: The Metamorphosis

Műfaj: groteszk, novella

Tovább...

Thomas Mann: Mario és a varázsló

Kötelező olvasmány.

Első könyvem Thomas Manntól.

Igazából nem kavarta fel a kedélyemet. Groteszk mű, de valahogy számomra nem érződött annyira. A groteszk lényege, hogy felkavarja az olvasót, taszító, különleges, az átlagostól eltér. Ennek ellenére teljesen semlegesen álltam a dologhoz, egy hétköznapi történet, egy hétköznapi elbeszélővel.

Egy család nyaralni ment Olaszországba, de nézeteltérésekbe ütköznek, kirínak a viselkedésükkel, még át is helyeztetik őket a szállásukról, mert a gyermekük köhögésétől megijed egy hercegné, nem akarja elkapni a betegséget, amely nem is fertőző. Nem baj, a királyi család az első, a családnak mennie kellett. 

Egyik este aztán meglátnak egy hirdetést egy bűvész előadásáról, a gyerekek erőltetésére végül a család elmegy az előadásra, amely végül katasztrófába fullad.

A mű végén végre jött egy fordulat, amely felkeltette a figyelmem, de összességében felejthető novella volt számomra.

Thomas Mann: Mario és a varázsló

Értékelésem: Felejthető

Borító: -

Kedvenc szereplő: -

Megjelent: 1958

Kiadó: Európa

Oldalszám: 102

Eredeti cím: Mario und der Zauberer

Műfaj: groteszk

Tovább...