14 / 100 könyv. 14% kész!

kedd, április 30, 2013

Nalini Singh: Feloldozás



Nagyon érdekes a kapcsolatom Nalini Singh sorozatával. Valahol imádom, valahol pedig a fejemet fogom olvasás közben. Ez a rész azonban teljes mértékben meggyőzött arról, hogy Nalini ért az íráshoz, tudja hogyan kell a szálakat csűrni-csavarni, a kapcsolatokat kialakítani, a hangulatot létrehozni. Kétségtelenül az egyik legjobb rész ez az összes közül.

Először is a borító: mikor először megláttam rögtön az járt a fejemben, hogy eddig ez a legjobb borító. Eddig mindig csak a főszereplő "hím" volt látható a borítón és felfelé vagy éppen lefelé bámult. Most azonban egy női alak is feltűnik a háttérben, a férfi pedig érzelmeket fejez ki: kétségbeesést, vágyat, vadságot, erőt. 

Nalini nem csak a borító összeállításán változtatott, hanem a szereplőmegosztásban is, ugyanis a pár most nem egy alakváltó és egy mentál, hanem egy alakváltó és egy ember. Szó se róla, engem teljesen megbabonázott a mentálháló, meg eleve hihetetlenül tetszik az ötlet a mentálokról, erről az érzelemmentes fajról, de az embereket eddig nagyon mellőzöttnek éreztem. Csak az alakváltók (akikről kiderült, hogy minden furcsa állatféle is előfordul közöttük, hogy pár megdöbbentő példával éljek: patkány, szarvas, kígyó...) és a mentálok álltak a központban, az emberek viszont csak néha kerültek szóba, egy főszereplő sem volt ember... eddig. 

A két főszereplő kapcsolata eddig mindig ilyen volt, kivétel nélkül: találkoznak, aztán az egyik kéreti magát, a másik be van indulva, a végén összejönnek. Ezzel alkotott Nalini egy "Nalini-sablont" az én szavaimmal élve. Azonban ebben a kötetben ezt a sablont mintha egy kicsit átalakította volna, ugyanis Clay és Talin; az alakváltó férfi és az embernő; együtt nőtt fel. Mind a ketten nevelőszülőknél éltek, nagyon szoros baráti kapcsolat alakult ki köztük, majd kiderült, hogy Talin nevelőapja molesztálja a kislányt. A gyermek Clay pedig hidegvérrel, barátját védve megölte a férfit. Azon a napon választották el őket egymástól, Clay intézetbe került, Talin egy másik családhoz. Azóta évek teltek el, Clay és Talin felnőtt és míg Clay halottnak hitte Talint, addig a lány igyekezett megküzdeni a démonaival. Azonban most szüksége van Clay-re. Talin gyermekek körül dolgozik, valaki azonban sorba rabolja el a kicsiket, akik holtak kerülnek elő. Talin igyekezve legyűrni a múltja sötétségét fordul Clay-hez segítségért, aki viszont nem bírja elfogadni, hogy a lány halottnak hitette magát. Mégis, amint találkoznak feljönnek a régi idők és az a kölcsönös szeretet, amit gyermekként éreztek egymás iránt, és ez a szeretet szerelemmé és vággyá alakul át.

Nalini tényleg kitett magáért, ugyanis nem elég, hogy a borító kifejezőbb, mint eddig valaha, a főszereplők kapcsolata egyedibb és szorosabb, megalkotott egy új gyilkossági szálat és mind e mellé még a régi szereplőkről is többet hallunk. Lucas és Sascha többször is jelen lesznek, majd Faith és Vaughn is, sőt még Judd is beugrik egy-egy akcióra. Beköszön egy régi ismerős: Dorian, aki szinte az összes részben mellékszereplőként van jelen, ahogyan itt is. Nem bánnám ha a következő részben a szépfiú kapná a főszerepet, mert megszerettem.

És ha ez még mind nem volna elég az írónő még egy csavart beépít ebbe a negyedik kötetbe, ugyanis Talin halálos beteg és csak pár hónapja van hátra. Oké, ez elég dramatikusan hangzik, de mégis ad a könyvnek egy plusz feszültséget, hangulatot.

Amit viszont nem tudtam hova tenni: a gyilkossági, gyermekeket elrabló pszichopaták ügyének lezárása. Túl véletlen, túl erőltetett lépés nekem az, ahogyan ezt lezárta Nalini, nem sok nehézséget, küzdelmet épített be a végjátékba, mintha a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldást szedte volna ki a fiókjából mindennemű bonyodalom nélkül. Azonban ez valahogy nekem túl műre, erőltetettre sikerült, mert nehogy már, hogy ekkora véletlen létezik. Na, mindegy, nem akarom elárulni, hogy végül is mire gondolok, talán majd rájöttök.

Amit hiányoltam: mert ugye, ha nincs mentál, nincs mentálháló sem. Pedig ez az egyik legérdekesebb része ennek a sorozatnak, úgyhogy sajnáltam elhihetitek, habár Sascha és a tanács részéről volt némi olvasnivaló és fejlemény róla. 

A továbbiakban - mert ugye még közel sem zárta le az írónő az alapszálat, ami a kitörni készülő háború az alakváltók és a mentálok között, valamint az Elcsendesedés összeomlása - tehát kíváncsian várom, hogy mi fog még kisülni ebből.

Ezzel a résszel valószínűleg Nalini megnyerte a kedvenc íróim listáján az egyik helyet, úgyhogy eldöntöttem, hogy belevágok a másik sorozatába is, bár úgy hallottam, hogy ez sokkal jobb. Ez a rész számomra az eddigi legjobb, remélem ezt már csak túlszárnyalni tudja és nem fogja elrontani az összhatást az ötödik résszel, ami nemsokára fog megjelenni. Csak Dorian legyen a főszereplő, lécciiiii. :)

Nalini Singh: Feloldozás
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Clay
Sorozat: Egy világ – két faj – állandó küzdelem
4.) Feloldozás
Megjelent: 2008
Kiadó: Egmont-Hungary
Oldalszám: 400
Eredeti cím: Mine to Possess
Műfaj: romantikus, sci-fi, urban fantasy

szombat, április 27, 2013

Maggie Stiefvater: A Hollófiúk



Maggie Stiefvater hozta a várt formáját, története szilárdan felépített, gondosan megírt, élvezhető írásmóddal, ahogyan azt már megszokhattuk. Mégsem vagyok vele teljes mértékben elégedett.

A történet több szálon is elindul, az egyik egy nívós iskolától, ahová az úgynevezett Hollófiúk járnak, ami az iskola címerére vezethető vissza. Négy barát, akik jobban nem is tudnának különbözni egymástól, élik mindennapjukat ennek a nívós iskolának a falai között, miközben jól tudják hogy az emberek hogyan tekintenek a fajtájukra, a gazdag, naplopó elitiskolásokra. Azonban magánéletük korántsem gondtalan és szórakozással teli... A másik szál pedig egy igen érdekes háztól indul, ahol jósnők élnek és dolgoznak, az egyik jósnő lányának pedig egy olyan átokkal kell szembenéznie, amivel senki sem élne szívesen.

Maggie Stiefvater rengeteg magánjellegű témát felsorakoztat: a születendő gyerek előtt lelépő apa, családon belüli erőszak, egy szülő elvesztése utáni züllés, egy szegényebb ösztöndíjas nézőpontja a gazdagok körében, a gazdagsággal járó magány és hihetetlenül szoros barátságok. Mindezeket egy kincskeresés köré építi, ami egy bizonyos Ley-vonalhoz, Glendower-hez és sok mágiához kötődik. Mindezt rejtély övezi, amit a fiatal hollófiú Gansey igyekszik minden erejével megfejteni három barátja segítségével: Ronan, Adam és Noah. Azonban hiába az évekkel eltöltött kutatás, egyáltalán nem jutottak közelebb a rejtély megoldásához, sőt időközben kiderül, hogy a játszma sokkal veszélyesebb, mint gondolták, már-már élet-halál kérdése.

Ebbe a kincsvadászatba csöppen bele Blue (ilyen nevet, Jézusom), aki az ismert Maura, a jósnő lánya. Blue kezét egy átok köti gúzsba, amit édesanyja jósolt még évekkel ezelőtt: ha Blue szerelmes lesz, a csókjával fogja megölni szerelmét. Ez amolyan mese habbal dolog számomra, mert elképzelni képtelen vagyok, hogyan hal bele valaki egy csókba??! Mindezek után Blue az anyjával és még pár jósnővel egy éjszaka egy rituálét hajtanak végre, amiben megtudják, hogy az elkövetkező években ki fog meghalni és hogyan. Blue ekkor tudja meg, hogy egy bizonyos Gansey, egy hollófiú lesz a szerelme, aki miatta fog meghalni egy éven belül. Így fonódnak össze a szálak.

Érdekes a gondolat, ez a legenda Glendower-ről, a kinccsel és a Ley-vonalakkal, valami újat olvastam, egészen mást, mint amit szoktam. Oké, akkor nyomozzunk, azonban az ez az egész, hogy feltámasztanak valakit és akkor kívánhatnak... Mese, amit nagyon nehezen lehet elhinni. Aztán e mellé még ott vannak a jósnők meg azaz átok a csókkal. Aztán rálegyintettem mondván, akkor most olvassunk mesét, mert kíváncsi voltam, hogyan alakul ki Blue és Gansey tiltott szerelme, hogy mi is ez a Glendower és érdekelt a szereplők magánélete is. 

A szereplők nagyon kidolgozottak, mind a lelkiállapotuk, mind a külső leírásuk, mégsem szerettem meg sem Blue-t, mert semmi különös nem volt a karakterében; sem Gansey-t, ugyanezért; sem Adam-et, mert szerintem ő a legsötétebb karakter. Ha meg kellene neveznem valakit, az Ronan a kis Láncfűrésszel, mert ő nem olyan merev, mint a többi szereplő, néha még egy-egy poént is elejtett, ami egyébként erősen hiányzott a regényből.

Idegesített, ahogyan végül kialakultak a szerelmi szálak. Igazából nem is ezen volt a hangsúly, pedig ez az alapötlet. Igen, idegesített az, hogy mindegyik fiú, Ronan kivételével hál'istennek; Blue-t akarja lenyűgözni. Főleg Adam, aztán Gansey meg Noah, habár semmi különleges nincs a lányban.

A nevek választása viszont teljességgel egyedi, mint: Blue (jó ez iszonyú, de akkor is egyedi), Gansey, Ronan, Maura, Neeve, Persephone... Meg hát egy jósnő esetében kötelező az egyedi név. Van egy olyan érzésem, hogy nem fogod ezeket a neveket sok más regényben meglátni, pontosan ezért teszi egyedivé ezt a regényt a nevek egyedisége. 

Volt, hogy a fejemet fogtam némely jeleneteknél, mint például, amikor Blue nem tudta megmondani, hogy mitől más Gansey, végül negyedóra múlva rájött, hogy azért, mert a fiú szemüveget visel, habár általában nem szokott viselni. Mi??! Azonban sok jó pillanata volt a regénynek, több, mint rossz, ugyanis izgalom az volt bőven főleg a végkifejletnél, fordulat is volt, de olyan ami után össze kellett kaparnom az állam a földről.

Igazából a végén idegesítettem fel magam a legjobban, de főleg akkor lennék mérges, ha nem lenne folytatása a könyvnek, azonban mivel lesz, szemet hunyok afelett, hogy szinte semmit sem simított el kedves írónőm. A szerelmi háromszögről és az átokról többet szeretnék hallani, mert azt nagyon hanyagoltuk. Mindezek mellett, azonban nagyon tetszett a karakterek különböző felépítése, a komolyabb témák, mindezt egy mesés kincskereséssel fűszerezve. Kíváncsian várom a második kötetet.

Maggie Stiefvater: A Hollófiúk
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Ronan
Sorozat: A Hollófiúk
1.) A Hollófiúk
2.) Az álomtolvajok
3.) Kék liliom
4.) A Hollókirály
Megjelent: 2012
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 414
Eredeti cím: The Raven Boys
Műfaj: fantasy, ifjúsági

péntek, április 26, 2013

Meg Cabot: Veszélyes háromszög



A végjátékhoz közeledve egyre feszültebb a hangulat. Nem elég, hogy egy újabb gyilkos kísértetet kell megfékeznie, hogy Jesse a jelek szerint nem viszonozza az érzelmeit és hogy újra elkezdődött az iskola, de mindehhez még egy új osztálytárssal is bővül Suze listája, aki nem más, mint Paul Slater. Az a Paul Slater, aki miatt Suze majdnem meghalt és Jesse eltűnt volna a semmiben, aki miatt rémálmai vannak főhősnőnknek. Paul szándékait sem leplezi: igyekszik Suze közelébe férkőzni méghozzá azzal, hogy olyan információkkal édesgeti magához, amik teljesen újak Suze számára. Paul állítása szerint ők ketten nem átlagos mediátorok, hanem lélekvezetők. Mindeközben egy bizonyos halott szörfös igyekszik megölni az életben maradt öccsét, Jesse ismét távolságtartóan viselkedik, szülők nélküli házibulit rendeznek Simon-éknál, ami egy mediátor-kísértet verekedésbe fullad...

Most már nagyon kíváncsi vagyok a végjátékra, ugyanis minden tudásom szerint a hatodik rész az utolsó rész. Meg Cabot a boldog befejezések, Happy End-ek mestere, de most hihetetlenül nehéz dolga lesz elsimítani Suze bonyolult életét. Mert lássuk be mindannyian drukkolunk Jesse-nek, de ő kísértet. Mégis hogyan oldhatnánk meg ezt a problémát? Mindeközben ott van Paul, akit Cabot gonosznak és bunkónak állít be, mégsem érzek ellenszenvet iránta. Ebből a szerelmi háromszögből is kihozható még sok minden, de ami a leginkább érdekel az a Happy End. Hajrá Meg!

Meg Cabot: Veszélyes háromszög
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Jesse, Suzie
Sorozat: A Mediátor
5.) Veszélyes háromszög
Megjelent: 2003
Kiadó: Ciceró
Oldalszám: 186
Eredeti cím: Haunted
Műfaj: ifjúsági, romantikus

hétfő, április 15, 2013

Jay Asher: Tizenhárom okom volt...



Hihetetlenül vegyes érzésekkel fejeztem be ezt a könyvet. A nézeteim olyannyira szélsőségesek voltak miközben olvastam, akár egy libikóka: egyszer fent egyszer pedig lent, egyszer tetszett, amit olvastam, egyszer pedig nagyon nem. Úgy döntöttem, hogy külön-külön fogom megnézni azokat a dolgokat, amik igenis megfelelőek és tetszenek, és külön rakom azokat, amik összezavartak és amiket szerintem hanyagolhatott volna az író. Ezek alapján pedig majd igyekszem értékelni a könyvet.

A történet dióhájban: Clay, egy teljesen átlagos gimnazista srác, akinek egyik nap egy cipős dobozt hoz a postás tele régi kazettákkal. Kiderül, hogy ezeken a kazettákon Hanna Baker utolsó szavai hallatszanak, aki pár héttel ezelőtt öngyilkos lett. Hannah tizenhárom okot nevezett meg ezeken a kazettákon, amik ebbe a kétségbeesett döntésbe taszították. A kazettákat pedig csak azok kapják meg, akik valamilyen úton-módon rákerültek a szalagokra. Tehát a részesei egy olyan dolognak, ami végül tragédiába fulladt...

POZITÍV:
Mindenféleképpen maga a téma. Manapság tényleg sok tinédzser jár úgy, ahogyan Hanna és ezért kellő komolysággal olvastam a könyvet. Ugyanis ezeken az oldalakon nincs helye kacagásnak és önfeledt örömnek. Éreztem Jay Asher mondandójának a súlyát, néhol talán még meg is könnyeztem.
A könyv hangulata sokszor belesüppesztett a székembe. Egyfajta feszült, várakozással teli, szikrázó hangulatbuborékban rekedtem miközben olvastam.
A cím és a tizenhármas szám már egy olyan regényt sejtet, ami valami komolyról szól.

NEGAVTÍV:
Elsősorban az írásmód volt az, ami nagyon nem tetszett. Az író felváltva beszélteti Hanna-t a magnókon és fűzi hozzá Clay reakcióját is mindezt soronként váltakoztatva, ami egy idő után eléggé zavaróvá vált. Volt, hogy még Hanna fejével gondolkodtam, de kiderült, hogy Clay gondolatait olvasom, bevallom összegabalyodtam. Nemsokára már nehéz volt rögtön kapcsolni, hogy mikor olvasom Hannah letargikus szavait és mikor Clay döbbent gondolatait, ahogy fagyizgat...
Az okok. Sokkal nagyobb horderejű problémákra gondoltam mikor elkezdtem olvasni a regényt. Elvált szülök? Esetleg bántalmazó szülők? Valaki meghalt, aki fontos volt neki? De semmi ilyesmi. Csupán néhány kisebb pletyka, egy idegesítő lista, egy-pár ál-barát... Semmi komoly, semmi tragikus vagy traumatikus. Csupán egyszerű, mindennapi dolgok, amik mindannyiunk életében jelen vannak. És igen, talán van olyan, akit tényleg ilyen kis dolgok lendítenek a ló túloldalára, de nagyon remélem, hogy kevesen vannak.
A vége. Hihetetlenül letargikus hangulatomban voltam miután végeztem az utolsó oldalakkal, de nem ezért negatívum, hanem a lezárás miatt. Mert akkor lendül át Hanna a "bizonytalanról" "biztosra" és dönt. De szerintem egyáltalán nem így kellett volna ezt lezárni.

AMIT NEM TUDOK EGYIK CSOPORTBA SE RAKNI:
Azaz ok, amiért Clay rajta van a kazettákon. Nem fogom konkrétan elárulni, csupán annyit róla, hogy miután feszülten vártam, hogy megtudjam mit is tett Clay, majd miután megtudtam, akkor.... nem történt semmi. Mintha az író el akarta volna simítani Clay-t, mintha nem akarta volna eléggé "bemocskolni", hogy úgy mondjam a karakterét. Nem tudtam hová tenni. Jó is volt egyben, de rossz is.

Nem fogom pocskondiázni a könyvet, mert mindennek ellenére Jay Asher egy nagyon fontos mondanivalót akar közölni velünk ezen könyv sorai közt. Én sokáig szenvedtem a kiolvasásával, ami talán miattam van. Ez a könyv tipikusan abba a csoportba tartozik, hogy vagy nagyon szereted, vagy nagyon nem. Én pontosan ezért fogok közepes pontszámot adni neki. Mert voltak benne jó pillanatok, voltak rosszak, volt hogy egyáltalán nem akartam olvasni, volt hogy simán lapozgattam. Egyszer fent, egyszer lent.

Jay Asher: Tizenhárom okom volt…
Értékelésem: Felejthető
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Megjelent: 2007
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 260
Eredeti cím: Thirteen Reasons Why
Műfaj: ifjúsági

péntek, április 12, 2013

Karen Marie Moning: Új nap virrad



Mindig mikor egy olyan könyvsorozat utolsó oldalát olvasom, aminek minden egyes oldalát, sorát és szavát imádtam, akkor úgy érzem, hogy egy olyan útnak lett vége, amin szépen lassan, élményekkel, barátokkal találkozva, felvértezve haladtam végig és visszanézve erre az útra szomorúan jövök rá, hogy búcsút kell mondanom mindennek. Mert habár bármikor a kezembe vehetem és elolvashatom újra, mégis tudom, hogy nem ugyanazt az élményt fogja nyújtani nekem, mint elsőre, amikor még fogalmam sem volt, hogy milyen göröngyöket, dombokat, folyókat, nehézségeket, fordulatokat rejt ez az út és, hogy milyen befejezést rejtenek az utolsó oldalak...

Hihetetlenül megszerettem ezt a sorozatot, aminek egyszerre több oka is van. Mit is írtam régebben a sorozatról? Csak, hogy idézhessem magamat: 

"Az első részt még csak kóstolgattam, a másodikba belemerültem a harmadik pedig már függővé tett."

Most pedig, elolvasva a sorozat utolsó kötetét is dermedten állok, mint akit kidobtak egy centrifugából: kicsit szédülve, pislogva, értetlenül és ledöbbenve. Totálisan ledöbbenve. Ugyanis ebben az utolsó kötetben mindent felhalmoztak, ami csak elképzelhető. Az előző kötetek feszültsége összeadódott, a végjáték már az első soroknál elkezdődött és kilátástalannak tűnt ennek a végjátéknak a végkimenetele. Ugyanis tudod - ha olvastad az előző kötetet - hogy Barrons meghalt. Barrons meghalt volna? Nem hittem el. Képtelenségnek tartottam, ezért bár eléggé feszülten, de egyfajta nyugalommal kezdtem bele ebbe a kötetbe és végig azt vártam, hogy mikor derül ki, hogy Barrons él. Mert képtelenségnek tartottam, hogy kedves írónőm képes megölni őt méghozzá Mac-et felhasználva. Nem. Kizártnak tartottam. Úgyhogy nyugton leültem és addig szándékoztam olvasni, amíg ki nem derül végre, hogy Barrons él, egy tökéletesen elfogadható magyarázattal elintézve, és továbbra is kedvenc főhősnőnk mellett harcoljon. Most arra vártok, hogy eláruljam Barrons tényleg életben maradt-e, ugye? Dehogy mondom el, éljétek csak át ti is azt, amit én. Olvassátok ti is úgy, mint én: feszülten, várakozva, türelmetlenül.

Valószínűleg a történetről nem fogok elárulni semmit, azonban a szereplőkről csacsognék még egy kicsit. Mac. Mac olyan szintű változásokon ment keresztül az első és az utolsó rész között, mind a lelkivilága, mind a kinézete, hogy ha az ember az első kötet elolvasása után az utolsóba kezd bele, akkor az első pár oldal után meggyőződik a könyv borítójáról, hogy biztos a megfelelő sorozatot tartja-e a kezében. Hogy ez a nagy volumenű változás jó felé terelte-e azt döntse el mindenki maga, szerintem nagyon is a javára vált, hogy nem egy üresfejű szőkeség, hanem egy erős és magabiztos amazon. De vajon ki is ő valójában? Egy egyszerű lány, vagy egy sokkal sötétebb lény, valami gonosz? Barrons. Az első kötetben még nem tudtam hová tenni őt, túl titokzatos és ködös volt ahhoz, hogy megszeressem. Semmi sem derült ki róla, csupán annyi, hogy jól néz ki, mindenről tud, mindenhol ott van, mindenre képes és több sötétség van benne, mint jóság. A második kötetben már megtudtam róla annyit, hogy elkezdjek érdeklődni a karaktere iránt. A harmadik kötettől már az egyik kedvenc karakterem lett, ha az összes olvasásomról beszélünk és nem csak a sorozatról. De vajon valami módon feléled-e, vagy azon a bizonyos sziklán ért volna véget az élete? Dani. Egy aranyos, de erős - kislány, de mégis felnőtt - ártatlan, de mégis veszélyes ember, aki tele van ellentmondásokkal és ellentétekkel. Kétségtelenül megszerettem a csípős stílusát és egyben naivitását. Én megbocsátottam neki, de vajon Mac is meg fog? (Hű, most felkeltettem az érdeklődéseteket, mi?) V'lane. Furcsa, de az első kötetben egyszerűen gonosznak és érdektelennek nyilvánítottam száműzve az érdeklődésem központjából. Aztán lassan rájöttem, hogy: én szeretem őt. Jó, nem úgy, de kezdtem észrevenni magamon, hogy szívesen olvasom azokat a sorokat, amikor szerepel, sőt szinte már vártam, hogy megjelenjen. Különös, észre sem vettem az átmenetet az érdektelenségem és az érdeklődésem között. Vékony szál választja el a kettőt. De vajon mi V'lane célja? Mi volt a kezdetektől az ő célja?


Ezt az egészet azzal zárnám, hogy (még ha nem is jut el hozzá) de megköszönöm Karen Marie Moning-nak ezt az élményt, amivel megajándékozott engem, izgalmakat csalt unalmasabb délutánjaimba, felpörgette az adrenalinszintem, elkalauzolt egy másik, ijesztő, ugyanakkor lenyűgöző világba és megismertetett a kedves Mac-el, az ellenállhatatlan Barrons-el, a gyönyörű V'lane-el és a vagány Dani-vel. Egy élmény volt.

Karen Marie Moning: Új nap virrad
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Barrons
Sorozat: Tündérkrónikák
5.) Új nap virrad
Megjelent: 2010
Kiadó: Kelly Kiadó
Oldalszám: 596
Eredeti cím: Shadowfever
Műfaj: dark fantasy, fantasy, urban fantasy

csütörtök, április 11, 2013

Cassandra Clare: Üvegváros



A harmadik kötet minden szempontból az egyik legizgalmasabb, legeseménydúsabb, legfordulatosabb kötet az eddigiek közül, ami nem csoda, hisz elméletileg ez a trilógia befejező kötete, gyakorlatilag viszont mivel nagyon nagy sikere volt a sorozatnak készült egy negyedik, sőt később egy ötödik kötet is. Úgy gondolom, hogy az Üvegváros méltó befejezése lett volna a sorozatnak, mégis repes a szívem, amiért tudom, még mindig nincs vége Clary, Jace és Simon, valamint az Árnyvadászok és az Alvilágiak történetének, ami ma már az egyik legkedvencebb könyvsorozatommá nőtte ki magát. 

Minden egyes megválaszolatlan kérdésre választ kapunk, nem marad elvarratlan szál és olyan függőben lévő gondolat, ami nem hagyna nyugton aludni éjszaka. Cassandra Clare remekül lekerekítette a történetét, semmit sem felejtett ki, mindeközben pedig meghökkentő fordulatok, feszültséggel teli pillanatok és küzdelmekkel teli események láncolata a könyv, aminek nem látod a végkimenetelét, egészen az utolsó sorokig. Fogalmad sincs mire számíts, mit várj, többször megijedsz majd, garantáltan a magasban lesz az adrenalinszinted, talán még el is sírod magad. Ugyanis sorra került a nagy küzdelemre, a végső összecsapásra... De vajon az Alvilágiak végül összefognak az Árnyvadászokkal, hogy legyőzhessék Valentine-t? Vajon sikerül megmenteni az Üvegvárost, vagy Valentine a porig rombolja azt? Mindeközben pedig folyton az jár a fejünkben, hogy vajon mi lesz szeretett főszereplőink sorsa?

Szeretem azt, amit az írónő megalkotott. Az egészet, kivétel nélkül. Szeretem azt, hogy nincs egyetlen olyan szereplő sem, aki irritál, nincsen egyetlen olyan mozzanata sem, amit nem értek, nincsen zagyvaság a sorok között, nincs unalom az olvasása közben, nincsen nyugtom, míg el nem olvasom az egész könyvet, hogy tudjam mi lesz a vége... Minden egyes karakter egyedi és mondhatni "aprólékos" jellem érzelmekkel, indulatokkal, múlttal és tettekkel teli szereplők tekintenek vissza ránk a lapokról. Gondja van valakinek azzal, hogy ömlengek? Az ő baja. :)

Én eddig sok embernek ajánlottam már ezt a könyvet és mindahányszor a kezükbe nyomtam a sorozat valamelyik kötetét, ugyanaz volt a reakciójuk. Hasonlított az enyémhez. Örök kedvenc marad, ezen nincs is mit tovább ragozni.

Cassandra Clare: Üvegváros
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Jace, Simon
Sorozat: A Végzet Ereklyéi
3.) Üvegváros
6.) Mennyei tűz városa
Megjelent: 2009
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 502
Eredeti cím: City of Glass
Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus, urban fantasy

szombat, április 06, 2013

Cassandra Clare: A herceg



Egyszerűen odavagyok Cassandra Clare megalkotott világáért, ami mind a A Végzet Ereklyéi, mind a Pokoli szerkezetek sorozatát uralja. Az árnyvadászok, a többi varázslatos lény, ez a másik világ, ami a mienk mögött húzódik, az írásmód... Igen, tudom elfogult vagyok Cassandra Clare-el szemben, ugyanis ez az 1800-as években játszódó árnyvadász történet is belopta magát immár a szívembe, szereplőivel, történetével, még ha az kicsit szürreális is a robotok miatt. Ebben a második kötetben, ha tudni akarjátok igazából nem derült ki semmi az égvilágon, ami az alapszálhoz köthető. Sem Mortmain-ről, sem a fontosabb tényekről, no, de sebaj, ugyanis Cassandra ebben a második kötetben sokkal inkább a szereplőkre és a lelki világukra helyezte a hangsúlyt. Többek között, arra, hogy Tessa mi is valójában, Jem hogyan küzd a betegségével, a Jem és Will közötti kapcsolatot, a Jem és Tessa közötti kialakuló mély és tiszta érzelmeket és persze Will múltját, sötét titkát és álmait. Mindezek mellett többet megtudunk Charlotte és Henry kapcsolatáról, Sophie érzelmeiről és Jessmine-ről is. Én megbocsátottam azért, mert semmi érdemes nem derült ki a főgonoszunkról, mégsem úgy tekintettem erre a részre, mint egy töltelékrészre, mert élveztem minden egyes oldalát, talán pont a szerelmi háromszög kialakulása miatt. Az események mégis izgalmasra sikerültek, váratlan fordulatokkal és szerethető pillanatokkal. Az egyik kedvencem, legszívesebben tovább olvasnám...

Ha központi figurát kellene választanom, akkor az egyértelműen Will lenne, ugyanis olyannyira feltárta előttünk az írónő Will minden titkát, gondolatát, a rémisztő múltját, hogy teljesen azonosulni bírtunk vele, aminek különösen örültem, hiszen a kedvenc szereplőmről van szó. A szerelmi háromszögről... (sóhaj) szépen és lassan építette fel az írónő, ahogyan Jem és Tessa mély barátságából sokkal komolyabb érzelmek alakulnak ki, miközben Tessa szíve mindig hevesebben ver, ha csak a gyönyörű, kék szemű Will-re pillant. Will igyekszik eltaszítani magától Tessát, egy régi, múltbeli titok miatt, azonban be kell vallania magának, hogy teljesen beleesett a lányba, mindeközben pedig észre sem veszi, ami a két szeme előtt zajlik Jem és Tessa között. Will igyekszik rendet teremteni a múltjában, hogy végre Tessára koncentrálhasson, azonban mi van, ha addigra más késő lesz?
Egyetlen gondolat, ami nem kimondottan negatívum: ez a szerelmi háromszög engem veszélyesen emlékeztetett a Vámpírnaplók Elena-Stefan-Damon hármasára, méghozzá nem a könyvbéli, hanem a sorozatbéli hármasra. Nem fogom szó szerint elemezni, ecsetelni, egyszerűen csak ilyen mondhatni deja vú-m volt. 

Alig várom már a harmadik részt, ami félelmeim szerint a befejező kötet. Nem tudom, hogyan fogok bírni búcsút mondani a gyönyörű, humoros, imádnivaló Will-nek, nem is akarok belegondolni. Cassandra Clare munkássága előtt fejemet hajtom, ugyanis imádom minden könyve minden egyes oldalát...

Cassandra Clare: A herceg
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Will
Sorozat: Pokoli szerkezetek
2.) A herceg
Megjelent: 2011
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 650
Eredeti cím: Glockwork Prince
Műfaj: fantasy, ifjúsági, urban fantasy