
Immáron Marie Lu is erősíti azon írók sorát, akik fogtak engem meg a kicsi, érzékeny lelkemet és jól a földre hajították, rátapostak és kegyetlenül otthagyták.
Igen. Határozottan.
És ezt egy-két mondattal érte el, csak így, egyszerűen, a könyvnek a végén.
Na, de szépen, sorjában.
Valamiért a regény első fele egyáltalán nem kötött le annyira, mint az első rész. Valahogyan elkótyavetyélt a polcomon, néha-néha elővettem, beleolvastam, majd mindig elhúztam...