Cassandra Clare: Elveszett lelkek városa

Annyi módon el lehet rontani egy jó történetet. Clare-nek több szempontból is sikerült. 

Az első három kötet tökéletes lett a maga imádni való, izgalmas módján egy őrült főszereplőnővel és egy beképzelt árnyvadásszal. Meg egy maréknyi mellékszereplővel és hatalmas kalamajkákkal. A negyedik kötet hatalmas csalódásként ért és ennek az ötödiknek reménnyel telve kezdtem neki, hátha lehet ezt még hová húzni, de kiderült, hogy egyáltalán nem kellett volna. A harmadik rész annyira tökéletes befejezést kapott, Clare mégsem tudta megállni, hogy ne folytassa, ami nem lett volna baj, ha „jól” folytatja. 

(Figyelem, a további sorok erősen spoileresek lesznek! Ha még nem olvastad a regényt elárulhatok egyes részleteket a történésekkel kapcsolatban!)

Az egész kötet 500 oldalon keresztül hablatyol a nagy semmiről. Igazából nagyon érződött a könyvön, hogy Clare most már valójában be fogja fejezni a történetet a hatodik kötettel, ezért ez a terjedelmes ötödik könyv az „elsimítások” könyve lett, amiben az írónő igyekezett sok-sok szálat elsimítani, hogy tökéletes befejezést alkothasson. Egyrészt ezt nem kellett volna 500 oldalon keresztül húzni-vonni, mert a könyv fele volt körülbelül az, ami egyáltalán érdekelt engem. 

Párok végtelen sora foglalta el az egész regényt. Noha kezdetben csak Clary és Jace volt a középpontban, Clare most minden kis mellékszereplőt elővett és elkezdte szépen összepárosítani őket, hogy a hatodik kötetben mindenkinek meglegyen a happy end. Engem ez személy szerint idegesített. Miközben háttérben készült egy újabb háború, amire valójában kíváncsi lenne mindenki, közben arról kellett olvasnom, hogy Isabel mit érez, vagy mit nem érez Simon iránt. Hogy Simon hogyan várja, hogy Izzy tegye meg az első lépést, mert ő nem meri. Oké, én szeretem Simont, sőt ebben a kötetben valahogy csak ő volt az, akit nagyon szerettem a poénos beszólásai miatt, imádom a gyereket. Isabel viszont idegesített, mert noha magabiztos lánykának ismertük meg, mégsem mer Simon elé állni és bevallani, hogy mit érez iránta. Gyerünk, kislány, ne légy már gyáva! 

Aztán ott volt nekünk Alec és Magnus, akik között egyre hűvösebb a levegő, mert Magnus halhatatlan, Alec meg féltékeny. Ebben a kötetben Magnus sem alakított úgy, mint kellett volna, Alec meg még inkább hidegen hagy, mint eddig. 

Aztán ott a harmadik szál, amit követnem kellett: Maya és Jordan. Először nem tudtam kik ezek? Ki az a Jordan? Kit érdekel ezek ketten mit éreznek egymás iránt? Olyan szürke mellékszereplők, akik teljesen hidegen hagytak. Még azt sem tudtam kik ők, kezdetben. Most minek őket behozni mellékszálnak? Hogy Maya is boldog lehessen, mert Simon Izzy-t választotta? Kit érdekel? 

A negyedik szál azt hiszem Clary, aki persze mindenkit hátrahagyva rohan Jace után. De Jace persze nem önmaga, szóval őérte sem volt érdemes az egész könyv elolvasásra. Sebastion is annyira jó szereplő lehetett volna, a gonosz csodagyerek, erre vérfertőzéssel nem törődve veti rá magát a húgára… Azért ez egy kicsit sok volt, még nekem is. Persze, Clare, tegyük perverzzé a főgonoszunkat, akit majdnem megszerettettél velem. 

Mindeközben az egyetlen normális szereplőt majdnem megölik, Luke teljesen eltűnik, Jocelyn pedig annyira az agyamra ment, hogy legszívesebben felpofoztam volna, mikor megjelent. Ennyire idióta nőről sem hallottam még. 

Poén az egészben az, hogy a sok-sok szerelmi dráma közepette Simon az, aki a nap hőse, drága Simonom, te élteted bennem még a lelket! 

Clare a végére azért még beütemezett egy jó kis csatát, mint általában minden rész végére, de végül ez a csata sem dönt el semmit és az egész ötödik rész tök feleslegessé válik, mert a végén megint ott vagyunk, ahonnan elindulunk, csak éppen egyesek összejöttek, mások szakítottak… 

Igen, el fogom olvasni a hatodik részt, nem tudom ennél ez még lehet-e rosszabb. Nem tudom lehet-e ezt még jobban elrontani. Simon miatt mégis megéri, hátha Jace is magához tér és vége lesz a királydrámáknak. Hátha Clare egy izgalmas végkifejletet hoz, mert egyébként az írásmódjával semmi baj, sakkban tudja tartani az olvasót, könnyen hoz izgalmat a cselekményekbe. Ebben a könyvben csak a történet alakulása miatt vagyok dühös. Én csak azért sem fogom az első három részt a süllyesztőbe dobni, emiatt a két elrontott rész miatt. Az első három igazi remekmű. 

Habár már szívesen olvasnék valami árnyvadászmenteset Clare-től. Talán sosem érem meg. Kicsit ki kéne már szabadulnia ebből a skatulyából és más irányba mozdulni, lezárni ezt a világot, mert többet már nem nagyon lehet kifacsarni belőle. Én lennék a legboldogabb, ha az a hatodik rész tetszene majd. Meglátjuk.

Cassandra Clare: Elveszett lelkek városa

Értékelésem: Csalódás

Borító: 5/4

Kedvenc szereplő: Simon

Sorozat: A Végzet Ereklyéi 1.) Csontváros 2.) Hamuváros 3.) Üvegváros 4.) Bukott angyalok városa 5.) Elveszett lelkek városa 6.) Mennyei tűz városa

Megjelent: 2012

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 512

Eredeti cím: City of Lost Souls

Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus, urban fantasy