5 / 100 könyv. 5% kész!

kedd, július 07, 2020

Harcosok Vértanúk Boszorkányok


Ezúttal egy novella került a kezeim közé a Történelmiregény-írók Társasága jóvoltából. Manapság rákaptam a történelmi sztorikra, ezért kíváncsian vetettem bele magam ebbe a novellarengetegbe.

Normális esetben arra jöttem rá, hogy a novellagyűjtemények nem feltétlenül nekem valók. Annyira szeretek belemerülni egy-egy sztoriba, annyira könnyen megszeretem a szereplőket/karaktereket, hogy szívesen végigvezetem őket egy egész regényen keresztül. Egy novellagyűjtemény esetében azonban amint az ember beleszokna egy történetbe, hamar vége szakad és jön egy következő. Így sokféle történetbe kóstolhat bele az olvasó, könnyen olvasható, mégis túl hamar kell elengedni egy-egy szeretett/érdekes cselekményt.

A Harcosok, vértanúk, boszorkányok egy szép kis gyűjtemény lett. Megjegyzem, maga a borító nagyon elnyerte a tetszésemet, nagyon hangulatos.

Megfordulnak a lapokon ismert történelmi személyek, de érezhető, hogy az írók főként a történelem azon oldalait, személyeit akarták bemutatni pár oldal erejéig, akikről nem szólnak regék, akikről nem feltétlenül tanulunk a történelemórákon.

Olvashatunk költőkről, írókról, boszorkányokról, szerelmesekről, katonákról, királyokról, ápolókról, harcosokról... A történelem különböző korszakainak széles skáláját kapjuk csokorba fűzve. Külön örültem, hogy még a vikingek is helyt kaptak, hisz mostanában viking lázban égek. Egyes történetek meghatottak, s sajnáltam, hogy oly hamar véget értek, mint Theodóra és Szent Imre története. Mások megnevettettek, mint a rendezett házasság esete. Megint mások inkább megráztak, mint a boszorkányégetés.

A gyűjtemény legtöbb szerzőjétől még nem olvastam semmit, de mivel már bevett Izolde Johannsen olvasó hírében állok, az általa írt novellát csak azért emelném ki, mert mint számomra kiderült, az Észak magányos királya úgymond folytatása került bele a gyűjteménybe, amelyben a már ismert Viktor Vogel unokája kapott szerepet.

S megint csak rádöbbentem, mennyi olyan része is van a történelemnek, amiről nem vagyunk tisztában, és talán sose leszünk. Ez a darab novellagyűjtemény is segít abban, hogy egy kicsit jobban megismerjük azt, ami a múltba vész.

Köszönöm szépen a könyv élményét, Izolde Johannsen és Történelmiregény-írók Társasága!

Trux Béla, Izolde Johannsen, Hacsek Zsófia, Gál Vilmos, Tapodi Brigitta, Bakóczy Sára, Csikász Lajos, Bányai D. Ilona, Gáspár Ferenc, Urbánszki László, Bónizs Róbert, Cselenyák Imre, Solymár András, Soós Tibor, Andy Baron, Várkonyi Tibor: Harcosok Vértanúk Boszorkányok
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: -
Megjelent: 2019
Kiadó: Történelmiregény-írók Társasága
Oldalszám: 230
Eredeti cím: -
Műfaj: történelmi

0 comments:

Megjegyzés küldése