Nagyon, de nagyon régóta a lelki szemeim előtt lebeg már Sarah J. Maas munkássága, annyi oldalról hallottam róla, annyian mondták, mennyire zseniális, hogy végül muszáj volt az egyik sorozatába fejest ugranom, ez pedig a Tüskék és rózsák udvara lett.
A csodálatos tervezésű borító, ami már önmagában megnyerte a szívemet magának, egy egyedi és nagyon érdekes fantasyt rejt, lessük meg, mennyire!
Úgy tűnik, mostanában valóban magába bolondított a fantasyk világa, és bár rájöttem, hogy a high fantasyk nem feltétlenül nekem valók, a szórakoztató/ifjúsági fantasyk annál inkább lekötnek. Ezen belül mostanában valamiért folyton tündérközpontú regények kerülnek az utamba.
A Tüskék és rózsák udvara viszont valahol a high fantasyk és az ifjúsági fantasyk között helyezkedik el, se nem végtelenül összetett és alig követhető, se nem mesebeli szórakoztató irodalom, így megtalálta a legtökéletesebb egyensúlyt a fantasy-skálámon.
Első ránézésre a történet nagyon emlékeztetett a Trónok harcára, ha abban a tündéreké lenne a főszerep. A térkép kinézete, a nagy fal és a mögötte meghúzódó emberek természetfeletti ellensége... Nem lepődnék meg, ha Maas enyhe ihletet szerzett volna George R. R. Martin művéből. És bár alapokban vannak hasonlóságok, a leírtakon kívül más nemigen egyezik meg a két sorozat között. A Tüskék és rózsák udvarát sokkal kevésbé szövi át a politika és intrika, sokkal inkább a szerelem, a varázslatok, az átkok és a kalandok töltik be a főszerepet, ettől sokkalta izgalmasabb, sokkal inkább lekötötte a figyelmemet és sokkal könnyebben magába bolondított. Mert a politika és intrika sose volt a kenyerem.
Az emberek és a tündérek világát a nagy fal választja el egymástól, a két faj esküdt ellenségei egymásnak, a múlt borzalmainak árnyékában a mai napig is gyűlölik egymást, amit egy szerződés tart kordában valamelyest. Feyre két nővérével és apjával él együtt egy kis kunyhóban, mióta elvesztették a vagyonukat, Feyre kénytelen volt megtanulni a vadászat minden csínyját-bínyját, hogy életben tarthassa családját, jövőképe szegényes, az életben maradás a cél.
Egy nap egy hatalmas farkast vesz észre az erdőben, rögtön tudja, hogy tündér. A düh hamar dönt az elméjében, kivégzi a farkast, amivel egy olyan dominósort indít el, ami végül a fal túloldalára juttatja, ahová az elesett tündér barátja hurcolja, hogy így dolgozza le a szerződés megszegését. Tamlin és Lucien, a két tündér körül azonban rengeteg titok és rejtély lappang, amiket Feyre mindenáron meg akar fejteni. Miközben szüntelen igyekszik meggyőzni magát afelől, hogy a családja rendben van, akaratlanul is a közepébe kerül egy tündér udvartartásnak, ahol a kezdeti gyülöletet enyhe barátság majd ragaszkodás kezdi felváltani, ahogy minél inkább megismeri "fogvatartóit". De vajon mi áll mindennek a hátterében? Miért tartják ott? És ki az az Amaratha, akinek a nevét kimondani is alig merik... Na és ki az a sötét tündér, Rhysand, és mik a motivációi Amaratha oldalán?
Az alaptörténet rögtön megnyert magának. A fal, a szerződés, a tündérek és az emberek gyűlölete egymás iránt, aminek megvan a maga történelme - bár egyelőre közel sem olyan összetett, mint a high fantasyk esetében, de ezt még felszabadítónak is éreztem. A tündérek jellegének kiismerése beletelt egy kis időmbe. Az udvarok, a főurak, az átváltozási képességük, az átok... mind-mind egy hatalmas világnak a részesei, amik egy nagyon jól kigondolt történetben foglalnak helyet.
A történet mindenféle érdekességgel és fordulattal teli, a kezdeti egyszerű cselekmény egyre bonyolultabbá, sűrűbbé és szövevényesebbé válik, ahogy halad előre a történet, mindezt pedig a szereplők élénksége és szerethetősége fűszerezi meg.
Feyre a tipikus végtelenül erős, ámde törékeny emberi főhősnőt testesíti meg, akinek az olvasó végig drukkolni kényszerül. Bár voltak kicsit megkérdőjelezhető megmozdulásai, összességében egy büszke, lelkileg erős, kitartó karakternek ismerhettem meg.
Tamlin és Lucien körül amennyi rejtély feszül kezdetben, szép fokozatosan ismerteti meg őket velünk az írónő, így lassan létrehozva a kötődést. Kettejük közül valamiért Lucient kedveltem meg a leginkább, főleg Feyre és Lucien cívódásain mosolyogtam sokat. Tamlin személyében a titokzatos főhőst találjuk meg, ami hamar megváltozhat egy bizonyos Rhysand előtérbe kerülésével, de mivel róla az első kötetben még nagyon kevés dolog derült ki, az olvasó joggal Tamlinnek szurkol.
Az élénk és összetett pozitív karakterek bár hamar sikeresen belopják magukat az ember szívébe, egy ilyesfajta regény esetében végtelenül fontos lenne az összetett "rosszfiú" karaktere, akinek belső motivációi és okai vannak, akinek érzelmei közt megtalálható egy bizonyos gyengepont, és mind pozitív, illetve negatív tulajdonságok jellemzik, a mérleg mégis a negatív felé billen. Akit nem szeretünk, de nem is utáljuk tiszta szívünkből. A nagy villain. Hát Amaratha pont nem ilyen. Az abszolúte negatív karaktert testesíti meg, aki már annyira negatív karakter, hogy érezhetően irracionális a személyisége, akár egy mesében. Mindenkiben van egy kicsi jó, ha a legkisebb mértékben is. Talán ráhúzható a pszichopata jelleg, ami érzéketlenséget adna neki, de mivel imádja a kegyetlenkedést, a beteges játékokat, a gyilkolást, aligha húzható rá ez a magyarázat. Mindehhez hozzáadható a nagyon idegesítő gyermeki hangsúlya, felszínes beszéde és cselekvései. Szimpla utálatot lehet érezni iránta, semmi mást. Nagyon reménykedem benne, hogy a későbbiekben felsejlik egy kevésbé mesébe illő nagy főgonosz, akinek már összetettebb a karaktere, az tökéletessé tenné a trilógiának az élményét.
A történetben tehát még érezhetően rengeteg minden megbújik, első kötet lévén viszont rengeteg mindent kaphattunk. Nem is értem, hogy beszélhetünk csak trilógiáról, sokkal több kötet is beleférne ebbe a történetbe. Alig várom, hogy belevethessem magam a második kötetbe, hogy ismét magába szippanthasson az egyedi atmoszférája. A karakterek tipikusan sokáig élnek a fejemeben egy-egy kötet kiolvasása után is, szinte leköszönnek a lapokról, hogy folytassam már az olvasást. Hallgatni fogok rájuk.
Köszönöm szépen a könyv élményét a Könyvmolyképző Kiadónak!
Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák
udvara
|
Értékelésem: Kedvenc
|
Borító: 5/5*
|
Kedvenc szereplő: Feyre, Tamlin,
Rhysand, Lucien
|
Sorozat: Tüskék és rózsák udvara
1.)
Tüskék és rózsák udvara
|
Megjelent: 2015
|
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadó
|
Oldalszám: 512
|
Eredeti cím: A Court of Thorns and Roses
|
Műfaj: erotikus,
fantasy, romantikus
|
0 comments:
Megjegyzés küldése