5 / 100 könyv. 5% kész!

csütörtök, június 18, 2015

Susan Ee: World After - Túlélők világa


A sok-sok várakozás után végre valahára megkaparinthattam a Könyvfesztiválon és a vizsgák után el is olvashattam. Vagy inkább ledaráltam, mert egy napomba is alig került, annyira visszakerültem a hatása alá. Emlékszem, az első részt is egy nap alatt faltam fel. A rövid fejezeteknek hála is gördülékenyebb, a cselekmény pedig olyan pörgős, hogy csak kapkodja az ember a fejét. Mindenképpen úgy kell leülni olvasni, hogy közben semmi sem fog zavarni.

"… nem az a fajta lány vagyok, aki elrabolt királykisasszonyként, passzívan várja, hogy megérkezzen a herceg, és megmentse. Ennek ellenére iszonyú király volna, ha Rafi egyszer csak befutna." - Penryn

A borító... Úristen. Szavak sincsenek rá, mennyire gyönyörű. A történetet még mindig valahol abszurdnak érzem, hihetelenül véres és brutális, de számomra ez sosem negatívum. Egy csipettnyi humor is erősíti a történetet Du és Dam karakterei által, de most maga Penryn is brillírozott. A legszerethetőbb részek mégis azok, melyekben Rafi és Penryn együtt vannak, bár nagy sajnálatomra, erre majdhogynem csak a végén került sor. A kettejük közötti humoros párbeszédek megnevettettek. 


A történet sötét hangulata magáért beszél, időnként egészen elvont, mégis szórakoztató. Csak az a baj, hogy ismét várhatok egy évet arra a befejező kötetre. Talán angolul is nekiveselkedek, mert képtelen leszek rá várni. Természetesen, ugyanis, ismét erős függőféggel kellett szembenéznem. Az olvasók rémálma a borzalmas függővég. Ide a harmadikat!

Susan Ee: Túlélők világa
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Rafael
Sorozat: Angelfall
2.) Túlélők világa
Megjelent: 2013
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 384
Eredeti cím: After World
Műfaj: disztópia, fantasy, ifjúsági, posztapokaliptikus, romantikus


2 comments:

  1. Hol tudon PDF-ben elolvasni???
    Valaki írna egy linket??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kezso,
      Én könyv formájában olvastam el, úgyhogy sajnos nem tudok segíteni.

      Törlés