48 / 100 könyv. 48% kész!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Árnyvadász univerzum. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Árnyvadász univerzum. Összes bejegyzés megjelenítése

szombat, szeptember 02, 2023

Cassandra Clare, Sarah Rees Brennan, Maureen Johnson: Bane-krónikák


Mindig is el akartam olvasni ezt a novella-rengeteget, és jó ötletnek tartottam, hogy egy teljes könyvben kiadták az egészet. Magnus karaktere szerethető, egyedi, humoros, különleges.

A 10 novellának ez pedig olykor vicces, groteszk lágyságot adott, amibe néha mégis bekúszott az Árnyvadász univerzum sötétsége, így egy jól harmonizált egyveleget kaptunk, ahol egy vicces novella egy komolyabbat követ.

Az illusztrációk remekek voltak benne, hozzá is adtak a novellásgyűjteményhez, meg nem is, de akkor nézzük pár szóban mind a 10 novellát:

Mi történt Peruban? – A novelláskötet egy humoros, bohókás történettel kezd, ami nem kötött le annyira, és végül még csak meg sem válaszolja maga a történet a saját címét…

A szökevény királyné – Egy érdekes történelmi adalékkal átszőtt történetecske, egy fokkal jobban tetszett, mint az előző. Legalább ennek volt eleje és vége, valamint némi értelme is.

Vámpírok, pogácsák, és Edmund Herondale – Tetszett. A kezdeti komolytalanság átcsapott egy mélyebb, kevésbé humoros, fontosabb üzenetekkel átszőtt komoly sztoriba.

Az éjféli örökös – Egyre erősebbek a sztorik. Az Árnyvadász univerzumon belül a Pokoli szerkezetek az abszolút kedvenc számomra, ezért mindig felemelő a karaktereiről olvasni. Ezúttal Will és Tessa fia, James került a középpontba, aki kísértetiesen hasonlít Willre és Magnusra is egyszerre. Nosztalgia.

A Dumort Hotel tündöklése – A közepére egy kicsit kezdtünk ellaposodni, ez a vámpíros sztori nem igazán kötött le.

Raphael Santiago megmentése – Raphael karaktere önmagában érdekes, és ez a magánnyomozás se volt unalmas, mindazonáltal így visszagondolna, nem hagyott bennem mély nyomot ez a novella sem.

A Dumort Hotel bukása – Egyetlen érdekes motívum marad meg ezzel a történettel kapcsolatban, hogy Clare megemlíti Sam fiát, aki akkor garázdálkodott, mikor a cselekmény játszódik. Crime junkie vagyok, sorry.

Mit vegyünk egy árnyvadásznak... -  Végre kezdi visszahozni magát a novellagyűjtemény. Alec és Magnus kettőse eddig nem kötött le annyira, de most kezdtem megszeretni őket, a megidézett démonról már ne is beszéljünk… Válogatáskazi…

A New York-i Intézet csatája – Egy sokkal sötétebb sztori következett, a Kör felemelkedése Valentine által. S bár nem teljes mértékben értettem, hogy Clare milyen megfontolásból helyezte ezt a novellát ide, hisz felbontotta a kronologikus rendet, mégis érdekes olvasmány volt. Külön kiemelendő, hogy megtudtuk, hogyan fordult Clary anyja Magnushoz, és azt is, hogy ekkor Tessa is jelen volt.

Igaz szerelem és egy első randi – Nem izgalmas, nem mély, nem komoly novella. Mégis a legjobb mind közül. Könnyesre röhögtem a szememet. Egy börleszk volt.

Így a vége pozitív felhanggal zárult. Jót szórakoztam. Ezek után könnyebb szívvel veszek elő olyan árnyvadászos könyvet, ahol Magnusé a főszerep.


Cassandra Clare, Sarah Rees Brennan, Maureen Johnson: Bane-krónikák
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Magnus
Megjelent: 2013
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 648
Eredeti cím: The Bane Chronicles
Műfaj: fantasy, ifjúsági, novella, urban fantasy

vasárnap, február 28, 2021

Cassandra Clare, Sarah Rees Brennan, Maureen Johnson, Kelly Link, Robin Wasserman: Az árnypiac kísértetei


Megfogadtam, hogy minden egyes Árnyvadász univerzumos könyvet elolvasok. Pont.

A Végzet Ereklyéi és a Pokoli szerkezetek után Az árnypiac kísérteteihez nyúltam. Nem tudom, jó-e a sorrend, ugyanis még ott van a Gonosz fortélyok és a két novellasorozat is. De majd azokra is sor kerül.

Az árnypiac kísértetei, amint elkezdtem olvasni, kiderült, hogy egy novelláskötet. Ami azért érdekes, mert bár időben eltérnek az egyes novellák eseményei, mégis mind tudjuk, hogy egy univerzumban kapnak helyet, s mindezt egy karakter köti össze, Zakariás testvér, azaz Jem. Szóval valamiképp mégse teljesen egy novelláskötettel van dolgunk, valahol ez inkább a Pokoli szerkezetek utáni Jem története.

És ezt - lerágott csont ide-vagy-oda - mindig is szerettem Cassandra Clare világában. Hogy minden mindennel összefügg, minden karakter egy nagy univerzumban kap helyet, ami vagy két évszázadot felölel. Igazi történetisége van.

Ez a kötet meglepően érzelmes lett. Az ember végigkísérheti Jemet, Zakariás testvért a Pokoli szerkezetek utáni életén, míg végbemegy a Végzet Ereklyéi és tovább. Betekintést kapunk a jövőbe, majd Alec és Magnus jövőjébe, tömérdek mellékszereplő kerül rivaldafénybe...

Eleinte nehezen kapott be a sztori, de ahogy haladtunk a jelen felé egyre jobban lekötött. Mégis, azt kell, hogy mondjam, minden fejezet külön értékkel bírt.

Meglepően komoly és mély lett ez a kötet. Nem annyira a humor volt a lényeg. A második világháborús fejezet, Tessa és Jem közös jelenetei... és még sorolhatnám, olyan komolyak és érzelemdúsak lettek, lelket érintőek, hogy hol-hol megkönnyeztem.

Bár a vége felé rájöttem, hogy jelentős spoiler áradatot húztam a nyakamba, amiért a Gonosz fortélyok előtt olvastam, annyira nem zavart. Legalább ízelítőt kaptam abból a trilógiából is, nincs megállás.

Köszönöm szépen a könyv élményét a Könyvmolyképző Kiadónak!


Cassandra Clare, Sarah Rees Brennan, Maureen Johnson, Kelly Link, Robin Wasserman: Az árnypiac kísértetei
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Jem
Megjelent: 2019
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 648
Eredeti cím: Ghosts of the Shadow Market
Műfaj: fantasy, ifjúsági, novella, urban fantasy

vasárnap, szeptember 13, 2020

Cassandra Clare: Mennyei tűz városa


Hát nem is tudom...

Ez a sorozat a végére annyira vegyes érzéseket keltett bennem. Emlékszem még, mennyire imádtam az első három kötetet, többször is olvastam őket, odavoltam a karakterekért, a történetért, a világért, a humoráért.

Többszöri olvasásra is szerettem az első három kötetet, szóval nem bennem változott meg valami, hanem a sorozat további három kötetében.

A negyedik rész Simon központúsága még jó is lehetett volna, de még ott is szerelmi háromszög alakult. Az ötödik kötetet nagyon megsínylettem. A sorozat átment egy szenvedésbe Jace és Clary szempontjából, folyamatosan volt valami, ami miatt nem lehetettek együtt, holott már alig vártam a harmadik kötet után, hogy együtt lássam őket. Aztán jött a "más irányít engem", meg a "nélkülem nagyobb biztonságban vagy"... stb. És untam.

Emellett az egész cselekmény csak a párkapcsolati problémákról szólt. Clary és Jace, Simon és Isabelle, Alec és Magnus, még Jocelyn és Luke is... Sok volt, unalmas volt, nyűglődés volt.

A Mennyei tűz városa szintén erre hegyeződött ki. És persze újra kaptunk valamit, ami miatt Jace és Clary nem lehetnek teljesen együtt... Sebastian egy unalmas főgonosz volt. Banális célokkal, abszolút negatív karakter, semmi vívódás, mélyebb agenda (ami apja esetében jelen volt), és mindehhez még társult egy Trónok harca szerű morbid vérfertőzés iránti hajlam is. Miért kellett?

Szeretem az írónőt. Még mindig. Szeretem az árnyvadász világot. Még mindig. De ez a sorozata, A Végzet Ereklyéi számomra kifújt az első három kötet után és kész.

Cassandra Clare: Mennyei tűz városa
Értékelésem: Csalódás
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Simon
Sorozat: A Végzet Ereklyéi
6.) Mennyei tűz városa
Megjelent: 20124
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 650
Eredeti cím: City of Heavenly Fire
Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus, urban fantasy

vasárnap, szeptember 11, 2016

Cassandra Clare: A hercegnő

Hosszú idő után ismét elővettem Cassandra Clare árnyvadász könyveinek egyikét, méghozzá a nosztalgia-időszak miatt. A Pokoli szerkezetekkel kezdtem, mert valamiért ehhez közelebb áll a szívem, mint A Végzet Ereklyéihez (valamint ez utóbbinak a befejező kötetétől inkább félek, mint ettől).

Úgyhogy ismét belevetettem magam az 1800-as évekbeli Londonba, ahol Tessa éppen Jemhez készül feleségül menni, aki továbbra is haldoklik, míg Will csak csendesen szenved barátja állapota és szerelme elengedése miatt.

Rengetegszer kezdtem bele ebbe a befejező kötetbe, volt hogy pár fejezetig jutottam, volt hogy több fejezeten át olvastam, de mindig félretettem. Nem tudnám meg mondani, hogy miért, nyilvánvalóan nem a könyv terjedelme ijesztett meg, sokkal inkább az játszhatott szerepet ebben, hogy abban az időben már túl sok volt nekem az árnyvadászokból. A Végzet Ereklyéi, Pokoli szerkezetek, a Magnus Bane sorozat, az Árnyvadász Akadémia sorozat... Annyira jó az alapötlet és maga a megvalósítás is, de kezd lerágott csont lenni. A Végzet Ereklyéiről eleve az a határozott véleményem, hogy trilógiának egyedülállóan jó lett volna, egy tökéletesen lezárt, kerek egészet alkot az első három rész és annyira felesleges, sőt már-már merényletnek számít az a második kettő, a hatodikat pedig ezért nem is merem elkezdeni, de el fogom.

Valahogy felemelőnek hat, hogy ezt meghagyta trilógiának, aminek elég jó is. Kerek egész, nem rágta agyon ezt a szálat, valamilyen szinten el is különül a többi sorozattól. Nem elhanyagolandó tény az sem, hogy imádom a hangulatát: a komor 19. századi Londont. Még a borító is olyan gyönyörű, hogy percekig csak nézegettem minden olvasása előtt.

Cassandra Clare jól ír, cselekményesen, fordulatosan, a szereplői élnek a lapokon. Szerény személyem szerint, ha tudná, mikor kell egy sorozatot abbahagyni (ahogy a Pokoli szerkezeteket is) és valami új után nyúlni, akkor az egyik legnagyobb kedvencem is lehetne, ahelyett, hogy félek egyes folytatásait időnként kézbe venni a csalódás esélye miatt.

A Pokoli szerkezetek befejező kötete igen monumentálisra készült. Egy igazi, méltó befejezése a trilógiának, a szálak szépen elsimultak egy félik elégedést, félig csalódottságot okozó epilógussal. A szerelmi háromszög (Tessa, Jem, Will) egy olyan megoldását kaptuk, ami egyik rajongócsoportnak sem ad teljes megnyugvást. Igazából nem is számítottam ilyen megható és sokkoló befejezésre, nem is magában a könyv jelentette ezt a meglepetést, hanem az epilógus. Szívszorító és mélyen elgondolkodtató a halhatatlanság kérdésével kapcsolatban. Ebből a szórakoztató ifjúsági irodalomból a végére egy komoly filozófiai kérdést boncolgató befejezés került.

Tehát azon sorozatok közül, amiket már olvastam az írónőtől, ez a legjobb sorozata, ami még el is gondolkodtathatja az olvasót, főleg, ha időnként elvonatkoztat a szerelmi háromszög drámájától és a sok nyálas párbeszédtől ebből kifolyólag. Szépen összerakott történet, szerethető és egyedi szereplők. Vérbeli árnyvadász trilógia.

Cassandra Clare: A hercegnő
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Will, Jem
Sorozat: Pokoli szerkezetek
3.) A hercegnő
Megjelent: 2013
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 552
Eredeti cím: Clockwork Princess
Műfaj: fantasy, ifjúsági, urban fantasy

szerda, szeptember 10, 2014

Cassandra Clare: Elveszett lelkek városa




Annyi módon el lehet rontani egy jó történetet. Clare-nek több szempontból is sikerült. 
Az első három kötet tökéletes lett a maga imádni való, izgalmas módján egy őrült főszereplőnővel és egy beképzelt árnyvadásszal. Meg egy maréknyi mellékszereplővel és hatalmas kalamajkákkal. A negyedik kötet hatalmas csalódásként ért és ennek az ötödiknek reménnyel telve kezdtem neki, hátha lehet ezt még hová húzni, de kiderült, hogy egyáltalán nem kellett volna. A harmadik rész annyira tökéletes befejezést kapott, Clare mégsem tudta megállni, hogy ne folytassa, ami nem lett volna baj, ha „jól” folytatja. 

(Figyelem, a további sorok erősen spoileresek lesznek! Ha még nem olvastad a regényt elárulhatok egyes részleteket a történésekkel kapcsolatban!)

Az egész kötet 500 oldalon keresztül hablatyol a nagy semmiről. Igazából nagyon érződött a könyvön, hogy Clare most már valójában be fogja fejezni a történetet a hatodik kötettel, ezért ez a terjedelmes ötödik könyv az „elsimítások” könyve lett, amiben az írónő igyekezett sok-sok szálat elsimítani, hogy tökéletes befejezést alkothasson. Egyrészt ezt nem kellett volna 500 oldalon keresztül húzni-vonni, mert a könyv fele volt körülbelül az, ami egyáltalán érdekelt engem. 


Párok végtelen sora foglalta el az egész regényt. Noha kezdetben csak Clary és Jace volt a középpontban, Clare most minden kis mellékszereplőt elővett és elkezdte szépen összepárosítani őket, hogy a hatodik kötetben mindenkinek meglegyen a happy end. Engem ez személy szerint idegesített. Miközben háttérben készült egy újabb háború, amire valójában kíváncsi lenne mindenki, közben arról kellett olvasnom, hogy Isabel mit érez, vagy mit nem érez Simon iránt. Hogy Simon hogyan várja, hogy Izzy tegye meg az első lépést, mert ő nem meri. Oké, én szeretem Simont, sőt ebben a kötetben valahogy csak ő volt az, akit nagyon szerettem a poénos beszólásai miatt, imádom a gyereket. Isabel viszont idegesített, mert noha magabiztos lánykának ismertük meg, mégsem mer Simon elé állni és bevallani, hogy mit érez iránta. Gyerünk, kislány, ne légy már gyáva! 


Aztán ott volt nekünk Alec és Magnus, akik között egyre hűvösebb a levegő, mert Magnus halhatatlan, Alec meg féltékeny. Ebben a kötetben Magnus sem alakított úgy, mint kellett volna, Alec meg még inkább hidegen hagy, mint eddig. 

Aztán ott a harmadik szál, amit követnem kellett: Maya és Jordan. Először nem tudtam kik ezek? Ki az a Jordan? Kit érdekel ezek ketten mit éreznek egymás iránt? Olyan szürke mellékszereplők, akik teljesen hidegen hagytak. Még azt sem tudtam kik ők, kezdetben. Most minek őket behozni mellékszálnak? Hogy Maya is boldog lehessen, mert Simon Izzy-t választotta? Kit érdekel? 

A negyedik szál azt hiszem Clary, aki persze mindenkit hátrahagyva rohan Jace után. De Jace persze nem önmaga, szóval őérte sem volt érdemes az egész könyv elolvasásra. Sebastion is annyira jó szereplő lehetett volna, a gonosz csodagyerek, erre vérfertőzéssel nem törődve veti rá magát a húgára… Azért ez egy kicsit sok volt, még nekem is. Persze, Clare, tegyük perverzzé a főgonoszunkat, akit majdnem megszerettettél velem. 

Mindeközben az egyetlen normális szereplőt majdnem megölik, Luke teljesen eltűnik, Jocelyn pedig annyira az agyamra ment, hogy legszívesebben felpofoztam volna, mikor megjelent. Ennyire idióta nőről sem hallottam még. 

Poén az egészben az, hogy a sok-sok szerelmi dráma közepette Simon az, aki a nap hőse, drága Simonom, te élteted bennem még a lelket! 

Clare a végére azért még beütemezett egy jó kis csatát, mint általában minden rész végére, de végül ez a csata sem dönt el semmit és az egész ötödik rész tök feleslegessé válik, mert a végén megint ott vagyunk, ahonnan elindulunk, csak éppen egyesek összejöttek, mások szakítottak… 

Igen, el fogom olvasni a hatodik részt, nem tudom ennél ez még lehet-e rosszabb. Nem tudom lehet-e ezt még jobban elrontani. Simon miatt mégis megéri, hátha Jace is magához tér és vége lesz a királydrámáknak. Hátha Clare egy izgalmas végkifejletet hoz, mert egyébként az írásmódjával semmi baj, sakkban tudja tartani az olvasót, könnyen hoz izgalmat a cselekményekbe. Ebben a könyvben csak a történet alakulása miatt vagyok dühös. Én csak azért sem fogom az első három részt a süllyesztőbe dobni, emiatt a két elrontott rész miatt. Az első három igazi remekmű. 
Habár már szívesen olvasnék valami árnyvadászmenteset Clare-től. Talán sosem érem meg. Kicsit ki kéne már szabadulnia ebből a skatulyából és más irányba mozdulni, lezárni ezt a világot, mert többet már nem nagyon lehet kifacsarni belőle. Én lennék a legboldogabb, ha az a hatodik rész tetszene majd. Meglátjuk.


Cassandra Clare: Elveszett lelkek városa
Értékelésem: Csalódás
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Simon
Sorozat: A Végzet Ereklyéi
5.) Elveszett lelkek városa
Megjelent: 2012
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 512
Eredeti cím: City of Lost Souls
Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus, urban fantasy

hétfő, november 18, 2013

Cassandra Clare: Bukott angyalok városa



Én elhivatottan olvasom Cassandra Clare árnyvadászos történeteit, de ezt a negyedik kötetet olvasva elgondolkoztam azon, hogy lehetséges, hogy jobb lett volna, ha a harmadik kötet a befejező kötet. Persze azóta megjelent egy ötödik kötet is, ami ott csücsül a polcomon és csak arra vár, hogy kézbe vegyem, valamint nemsokára jön egy hatodik kötet is...

Van ez a Végzet Ereklyéi sorozat, van a múltban játszódó Pokoli szerkezetek és még jön elméletileg egy Magnus Bane sorozat is... árnyvadásztörténetek árnyvadásztörténetek hátán és elgondolkodtam azon, hogy mennyi ideig lehet bökdösni egy témát, hogy az ne váljon lerágott csonttá? Félreértés ne essék a Végzet Ereklyéi első három kötete az egyik kedvencem, többször is olvastam a részeket, a szereplőket is imádom. Így vagyok a Pokoli szerkezetekkel is, aminek még a harmadik kötetét várom elepedő lélegzettel, de ez a mostani rész, ez a negyedik a Végzet Ereklyéiből... Tele vagyok kétségekkel ezzel kapcsolatban, mert nem lett rossz, de Clare-hez képest mélyrepülés. És ezek után nekem mindenki azt mondja, hogy az ötödik mérföldekkel jobb. De mi van, ha mégse? Mi van akkor, ha kezdem érezni a lerágott csontot? Na, persze vannak olyan könyvsorozatok, amiknek már vagy a huszadik része jelenik meg, mondjuk én még ilyet nem olvastam, de ismerek jó párat, nem is értem, hogyan lehetséges egy történetet ilyen sokáig húzni. És most itt nem is az a bajom, hogy mindenképpen unalmassá válna egy sorozat az x-edik rész után, mert nem így van, vegyük példának okárért a hétrészes Harry Potter-t. És akkor, hogy egy ellenpéldával éljek a másik végletben is, vegyük példának Lisa Jane Smith Vámpírnaplók c. könyvsorozatát, amiből... azt hiszem már a nyolcadik vagy kilencedik rész jelenik meg nemsokára? A negyedik kötet után mélyrepülés van ott is, mert, emberek, egy idő után ezt már nem lehet erőltetni!

De most nagyon elkalandoztam. A lényeg a következő: egy sorozatnak lehet akárhány része, ha az írónő fent bírja tartani az olvasók figyelmét, érdeklődését és olyan kreatív, hogy tovább csűrje a szálakat. Ez csak az írótól függ. Ez a kötet nekem... hm... tölteléknek tűnt. Nem is tudom teljesen megmagyarázni miért. Clary és Jace szerelme... aminek persze már semmi akadálya sem lenne, mert ugye kiderült, hogy nem testvérek. Szóval ha már nincsen probléma a szerelmesek között, akkor kreálnunk kell egyet, mert nehogy már minden happy legyen, mert az úgy unalmas, nem igaz? Szóval adjunk Jace-nek pár jó kis rémálmot, tegyük őrültté, Clary meg hadd futkosson tovább, mint egy levágott fejű csirke, aki nem tud mit kezdeni a helyzettel. 

A történeten az sem dobott sokat, hogy Simon-t előtérbe helyeztük. Ne essen félreértés, imádom a gyereket, de a szemszöge egy merő unalom néha. Persze, hogy Jace és Clary érdekelne minket, de ehelyett Simon-t kapjuk meg Camille-t...

Ezenkívül árulkodó jel volt a harmadik rész végén, hogy Sebastian holtteste nem került elő. Mire gondol ilyenkor a ravasz olvasó, aki sokéves tapasztalatokat tudhat a háta mögött? Mi van akkor, ha a gonosz holtteste nincs meg? Hát, akkor nyilván nem halott. Biztos hibernált vagy túlélte, mert mindent túlél vagy szellem vagy mit tudom én, de a lényeg, hogy nem halt meg. 

Az egész részt tölteléknek éreztem, ami átvezethet minket a harmadikból az ötödikbe. Ezek után nem meglepő, hogy kicsit félek az ötödik kötettől. Szerintem Clare-nek kicsit össze kellene szednie magát, mert ez nekem nem fekszik, valószínűleg túl magasra rakta a lécet az első három kötettel, ezért érzek egy kis mélyrepülést, vagy talán csak elfáradt az írónő... nem tudom. A lényeg, hogy remélem összeszedte magát az ötödik kötetre.

Cassandra Clare: Bukott angyalok városa
Értékelésem: Csalódás
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Jace
Sorozat: A Végzet Ereklyéi
4.) Bukott angyalok városa
Megjelent: 2011
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 392
Eredeti cím: City of Fallen Angels
Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus, urban fantasy

csütörtök, április 11, 2013

Cassandra Clare: Üvegváros



A harmadik kötet minden szempontból az egyik legizgalmasabb, legeseménydúsabb, legfordulatosabb kötet az eddigiek közül, ami nem csoda, hisz elméletileg ez a trilógia befejező kötete, gyakorlatilag viszont mivel nagyon nagy sikere volt a sorozatnak készült egy negyedik, sőt később egy ötödik kötet is. Úgy gondolom, hogy az Üvegváros méltó befejezése lett volna a sorozatnak, mégis repes a szívem, amiért tudom, még mindig nincs vége Clary, Jace és Simon, valamint az Árnyvadászok és az Alvilágiak történetének, ami ma már az egyik legkedvencebb könyvsorozatommá nőtte ki magát. 

Minden egyes megválaszolatlan kérdésre választ kapunk, nem marad elvarratlan szál és olyan függőben lévő gondolat, ami nem hagyna nyugton aludni éjszaka. Cassandra Clare remekül lekerekítette a történetét, semmit sem felejtett ki, mindeközben pedig meghökkentő fordulatok, feszültséggel teli pillanatok és küzdelmekkel teli események láncolata a könyv, aminek nem látod a végkimenetelét, egészen az utolsó sorokig. Fogalmad sincs mire számíts, mit várj, többször megijedsz majd, garantáltan a magasban lesz az adrenalinszinted, talán még el is sírod magad. Ugyanis sorra került a nagy küzdelemre, a végső összecsapásra... De vajon az Alvilágiak végül összefognak az Árnyvadászokkal, hogy legyőzhessék Valentine-t? Vajon sikerül megmenteni az Üvegvárost, vagy Valentine a porig rombolja azt? Mindeközben pedig folyton az jár a fejünkben, hogy vajon mi lesz szeretett főszereplőink sorsa?

Szeretem azt, amit az írónő megalkotott. Az egészet, kivétel nélkül. Szeretem azt, hogy nincs egyetlen olyan szereplő sem, aki irritál, nincsen egyetlen olyan mozzanata sem, amit nem értek, nincsen zagyvaság a sorok között, nincs unalom az olvasása közben, nincsen nyugtom, míg el nem olvasom az egész könyvet, hogy tudjam mi lesz a vége... Minden egyes karakter egyedi és mondhatni "aprólékos" jellem érzelmekkel, indulatokkal, múlttal és tettekkel teli szereplők tekintenek vissza ránk a lapokról. Gondja van valakinek azzal, hogy ömlengek? Az ő baja. :)

Én eddig sok embernek ajánlottam már ezt a könyvet és mindahányszor a kezükbe nyomtam a sorozat valamelyik kötetét, ugyanaz volt a reakciójuk. Hasonlított az enyémhez. Örök kedvenc marad, ezen nincs is mit tovább ragozni.

Cassandra Clare: Üvegváros
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Jace, Simon
Sorozat: A Végzet Ereklyéi
3.) Üvegváros
Megjelent: 2009
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 502
Eredeti cím: City of Glass
Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus, urban fantasy