41 / 100 könyv. 41% kész!

csütörtök, július 14, 2016

Robert Kirkman: The Walking Dead #21-30

Na, akkor folytassuk a The Walking Dead képregénysorozatot is. A huszonegyedik képregény ismét egy igen jelentős jelenettel kezdődik. Allent ugyanis megharapták a lábán, Rick pedig egy igen drasztikus döntésre szánja el magát, hogy megmentse Allen életét. Egy baltával levágja a lábát, hátha így barátja túléli az esetet. Emlékezhetünk a harmadik évad elején bekövetkező ilyen jelenetre, amikor Hershelt harapják meg a lábán és Rick pontosan ugyanígy menti meg az életét.

Mindeközben Tyreese kezdi látni Rick személyében a lezajló változást, főleg amikor gondolkodás nélkül lecsapta Allen lábát. Tyreese végül Michonne mellett talál egy kis nyugalomra, aminek Carol véletlenül a szemtanúja is lesz, ahogyan előre gondoltam. Michonne karaktere ezzel máris elszakadt a sorozatbeli karakterétől, ő nem kínálkozna csak így fel. Mindenesetre Carol hamarosan ki is költözteti Tyreese-t eddigi cellájukból. Mindeközben Glenn és Maggie egyre közelebb kerül egymáshoz.

Időközben valami gondot érzékelünk Michonne-nal kapcsolatban, ugyanis Andrea észrevette, hogy magában beszélget, de mintha valaki máshoz beszélt volna, Michonne viszont erősen tagadta ezt utólag. Érdekes. Vajon mi Kirkman célja ezzel? Mindenesetre egy Lorival történő beszélgetés alkalmával kiderül, hogy a képregénybeli Michonne-nak is volt gyereke, pontosabban két lánya, családja, munkája. Ügyvéd volt egyébként, mint később kiderült.

Rick ráveszi Lorit, hogy beszéljen Carollal, de Carolt felvágott csuklóval találják meg. Rick Tyreese-hoz rohan, akit Michonne-nal találja. Rickben hamar összeáll a kép, miszerint Carol Michonne miatt küldte el Tyreese-t és dühében Tyreese arcába vágja, hogy ha Carol meghal, az az ő hibája lesz. Így roppan meg Tyreese és Rick között az eddig kialakult bajtársi kapocs.

Itt össze kell hasonlítanom Carol képregénybeli és sorozatbeli alakját. A képregényben egy igen gyenge jellemű anyának ismerjük meg és ez a sorozat első pár évadában így is van, valóban ilyen az ő személyisége. De a későbbi évadokban, mint tudjuk, ez megváltozik, főleg a lánya halála után, bár Kirkman a képregényben eddig nem ölte meg Sophiát. Carol egy idő után egy igazi túlélővé válik, aki többször is megmenti a csapat életét, egy igazi gyilkossá lesz, aki csak a szeretteit akarja védelmezni.

Tyreese és Rick veszekedése közben régi sérelmek is feljönnek, egymást gyilkosnak bélyegzik, a vita verekedésbe csap át. Andrea eközben hírekkel érkezik: Allen meghalt, míg Carol életben marad. Rick magát némileg összeszedve indul Allenhez egy pisztollyal, hogy barátja ne végezze élőhalottként, végül azonban elájul.

Rick átalszik egy napot, Carol mellett ébred, aki megköszöni, hogy kiállt érte. A dolgok azonban változtak az alatt az egy nap alatt. Dale felvilágosítja Ricket, hogy a csapat immár nem akarja, hogy Rick legyen az egyedüli vezetője a csapatnak. Létrehoztak egy tanácsot, amelyben négy férfi szavazata dönt mindenben: Dale, Rick, Hershel és Tyreese a tagjai a tanácsnak. Rick elfogadja a döntést.

A többiek azonban továbbra is szembeállítják a ténnyel, miszerint elvesztette az irányítást. Ugyanis megölte az egyik rabot, mikor az a biztonságukat fenyegette. A csapat úgy gondolja, Rick elvesztette az emberségét. Ekkor szembesíti Rick a csapatot a jelen helyzettel. Egy év telt el a kitörés óta, immár majdnem itt a nyár és senki sem jött. Se segítség, se gyógymód, senki. A világ már sosem lesz olyan, amilyen volt. A szabályok megváltoztak. A világ megváltozott. Már nem ugyanazok az erkölcsi normák és törvények érvényesek, mint régen. A You Kill You Die (Ha ölsz, meghalsz) elv nem vált be, Rick rájött, hogy sokkal inkább a You Kill You Live (Ha ölsz, élsz) elv van érvényben a helyzeteket tekintve. Bármeddig is élnek így tovább, egyszer ők is olyanná válnak, mint a kerítés túloldalán lévők, ekkor jelenti ki Rick: We are the Walking Dead, tehát Mi vagyunk a sétáló halottak.


A 25. képregény elején Rick és Dale éppen a börtön egy részét nézik át, hátha találnak még bennrekedt halottat. Rick közben elmereng, eszébe jut Morgan és a fia, hogy vajon életben vannak-e még. A csapattal végre valami jó is történik, ugyanis Glenn rátalál pár kommandós felszerelésre, golyóálló mellényekre, páncélokra, amelyek védhetik őket a zombikkal szemben. Akárcsak a sorozatban lévő jelentős jelenetekben is.

Így hát a terv előáll: benzint akarnak szedni a kinti autókból a generátorba, míg néhányan elcsalják a zombik egy részét, addig Rick és Glenn rohamosztagos ruhában kiszaladnak a kocsikhoz. Odakint azonban érdekes dolog történik. Az égen észrevesznek egy működő, repülő helikoptert. Mind tudjuk, mit jelent a helikopter feltűnése. Jobban mondva, kit.

Miután rájönnek, hogy nem tudják felkelteni a figyelmét a helikopternek, az hirtelen valami folytán lezuhan pár kilométerre tőlük. Rick, Michonne és Glenn kocsiba száll, hogy megnézzék a roncsokat, hátha találnak túlélőt. Lori ezt ismét úgy fogja föl, hogy Rick őket hátrahagyva rohant el.

A helikopterroncsoknál azonban egy lelket sem találnak, viszont rengeteg lábnyomot lelnek a sárban, amelyből arra lehet következtetni, hogy valaki elvitte a helikopterben lévőket. Rémlik a harmadik évadban lévő helikopter? Ami ugyanígy lezuhant, Michonne és Andrea talált rá. Kinek a felbukkanását is eredményezte ez?

Azonban hamarosan sötétedik, Rick minden áron követni akarja a lábnyomokat. Annak a lehetősége, hogy további túlélőkre lelnek, akiknek esetleg vannak autóik, élelmük, további ellátmányuk, túl kecsegtetőnek bizonyul. A többieknek azonban megígérték, hogy még sötétedés előtt visszaérnek a börtönbe. A nyomok követése közben akadnak egy táblára, ami jelzi, hogy a közelben lévő város neve Woodbury. És igen! Woodbury. A sorozatban lévő kicsiny városka, ahol egy csapatnyi túlélő él, ahol a Kormányzó irányít mindent. Nagyon vártam már a Kormányzó felbukkanását, hogy vajon hogyan lett megalkotva eredetiben, a képregényben a karaktere, hát lássuk!

Miközben a börtönbeliek kialvatlanságban szenvednek az aggodalomtól, Rick, Glenn és Michonne végül eléri Woodburyt, közben több élőhalott is a nyomukba szegődik, a város pedig első pillantásra kihaltnak tűnik. Azonban amint a halottak utolérik őket, fény villan és lövések dördülnek, minden nyomukba szegődött halottat lelőnek, őket pedig bevonszolják a város falain belülre és elveszik a fegyvereiket. Feltűnik Martinez és a Kormányzó is. Igen.

A Kormányzó szívélyesen üdvözli a három túlélőt, Rick és többiek azonban nem mesélnek neki a börtönről, méghozzá jól teszik. Mint kiderül, a három vendég épp jókor érkezett: ma kerül megrendezésre Woodburyben egy harc. Emlékeztek a sorozatbeli ringre, amelynek a széleire Kóborlókat kötöttek ki, ugye? Na, ez az a fajta ring.

Kiderül, hogy Woodburyben egy generátornak hála van áram, így kerül kivilágításra a ring is. A Kormányzó odainvitálja a három idegent miközben elmeséli, hogy az emberek szórakozása végett jött létre a ring, ahol emberek csapnak össze egymás ellen, a zombik csak motivációként vannak jelen és hamar rájöttek, hogy ha megetetik őket, nem jelentenek akkora veszélyt. Ekkor merült fel Rickben a kérdés, hogy vajon mivel etetik meg őket. Erre a Kormányzó válasza a következő: Well, stranger. We're feeding them strangers, vagyis Nos, idegen. Idegenekkel etetjük őket.

Kiderül, hogy a helikopteren lévőkkel is pontosan ugyanez történt. Kiderül továbbá, hogy az egyik nő túlélte a balesetet és mielőtt őt is megölték, elmondta, mi is történt velük. Egy helyen éltek, vagy húsz túlélő együtt, egy idő után azonban kifogytak az élelemből és egymás ellen fordultak, megölték egymást. Páraknak sikerült a helikopteren elmenekülniük, de megbuherálták a gép motorját, ezért zuhant le.

A Kormányzó rögtön levágta, hogy a három idegennek van valahol tábora és kijelenti, hogy mindent el fog venni tőlük. Rick és többiek erősen tagadják, hogy van élőhelyük, azt hazudják, hogy csak vegetálva haladnak az utakon, bármiféle otthon nélkül, de a Kormányzó nem hisz nekik. Beszédre akarja bírni őket, ezért fenyegetőzni kezd. Kijelenti, hogy meg fogja kapni azt, amit akar és elővesz egy kést. A következő pillanatban pedig levágja vele Rick jobbkezét. A dolgok hamar felgyorsulnak, Michonne megtámadja a Kormányzót és leharapja a fülét.

Az összecsapás vége az lesz, hogy Glennt és Michonne-t külön-külön elzárják, Ricket pedig a város orvosához viszik, akinek a Kormányzó parancsba adja, hogy ne hagyja elvérezni, mert még nem végzett vele. A Kormányzó bosszút akar állni Michonne-on kínzás formájában, a nőt magában beszélve találja. Rick eközben a jobb keze nélkül ébred.

A Kormányzóról hamar kiderül, hogy mint a sorozatban, otthon tartja kislányát, aki már zombivá változott, valamint áldozatai fejét akváriumokban áztatja. Egy hihetetlenül megtört lélek, egy pszichopata, akárcsak a sorozatban, csak a képregényben ez rögtön ki is derül róla, míg a sorozatban egy ideig teszi a szépet.

A Kormányzó egy blöff segítségével eléri, hogy Rick elszólja magát a börtönnel kapcsolatban, Michonne és Glenn továbbra is fogoly marad, Ricket pedig a ringbe akarják küldeni. Egyáltalán nem rózsás a helyzet.

Mindeközben az otthoniak várják, hogy mindhárman hazatérjenek, Tyreese többször is kimerészkedik, a nyomaik után kutat, csak a kocsira lel rá, amelyet hátrahagytak. A Kormányzó eközben elkezdi szövögetni a tervét, miszerint elfoglalja a börtönt.

Hát, én nem gondoltam volna, hogy egy képregény engem így le fog kötni. Az sem zavar, hogy nem hű a sorozat annyira a képregényhez, de minden alkalommal, amikor ismerős jelenetet látok a képregényben, elmosolyodom. Rengeteg jelentős momentumot megragadtak és szinte ugyanolyan kameraállásban meg is teremtettek a sorozatban. A Kormányzó karaktere állati, betegesebb, mint a sorozatban, ezután már szinte félek eljutni Neganig. Akkor nemsokára folytatása következik.


szerda, július 13, 2016

Böszörményi Gyula: Beretva és tőr

Az Ambrózy báró esetei című sorozat egy kicsiny novellája a Beretva és tőr, amely igen kevéskének számít a maga 88 oldalával, de eme kevés oldalszám ellenére is egy igen élvezetes Böszörményi-féle élményt ad.

Egy egyszerűnek ígérkező, de mégis igen összetett bűntény áll ismét Richárd és Mili előtt, de kedvenc nyomozópárosomon persze ez sem foghat ki. Gyilkosság? Kutyamérgezés? Eltűnt ember? Fenyegetés? Szellemek? A magyar 1900-as évekbeli Sherlock és Watson mindent megold.

Kedves humor, a már imádott szereplők, egy érdekes eset, gördülékeny stílus. Minden megvan benne, ami egy átlagos Böszörményi Gyula könyvhöz kell, számomra az Ambrózy báró esetei sorozat már egyébként is bizonyított.

Ez a kicsi novella tökéletes egy órácskára miközben hajamat szárítva a kánikulában kiültem a teraszra kávémat szürcsölgetve. Mire a végére értem a hajam meg is száradt és gazdagabb lettem egy ismételten felejthetetlen élménnyel Richárdnak és Milinek köszönhetően.

Böszörményi Gyula: Beretva és tőr
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Ambrózy Richárd, Hangay Mili
Sorozat: Ambrózy báró esetei
#Beretva és tőr
#Bitó és borostyán
Megjelent: 2016
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 88
Eredeti cím: -
Műfaj: krimi, novella, történelmi

Sylvia River: Reményhajsza III.


Végül a Reményhajsza harmadik kötetét is kézhez vettem, mert kíváncsi voltam, mi történik a főszereplőkkel a továbbiakban az után a sok-sok tragédia, félreértés, véletlen, akció és összetűzés után.

Főszereplőink azonban továbbra sem nyugodhatnak, a múltbéli ellenségek bosszút forralnak, új bonyodalmak vannak készülőben, szerelmek köttetnek vagy lazulnak meg.

Immár sokkal gördülékenyebben olvastam, mint az első kötetet, már igen hozzászoktam az írónő stílusához és írásmódjához.

Az első kötetben hihetetlenül sok dolog történt, csak úgy kapkodtam a fejemet, míg a második kötetben a karakterfejlődésre helyeződött a hangsúly. A harmadik kötetben nem tudom miért, de valami nagy hajrát vártam, amit végül nem kaptam meg. A cselekmény többnyire izgalmas, mégis vártam valamilyen nagy fordulatot, nagy kilengést harmadik kötet lévén.

Egy sorozat esetében nagyon fontos, hogy részről részre tudjon mutatni valami igazán újat. Nem tudom, hogy ez a Reményhajsza III.-nak sikerült-e. Az írónő továbbra is szépen csavarja a szálakat, azzal nincs is baj, de a mozzanatok nagy részével nem mutatott újat. A kommandósok továbbra is akcióznak, a maffia ugyanúgy szövetkezik, Bonnie és John ugyanúgy belekeveredik a bajba, mert nem tudnak kilépni az akciódús múltjukból. Tehát a jók a rosszak ellen. De lehet csak én láttam így.

Másrészről pedig ott van a regény romantikus oldala és a karakterek. A történet biztos pontja maga Bonnie és John és köréjük épülnek fel a többiek, akik hol összejönnek, hol összevesznek. A továbbiakban is feldühít egyes karakterek reagálása egyes dolgokra (Kristie és Richie), de ami még ennél is sokkal inkább zavart a szereplőkkel kapcsolatban az a tény, miszerint nagyon keveset hallani a gyerekekről.

Számomra nagyon pozitív dolog volt a második kötetben az a momentum, amikor John és fogadott kislánya kapcsolata szorosabbá vált, annyira szép és tiszta eleme volt ez a regénynek, valahogy kárpótolt engem az első részben lévő hanyagságért Bonnie részéről. Őszintén szólva, minden romantikus regény esetében allergiás vagyok az olyan szerelmes nőkre, akiknek fontosabb a férfi, mint a gyerek. Bonnie bár ezt nem mondta ki, mégis ezt éreztem rajta, amikor hátrahagyta a gyerekeket a bosszú miatt. Most, a harmadik kötetben, ismét minden szülő máshol van: könyvturnén, rokonnál, itt-ott, a gyerekekről pedig nagyon kevés szó esik még a szülők részéről is. Persze, időnként kijelentik, hogy hiányoznak a gyerekek, időnként a szükség miatt kell távol lenniük, de többnyire mégsem. Talán ez volt az a része a történetnek, amit igazán hiányoltam. A gyerekcentrikusság.

Emellett azonban egy igen eseménydús történet a Reményhajsza, egyedi szereplőkkel, ahol nagyon sok minden összefügg, fordulatoktól sem mentes és jó a cselekményvezetése is. Még egyszer köszönöm az írónőnek a lehetőséget, hogy elolvashattam!


Sylvia River: Reményhajsza III.
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/2
Kedvenc szereplő: George Keegan
Sorozat: Reményhajsza
3.) Reményhajsza III.
Megjelent: 2014
Kiadó: Underground Kiadó
Oldalszám: 658
Eredeti cím: -
Műfaj: krimi, romantikus

kedd, július 12, 2016

George R. R. Martin: Kardok vihara

Minden egyes alkalommal rácsodálkozom, hogy mennyire is csodálatos ez a történet. Egyszerűen belesüppedsz - ezt a szót egy ismerősöm mondta rá és milyen igaza is van - és úgy pislogsz ki belőle, mint egy kábulatból. Hihetetlen erő rejlik benne, megbújik a sorok közt és megbabonáz.

Ez az a történet, ami engem teljes mértékben lenyűgözött. Maga az író, George R. R. Martin nyűgözött le. Mégis hogyan volt képes ilyen részletes és eleven világot megalkotni és beleszőni a középkor brutalitásába? Mindennek megvan a maga helye, ideje, miértje. Minden szereplőnek megvan a célja, egyikük sem felesleges a mű szempontjából. Még maga az olvasó sem tudja teljes mértékben követni a történet minden egyes mozzanatát, minden egyes szálát és minden szereplőjének a nevét, származását. Az író mégis tudta, tudja. Hogyan? Olyan mélyreható, komoly és letisztult gondolkodásmód kellhet egy ilyen mértékű történet észben tartásához, hogy arra tán ember nem képes. És egyetlen emberről beszélünk. Egy íróról, nem egy írócsapatról.

Na, így összességében mérve, ennyire odavagyok ezért a sorozatért. Mind a könyvért, mind a filmsorozatért. Nem is tudom, hány embernek a kezébe nyomtam már, hogy olvasd el, mert ezt nem hagyhatod ki és végül én űztem őket a Trónok harca őrületbe, amelyből nincs is menekvés. Azt hiszem, órákig képes lennék áradozni magáról a megteremtett világról, az íróról, a könyvekről és a sorozatról, de akkor most inkább szűküljön ez le erre, a harmadik kötetre.

A Kardok vihara egy igen szép, hosszú - nagyon hosszú - rész. Eddig a leghosszabb a sorozatban, több mint ezer oldal tömény történés. Az "elrettentő" oldalszám ellenére sem volt unalmas, egyik része sem, pedig ez igen nagy teljesítmény ekkora oldalszám mellett. Természetesen, ha már benne vagy és olvasod, előbb utóbb kialakul benned egy sorrend, amely szerint szívesebben olvasod egyes karakterek fejezeteit. Számomra a kedvencek még mindig Havas Jon, Daenerys, Tyrion és Arya. De hajszállal marad le mögöttük immár Jamie, Sansa és Bran is.

Még mindig nagyon erőteljes a karakterfejlődés a műben, ennek bizonyítéka maga Jamie Lannister, aki egy igen negatív karakter volt az első két kötetben, a Kardok viharában azonban az egyik kedvencemmé nőtte ki magát. Érdekes, hogy egy úgymond gonosz karakterből hogyan válhat szerethető személy.

Persze résen kell lenni, ez nem egy olyasfajta regény, amely közben elbambulhatsz. Itt minden összefügg mindennel, a szálak hol összefutnak, hogy szétválnak, hol sosem érintkeznek. Mégis mindegyik szereplő halad a kijelölt célja felé, George R. R. Martin pedig úgy csűri-csavarja ezeket a szálacskákat, mint ahogy nagyon kevés író képes.

Az szinte biztos, hogy a Kardok viharában történt eddig a legtöbb főszereplő, szereplő halál. Szinte csak úgy hullottak azok, akikről a sorozat miatt már rég tudtam, hogy meg fognak halni. A cél továbbra is Westeros és a Hét Királyság koronájának elnyerése, ádáz küzdelem dúl a trónért a különböző házak között. Maga a történelmi beállítottság olyan eleven és reális, hogy akár igaz is lehetne. Talán nem ez a fő lényege magának a történetnek, de nagyon erősen jelen van a politika, szinte mindent az irányít. Stratégiák, békék, egyezmények, szövetségek, háborúk.

Mikor nyílt napon voltam az egyik egyetemen, egy politológia szakos órán egy tanár a sci-fi, fantasy világ politikai helyzeteivel mutatta be magát a politikát. Az előadás keretein belül helyet kaptak híresebb regények és filmek: A Dűne, a Gyűrűk Ura, a Trónok harca, sőt még a Csillagok háborúja is. Hihetetlenül jó előadás volt, egyszerűen fenomenális. És emiatt kezdtem egy kicsit máshogy tekinteni a Trónok harcára. Nem csak a fantasy részét látom immár a sárkányokkal, csatákkal, harcokkal és óriásokkal. Immár a mélyebb, komolyabb politikai és stratégiai részek, elgondolások is izgatnak, amelyek igen erősen jelen vannak a történetben.

Egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne kalandozzak el. Mindenki felhozza, ezért muszáj nekem is pár mondatban összevetnem a sorozatot a könyvvel. Könyvmoly szokás. Sokak szerint elüt a kettő egymástól. A Kardok vihara még nem. A Kardok vihara mintha majdnem egy az egyben a harmadik és negyedik évad lenne. Nagyon hű a sorozat a regényhez, rengeteg részlet, rengeteg jelenet elevenedik meg a képernyőn, én csak tapsolni tudok a sorozat rendezőjének és a forgatókönyvíróknak, mert igen sokat merítettek a könyvből, ami igen dicséretes. Tiszában vagyok azzal, hogy a továbbiakban a sorozat és a könyv szépen lassan külön utakon indul el, de ennek megvan az oka, hisz az íróúr a sorozat készítése közben is aktívan jelen van, a sorozat pedig immár túlnőtt a könyveken. Éppen most, a hatodik évaddal. A hatodik kötet pedig pont a sorozat készülése miatt késik a tengerentúlon is. Szerintem nincs azzal semmi gond, ha a sorozat a továbbiakban nem hasonlít annyira a könyvekhez, sőt szinte szerencsés, hogy két külön utat és végkifejletet ismerhetünk majd meg, egyet a forgatókönyvírók és a rendező elgondolása, egyet pedig a mester, Martin elgondolása szerint.

Számomra ez a sorozat mindig is kiemelkedő helyet fog elfoglalni a szívemben és habár ezt a kötetet igen hosszú ideig olvastam, ez inkább az időhiány miatt volt. Ez egy igazi kaland, amit mindenkinek át kéne élnie, mind a könyvek, mind a sorozat által.

George R. R. Martin: Kardok vihara
Értékelésem: Katarzis
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Havas Jon, Daenerys, Tyrion, Arya
Sorozat: A tűz és jég dala
3.) Kardok vihara
5.) Sárkányok tánca
Megjelent: 2000
Kiadó: Alexandra Kiadó
Oldalszám: 1216
Eredeti cím: A Storm of Swords
Műfaj: fantasy

szombat, július 09, 2016

Robert Kirkman: The Walking Dead #11-20


Nos, lássuk, mi is történik a The Walking Dead képregényben a továbbiakban. A farmon tartózkodik a csapat éppen, akárcsak a sorozat második évadjában, holott észrevettem, hogy az első évad végén lévő tudóst és a létesítményét teljesen kihagyták a képregényből, vagyis inkább csak a sorozatban alkották meg. De  a későbbiekben enélkül is rájönnek hőseink az átváltozásról szóló igazságra.

Tehát a farm. Hershel egyelőre hagyja a csapatot maradni, hogy a kis Carl felépülhessen. Míg Rick és Lori hol jól elvannak, hol ellentéteik vannak, addig Glenn egyre közelebb kerül Maggie-hez, akárcsak a sorozatban. 

A dolgok azonban hamar felgyorsulnak, amikor egy újabb igen jelentős sorozatbeli elem is feltűnik. Tudniillik, Hershel úgy hiszi, van gyógymód, amit előbb vagy utóbb a nép tudtára is adnak, ezért minden szerettét és ismerősét, aki átváltozott, a pajtába zárta, hogy egy nap, amikor majd meglesz az ellenszer, meggyógyíthassa őket.

Mivel Hershel óva inti a csapatot a pajtával kapcsolatban, a kíváncsiságuk felerősödik, a pajtában lévők pedig hamarosan kitörnek. A mészárlás áldozatokkal jár, Hershel pedig megtörik. A csapat, köztük főleg Lori, nemtetszését nyilvánítja ki, miszerint végig kockán forgott az életük Hershel és a pajtában lévők miatt. A veszekedés végül abba torkollik, hogy Hershel elküldi a csapatot a farmról, lévén Carl már jobban van.

Glenn azonban, Maggie-hez fűződő érzelmei miatt a farmon marad, míg a csapat elhagyja azt a lakókocsival. Az éjszakák még mindig hidegek, az utak mentén fertőzöttek kóborolnak, a csapat fedett helyet keres és végül egy csoda folytán talál is.

A börtön. A sorozat egyik legstabilabb helye, amelyre a harmadik évadban lel a csapat és ahol egészen a negyedik évad közepéig éldegélnek, kialakítják a saját tanácsukat, a saját közösségüket, kerítések mögött, biztonságban. A képregényben szintén megkezdődik ez a folyamat. Szépen lassan, a kerttel kezdve, megtisztítják a börtönt és a kerítések mögött végre fellélegezhetnek. Az emberi, ösztönszerű közösségben élés is egy érdekes pszichológiai kérdés. Hogy hogyan alkotja meg egy csapat ember az úgymond hierarchiáját és fogadnak el vezetőt, vagy vezető tanácsot maguknak. Mert az emberi természet elvárja, hogy legyen valaki, aki felelősséget vállal, aki meghozza a nehéz döntéseket.

A börtön azonban nem üres. És nem csak a folyosókon kóborló zombik jelentenek fenyegetést, hanem az étkezőbe beszorult egykori rabok is. Rick ismét nehéz döntések előtt áll: vállalja a kockázatot és éljenek együtt a rabokkal? Vagy öljék meg őket hidegvérrel, hogy a családját és barátait biztonságban tudja? Újabb erkölcsi dilemma. Rick vérében azonban még él a zsaru ösztön, nem gyilkol, így hát vállalja a kockázatot.

Rick lelkiismerete nem engedi, hogy ne szóljon a farmon lévőknek a biztonságos börtönről, ezért a csapatot hátrahagyva visszamegy Hershelhez és Glennhez, hogy szóljon nekik a fejleményekről. Hershel és a többiek, más megoldás híján, csatlakoznak a börtönben lévőkhöz.

A börtönben azonban halmozódnak a tragédiák, nem a sorozathoz híven, de Robert Kirkman szépen sorban nyírja ki az úgynevezett mellékszereplőket. Először Tyreese lánya lesz öngyilkos a barátjával, mivel nem bírja elviselni, hogy hová jutott a világ. És ez az a pont, amikor a csapat rájön, hogy nincs szükség harapásra ahhoz, hogy valaki átváltozzon. Ugyanis Tyreese lánya élőhalottá válik, holott nem harapták meg. Így minden átértékelődik, a vírus bennük van, a harapás csak felgyorsítja azt, de a halál után így is úgy is csatlakoznak az élőhalottakhoz.

Rick gondolataiba merül és fontos elhatározásra jut. Motorra száll és elhagyja a börtönt Lori akadékoskodása ellenére is. Lori ismét szembenéz azzal, hogy Rick folyton csak elhagyja őket, holott mikor meglőtték és kómába került az nem éppen az ő hibája volt.

Rick egészen a képregény kezdetéhez megy, ahol Shane-t eltemették. A saját maga lelkiismerete végett ássa ki és miután megbizonyosodott arról, hogy élőhalottá vált, fejbe lőtte. Hogy igazán és végérvényesen lezárja a dolgot.

Az események eközben felgyorsulnak a börtönben. A rabok úgynevezett ámokfutásba kezdenek. Hershel két kislányát holtan találják meg, Andreát megtámadja az egyik elítélt. A börtönben hatalmas a felbolydulás, mikor Rick visszatér, szembe találja magát a pusztítással és rájön, hogy nézetváltásra van szükség az anarchia megszüntetése érdekében. A rabok nem maradhatnak. Biztonságra van szükségük. Így válik egy lelkiismeretes férfi gyilkossá?


Az események eközben felgyorsulnak a börtönben. A rabok úgynevezett ámokfutásba kezdenek. Hershel két kislányát holtan találják meg, Andreát megtámadja az egyik elítélt. A börtönben hatalmas a felbolydulás, mikor Rick visszatér, szembe találja magát a pusztítással és rájön, hogy nézetváltásra van szükség az anarchia megszüntetése érdekében. A rabok nem maradhatnak. Biztonságra van szükségük. Így válik egy lelkiismeretes férfi gyilkossá?




Megszorítások lépnek érvénybe és egy új szabály: You Kill You Die, vagyis Ha gyilkolsz, meghalsz. Rick, akárcsak a sorozatban, jelentős jellemfejlődésen megy keresztül. Míg az elején a lelkiismeretes zsaru munkálkodott benne, aki nem gyilkol és védelmezi az embereket, addig az idő előrehaladtával rá kell jönnie, hogy ez már nem az a fajta világ, ahol ennyi elegendő, ha meg akarja védeni a szeretteit.

A 19. képregényben megjelenik egy újabb kedvenc karakter: Michonne, a harcos amazon, aki akárcsak a sorozatban maga mögött rángatja két kis kedvencét, hogy elrejtsék a többiek elől. Belépése már-már drámai, megmenti Othist, majd habár eleinte megfigyelik, de befogadják a börtön közösségébe.

Nemsokára érzékelhetővé válik, hogy Tyreese érdeklődni kezd Michonne iránt, amit ismét csak különösnek vélek, mindenesetre a dolog Carolnak nem tetszik. A szerelmi szálak szövögetése még mindig nem tetszik a képregényben egyébként. A csapat a 20. képregény végén megtalálja a generátort, tehát a börtön fejlesztése is megkezdődik.

Akárcsak a sorozatban, a képregényben is erősen érzékelhető a jellemfejlődés, izgalmas a cselekményvezetés, a szereplők lelki indokoltsága is komoly, pszichológiai tanulmány lehetne. Csupán a szerelmi szálak alakulása nem tetszik, valamint a tény, hogy Daryl nem létezik a képregényben. Kár, pedig a sorozatban ő az egyik kedvencem. Az első húsz képregényrésszel immár a sorozat harmadik évadáig is eljutottunk, már alig várom a Kormányzó felbukkanását és tudom, hamarosan pár főszereplőtől is megválunk.

péntek, július 08, 2016

Sarah MacLean: Tizenegy botrány egy herceg meghódításához


"Amint érkezik a harmadik rész, azt is el fogom olvasni, habár tudom, hogy Nick történetét nem fogja felülmúlni."

És igen, egy hosszas kihagyás után megérkezett a harmadik és egyben befejező kötet is, megígértem, hogy ezt is elolvasom és így is lett. Végre egy trilógia, ami kerek egész lezárt egységet alkot és amit be is fejezek. Baromi jó érzés.

A trilógia maga a történelmi, romantikus besorolást kapja, a tipikus 1800-as évekbeli Anglia, amikor mindenki fél a botrányoktól, a lányokat eladósorba adják, minden lehetőség csak a férfiak előtt nyílik meg, míg a nők kísérő nélkül sem jelenhetnek meg sehol. Egyre biztosabban tudom, hogy nem akarnék ebben az időben élni.

A trilógia középpontjában három testvér áll. Az ikrek: Gabriel és Nick, valamint húguk, Juliana. Az első kötetben Gabriel, a javíthatatlan nőcsábász állt a középpontban Callie-vel, a kalandvágyó vénkisasszonnyal. Már ezzel a kötettel megnyert magának a sorozat. A második kötetben Nick állt a középpontban, a lovagiasabb fivér az ikrek közül, valamint Isabel, egy független és makacs nőszemély. Számomra ez a második kötet még inkább tetszett és már akkor éreztem, hogy felülmúlhatatlan párosukat senki sem söpörheti el.

A harmadik kötetet azonban mindenhol túlértékelték az első és a második kötet mellett, mintha Juliana története lenne a legjobb kötete a trilógiának. Megérzéseim nem hagytak cserben. Ez a harmadik kötet számomra közel sem múlta felül sem Gabriel és Callie, sem Nick és Isabel történetét.

Juliana karaktere pozitív, egy belevaló, enyhén erkölcstelen, jószívű olasz lányka, aki anyja botrányának árnyékában áll, mindenki azt lesi, mikor idéz elő újabb botrányt. A botrányok pedig csak jönnek és jönnek, Juliana képtelenebbnél képtelenebb helyzetekbe kerül, akarata ellenére.

A problémám Leighton herceggel volt, aki Gabriel és Nick mellett labdába se rúghat. Nem mosolyogtatott meg nyers és pimasz humorával, mint Gabriel és nem olvadtam el gondoskodó és játékos felszólalásain, mint Nick esetében.

A történet önmagában azonban kedves volt. Juliana fogadást köt az enyhén karót nyelt brit Leighton herceggel, hogy két héten belül lerombolja az erkölcsi falait. Teljesen ellentétes karakterek, a botrány és az erkölcs fő képviselői.

Az írásmód, stílus könnyed, kellemes nyári kikapcsolódás, persze szerelmes regényhez híven vannak tipikus félreértések, tipikusan fordul a kocka elemek és sok-sok szokásos vonás, amelyek jellemzőek a romantikus történetekre. De szerettem. Szerettem ezt a trilógiát, kedves perceket adott.

Sarah MacLean: Tizenegy botrány egy herceg meghódításához
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Ralston, Nick
Sorozat: A csábítás kilenc szabálya
3.) Tizenegy botrány egy herceg meghódításához
Megjelent: 2011
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 416
Eredeti cím: Eleven Scandals to Start to Win A Duke’s Heart
Műfaj: történelmi, romantikus

hétfő, július 04, 2016

Anne L. Green: Eltitkolt múlt


Anne L. Green egy tipikus romantikus regényíró, ez pedig egy tipikus habkönnyű romantikus regény. Szándékosan használtam kétszer is a tipikus szót, mert a romantikus regényeken belül is vannak gyöngyszemek, amik nagyon, nagyon sokáig élnek még az olvasó emlékezetében, de az Eltitkolt múlt nem ilyen, ami közel sem nagy baj. Egyébként is igen nehéz már manapság maradandó romantikus regényeket alkotni, többnyire tömegkultúra ez is, akárcsak a krimik.

De egy romantikus regénynek nem is az a célja, hogy elgondolkoztasson, hogy mély nyomot hagyjon, hanem sokkal inkább a szórakoztatás, a pillanatnyi élmény átélése. Erre egy igen egyszerű történet is képes, sokszor arra van szükségünk, hogy ne gondolkozzunk, csak olvassunk és erre tökéletesen megfelel Anne L. Green Eltitkolt múlt című regénye. Nem hagy mély nyomot, nem gondolkoztat el, egyszerűen pillanatnyi szórakozást nyújt, ami nyáron tökéletes kikapcsolódást jelent.

Mindenképpen a regény számlájára írom a váltott szemszöget. Mindig is imádtam, ha mindkét főszereplő gondolatait megtudhatom egyes szituációkban és nem csak szubjektíven az egyikét. Így sokkal mélyebb benyomást, érzelmeket tud ezzel kiváltani a történet.

A történet. Az Eltitkolt múlt története önmagában igen egyszerű. Nagyon egyszerű. Nagyon átlagos szerelmi sztori, nagyon kiszámítható fordulatokkal. Egy tipikus, gazdag, de az egy éjszakás kalandokba beleunt 30-as éveiben lévő férfi, aki persze jól néz ki. Egy tipikusan küzdőszellemű nő, aki mindenkit ellök magától, csak a kisfiának él és hatalmas múltbéli titkot őrizget. Tipikusan beüt a ménkő kezdet: a férfi elüti a nőt a kocsijával. Tipikus huzavona, mert a nő más, mint a többi, ezért a férfi nem tágít. Tipikus szerelembeesés, de ezt tetézik a múlt árnyai. Mert egy romantikus regény nem is létezhet a múlt árnyai és egy enyhén veszélyes szál nélkül, ez most épp a maffia. Hány romantikus regényben is menekült már a nő a maffia elől?

A szerelem kiteljesedését követően ismét tipikus problémák ütik fel a fejüket: egy fogadás, amiről már az elején tudjuk, hogy ki fog derülni és konfliktust fog szülni; tipikusan van valaki, aki a szerelmespár közé akar állni és majdhogynem sikerül is a gonosz terv; a maffia persze feltűnik, de persze valaki áldozatot hoz valakiért. Egyszóval sok-sok helyzetet előre érzékeltem, holott nem olvasok sok romantikus regényt, így vált kiszámíthatóvá a történet.

A két főszereplővel megbarátkoztam. Rendben, Alexszel megbarátkoztam, mert az ő karakterét valahogyan jobban meg tudtam érteni, mint Lexie-ét. Alex sokáig ürességet érzett a sok-sok szórakozás után és végül rájött, mi is hiányzott az életéből: a család, a szeretet, a hovatartozás érzése. Lexie és a kisfia voltak erre a megoldás. Lexie karaktere azonban sokszor vívta ki ellenszenvemet, sokszor reagált úgy helyzetekre, amiket nevetségesnek véltem. Azt hiszem, a feltétlen ragaszkodása Alexhez dühített a leginkább. Amikor többször is kijelentette, hogy amint Alexszel valami történik, az ő életének is vége. Egy anya mikor mond ilyet? Olyasvalaki, akitől egy gyermek függ, hogy mondhat ilyet? Nem értem. Ez a feltétlen és vak ragaszkodás sok volt nekem.

Az írásmód és stílus gördülékeny volt, egyszerűen olvasható, könnyed, nem igazán lehet beleakadni a sorokba, mondatokba. Egyszerűen végigfolyik az ember szeme a szavakon. Persze, átlagos romantikus regény lévén, csöpögött a romantikától és a habos-babos hasonlatoktól, metaforáktól... Sok, sok, sok. Persze, csak nekem.

Mindent összevetve, egy igen kedves, egyszerű történet, jól megírva, egy délutánra tökéletes, amikor nem akar az ember agyalni, csak sodródni az árral. Igazi nyári könyvecske, ami minden romantikus regényeket kedvelőnek tetszene.

Köszönöm szépen a könyv élményét az Álomgyár Kiadónak!

Anne L. Green: Eltitkolt múlt
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: -
Sorozat: Eltitkolt múlt
1.) Eltitkolt múlt
Megjelent: 2016
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalszám: 408
Eredeti cím: -
Műfaj: romantikus