Mivel a regény fülszövege nem árult el sokat a történetről, és én sem olvastam utána tüzetesebben, ezért gyanútlanul vetettem bele magam ismét Jodi Picoult egyik történetébe. Az első tíz-húsz oldal során kicsit csalódott voltam, mert nem igazán értettem hová is tart a történet: egy bírónő és lánya közötti nem túl felhőtlen kapcsolat, egy szülésznő és régimódi családja, egy hétköznapi rendőrnyomozó...
Aztán elérkeztem a címben fellelhető tizenkilenc perchez és rögtön elkezdett lekötni a könyv. Egy átlagos kisváros átlagos reggelén a gimnazisták iskolába indulnak és nem is sejtik, hogy az a nap egészen más lesz, mint a többi. Ugyanis az egyik szünetben hangos robbanás szakítja meg a hétköznapi csendet, amit később egy újabb követ, majd az iskola (eddig) biztonságot nyújtó falai között egy diák négy fegyverrel a birtokában lövöldözni kezd a diáktársaira. Patrick rendőrnyomozó épp a helyszín közelében autózott ezért időben ér a helyszínre ahhoz, hogy megállítsa a merénylőt, Peter Houghtont, azonban a támadás tíz halálos áldozatot vont maga után. Abban a bizonyos tizenkilenc percben egy egész iskolányi gyerek és családjuk élete gyökeresen megváltozott.
"Tizenkilenc perc alatt lenyírhatod a ház előtt a füvet. Befestheted a hajad. Megnézheted egy hokimeccs első harmadát…
Tizenkilenc perc alatt meg tudod állítani a világot, és akár le is szállhatsz róla."
Tizenkilenc perc alatt meg tudod állítani a világot, és akár le is szállhatsz róla."
Igen komor hangvételű regény egy nyaralásra, mégis csak úgy fajtam az oldalakat. A jelen és múlt között ugrál a könyv egészen az elejétől a végéig. A jelenben Peter tárgyalása, annak körülményei és a merénylet utóhatásai kapnak helyet, míg a múltba való betekintéssel könyebben megérthetjük, miért is tette azt Peter, amit tett. Mi ösztönözte, mi zajlott le benne, mi van a dolgok hátterében.
Picoult bebizonyította, hogy nem minden fehér és fekete. Az emberek nem vagy gonoszak vagy jók, mindenkiben van egy kicsi mindkettőből és csupán az életének körülményei határozzák meg, hogy melyik kerül előtérbe: a fény vagy a sötétség.
Peter kisgyermekkora óta iskolai terrornak volt kitéve, mindenki bántotta, kiközösítette. Azonban az évek múlásával ez nem változott és egészen a gimnáziumig kísérték Petert a démonai. Bekerült az amerikai gimnáziumok hierarchiájába, ahol a sportolók és a "szépek" állnak a létra tetején, az alján pedig a különcök. A klikkesedés, kiközösítés melegágya.
Nagy, ma is fennálló probléma ez, amely ellen nehéz tenni. Az írónő most egy hányavetett sorsú fiú életét mutatja be, aki végül a legvégső megoldáshoz nyúlt.
Erkölcsi dilemma: vajon akkor Peter egy érzéketlen sorozatgyilkos vagy csupán egy bántalmazott áldozat? Életfogytiglani vagy halálbüntetés?
Alex Cormier bírónő megkapja az ügyet, mivel a lánya, Josie, habár érintett az ügyben, de nem sérült meg a merénylet során. Alex és Josie kapcsolatába ez is falat emel, anya-lánya között már így is hatalmas szakadék tátong a ki nem mondott szavak miatt, amiért Alex csak a munkájára figyel, Josie pedig titkolózik.
Josie azonban még annál is érintettebb, mint gondolnánk, ugyanis ő Peter gyermekkori legjobb barátja. Később, a gimnáziumban azonban eltávolodtak egymástól, mikor Josie bekerült az "elit"-be, utána már nem volt hajlandó Peter társaságában mutatkozni, ami ismét törést váltott ki Peterben.
Vajon milyen szinten lehet hibáztatni Josie-t? Ha akkor kiállt volna Peterert és nem önző módon csak azzal törődött volna, hogy mit gondolnak mások, akkor Peter nem maradt volna magára és talán ez segített volna neki átlépni a nehéz időszakon. Josie gyengesége is körzejátszhatott a dolgok alakulásában. Túl sok a "mi lett volna, ha?".
Habár Picoult nem pörgős krimiket ír, mégis minden sora feszültséggel teli. Mindig elámulok, mennyire szorgalmasan beleveti magát egy-egy témába, mennyire naprakész és pontos. Általa még egy jogi vita sem unalmas, sőt.
Peter Houghton sorsát tehát mindkét oldalról nyomon követhetjük és a végén akár magunk is eldönthetjük, hogy kinek is a hibája az egész. Ki kell húznunk a fejünk a homokból, sokkal jobban oda kell figyelnünk gyermekeinkre, a körülöttünk lévő gyerekekre és meg kell bizonyosodnunk róla, hogy egyikük sem szenved a többi gyerek erőszakossága miatt. A kicsi gyerekek ugyanis nem tudják még annyira megkölünböztetni a jót a rossztól.
Kíváncsian várom, legközelebb milyen témát dolgoz fel az írónő.
Picoult bebizonyította, hogy nem minden fehér és fekete. Az emberek nem vagy gonoszak vagy jók, mindenkiben van egy kicsi mindkettőből és csupán az életének körülményei határozzák meg, hogy melyik kerül előtérbe: a fény vagy a sötétség.
Peter kisgyermekkora óta iskolai terrornak volt kitéve, mindenki bántotta, kiközösítette. Azonban az évek múlásával ez nem változott és egészen a gimnáziumig kísérték Petert a démonai. Bekerült az amerikai gimnáziumok hierarchiájába, ahol a sportolók és a "szépek" állnak a létra tetején, az alján pedig a különcök. A klikkesedés, kiközösítés melegágya.
Nagy, ma is fennálló probléma ez, amely ellen nehéz tenni. Az írónő most egy hányavetett sorsú fiú életét mutatja be, aki végül a legvégső megoldáshoz nyúlt.
"A fegyver semmi, ha nincs mögötte az ember, aki tartsa."
Alex Cormier bírónő megkapja az ügyet, mivel a lánya, Josie, habár érintett az ügyben, de nem sérült meg a merénylet során. Alex és Josie kapcsolatába ez is falat emel, anya-lánya között már így is hatalmas szakadék tátong a ki nem mondott szavak miatt, amiért Alex csak a munkájára figyel, Josie pedig titkolózik.
Josie azonban még annál is érintettebb, mint gondolnánk, ugyanis ő Peter gyermekkori legjobb barátja. Később, a gimnáziumban azonban eltávolodtak egymástól, mikor Josie bekerült az "elit"-be, utána már nem volt hajlandó Peter társaságában mutatkozni, ami ismét törést váltott ki Peterben.
Vajon milyen szinten lehet hibáztatni Josie-t? Ha akkor kiállt volna Peterert és nem önző módon csak azzal törődött volna, hogy mit gondolnak mások, akkor Peter nem maradt volna magára és talán ez segített volna neki átlépni a nehéz időszakon. Josie gyengesége is körzejátszhatott a dolgok alakulásában. Túl sok a "mi lett volna, ha?".
Habár Picoult nem pörgős krimiket ír, mégis minden sora feszültséggel teli. Mindig elámulok, mennyire szorgalmasan beleveti magát egy-egy témába, mennyire naprakész és pontos. Általa még egy jogi vita sem unalmas, sőt.
Peter Houghton sorsát tehát mindkét oldalról nyomon követhetjük és a végén akár magunk is eldönthetjük, hogy kinek is a hibája az egész. Ki kell húznunk a fejünk a homokból, sokkal jobban oda kell figyelnünk gyermekeinkre, a körülöttünk lévő gyerekekre és meg kell bizonyosodnunk róla, hogy egyikük sem szenved a többi gyerek erőszakossága miatt. A kicsi gyerekek ugyanis nem tudják még annyira megkölünböztetni a jót a rossztól.
Kíváncsian várom, legközelebb milyen témát dolgoz fel az írónő.
|
Jodi Picoult: Tizenkilenc perc
|
|
Értékelésem: Kedvenc
|
|
Borító: 5/5*
|
|
Kedvenc szereplő: Patrick
|
|
Megjelent: 2007
|
|
Kiadó: Athenaeum
|
|
Oldalszám: 552
|
|
Eredeti cím: Nineteen Minutes
|
|
Műfaj: krimi
|
Én is ezt szeretem Jodi Picoultban, hogy komolyan elgondolkodtat a társadalmi felelősségről, egymás iránti felelősségünkről. Peter sorsa nem volt könnyű, valamilyen szinten érthető, hogy elszakadt benne a cérna, de amit tett akkor sem megoldás. Nagyon sokan nőnek fel úgy mint ő, sőt még megalázóbb, és nehezebb helyzeteket elviselve, de nem lesznek gyilkosok. Azt hiszem sokat számít a velünk született lelki alkat, ami erőssé vagy gyengévé tesz minket. Habár ennyi éven át elviselni amit Peter elviselt, az erős lelket kíván, szóval nem egyszerű a képlet, ahogy mondtad semmi sem csak fekete vagy fehér..Olvasd el az Egyszerű igazságot Picoult-tól, hasonló a mondanivalója, és megbocsájtást tanulunk belőle, majd meglátod! Annak a könyvnek a vége pedig igazi megnyugvást hozott nekem, elégedetten tettem le, mert úgy alakult a szereplők sorsa, hogy jószívvel gondolok rájuk vissza..
VálaszTörlésSzia:-)