48 / 100 könyv. 48% kész!

vasárnap, november 27, 2022

Böszörményi Gyula: A hullaházi skandalum

 
Hihetetlenül sajnálom Böszörményi Gyula idei eltávozását. Gyermekfejjel nem volt szerencsém sok művéhez, az egyetlen könyv, ami a kezem ügyébe akadt az a Rontásűzők első kötete volt, és akkor is nagyon tetszett.

De végül kétségtelenül az Ambrózy sorozattal nyerte el a szívemet, amivel valami igazán egyedi, sajátosan magyar és különleges csodát alkotott.

Különösen imádom, hogy ez egy olyan csoda, ami a nagymamámmal közös, hiszen mindketten vártuk az új részeket, megvitattuk őket, és sokáig hallgathattam tőle, hogy mennyi mindent felismert, amit Böszörményi írt az 1900-as évekbeli Budapestről. Hogy mi hol volt, mi hogyan nézett ki, ki kicsoda volt... Lenyűgöző nosztalgiát okozott olyasvalakinek, aki megélte ezt a kort. És ez valóban csodálatos.

A hullakázi skandalum egy kiemelkedően brutális és véres kötet lett, s ennek én kimondottan örültem (hátha nem velem van a baj), mint egy 1900-as évekbeli magyar utcákra szalajtott Tarantino kötet...

Imádtam újra Ambrózy és Mili perlekedéséről, Márika káromkodásáról és Tarján Vili szerencsétlenkedéséről olvasni. Mérhetetlenül sajnálom, hogy nem fogok többet kapni ezekből a karakterekből, megannyi lehetőség rejlett még ebben a történetben, ezekben a szereplőkben, egy véget nem érő Agatha Christie-élménynek kellett volna lennie. De talán, mivel csak ennyi kötet van, így lesznek különlegesebbek is.

Ódákat zenghetnék Böszörményi Gyuláról, de felesleges. Aki szereti a munkásságát, az nagyon szereti. Én nagyon szeretem/szerettem/mindig is szeretni fogom.

Böszörményi Gyula: A hullaházi skandalum
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Ambrózy Richárd, Mili, Márika, Tarján Vilmos
Sorozat: Ambrózy báró esetei
7.) A hullaházi skandalum
Megjelent: 2022
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 272
Eredeti cím: -
Műfaj: krimi, történelmi, romantikus

kedd, november 08, 2022

George R. R. Martin: Tűz és vér

 
Hát... nem tudom.

A Trónok harca után nagy durranás A Sárkány Háza sorozat, merthogy a Targaryenek előzménysorozata, hisz köztudott, hogy ők ültek a Vastrónon Hódító Aegontól egyenesen a Baratheonok és Lannisterek általi megdöntésükig. Na, de mi is történt a Trónok harca előtt? Mikor és ki uralkodott és hogyan?

A sorozat eddig tetszik, az első évad lassan vezeti fel a szálakat, bár a nagy időbeli ugrások megnehezítik a karakterekhez való kötődést - ami nem volt probléma a Trónok harcában, merthogy ott nem volt színészváltás, nemhogy egy évadon belül 2-3.

A könyvet csak azért is leemeltem a polcról, évek óta megvan, gondoltam, fun lenne párhuzamosan olvasni és hetente nézni. Nos, nem.

Akkora hibája a kötetnek, hogy ez egy... történelem könyv. Nem elbeszélés, nem cselekménylánc, nem váltott szemszögű leírás, nem... semmi. Mintha egy fantasy történelemkönyvet vennénk a kezünkbe, amit egy septa - vagy tudja a fene, kik írnak könyveket a Trónok harca univerzumban - vetett a lapokra egyes személyek elbeszélései alapján. Szinte nincs is párbeszéd, szemtanúk elmondásai, feltevések, elméletek teszik ki a cselekményt. Zavaró, lapos, unalmas, karaktertelen. Személytelen.

Arról nem is beszélve, hogy a kötet első fele, vagyis Hódító Aegon nem is került a filmvászonra. Csak a regény közepétől, Viserys és Daemon színre lépésétől kezdődik a sorozat cselekménye. És az egészben azt vártam a leginkább, hogy végre eljussak oda, hogy megtudjam, Martin hogyan vezette a sorsát a sorozatbeli szereplőknek. Onnantól végre úgy éreztem, hogy ez az, most már leköt a sztori. Mindig is szerettem párhozamosan nézni a feldolgozást és olvasni az eredeti művet.

A sorozat igazán jól követi a könyv történéseit (már a közepétől kezdve), erre büszke is vagyok, habár... Martin szavaival élve: "A te Viserysed jobb, mint az én Viserysem." Igen, a sorozat valahogy mélyebb, szerethetőbb, személyesebb.

Amint a sztori bevégezte a sorozatban lévő karakterek sztoriját, ismét ellaposodott számomra a történet... Nem tudom. A sorozat nélkül ez a könyv nem adna sok élményt számomra. Ha cselekményesebben lett volna megírva, sokkal élvezetesebb lehetett volna... Mellesleg, amint elértünk oda, ahol a Trónok harca kezdődik, el van vágva a történet. Semmi részletesség nincs arról, hogy döntötték meg a Targaryeneket a Baratheonok, hogyan szökött meg Daenerys. Semmi. Egy mondatban le lett zavarva. Miért? Végre valami, ami érdekelt volna...

Arról nem is beszélve, hogy a kötet első fele teljesen kimaradt a mozivilágból, ami baromi nagy kár, mert nagyon ominózus jeleneteket hagytak ki a sorozatkészítők, kíváncsi lennék, ennek mi lehet az oka. Személy szerint én minden évadot más korszaknak szántam volna egészen Hódító Aegontól, nem pedig egy kort kiválasztva húzom a dolgokat évadokon át, mint a rétestésztát.

Mindezek ellenére, a cselekmények, amiket szívesen látnék a következő évadokban: 
TERMÉSZETESEN NAGYON SPOILERES:
- Alicent túszul ejtése, lánya választás elé állítása, unokája megölése (azt hiszem, ez megtörtént)
- Rhaenys halála sárkányháton, Aegon megsebesülése, Aemond helyettesítése a trónon (szintén)
- Rhaenyra trónra lépése (vágások)
- A Strongok lemászárlása
- Otto Hightower lefejezése
- Maelor fellelése és halála
- A holtak csapdája (Cristen Cole halála)
- Mizéria és Daemon kapcsolata
- Lord Corlys árulása
- "Egy királynő szavai, de egy szajha műve."
- Daemon és Aemond összecsapása sárkányháton a tó felett, majd a mélybe merülésük és haláluk
- Helaena öngyilkossága
- Joffrey halála Syrax hátán
- A sárkányverem ostroma (a sárkányok lemészárlása)
- Rhaenyra szökése Királyvárból
- Rhaenyra halála (sárkány által felfalása)
- II. Aegon megmérgezése

George R. R. Martin: Tűz és vér
Értékelésem: Felejthető
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: -
Megjelent: 2018
Kiadó: Alexandra Kiadó
Oldalszám: 696
Eredeti cím: Fire & Blood
Műfaj: fantasy, high fantasy

szombat, november 05, 2022

Stephen King: Végítélet


Miért is te folytatnám az egyik legrövidebb King könyv után a valószínűleg valaha volt leghosszabbal?

A Végítélet egy igen masszív mű. Nem csak hosszában, terjedelmében, hanem történetileg, elgondolásilag is nagyon összetett.

Egy Gikszer Kapitány névvel illetett vírus söpör végig a világon (nem, nem zombivírus), amely kezdetben egyszerű influenzának tűnt, az hamar kiírtja az emberiséget. Az a néhány, immunis túlélő pedig két véglet között reked, amik megjelennek álmaikban: a mélységesen jó és isteni jellegű Abigail anya, illetve a sötét, gonosz és baljóslatú Randall Flagg között.

Kevés ide a hely, hogy leírjam, mennyire is összetett, több szálon futó, mégis összekapaszkodó sztoriról van szó. Egyszerűen bődületes. Stephen King elméje olyasmi, amiben szimplán el lehetne veszni. Milyen nehéz lehet észben tartani megannyi sorsot (egy világnyit?), összefonódó szálat, kis utalást egy 100 oldalakkal későbbi jelenethez... stb. Hát mi ez?

Tipikus visszatérő elem a jó és a rossz harca, a természetfeletti gonosz és az isteni jóság közötti dualitás és örökös harc. A King könyvek velejét adja ez a háttérben meghúzódó küzdelem.

Naphosszat sorolhatnám a karakterek naturális ábrázolását is, hogy Kinghez méltóan mennyire emberiek, mennyire esendők, vétkezők, mégis szerethetők, hiszen bármelyikünk lehetne az, akivel ez történik. Hogy King képes volt végiggondolni, mihez kezdene egy maroknyi ember a világvégét követően. Nyilvánvalóan társadalmat kezdenek kiépíteni, de a semmiből hogyan? Megannyi kérdés: hogyan térhet vissza a jog, az infrastuktúra, a városvezetés... stb.? Megannyi szociológiai, pszichológiai, gazdasági kérdés. Zseniális taglalása ez egy világvégének.

A sztorit olyannyira szerette a King-tömeg, hogy a kibővített kiadásban is megjelent, ez a több mint 1200 oldalas szörnyeteg született ebből, bár az író elmondása szerint, nem érti, miért ez a könyv a legnépszerűbb a művei közül. Nem mondanám, hogy nem voltak benne olyan részek, amikor azt éreztem, hogy ennek sosem lesz vége. De valahogyan King elérte, hogy így is azt érezzem, hogy a legapróbb jelenetnek vagy motívumnak is jelentősége van ahhoz, hogy egyben felfoghassuk a nagy képet (mint egy szőnyeg szálai).

A történetet kétszer is feldolgozták a filmvásznon. Először 1994-ben (meglepően híres színészgárdával, érdekesség, hogy King is cameózott benne elég sokat), ami kétszer 3 órés játékidőt kapott. Ennyire érezhető, hogy ez a sztori nem egy filmre lett kitalálva. Meglepően könyvhiteles feldolgozás lett, visszaadta King tipikus naturális jellegét (a régebbi King feldolgozások sokkal King-hűbbek, mint a maik).

A második feldolgozás a 2017-es sorozat, amely szintén neves színészgárdát sorakoztatott fel, immár 8 részes, részenként 1 órás játékidőt kapott a mű, ami még így is kevésnek érződött. Kissé kevésbé követte a könyv vonalát, de az 1994-es filmpáros helyett nem a kronológikus történetvezetést választotta, amit érdekesnek véltem, hanem ugráltunk az időben, mintegy "érdekesebbé" téve a cselekményt? Mindenesetre egészen működött ez a fajta módszer is.

Valószínűleg nem esnék neki a könyvnek újra ebben az életemben, de egészen kivételes élmény volt olvasni a könyvet és párhuzamosan nézni a filmipar két különböző korszakában alkotott feldolgozását. Igazán teljes élményt adott.

Stephen King: Végítélet
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Megjelent: 1978
Kiadó: Európa Kiadó
Oldalszám: 1224
Eredeti cím: The Stand
Műfaj: disztópia, horror, krimi, posztapokaliptikus, thriller

csütörtök, október 27, 2022

Stephen King: Később


A kihívás folytatódik. Bár egy nagyon régi kötet után egy nagyon új került a kezeim közé. A Később egy nemrégiben megírt és publikált mű, hosszában nem feltétlenül Stephen King stílusú, hiszen alig több 300 oldalnál. Lássuk, hogy King még ma is, ilyen rövid oldalszámmal képes-e nagyot alkotni.

A sztori egyszerű, sokszor megírt. A szellemeket látó gyermek. Hatodik érzék. A főszereplő felnőtt fejjel visszaemlékszik a gyermekkori eseményekre, merthogy később sok minden megvilágosodott számára, de eleinte csak annyit érzékelt, hogy olyan embereket is lát, akik nincsenek is ott, akik meghaltak. Mindig ritkán maradnak, mindig ott és úgy néznek ki, ahol és ahogy meghaltak.

A gyermek képességét többen is kihasználják. Saját anyja, mikor a kiadónál lévő író utolsó regénye megírása előtt meghal, szükség van a története befejezésére a sikerhez. Az anyja barátnője, aki rendőr és meg akar találni egy bombát, miután a gyilkos, aki elrejtette azt, már meghalt...

A következmények. Jamie ugyanis szörnyű következményeket szenved el képessége miatt. Az egyik szellem, a gyilkos, aki a bombákat országszerte elhelyezte, követni kezdi. Nem tűnik el, nem halványodik el. Vissza-visszatér. Kísérti. Megkezdődik a pszichikai harc gyermek és kísértet között.

Tényleg hétköznapi téma, Kinghez képest. A Ragyogás halovány vakbele. De nem bántam. Mellőzte King agyonmagyarázását, mégis kinges volt. Köztudottan nem szeretem az agyonírt, 1000 oldalas regényeket - egy kivétel van: Stephen King. De most valahogy üdén ért, hogy rövid fejezetek követik egymást.

Egyes jelenetek horrorfilmbe illőek, s borzongást keltőek voltak. Tipikusan. Remek horrorfilm válna belőle. Már megírt, mégis valahol egyedi cselekményt kaptam. Nem tudom Kinget nem szeretni. Ez most tömör és egyszerű lett, mégis morbid és hátborzongató. Egy könnyű olvasmányú King kötet. Nyárra tökéletes volt.

Stephen King: Később
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Megjelent: 2021
Kiadó: Európa Kiadó
Oldalszám: 308
Eredeti cím: Later
Műfaj: horror, krimi, thriller

kedd, október 25, 2022

Stephen King: Rage

 
Olvassuk el a valaha volt összes Stephen King könyvet! - Challenge accepted! It's on progress...

A Rage az egyik legkorábbi műve a horrorkirálynak, Richard Bachman néven került kiadásra, és nem sokkal utána be is tiltották, ezért magyar nyelven meg sem jelent. A betiltást nem teljes mértékben értem. A téma, igen, égető, mai (holott 1977-ben íródott, nagyon is mai, 2022-ben is nagyon aktuális, sajnos), megrázó és megosztó.

A bullying belülről rohasztja az oktatási intézményeket, s azon belül a zaklatott diákok lelkét is. A társadalmunk egyik legrothadtabb, legszomorúbb és legszégyenteljesebb foltja ez. Amikor a gyermekek minden komolyság és empátia híján mentálisan vagy fizikailag bántalmazzák társaikat. A jövő elővetítése, egy jövőkép, amely megmutatja, kik is lesznek ezek a gyermekek felnőttként. A csúf nagyvilág rothadó előszobája.

Főszereplőnk szintén egy bántalmazott gyermek, akit nem csak az osztálytársai zaklatása sarkall szélsőséges dolgokra, hanem a szülői házban történtek is. Egy nap ugyanis megöl két felnőttet és túszul ejti osztályát egy fegyverrel a kezében.

Ez a sztori. Egy osztályteremnyi diák, az egyiküknél fegyver, s visszaemlékezések, elbeszélések sorozata követi egymást. Nehéz olvasmány. Megrázó olvasmány. Fontos olvasmány.

Ezért sem értem, miért lett betiltva, miért nem jelent meg többször sosem. Miért? Egyrészt manapság számos iskolai lövöldözéssel kapcsolatos film, sorozat, könyv jelenik meg. Akkor miért pont Mr. King könyve lenne a legfelkavaróbb? Egyébként nem ez a legfelkavaróbb. Másrészt vajon a gyermekek jelleme mitől kerül a megfelelő sínre? A nehézolvasmánytól, amit tinédzserfejjel nem is feltétlenül ért, vagy az elrettentő példával telitűzdelt, égező problémákat taglaló elbeszéléstől, amely majdnem havi rendszerességgel megtörténik a világban, aminek maga is áldozata lehet, csak mert... Csak mert nem belegondolva a következményekbe osztálytársait zaklatja, mentálisan megalázza, fizikailag bántalmazza, vagy végignézi, ahogy más csinálja, s közben jót szórakozik, vagy egyszerűen csak félrenéz... Nem.

Kötelező olvasmányokról beszélünk. Köszönöm szépen az Egri csillagokat, meg A kőszívű ember fiait. De talán, ha több gyerek olvasna egy ilyen történetet, hamarabb rájönne, hogy mi helyes és mi nem, és hogy a tetteknek milyen következményei lehetnek, hogy az empátia fontos, és ha nincs, az komoly baj.

Ennyit akartam erről leírni.

Stephen King: Rage
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/-
Kedvenc szereplő: -
Megjelent: 1977
Kiadó: New English Library
Oldalszám: 224
Eredeti cím: Rage
Műfaj: pszicho-thriller, thriller

vasárnap, október 23, 2022

Leiner Laura: Higgy nekem


A kapcsolatom Leiner Laura munkásságával nagy szerelemmel indult, majd lassan kihűlt és végül már csak lagymatagan olvasom (de még mindig kitartóan) az újabb és újabb regényeit.

A Szent Johanna Gimi a kapcsolatunk tetőpontja volt, utána szépen lassan leapadt a rajongásom. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy csökkent a színvonala, lehet, hogy csak én komolyodtam meg (bár A Szent Johanna Gimi mai napig nagy kedvencem).

Az Iskolák Versenye még mindig jó alapötlet, a feladatok is (még most, az ötödik kötetnél is) ötletesek, magam is szívesen részt vennék egy ilyen versenyen.

A második trilógia jó mondandóval szolgál: a stigmatizált fiatalok kiközösítése, a bullying és egyebek nagyon mai témák, nagyon égető témák, és jó, hogy ilyesmikkel foglalkozik az írónő.

Na, de! Hogy miért kell ennyire véresen komolyan venni egy iskolai versenyt? Ahol bőgünk, ha kiesünk. Ahol eláruljuk a másikat. Ahol megy a dráma, hogy ne barátkozzunk össze senkivel, végső soron úgyis ellenség. Hogy úgyis csak egy maradhat... Annyira dramatikus, túlspilázott, erőltetett az egész. Nem az egy milliárd dolláros főnyereményért megy a harc, sem a túlélésért. Főleg, mivel tinédzserekről van szó, kétlem, hogy egy nyári versengést ennyire véresen komolyan venne egyetlen kamasz is. Ezt egyszerűen nem tudom felfogni ebben a sorozatban.

A másik zavaró dolog mostanában Leiner Laura írásában az a töménytelen ismétlés (bár, amikor sok idő után veszek elő egy új részt, olyankor hasznos tud lenni), és a sérelmek folyamatos, oldalakon át való visszamondása. Sára apja mérges rá. Értve vagyunk. Oké. Tudjuk. Még mindig tudjuk. Ó, ki hitte volna? Még mindig!

Ha ezektől elvonatkoztatok Rajmund és Sára aranyosak voltak, Tahi továbbra is szórakoztat a Rajmunddal való tanár-diák kekeckedések miatt (mintha csak Zsolti és Máday szelleme kelt volna életre)... Szóval szórakoztatott, mert nem vártam sokat. Szomorú, de azért tetszenek mostanában Leiner Laura könyvei, mert nem várok tőlük sokat. Évekkel ezelőtt (holott nem volt akkor rosszabb a színvonal), volt egy mélypontom, amikor idegesítettek a történetei, méghozzá azért, mert a kezdeti rajongásom miatt nagy elvárásokkal ültem neki egy-egy könyvének. Lehet agyalni, melyik a jobb...

Leiner Laura: Higgy nekem
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Kocsis igazgató, Tahi, Rajmund
Sorozat: Iskolák versenye
2.) Higgy nekem
Megjelent: 2021
Kiadó: Carta Teen
Oldalszám: 496
Eredeti cím: -
Műfaj: ifjúsági, romantikus

 

vasárnap, október 09, 2022

Kel Carpenter: Gonosz kis játékok


A második kötetet rögtön elővéve, még benne voltam a sztoriban. Bár szerintem felesleges volt ezt a két kötetet külön venni, egyben is működtek volna.

A sztori továbbra is szórakoztató, a párbeszédek mulattattak, az édes... ötös (?) továbbra is abszurd és furcsa. Igyekeztem keresni a háttérsztorit, de nem feltétlenül találtam.

Ami kiemelkedően nem tetszett, az a tény, hogy elkezdett igencsak elrugaszkodni a bibliai párhuzamoktól, konkrétan megváltoztatta a Bibliát, de üsse kő...

Nem. Nem várok sokat ettől a sorozattól, de szórakoztat, úgy nyaraláson tökéletesen elvoltam vele, de nem világot megváltó, nem kedvenc, ne katarzis. Csak úgy... feels fun.

Nem tudom, mikor folytatódik, nem tudom, akarom-e folytatni... "Ha csalódásra számítunk, akkor sosem fogunk csalódni."

Kel Carpenter: Gonosz kis játékok
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Sorozat: A Kárhozottak királynője
2.) Gonosz kis játékok
Megjelent: 2018
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 232
Eredeti cím: Wicked Games
Műfaj: erotikus, fantasy, romantikus, urban fantasy

 

szerda, október 05, 2022

Kel Carpenter: Lucifer lánya

 
Nyaralásra olyan könyveket akartam magammal vinni, amik lazák, könnyedek, mulatságosak. Csak semmi komolyság! Hiszen nyaralunk.

Így esett elsőkörben a választásom Kel Carpenter sorozatának első két kötetére. A Bibliával kapcsolatos feldolgozások - természetesen a fantasy, horror keretein belül - mindig is gyengéim voltak. Ez valószínűleg a Supernatural imádatomban gyökeredzik. Majd azt követte a Lucifer, és még számos más "feldolgozás".

A kötetek rövidek, ez is előny volt. A borítók gyönyörűek. A történet. Lucifer lánya nem tudja magáról, hogy ő Lucifer lánya. Egy banshee és egy mosómedve az állandó társai, minden hímnemű egyed odavan érte, mert különleges kisugrázással rendelkezik. Aztán egy nap megjelenik négy vonzó férfi, akik magukkal akarják vinni... a Pokolba. Merthogy ő Lucifer, a letaszított angyal lánya.

Nem feltétlenül értettem, miért nem tud a származásáról a főszereplő, felesleges körök voltak ezek. Ruby karaktere szerethető, vagány és mulatságos csaj. A négy lovas számomra majdhogynem megkülönböztethetetlen, semmi egyedi kisugárzásuk nincsen, nem tudom, melyik-melyik, ennélfogva kedvencem sincs. De mind a négy rá van izgulva. Számomra ez furcsa és abszurd a sorozatban, ez a... háremség? Nem feltétlenül díjazom a könyvekben, de szerencsére nem ez volt a középpontban. (Mintha a Vámpírnaplókat olvastam volna, csak négy fiútestvérrel... furcsa!)

Mulatságos volt, szerettem felfedezni a bibilai szereplőket, enyhe izgalmak is voltak, röhögtető beszólások... könnyed, laza, rövid. Ha az ember nem vár sokat tőle, egészen megszeretheti.

Kel Carpenter: Lucifer lánya
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Sorozat: A Kárhozottak királynője
1.) Lucifer lánya
Megjelent: 2018
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 176
Eredeti cím: Lucifer's Daughter
Műfaj: erotikus, fantasy, romantikus, urban fantasy