Legelőször a trilógia gyönyörűséges borítóiba szerettem bele. Az egyik legszebb trilógia a polcomon, komolyan. Imádom. A színek, az összeállítás...
Valahogy már a megjelenése körül éreztem, hogy ez egy olyan történet lesz, ami nekem íródott. Valami húzott felé, ez ritkán előforduló dolog nálam, és általában mindig pozitív végkimenetele van. Ez ezúttal sem volt másképp.
Marie Rutkoski egy nagyon érdekes fantasy világot fest le előttünk gazdagokkal és szegényekkel, egy felkelésekkel, intrikákkal teli társadalmat, ahol sose tudni, kiben lehet megbízni. Ki az elnyomó, s ki az elnyomott?
Kestrel vagyonos családból származik, a hírhedt tábornok leánya, aki nagy döntés előtt áll: belép a seregbe apja nyomdokait követve, vagy megházasodik és családot alapít. De Kestrel valahogy egyik felé sem húz. Jó harcos, de nem kiemelkedő; nagyon okos, mégse tökéletes stratéga, férje mögé bújó otthoni feleség meg aztán pláne nem akar lenni.
Élete akkor kezd felborulni teljesen, mikor megvesz egy rabszolgát a piacon - jóval ára felett. Arin makacs, nagyon okos és magának való. S ezzel a vétellel megindult egy olyan dominóeffektus, ami Kestrel egész életében hatalmas fordulatot jelent.
Olvastam az írótól, hogy a könyv egy közgazdaságtani elméleten alapul, "a nyertes átkán" - amiről a címet is kapta a könyv - amely szerint egy licitáló egyszerre nyer és veszít. Érdekes elmélet, ami köré egy még érdekesebb világot épített az író, egyszerűen tetszett, hogy elmagyarázta nekünk, mégis miből született meg Kestrel és Arin története.
Arin és Kestrel karakterei rögtön megfogtak, a meghúzódó, megfontolt, okos rabszolga és a makacs, harcra kész úrilány, akik egy háború kellős közepén találják magukat, ahol bármikor könnyedén fordulhat a kocka. Az olvasó rögtön akarva-akaratlan tudja, hogy ebből szerelem lesz - ekörül volt egyetlen problémám csupán.
A történet éppúgy megnyerő, a rövid fejezeteknek hála siklik az ember szeme a lapokon, könnyen emészthető, mégsem egyszerű, árulások, titkok, fordulatok vannak a lapokon. Nem bonyolódik bele az ember, mégis teljes mértékben leköti a figyelmet.
Tehát szerethető szereplők, érdekes és olvasmányos történet. Mégis, valahogy azt éreztem, valami hiányzik. Erre a választ az írásmódban találtam meg. Mostanában feltűnt, hogy nagyon rászoktam az E/1 személyre, aminek során a szereplők gondolatai valahogy közelebb hozzák az érzéseiket az olvasóhoz.
Időnként egyenesen zavar az E/3 személy, mert sokkal nehezebb úgy írni a könyvet, hogy egy elbeszélő írja le a szereplők gondolatait és érzéseit. Valahogy úgy érzem, ezzel épít egyfajta falat az olvasó és a szereplők között - és ez a közvetett kapcsolat számomra sokszor ront az élményen. Igen ritka az, hogy még így is közel érzem magam a karakterekhez - nagyon jó írónak/fordítónak kell lenni hozzá, hogy még így is azt érezzem, hogy a szereplő akár én is lehetnék.
Nem tudom. Számomra ennél a könyvnél ez visszavett. Minden tökéletesen klappolt, ezt az egyet kivéve. Távol éreztem magam a karakterektől, nem teljesen éltem át az érzéseiket, vívódásaikat. Mennyivel többet dobott volna a dolgon, ha Arin és Kestrel gondolatait olvashattam volna... De ezt félretéve is nagyon szerettem, és mindenképp folytatni fogom.
Valahogy már a megjelenése körül éreztem, hogy ez egy olyan történet lesz, ami nekem íródott. Valami húzott felé, ez ritkán előforduló dolog nálam, és általában mindig pozitív végkimenetele van. Ez ezúttal sem volt másképp.
Marie Rutkoski egy nagyon érdekes fantasy világot fest le előttünk gazdagokkal és szegényekkel, egy felkelésekkel, intrikákkal teli társadalmat, ahol sose tudni, kiben lehet megbízni. Ki az elnyomó, s ki az elnyomott?
Kestrel vagyonos családból származik, a hírhedt tábornok leánya, aki nagy döntés előtt áll: belép a seregbe apja nyomdokait követve, vagy megházasodik és családot alapít. De Kestrel valahogy egyik felé sem húz. Jó harcos, de nem kiemelkedő; nagyon okos, mégse tökéletes stratéga, férje mögé bújó otthoni feleség meg aztán pláne nem akar lenni.
Élete akkor kezd felborulni teljesen, mikor megvesz egy rabszolgát a piacon - jóval ára felett. Arin makacs, nagyon okos és magának való. S ezzel a vétellel megindult egy olyan dominóeffektus, ami Kestrel egész életében hatalmas fordulatot jelent.
Olvastam az írótól, hogy a könyv egy közgazdaságtani elméleten alapul, "a nyertes átkán" - amiről a címet is kapta a könyv - amely szerint egy licitáló egyszerre nyer és veszít. Érdekes elmélet, ami köré egy még érdekesebb világot épített az író, egyszerűen tetszett, hogy elmagyarázta nekünk, mégis miből született meg Kestrel és Arin története.
Arin és Kestrel karakterei rögtön megfogtak, a meghúzódó, megfontolt, okos rabszolga és a makacs, harcra kész úrilány, akik egy háború kellős közepén találják magukat, ahol bármikor könnyedén fordulhat a kocka. Az olvasó rögtön akarva-akaratlan tudja, hogy ebből szerelem lesz - ekörül volt egyetlen problémám csupán.
A történet éppúgy megnyerő, a rövid fejezeteknek hála siklik az ember szeme a lapokon, könnyen emészthető, mégsem egyszerű, árulások, titkok, fordulatok vannak a lapokon. Nem bonyolódik bele az ember, mégis teljes mértékben leköti a figyelmet.
Tehát szerethető szereplők, érdekes és olvasmányos történet. Mégis, valahogy azt éreztem, valami hiányzik. Erre a választ az írásmódban találtam meg. Mostanában feltűnt, hogy nagyon rászoktam az E/1 személyre, aminek során a szereplők gondolatai valahogy közelebb hozzák az érzéseiket az olvasóhoz.
Időnként egyenesen zavar az E/3 személy, mert sokkal nehezebb úgy írni a könyvet, hogy egy elbeszélő írja le a szereplők gondolatait és érzéseit. Valahogy úgy érzem, ezzel épít egyfajta falat az olvasó és a szereplők között - és ez a közvetett kapcsolat számomra sokszor ront az élményen. Igen ritka az, hogy még így is közel érzem magam a karakterekhez - nagyon jó írónak/fordítónak kell lenni hozzá, hogy még így is azt érezzem, hogy a szereplő akár én is lehetnék.
Nem tudom. Számomra ennél a könyvnél ez visszavett. Minden tökéletesen klappolt, ezt az egyet kivéve. Távol éreztem magam a karakterektől, nem teljesen éltem át az érzéseiket, vívódásaikat. Mennyivel többet dobott volna a dolgon, ha Arin és Kestrel gondolatait olvashattam volna... De ezt félretéve is nagyon szerettem, és mindenképp folytatni fogom.
Marie Rutkoski: A nyertes átka
|
Értékelésem: Kedvenc
|
Borító: 5/5*
|
Kedvenc szereplő: Arin,
Kestrel
|
Sorozat: A nyertes
1.)
A nyertes átka
2.)
A nyertes bűne
3.)
A nyertes csókja
|
Megjelent: 2014
|
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadó
|
Oldalszám: 366
|
Eredeti cím: The Winner’s Curse
|
Műfaj: disztópia,
fantasy, ifjúsági, romantikus
|
0 comments:
Megjegyzés küldése