5 / 100 könyv. 5% kész!

szombat, augusztus 08, 2015

Jodi Picoult: Szelíd vadak


A kezdeti cél az volt, hogy ismét előveszek valamit Picoulttól, mert anno a Vezeklés nagyon tetszett a komoly témájának ellenére. Van valami abban, ahogyan Picoult ír, valahogyan természetes, olvastatja magát minden egyes sora, a történetei pedig aprólékosak és kidolgozottak, annyira látszik, hogy nem csak durr-belekezdett egy témába, hanem hosszú kutatómunka áll egy-egy regénye hátterében. Ebben a novellájában, amely a Találj rám! előzménye, az elefántok kerülnek előtérbe. Érdekes téma, azt hiszem még sosem olvastam ennyit az elefántokról egyhuzamban. Szóval a cél a Találj rám! elolvasása volt, de ha már olvasunk, akkor legyünk alaposak, tehát az előzményét is kézhez vettem, amelynek elolvasása nem tartott tovább, mint egy/másfél óra.

Így, hogy már a Találj rám!-ot is kivégeztem, azt kell, hogy mondjam, hogy a Szelíd vadak a közelébe sem ér. Csupán kapunk egy kis betekintést Alice életébe, valamint az anyjával való kapcsolatába, így a Találj rám!-ban már tudjuk, hogy milyen is az a nő, akit a 13 éves lánya égre földre keres.

A szerelmi szálat, amely Alice és Neo között alakult ki (Neoról mindig a Mátrix jutott eszembe), valahogy nem tudtam hová tenni, mert később a Találj rám!-ban szó nem esett róla, felesleges momentumnak éreztem. Ezzel ellentétben Alice és az anyja kapcsolata sokkal inkább kapcsolódott a fő könyvhöz, így is érekezett egy bizonyos sugallatom, mikor belekezdtem a Találj rám!-ba, de erről majd később írok.

Természetesen voltak elefántok minden mennyiségben. Sosem voltam nagy biológia-fan, nem húzok ehhez a vonalhoz, de lenyűgöz, hogy Picoult mennyire beleásta magát a témába: az elefántok gyásza, viselkedési normái, családi kötelékeik... Az egyszer biztos, hogy most már sokkal többet tudok róluk, mint eddig.

Ha felmerül a kérdés, hogy el lehet-e olvansi a Találj rám!-ot a Szelíd vadak elolvasása nélkül, akkor a válasz igen. A cselekmény szempontjából nem veszít az ember sokat. Talán nem lesz tisztában az olvasó olyannyira Alice és az anyja közötti kapcsolattal és nem jön majd az a bizonyos sugallata, amely nekem jött. :) Titokzatos, tudom, de ha elárulnám, nem lenne meglepetés.

Jodi Picoult: Szelíd vadak
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Sorozat: Találj rám!
0,5.) Szelíd vadak
Megjelent: 2014
Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 62
Eredeti cím: Larger Than Life (Nagyobb, mint az élet)
Műfaj: krimi

2 comments:

  1. Nekem a Bruce Willis főszereplésével készült Hatodik érzék című film jutott az eszembe, láttad már?
    Én sem tudok meglenni Jodi Picoult nélkül, most a Tizenkilenc percet olvasom tőle, és alig bírom letenni, kezdj bele ha még nem olvastad!! Puszi:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a Hatodik érzék a Találj rám! olvasásakor ugrott be, persze, hogy láttam. :D Bele is akarom írni a Találj rám! értékelésébe. :)
      Érdekes, hogy a Tizenkilenc percet emlegeted, ugyanis tegnap könyvesboltban jártam és elhoztam azt is, meg a Szívtől-szíviget is, mert nem bírtam ellenállni az új borító kiadásoknak. :)

      Törlés