Sandra Regnier: A sötét jóslat

Istenem, de imádtam az első részt. A legnagyobb stresszek közepette, a legjobbkor vettem a kezeim közé, és teljesen magába bolondított a Sárkányok gyermeke első kötete. Minden egyszerűségével, bájával, karakterével. A borítók meg persze tovább erősítették ezt a szerelmet.

A második kötet valamivel az első mögött kullog, több szempontból is, a szeretetem mégse lankadt. Továbbra is kikapcsol, szórakoztat, elvarázsol.

Míg az első kötet több kérdést is nyitva hagyott, a másodikban csipegetjük a válaszokat. Jobban megismerjük az elfek világát, magát a jóslatot, és hogy hogyan kerül ennek a kellős közepébe Felicity.

Mérhetetlenül sajnáltam, hogy a második kötet ilyen mértékben mellőzte Lee-t. Személy szerint én Richardot már a hátam közepére sem kívántam, alig vártam, hogy búcsút mondjunk neki. Ciaranben sokkal több potenciált láttam, érdekes volt a tanár felállás, enyhén pótolta Lee-t, de csak enyhén.

Felicityt ezerszer fenéken rugdostam volna. Amikor látta, hogy Lee bajban van, és a karaktere kicsit sem mutatott aggódást, még ha azt is hitte, nem igaz az, amit lát. Tisztában volt azzal, hogy Lee eltűnt, mégse aggódott különösebben. Nem teljesen értettem. Mindazonáltal Felicity karakterfejlődése érezhető, sokkal erősebb és érettebb lett az első kötet óta, a humora pedig ugyanaz maradt.

A múltban tett látogatások továbbra is szórakoztatóak, bár tisztán látszik rajtuk a hiteltelenség. A regény nem fektet nagy hangsúlyt a történelmi hitelességre, de nem róttam fel neki, nem egy történelmi, komoly műről van szó, hanem egy szórakoztató ifjúsági irodalomról, aminek tökéletesen megfelel.

Bár néha-néha a fejetem fogtam, eltűnt a titokzatosság varázsa, továbbra is nagyon szeretem a sorozatot. Kikapcsol, megnyugtat, megnevettet. A karakterek nagyon a szívemhez nőttek, Lee-vel az élen. Szomorú vagyok, hogy a harmadik kötettel lezárul a trilógia.

Sandra Regnier: A sötét jóslat

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5*

Kedvenc szereplő: Lee, Felicity, Ciaran

Sorozat: Sárkányok gyermeke 1.) Az elfek öröksége 2.) A sötét jóslat 3.) A sárkányok titka

Megjelent: 2014

Kiadó: Maxim Kiadó

Oldalszám: 380

Eredeti cím: Die dunkle Prophezeiung des Pan

Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus, urban fantasy

Tovább...

Borsa Brown: Gyalázat és hit

Borsa Brown és én. Egyszer fent, egyszer lent kapcsolatom van az írónő műveivel. Értékelem, hogy igyekszik bemutatni egyes kultúrákat, amikkel nem találkoznánk a mindennapokban, általában két világ találkozását mutatja meg nekünk, egy-egy Rómeó és Júlia szerelmen keresztül (durva általánosságban mondva).

Egy-egy regényében látom a mély értékeket, amikor olyan dolgokat boncolgat, mint a nők egyenjogúsága, lelki ereje, a férfi nő iránti szeretete, az egyén jogainak és akaratának kivívása... Vannak olyan művei, amik közben elgondolkodtam, hogy Brown valami remeket alkotott.

Aztán vannak olyan művei, amik inkább csak szemforgatásra és szájhúzásra késztetnek. Ilyenek azok a regények, ahol előtérbe kerül a férfiak hímsoviniszta beállítottsága, a nők alárendeltsége, a felszínes férfi-női kapcsolatok... Nem is tudom.

A Gyalázat sorozattal ismét tettem egy próbát, mert reménykedtem abban, hogy ez a trilógia is annak a regényeinek sorát erősíti, amikben megláttam a csillogó értéket. Hát nem...

Az amish világról már rég olvasni akartam valamit, nagyon távol áll tőlem mindenféle vallásosság, de szerettem volna megtudni, milyen is lehet egy ilyen társadalom részeként élni. Egy elvont, másféle világ, amit sose érthetünk meg igazán, csak ha részesei vagyunk. Ilyen az amishok világa és mindennapjai is. Egy a nagyvilágtól elzárt, összetartó közösség.

Nem tudom megállapítani, hogy a könyv reálisan mutatja-e be az amish kultúrát, hisz magam sem vagyok jártas a témában. Egy felszínes képet valóban kaptunk az amishok mindennapjairól, felfogásáról és életéről, de hogy ez mennyire áll közel a valósághoz, azt nem én fogom megállapítani. Annyit biztosan kijelenthetek, hogy ez a fajta élet és kultúra tőlem távolabb nem is állhatna. Ezért is volt érdekes számomra ilyesmiről olvasni.

A történet eleje oly ígéretes volt. Valóban elhittem, hogy egy újabb Borsa-féle csodát fogok a kezemben. A karakterek nem voltak tökéletesek, de a felállás valahogy megfogott. Dorothy és a családja az amish piacon árulnak, akárcsak a legtöbb amish, a piacnak eszmei értéke van a kis közösségükben. Egy nap azonban egy üzletember érkezik az amishok közé, aki meg akarja vásárolni a piac területét, hogy bevásárlóközpontot építsen oda.

Dorothy, a fiatal amish lány illemtudó, szereti a családját, a legjobb barátnőjét és többnyire boldogan él az amishok "buborékjában." Távolról odavan a közösség rosszfiújáért, Samuelért, ahogy minden lány, ám Gregory, az üzletember érkezése sötét felhőket von a közösség életére, Dorothyban pedig eddig ismeretlen érzéseket kelt.

Dorothy karaktere nagyon átlagos. Sokkal gyerekesebbnek éreztem a 18 éves korához képest. Egy 15-16 éves kislány sokkal reálisabb lett volna a reakcióihoz és gondolataihoz. Nem erős karakter, gyenge és naiv. Nem tudom, hogy ez azért lehet, mert amish karakter, és az írónő ezzel is azt akarta szemléltetni, mennyire burokban élnek az amish fiatalok, vagy egyszerűen ennyire gyenge karakter lett, és csak a dolgok mögé akarok látni valamit. A neve miatt meg folyton a sárga köves út jutott eszembe, meg hogy hol van Totó...

Gregory karaktere még borzalmasabb lett. Merészen ki merem állítani, hogy a leggyengébb Borsa férfi karakter - az általam olvasott regényei közül. Semmilyen. Felszínes. Nincs kiállása. Sablonos. Enyhén hímsoviniszta. A titkárnővel kapcsolatban rögtön megmutatkozott, hogy egy újabb tipikusan Borsa beállítottságú alfahím született, aki ferde képet mutat a férfiakról. Nem minden férfi ilyen. Vagy legalábbis remélem, hogy nem.

Gregory karaktere engem kicsit sem vonzott, unalmasnak tartottam. Mindehhez még párosult a tipikus tragikus múlt, amit minden második oldalon felhozott, hogy nagyon sajnáljam őt, de nem kellett volna folyton-folyvást emlékeztetni az olvasót, hogy ő mennyire szülők nélkül nőtt fel. Az olvasó emlékszik, ha egyszer is olvasta.

Nem is értettem, hogy egy komoly üzletember hogy mehet egy amish közösségbe úgy, hogy semmit sem tud róluk. Egy felelősségteljes felnőtt üzletember nem köt így üzletet. Nevetségesnek találtam. Feltételezem, az írónő ezzel azt akarta szemléltetni, az emberek mennyire nincsenek tisztában az amish jelentésével, de azért ennyire kétlem, hogy sötét lenne egy komoly üzletember. Vércikinek éreztem ezt a fajta felkészületlenséget.

És akkor ott volt a kezdeti csoda. Samuel. A regény első felében azt hittem, én ezt a trilógiát végigolvasom, méghozzá csakis miatta. Az eddigi legérdekesebb, legszerethetőbb Borsa fiúnak könyveltem el magamban. Alig vártam a fejezeteit. Nagyon megszerettem. Megtetszett a Dorothy iránti kezdeti ragaszkodása, a családja és a közösség iránti odaadása, ugyanakkor a lázadó magatartása és az akaratos véleménye a világról és az emberekről is. Ez a kettősség egy tökéletesen összetett karakterré tehette volna.

Aztán a kötet felénél jött egy szakadás. Amikor az édes ragaszkodása átváltott és Borsa a regény felénél úgy döntött, hogy Samuel nagyon pozitív karakteréből csak azért is egy hűtlen, hímsoviniszta, minden nőt akarok típusú férfit csinál. És akkor vége volt. Nagyon mérges voltam. Az általam megimádott karakter abban a pillanatban elvesztette minden tisztelemet és szeretetemet, hogy az írónő behozta a titkárnős szálat. Legszívesebben hozzávágtam volna a könyvet a falhoz.

És mivel már a legeleje óta Samuelnek drukkoltam, de a felénél már rögtön leesett, hogy Borsa úgyis Gregorynak szánja Dorothy karakterét, minden érdeklődésem elmúlt a sorozat irányában. Nem tehetek róla. Az egyik legjobb lehetett volna, ezt belátom. Ha Samuel ragaszkodása kitartott volna. Imádtam volna. Akkor új kedvenc Borsa sorozatom lenne. De így... sajnálom. Nagyon.

Borsa Brown: Gyalázat és hit

Értékelésem: Csalódás

Borító: 5/3

Kedvenc szereplő: Samuel

Sorozat: Gyalázat 1.) Gyalázat és hit 2.) Gyalázat és szenvedély 3.) Gyalázat és szerelem

Megjelent: 2018

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Oldalszám: 574

Eredeti cím: -

Műfaj: romantikus

Tovább...

Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

Sarah J. Maas Tüskék és rózsák udvara első kötete után hamar ácsingóztam a második kötetért. Egyszerűen magával ragadott a könnyed (bár egyre bonyolódik) fantasy világa, a szereplők szerethetősége (ami csak erősödött a második kötetre), az izgalmak és fordulatok kettőse... Egy tökéletesen összerakott fantasy, minden megvan benne, ami kell ahhoz, hogy elvarázsoljon.

A három borító egymás mellett egyszerűen elvarázsol. Az egyik legszebb fantasy trilógia a polcomon, habár megtalálható rajta jó néhány, de ezekre különösen büszke vagyok.

A történet a második kötetben erőteljes fordulatot vett. Míg az első részben teljesen beleszerettem a Tavasz Udvarába, Tamlinbe és Lucienbe, ez a második részben halványodni kezdett. Kezdtem lassan felfogni, hogy Tamlin csupán egy ráhangolódás volt az igazi főhősünkre, Rhysandre.

Őszintén szólva, sehogy sem értettem a nagy imádatot iránta, számomra az első kötetben Tamlin lopta be magát a szívembe. Azonban Tamlin kezdeti felszínes pozitív képe hamar átcsapott egy negatív, hímsoviniszta, birtokló, instabil karakterré, aki mellett Feyre egyre halványodni kezdett. Ebből Rhysand és a közös alkujuk biztosított szabadulást.

Feyre karakterfejlődése nagyon érezhető. A gyengécske emberke, aki a fal túloldaláról a tündérek világába kényszerül egy főúr mellé. Feyre immár maga is halhatatlan, felszabadító, átoktörő (enyhén Daenerys stílust vett fel), és korántsem biztos a jelenlegi boldogságában.

Miután Rhysand úgymond kimenti Feyre-t a csapdájából, egy teljesen újfajta hangulatot kap a trilógia. Új, imádnivaló szereplőgárda sorakozott fel, akikben Feyre új családra lelt. Meg persze maga az olvasó is, mert lehetetlen volt nem megimádni őket, mindegyikről oldalakat tudnék írni, igazán összetett, szerethető karaktereket alkotott meg Sarah J. Maas, amint megálmodta az Éjszaka Udvarát.

Rhysand karaktere hamar elvarázsolja az olvasót, akkor is, ha az első kötetben inkább a Tamlin tábort erősítette - akárcsak én. Éles ellentétben áll Tamlin uralkodó döntéseivel, amikkel elnyomta Feyre-t, Rhys sokkal inkább a szabad akarat híve. Míg Tamlin elnyomta Feyre-t, addig Rhys hagyja, hogy kivirágozzon és érvényesüljön. És az édes évődést még meg sem említettem. Feyre és Rhys kettőse az egyik legszerethetőbb páros, amit eddig fantasyben olvastam.

Rhys családja szintén hamar belopta magát a szívembe. Mind érdekes, színes, összetett karakterek, akikről egyre többet és többet tudunk meg, annál közelebb érezzük hozzájuk magunkat.

Mor erős női jelleme és csipkelődő stílusa megfűszerezi a párbeszédeket, és amint kiderül fájdalmas múltja, az empátia csak tovább erősíti az olvasó rokonszenvét az irányában. Cassian, az illír harcos és Azriel, az Árnyénekes szintén érdekes múlttal rendelkeznek, ami nagy hatással van a jelenükre, míg Cassian a mindig mosolygós, viccelődő személyiségével a csapat legkedélyesebb tagjának számít, addig Azriel a csöndes, komoly magatartásával a felelősségteljesség mintaszobraként van jelen, akinek egy-egy pillantása többet mondhat ezer szónál. Hamar észrevehető, hogy hármuk között feszül valamilyen háromszög-szerűség, de ez csak lassan körvonalazódik a cselekményben. Az egyik legérdekesebb karakter Amren, aki bár a legkisebb, mégis a legtöbb erőt birtokolja, és a legrettegettebb mind közül.

A kötetben szép lassan válik ez a kis társaság Feyre igazi családjává, ahogy lassan a fenntartások leküzdése után megismeri, majd megszereti őket. Imádtam a szép felvezetést. Egyszer sem éreztem azt, hogy felesleges fejezeteket olvasok, minden kapcsolat szépen ki lett dolgozva, nem egyik pillanatról a másikra való pálfordulás történt, ez pedig hitelessé tette az egészet. Bár megvallom, Lucian igenis hiányzott, Tamlin iránti ellenszenv ide vagy oda, Lucian továbbra is a kedvenceim közé tartozik valami miatt, bár nehéz lenne megmagyaráznom, miért.

Érdekes mód, ezúttal Feyre nővérei, Nesta és Elain, is több szerepet kaptak a lapokon. Ezzel kapcsolatban érdekesnek találtam, hogy az írónő el-elhintette egy sejtetését annak, hogy Nesta és Cassian között egyfajta macska-egér játék kezdődik meg. Még érdekesebb a tény, hogy Maas valamiért minden szereplőjét ki szeretné párosítani, ami még nem is zavarna annyira. Viszont amint Feyre és Rhys szerelme kialakult, nagyon szívesen belelestem volna a többiek fejébe is. Egész köteteket tudnék elképzelni Cassian-Nesta, Mor-Azriel fejezetekkel... Annyi lehetőség lenne bennük.

Míg az első kötetben esetében azt írtam, hiányzik az intrika, a csalás, az összeesküvések, ezúttal nagyon is jelen voltak, a készülő háború előszele megcsapja a karaktereket, erős politikai és hadrendészeti okoskodások fűzik át a cselekményt, amik felkészítik a történéseket a harmadik kötetben eljövő nagy háborúra.

Azt kell hogy mondjam, ez a trilógia nagyon magas helyen van a kedvenc fantasyjaim tengerében, nagyon erős mind karakterek, mind cselekmény téren. Nem kétséges, hogy a harmadik kötetet rögtön elővettem a második után, és nem tudom, mihez kezdek, amint azzal is végzek.  No, de sebaj! Sarah J. Maas más történetei még várnak, ha Feyre és Rhys története le is zárul...

Köszönöm szépen a könyv élményét a Könyvmolyképző Kiadónak!

Sarah J. Maas: Köd és harag udvara

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5*

Kedvenc szereplő: Rhysand, Cassian, Mor, Amren, Feyre, Azriel, Lucian

Sorozat: Tüskék és rózsák udvara 1.) Tüskék és rózsák udvara 2.) Köd és harag udvara 3.) Szárnyak és pusztulás udvara 4.) Ezüst lángok udvara #Fagy és csillagfény udvara

Megjelent: 2016

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Oldalszám: 752

Eredeti cím: A Court of Mist and Fury

Műfaj: erotikus, fantasy, romantikus

Tovább...

Jodi Picoult: Szívverés

Jodi Picoult mindig hatalmas hatással van rám. Szerintem ő az egyetlen író, aki minden könyvével valamilyen hatást gyakorol rám. Mindig. Legyen szó szerelemről, abortuszról, gyilkosságról, anyai érzésekről, sztereotípiákról, családi kötelékekről... mindegy, miről. Ez teszi zseniális alkotóvá számomra.

A Szívverés az első regényei egyike, ezért még kíváncsibban vetettem bele magam, vajon hogyan írt Picoult 1993 körül? Sok különbséget nem véltem felfedezni, ugyanolyan zseniális volt akkor, mint ma. Talán annyit tudok felhozni, hogy a cselekményvezetése egy kicsit darabosabbnak hatott, mint a későbbi regényeiben, de ezen kívül, ha nem tudom, fel se tűnt volna, hogy egy ilyen régi regényét olvasom.

Picoulthoz hű témák köszöntek vissza ránk a Szívverésben: fiatalság, anyaság, abortusz, gyermeknevelés, házas élet... Mégis újszerűnek hatott.

Paige-et kiskorában magára hagyta a szeleburdi édesanyja, feltaláló édesapja nevelte fel. Paige egy gimis szerelem után hamar úgy dönt, hogy menekülnie kell régi élete, apja elől, ezért elmegy otthonról. Nemsokára megismeri az orvostanhallgató Nicholast és megkezdődik közös hullámvölgyük. A kezdeti heves szerelem hamar házasságba, majd babaszületésbe csap át. Paige azonban nem találja a helyét a baba és Nicholas mellett, ezért úgy dönt, felkeresi az anyját, aki egykor magára hagyta, hogy megtudja, miért tette, úgy érzi, ez az anyaságának kulcsa. Az akkorra már híres és tehetséges szívsebész Nicholas nehezen egyezteti össze a babát a munkával... Visszatér Paige valaha? Van-e lehetősége rá egyáltalán, ha meg is találja azt, amit keresett?

Annyi erkölcsi kérdés bújik meg ebben az egy regényben, de annyi... Minden kis aspektusában, minden szereplőjében. Minden vívódásában. A rengeteg apró dilemma egy fő téma köré csoportosul: az anyaság.

Az elénk fektetett szülői kép vajon milyen mértékben van hatással a későbbi szülői szerepünkre? Ugyanolyan szülőkké válunk, mint amilyenek mellett felnőttünk? Vagy a tapasztalatok ponthogy lehetőséget biztosítanak arra, hogy mi változtassunk az életünkön? Paige akarva-akaratlan is anyja tükörképévé válik, de vajon azért, mert valóban csak meg akarja tudni, miért is hagyta el az anyja, vagy azért, mert ő is olyan, mint az anyja?

A regény sorra veszi az anyaság stádiumait, különös hangsúlyt fektetve a szülés utáni depresszióra. A jelenségről már hallottam, de közelebbről még sose olvastam/hallottam róla, ezért mondhatjuk, hogy különösen megrázott a dolog. Főleg amikor Paige szemszögét olvashattam. A terhesség közbeni kétségbeesés, a szülés utáni fokozódása, majd az üresség és érzéketlenség... Felfoghatatlan. Hogy valaki úgy tekintsen a gyermekére, mint Paige, holott tudom, hogy létező pszichológiai betegségről (inkább állapotról - nem vagyok teljesen tisztában a pszichológiai megnevezéséről) van szó, aminek enyhébb, illetve súlyosabb szintjei is vannak, nem is oly ritka, mégis felettébb megrázó volt olvasni.

Érdekes kérdésként volt jelen az apa-anya szerepek kérdése, illetve felcserélődése is. Amint Nicholas szívsebészként kezdett dolgozni, hamar nagy pénzeket hozott haza, így a költséggekkel nem volt gond, Paige otthon nevelő anyuka lehetett. Ám felmerül a tény, hogy nem minden nő erre vágyik. Nicholas mégis otthonra "kötelezte" Paige-et, ami csak tovább súlyosbított az állapotán. Egyszerűen nem tudta, miként bánjon a babával, ami rontott a magabiztosságán, lassan úgy érezte, megfojtja a helyzet.

Paige személyisége eleve egy gyermeteg, álmodozó anyaképet képviselt a regényben. Jelentősen egocentrikus, mert még nem alakult ki az érettebb, másokért is felelősséget vállaló énje, nem voltak ilyen szülő példaképek előtte, de továbbra is felmerül a kérdés, hogy ezért szenvedett-e az anyasággal, vagy esetleg más miatt?

A megbocsátás és bizalom kérdése fontos tényező volt, amint Paige se szó, se beszéd elment. Nicholas egyedül, teljes állással volt kénytelen ellátni a kisbabát, ami az egyedülálló szülőség minden nehézségét magában foglalta. Visszanyerhető-e a bizalom azután, hogy az a személy, akiben a leginkább megbíztunk egész életünkben, egyszer csak lelép...? Ez valószínűleg ember- és kapcsolatfüggő. Mégis olyan világmegrendítő, hogy hatalmas vívódást okozhat elszenvedőjének.

Hihetetlennek tartottam, hogy Paige valóban csak és kizárólag magára gondolt. Hogy megkapja a kérdéseire a válaszokat, hazatérjen és akkor rendes anyaként tudjon viselkedni. Én, én, én. Mivel részben Nicholas hímsoviniszta hozzáállása is tehetett a távozásáról, a legnagyobb áldozatnak a kisbabát láttam az egészben. Aki semmiről sem tehet, mégis a nagyanyja és az anyja borzalmas énképe miatt magára hagyják...

Abban biztos vagyok, hogy ezt a regényt sose adnám szülés előtt, illetve közvetlenül utána álló anyák kezébe. Fontos üzeneteket takar a történet, mégis könnyen kétségbeesésbe sodorhat egy anyajelöltet. Egy ilyen regény elolvasása akarva-akaratlan se azt a reakciót váltja ki belőlünk, hogy "én márpedig ilyen nem leszek", hanem azt, hogy "mi van, ha én is ilyen leszek?"
Szülőképtől függetlenül.

Jodi Picoult: Szívverés

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5*

Kedvenc szereplő: -

Megjelent: 1993

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Oldalszám: 480

Eredeti cím: Harvesting the Heart

Műfaj: dráma

Tovább...

Böszörményi Gyula: Nász és téboly

Böszörményi Gyula megalkotott története nagyon a szívemhez nőtt. Csodálom a munkásságát, hogy hogyan volt képes az élő és sok-sok évvel ezelőtt létező Budapest mindennapjaiba egy ilyen kedves, izgalmas, imádnivaló, fordulatos történetecskét szőni, egyszerűen lenyűgöz.

Nagyon sokat vártam az ötödik kötet elolvasásával, egyszerűen nem akartam elbúcsúzni a sorozattól, hiszen úgy tudtam, hogy nem lesz folytatás, kapunk egy lezárást. Ezért vártam, vártam. És imáim meghallgattatásra találtak, nemrég megjelent a következő kötet, mint derült égből újabb Ambrózy báró esetei rész, a Szer'usz világ, és akkor úgy döntöttem, itt az ideje, hogy folytassam a sorozatot, most már nyugodt szívvel, hisz Ambrózy és Mili történetei még korántsem értek véget.

Az előző kötet függővége után meglepő, hogy eddig bírtam, de részben sejtettem, hogy mi lesz Ambrózy válasza Mili és Emma apjának végső kérdésére. Mármint részben.

Természetesen várható volt azért az a bizonyos csalódottság, mikor kiderült, valójában mire is fel ez a nagy nász és téboly... Valaki ugyanis halálos üzeneteket hagy Ambrózy bárónak, amiben arra szólítja fel, hogy vegye feleségül a Hangay lányt (no, de vajon melyiket?), vagy emberek fognak meghalni. A választás Milire esik - tapasztalata és talpraesettsége miatt - és ezzel meg is kezdődik az ál-esküvő hajsza, valamint a nyomozás a titokzatos War után.

A történet érdekes változtatást ad az oldasónak a Nász és tébolyban, ugyanis nem csak Mili szemszöge tárul elénk, sokkal jobban megismerhetjük Ambrózy múltját és régi önmagát - bár kissé fájlaltam, hogy nem E/1 személyben íródtak azok a fejezetek is, így mégse tudtunk teljes mértékben belelesni szeretett Ambrózy bárónk fejébe -, ami részben nagyon érdekes adalék volt, másrészt viszont folyton a jelen történései érdekeltek, ezért kettős érzésekkel olvastam a múltbéli eseményeket, holott nagyon is jól tudtam, hogy közük van a jelenkori levelekhez.

A szereplőgárda még mindig fantasztikus. Bár Ambrózyt azért néha-néha legszívesebben fenékbe billentettem volna. Kevés! Tudom, hogy nem egy romantikus regényről beszélünk, de nagyon szívesen vettem volna, ha Böszörményi legalább ebben a kötetben egy csöppnyi gyengédséget csepegtet a bárónk karakterébe. Csak egy icipicit, hogy megmelengesse a szívemet. De erre voltaképpen a legutolsó oldalig várnom kellett. Nagy kár érte. Persze, így is imádom Ambrózyt, de na.

Mili továbbra is imádnivaló, Márika belevaló, Tarján Vili - bocsánat, Vilmos - a másik szívem csücske még mindig. Emma picit a háttérbe szorult, de nem is baj, az ő története már kerek egésszé vált, csak az utóhatásokat igyekszik túlélni.

A nyomozás csavaros volt, mint mindig, zseniálisan párhuzamosan haladt a múlt és a jelen szála, így lassan körvonalazódhatott az olvasóban, hogy mi-mivel van összefüggésben. Bár a végső megoldásra valami képpen én magam is rájöttem, amint elég információt elcsepegtetett az író, mégis imádtam.

Nyugodt és meleg szívvel tettem le a részt, egyszerűen odavagyok ezért a történetért. Azt hiszem, Böszörményi Gyula megírta a világ egyik legvelősebb epilógusát, zseniális. Nagyon remélem, hogy a történet nem áll meg a Szer'usz világnál. Az egyik szívemnek legkedvesebb magyar sorozatnak (talán a legkedvesebb) tovább kell tartania annál, akármeddig, bármeddig.

Mindazonáltal a borító esetében (nagyon kicsit, mert a végső borítót is imádom) csalódott vagyok, mert nekem a kék sokkal hangulatosabbnak tűnt, bár nem illett volna a sorozat mellé színösszeállításban, de nekem akkor is az nyerte el a szívemet.

Böszörményi Gyula: Nász és téboly

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Ambrózy Richárd, Mili, Márika, Tarján Vili

Sorozat: Ambrózy báró esetei 1.) Leányrablás Budapesten 2.) A Rudnay-gyilkosságok 3.) Ármány és kézfogó 4.) Nász és téboly 5.) Szer’usz világ 6.) A Barnum-rejtély 7.) A hullaházi skandalum #Beretva és tőr #Bitó és borostyán

Megjelent: 2017

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Oldalszám: 496

Eredeti cím: -

Műfaj: krimi, történelmi, romantikus

Tovább...

Baráth Viktória: A főnök nagy napja

Hát nem is tudom. Baráth Viktóriával nagyon zűrösen kezdődött a kapcsolatom, mert A főnök nem nyerte el a tetszésemet, sem főszereplők, sem történet terén. Ezzel szemben az Egy év Rómában valahogy nagyon megfogott, és elindított bennem egy késztetést arra, hogy tovább ismerkedjek az írónő műveivel. Kicsit már bánom, hogy A főnök nagy napja novellájával kezdtem, bár novella révén nem vártam túl sokat egyébként sem.

A főnök cselekményére halványan emlékeztem, felmerül a kérdés, hogy ha nem tetszett, miért erőltetem? Gondoltam, lezárom ezt a történetet a novellával, így elbúcsúzva ettől a történettől, innentől fogva pedig belevethetem magam Baráth Viktória többi alkotásába, ha lehet, ezt elfelejtve, bár még mindig meglep, hogy lehet, hogy az írónő egyik regénye nem hozott különösebben lázba, a másik meg imádatom tárgyává vált. Érdekes.

Arra élénken emlékszem, hogy A főnök főszereplőnőjével volt a legnagyobb problémám, a főszereplő nem rémlett. A novella tulajdonképpen csak annyira volt jó, hogy ismét kaptunk néhány oldalnyi gondolatot egy öltönyös, enyhén hímsoviniszta férfiról - már emlékszem, miért nem voltam oda Ryanért sem. Az egyetlen értékelhető, pozitív aspektus Ryan gyermekekkel kapcsolatos életfilozófiája volt, aminek hála sikerült némi rokonszenvet éreznem iránta. És hát a novella vége persze A főnökben folytatódik, amit a világért sem vennék elő újra, ám örömmel nyitok az írónő bármelyik másik regénye felé, ami valószínűleg az Igazság sorozat lesz.

Baráth Viktória: A főnök nagy napja

Értékelésem: Felejthető

Borító: 5/3

Kedvenc szereplő: -

Sorozat: A főnök 1.) A főnök 2.) A főnök 2. 3.) A főnök 3. #A főnök nagy napja #A jófiú

Megjelent: 2018

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Oldalszám: 24

Eredeti cím: -

Műfaj: erotikus, novella, romantikus

Tovább...