"Úgy gondol a házra, mint egy nagy dobozra. Ki akar jutni belőle, Tom és Jules odakint vannak, miközben mégis ennek a doboznak a foglyai. Az egész bolygó bezárkózott. A világ egy olyan kartondobozban sínylődik, mint amilyenben a madarak az ajtón túl. Malorie tudja, hogy Tom a fedél nyitját keresi. A kiutat keresi. Ám Malorie azon tűnődik, nincs-e a fedél fölött egy második fedél, afölött pedig egy harmadik. Bezárva, gondolja. Örökre."
Már nagyon rég szemezek ezzel a könyvvel, mindig hívogatott valamiért, posztapokaliptikus jellege vonzott, szeretem a műfajt, de sokkal többet nem tudtam róla, ezért tovább váratott magára az elolvasása.
Ha valamire, hát akkor a filmfeldolgozások arra jók, hogy felhívják a figyelmet egy-egy regényre, ugyanis ha nem készül a Netflix által film a Madarak a dobozban című regényből, akkor valószínűleg még mindig csak távoli várolistán lenne a regény. Mivel Netflix, posztapokaliptikus, Sandra Bullock, várólistás... Gondoltam, akkor belevetem magam teljes élményszinten, ami annyit tesz, hogy először a könyvet olvasom el, majd közvetlenül utána a filmet nézem meg, így válik teljes egésszé az élmény.
Figyelem! Erősen spoileres értékelés következik mind a könyvről, mind a filmről!
Kezdjük a regénnyel, de rögtön muszáj felhoznom egy másik filmet is. A Madarak a dobozban alaptémája ugyanis egyszerű: az emberek világszerte csak úgy elkezdenek bekattanni, rövid gyilkolászás után pedig hamar öngyilkosok lesznek. A jelenséget gyorsan felkapja a sajtó, a híradók, mindenki találgat, hogy mi lehet a dolog hátterében, nemsokára pedig elterjed a pletyka, hogy a bekattant emberek meglátnak valamit... Amit képtelenek feldolgozni, ezért megbomlott elméjük sarkallja őket ezekre a borzasztó tettekre. Az emberek hamarosan bedeszkázzák ablakaikat, csukott szemmel járnak az utcán, de így is elterjed a jelenség... ami el is hozza a világvégét. Az emberiség nagy része áldozatául esik ennek a valaminek.
A történet maga az egyik legfőbb érzékszervünkkel játszik, pont ezért szeretnék felhozni egy másik, hasonló jellegű filmet is, ami nem könyv alapján készült; ami pedig nem más, mint a Quiet Place, vagyis a Hang nélkül lenne. Míg a Madarak a dobozban a látás elfedése a feszültség forrása, addig a Quiet Place a hallással és a hangadással játszik. Érdekes, hogy a két film alapvetően hamar követte egymást, ezt csak érdekességként akartam felhozni.
A regény középpontjában egy középkorú nő áll: Malorie, aki kezdetben igen szkeptikusan áll a kitörő jelenséghez, inkább a nővére az, aki mindenét a biztonságnak és megelőzésnek szenteli, de ez mégse számít elegendőnek, Malorie pedig nővére elvesztése után, terhesen, menekülésre kényszerül. Malorie karaktere érdekes, sokszor idegesítő döntéseket hoz, az anyaság kérdése mégis átszövi a művet, és komoly gondolatokat és kérdéseket vet fel az emberben. Mégis hogyan nevelne fel valaki két gyereket egy ilyen világban? Mit kezd egyáltalán két kisbabával? Rossz anya az, aki túlélésre neveli a gyerekeket, elvéve tőlük a gyerekkorukat, vagy immár új szabályok uralkodnak? Még olyan is megfordult a fejében, hogy megvakítsa a gyermekeket, ami egy igen erőteljes rész a könyvben. A vívódás, a kínzó teher, hogy mivel segítene jobban a gyerekeknek... Mélyebb aspektust adott a könyvnek, Malorie a regényben sokszor rágódott ezeken a kérdéseken, ahogy maga az olvasó is. Mindezek mellett, ami eleinte nagyon zavart engem, az a gyermekek neve volt: Fiú és Lány. Ennyi. Malorie így nevezte a kisfiút és a kislányt. Eleinte ez szörnyen irritált, aztán hamar rá kellett jönnöm, hogy ennek igen egyszerű oka van: Malorie nem akarta személyiséggel ellátni őket, nem akart ragaszkodást érezni irántuk. Két beidomított lény voltak csupán, akiknek az élete attól függött, mennyire engedelmesek. Így vált a végén erőteljes jelenetté a névadás is, akkor kapott jelentőséget.
Az alapsztori elgondolkodtató. A legszörnyűbb horror, ha az embert megfosztják a látásától. Nem véletlen, hogy az ember attól fél igazán, amit nem lát, ami ismeretlen. Ezért lett volna igazán könnyű a filmnek a horrorisztikus feszültség megteremtése, mégsem élt vele teljes mértékben, de erről majd később...
A kitörő jelenség már agyalás-alapot biztosít az olvasónak. Mi lehet az, ami egy pillanat alatt őrületbe kerget egy egészséges, elméjű embert? Egyesek gyilkolnak is, brutálisan, mások csak öngyilkosok lesznek. Miért? Mitől függ? Miért gyilkol rögtön és miért lesz csak utána öngyilkos?
A szörnyek kérdése. Ha valamilyen lények azok, akkor mi végre vannak itt, mikor érkeztek, és mi a céljuk azzal, hogy csak úgy megőrjítik és megölik az emberiséget? Nem tesznek semmit, csak léteznek? Nem bántják az embereket, csak megőrjítik őket? Őszintén szólva, a sok éves média, filmek, videojátékok után létezhet olyasmi, amibe az emberi elme így belerokkanna, vagy ez inkább lehetetlen abszurditásnak tűnik? Hisz, valljuk be, szinte már mindent láttunk a képernyőkön. Számomra, még pszichológiai szempontból is, túl abszurdnak tűnik, hogy az emberi elme egy lény látványába annyira beleőrül, hogy egy pillanat alatt így kifordul önmagából. Persze, egyesekkel biztosan ez történne. De nem mindenkivel.
Felmerül tehát a kérdés: mi értelme ennek? A válasz nagyon egyszerű: semmi. A könyv maga sem ad igazán választ semmire, ami részben logikus, hisz egy hétköznapi anya mégis honnan szerezne tudomást ilyesmiről? Nem egy tudós nézőpontját olvassuk... Mégis... Ha nincs magyarázat, bármi, akkor az egész történet fakulni látszik. Persze, feszültséggel teli, érdekes, izgalmas, de a végén csak rájön a ember, hogy céltalan.
Ha a nagy jelenségen túltesszük magunkat, és maga az olvasó is beszűkül a hétköznapi, túlélő ember nézőpontjára, akkor jönnek a további elgondolások: hogyan kezdődött az emberek körében, hogyan jöttek rá, hogy ne nézzenek oda, hogyan alakították ki az utakat odakint, hogy vakon is közlekedhessenek, hogyan boldogultak a menekülésig? Ismét megannyi kérdés, és csak részleges válaszokat kaptunk. Malorie nézőpontja részben a kitörést, a menekülést, a ráeszmélést; részben pedig a jelent mutatja, ezzel is fokozva a feszültséget. Malorie a múltban terhesen igyekszik egy véletlenül talált csapat részeként túlélni, élelmet szerezni, egy házban tengődni, épelméjűnek maradni... A jelenben pedig két gyermekkel evez egy lehetséges közösség irányába, bekötött szemmel, egy folyón, az egyetlen reménye felé...
"Az interneten annyi elmélet született már, hogy képtelenség számontartani őket (...) Az egyik szerint a wirelessstechnológia rádióhullámai által okozott mentális betegség áll a háttérben. Egy másik az emberi evolúció egy téves ugrásáról spekulál. A new age-esek szerint minden azért történik, mert az emberiség egy felrobbanni készülő bolygó, vagy egy haldokló napközelében él."
Tetszett, hogy a regényben a véletlenszerű csapat igenis agyalt ezeken a kérdéseken. Hogy miért történt az egész, mi a tudományos oka? Sok kérdést átrágtak és sok mindenen kísérleztek: vajon ha felvételen látja valaki a lényeket, akkor is ugyanaz a hatása? Vajon állatokra is ilyen hatással van? (Mondjuk, ha a méhek öngyilkosok lesznek, a bolygónak úgyis annyi.) Ami még érdekes kérdésnek bizonyult: mi van a már eleve beteg elméjű emberekkel? Egy őrült elmét már nemigen lehet még őrültebbé tenni, nem igaz? Megannyi érdekes kérdés, amik szintén lógva maradnak a levegőben, többnyire nem mások, mint holmi találgatások és elmélkedések.
A regény végén található "más történetek a Madarak a dobozban világából" részt nem igazán tudtam hova tenni. Semmi értelme nem volt. Ismét teljesen átlagos emberekről olvastunk, akiknek semmi kimondott célja nincsen. Pár idétlen tinédzser. Ennek csak akkor lett volna értelme, ha egy ilyen kitekintésben részleges választ kapunk a jelenség eredetére, és a regény végén, nem Malorie nézőpontjából, a levegőben hagy számunkra valami kis morzsát, ami választ biztosíthat... Ehelyett néhány részeges, idióta tinédzser szerencsétlenkedett.
Tehát végül arra a véleményre jutottam, hogy nem is kell magyarázatot adnia, hisz egyéni nézőpont van, logikus, hogy Malorie egymaga nem találja fel a spanyol viaszt. Így írói oldalról is sokkal könnyebb, természetesen. Még ha olvasói oldalról kicsit zavaró is...
Akkor vizsgáljuk meg a filmet is egy kicsit, ami persze, korántsem olyan részletes és elgondolkodtató, mint a regény. Nem fogom kihangsúlyozni, hogy a töredékét adja vissza a könyvnek, mert tudjuk, hogy szinte minden adaptációval ez a helyzet, inkább csak felsorolom, mik voltak a legzavaróbb eltérések.
Malorie karaktere - nem tudom, hogy Sandra Bullock tehet-e róla, őszintén szólva, semmi bajom nincs a színésznővel, de ezt a szerepet egyszerűen nem sikerült a magáévá tennie - nagyon bárgyú lett. Nem vívódik, bár harcol. Amikor horrorisztikus dolgok történnek a szeme láttára, az arcán szinte nulla érzelmet láttam, ami betudható lehetne a sokkhatásnak, de azért ha az ember saját testvéréről van szó, több érzelmet és kétségbeesést várnék. Shannon, a nővér karaktere ellentéte annak, ami a könyvben volt (A névváltoztatást nem értem, nem értem, mi értelme megváltoztatni egy karakter nevét a filmben, van ennek valami oka egyáltalán, vagy csak nem tetszett a filmes gárdának a Shannon név?), a filmbeli nővér nem lett a jelenség megszállottja, nem deszkázott ablakokat, valójában semmit sem csinált.
A jelenség kitörését nem sorolnám feltétlenül a film hátrányai közé. Megértem, hogy a filmes szakmában egy világvége filmnél fontos a látvány. Ezért a gyilkos-öngyilkos hullám nem hónapokig tartott, hanem pár percig, hatalmas káoszba burkolózva. Látványos volt, csak logikátlan. A lények visszaszámoltak háromtól és úgy döntöttek, akkor most előjövünk gyorsan, hogy egyszerre sokal haljanak meg és legyen sok robbanás? Ugyan már... Ennélfogva a nővér halála is teljesen más lett.
A filmben sokkal sokkolóbb az a pár perc, ezt aláírom, de nem előzi meg a könyv lelki terrorja, ahogy az ember nézegeti a híradót, találgat, bedeszkázi az ablakokat... A tudatlanság lelki terrorja. Ez pedig hiányzott.
A cselekménnyel kapcsolatban számos dolog eltér: a házban lévő csapat nagy része más, Olympiát és Tomot kivéve. Az autós zsonglőrködés szerepelt a filmben, míg a kutyás kísérlet nem. A könyv maga sokkal véresebb és brutálisabb - ami fura, mert inkább a filmen lett volna potenciál a brutalitásban. Ám Malorie karaktere sokkal erősebb lesz a filmben, mint a regényben.
Négy további nagy hibát véltem felfedezi a filmben. A legfontosabb: kimaradt a telefonkönyv projekt, ami pedig maga a közösségkeresés központját képezi, ehelyett kaptunk egy darab walkie-talkie-t... A gyerekek nagyon kevés szerepet kapnak a filmben, szinte nem is látjuk, ahogy Malorie tanítja őket, pedig a regényben számos alkalommal képezte a hallásukat.
A négyből kettő egyenesen dühített. Az egyik Tom karakterének életben maradása. Tom karaktere ugyanis a biztos pont, a vezető, akiben mindenki bízik, akire mindenki támaszkodik. Jó karakter, fontos karakter. De egyenesen becsmérlés és hatalmas hiba, hogy a filmbe beleerőltettek egy szerelmi szálat Malorie és Tom közé, ami erőltetett volt és értelmetlen, mert Tom karaktere sokkal inkább egy testvéri kötelék volt, ami sokkal szebb lett volna. Tom továbbá túléli a nagy tragédiát, és évekig együtt éldegélnek a filmben, ami szintén szétvágja Malorie könyvbéli karakterfejlődését. Tök felesleges, idilli balgaság volt az egész.
A másik irritáló tényező az evezős jelenetnél következett. Míg a könyben Malorie-ban egy pillanat erejéig sem vetődött fel a gondolat, hogy az elágazódásnál az egyik gyerek kukucskáljon ki - meg se fordult a fejében! -, addig a filmben ez volt az eredeti terv. Ami részben logikus, mert Malorie nélkül mindhármuknak kevesebb esélyük van a túlélésre, de mégis feldühít a gondolat, hogy dönteni akar a két gyermek között, hogy melyiket áldozza fel esetlegesen, a helyzetében pedig a kérdés nem is lett volna olyan nehéz...
Egy igen érdekes dolgot viszont becsempésztek a filmbe, aminek a könyvben semmi nyoma. Érdekes, és egészen más megvilágítást ad magának az öngyilkos jelenségnek, nem tudom, mi célja volt ezzel a filmeseknek, mert nem tud sok mindent kezdeni vele a néző, az olvasó meg csak a szemét ráncolja, nem is kap nagy jelentőséget a filmben a dolog, csak úgy lóg a levegőben (ez is). A filmben ugyanis, amint az ember meglát egy lényt, a szemgolyója valahogy megváltozik: elsötétsül, vibrál... Nem is tudom. Majd több esetben is olyan embereket emlegettek az áldozatok, akiket elvesztettek, mielőtt öngyilkosok lettek. Mintha valami hívogatta volna őket. Na, ez egy érdekes dolog, és teljesen más értelmet ad mindennek. Ha az emberek az elhunyt szeretteiket látják, és gyakorlatilag feléjük mennek, a halálba, akkor máris van valami a jelenség mögött. De ennek semmi nyoma a könyvben, a filmben pedig kicsit sincs kifejtve, nem beszélnek róla. Akkor meg mi értelme volt betelenni, kérdem én?
Összességében: a regény érdekes, alaptörténete jó, feszültsége vonz, kérdései agyalással töltenek el, a megoldása pedig logikus és elégedettséggel eltöltő, de a nagy kérdésekre nem kapva választ, hamar elfelejtjük az egészet. A film balgának és tipikus Hollywoodi egyszernézősnek bizonyul a regény nélkül, a regénnyel együtt valamivel érthetőbb és érdekesebb, mert ismerjük a háttérgondolatokat. Teljes élményszinten jó volt arra, hogy pár napig agyalgassak rajta, olvassam, megnézzem, de nem fogom még egyszer elolvasni, sem megnézni a filmet. Elég volt ennyi.
Josh Malerman: Madarak a dobozban |
Értékelésem: Tetszett |
Borító: 5/5 |
Kedvenc szereplő: Tom |
Sorozat: Madarak a dobozban 1.) Madarak a dobozban |
Megjelent: 2014 |
Kiadó: Fumax Kiadó |
Oldalszám: 295 |
Eredeti cím: Bird Box |
Műfaj: disztópia, horror, posztapokaliptikus, pszicho-thriller, sci-fi, thriller |
