2 / 100 könyv. 2% kész!

hétfő, május 25, 2015

A. O. Esther: Gombnyomásra #3



Hát, igen, nem hiszem el, hogy ismét egy korszak végére értem. Annyira nehéz elengedni egy megszeretett történetet, amibe már teljesen beleéltem magam, ami hetekig itt várt, az asztalomon, hogy ismét belevessem magamat, ismét ott harcoljak/szeressek a főszereplők mellett és keressem a megoldást problémáikra. De nem. Többé már nem fogok tudni elkalandozni Manipurába, a lélegzetelállítóan gyönyörű, egyedi megalopoliszba, vagy a szeretettől teljes Hobbs-birtokra. Másodjára végigolvasni pedig nem olyan, mint mikor nem tudod, mi lapul a következő oldalon.

Kezdjük ott, hogy pár szót említek a harmadik kötetről, mert a későbbiekben inkább magáról a trilógiáról pötyögnék. A harmadik kötet elején kicsit megijedtem, mert lelassultak az események. Minden békésnek tűnt, lassú folyásúnak, nem történt sok minden az első 5-6 fejezetben. Aztán kiderült, hogy félelmeim teljesen feleslegesek voltak, ugyanis később rendesen beindultak az események, sőt, nagyon is érződött, hogy befejező kötetet olvasok - jaj, ne már - pörgött a probléma-áradat, egyik bonyodalomból jött a következő, olyan helyzetek sokasága, amikből látszólag főhőseink nem fognak kilábalni - szerintem tövig rágtam a körmöm olvasás közben. Minden képzeletemet túlszárnyalta a befejező/finálés kötet. Egyik szemem sír, másik nevet.

Első olvasásom volt ez a trilógia A. O. Esthertől és rögtön bele is szerettem az írónő látásmódjába, gondolataiba, írásmódjába, szereplőibe, helyszíneibe. Talán nem is találkoztam ehhez hasonló írásmóddal. Különleges, gördülékeny, hangulatfestő, érzéki, csilingelő - talán ezekkel a szavakkal tudnám leírni azt a módot, ahogyan az írónő fogalmaz. Különleges, mert más írókkal össze nem hasonlítható a stílusa, szerintem már ezer közül is felismerném. Gördülékeny, mert hihetetlenül bele tudtam veszni a történetbe, elfelejtettem tért és időt. Hangulatfestő, mert látomás-szerűen ott volt előttem minden jelenet. Érzéki, mert tele van gyönyörű gondolatokkal, a szeretet fogalmával, amit hihetetlen, de az írónő képes volt szavakba/mondatokba önteni. Csilingelő, mert nagyon kevés írónál tapasztaltam azt a gyönyörű szókincshasználatot, amit A. O. Esther alkalmaz. Amikor a történetét olvasom, újra és újra beleszeretek a magyar nyelv gyönyörűségébe, mindig csak úgy csinilgelnek a mondatok, nem is tudom máshogy ezt megmagyarázni. :D

Manipura

Ismételten kiemelném azt a kettőséget, ami annyira lebilincsel. A mérleg egyik fele a brutális, véres mutánsok, a halál, a horrorisztikus jelenetek, lények, a félelmek sokasága. A mérleg másik fele a mindent legyőző szeretet, a szirupos szerelem, a fellengzős kapcsolatok, a tökéletes, mindent legyőző családi kötelékek, a mese habbal. A mérleg tökéletes egyensúlyban van, kiegészítik egymást, ezzel egy hihetetlenül szórakoztató egyveleget alkotnak. Az egyik oldalon elolvadsz egy szerelmespártól, a másik oldalon pedig vérben úszó kivégzés következik. Briliáns. :D

A Grimm testvérek véres tündérmeséi jutnak időnként eszembe erről. A különbség csupán abban rejlik, hogy a Grimm mesék általában rosszul végződnek, míg A. O. Esther főhősei mindent túlélnek. Mint tipikusan azokban az akciófilmekben, amikben hatalmas színészek játszanak, akiket nem nyírhatnak ki, ilyen Bruce Willis, Arnold Schwarzenegger, Dwayne Johnson, na meg persze Chuck Norris. :D

Persze szinte rettegtem attól, hogy a végjátékban az írónő "megöl" valakit, mert nagyon sok író szerint attól befejező kötet egy befejező kötet, ha valaki meghal; mint a filmsorozatok esetében az évadzárók, ahol szintén mindig kinyírnak egy főszereplőt, mert állítólag e nélkül nem évadzáró az évadzáró.

De, persze, e téren sem csalódtam az írónőben. Megsúgom, nem törte össze a szívemet. :)

Mia és Liam. Velük kezdőtött a történet. A kétségbeesett, borzalmas múlttal rendelkező, nagy dolgokra hívatott Manipurai lány; és a hidegvérű, markáns, vérszomjas fejvadász. Már a kezdetektől tudtam, hogy a főszereplők terén nem lesz semmi gond, egyikük sem idegesített. Liam mindenképpen bekerült a kedvenc "könyespasik" csapatomba - létezik ilyen? :D

Mia

Stella és Dylan. Inkább őket említeném, mert van valami bennük, ami miatt átvették az uralmat a trilógia felett. Nem érdekes, hogy az egész Miával és Liammal kezdődött, miután ők egymásra találtak, rögtön áthelyeződött a figyelem a törékeny Stellára és az indián Dylanre. Valahogy, valamiért úgy érzem, inkább ők ketten ennek a trilógiának az igazi főszereplői. És van egy halvány sejtésem afelől, hogy az írónőnek is ők a szíve csücskei és csak utánuk következik Mia és Liam. Én biztosan így vagyok ezzel, meg is tudom mondani miért. Annyival kézzelfoghatóbb az ő kettősük, annyival mélyebb és valódibb. Hát, nem tudom, számomra ők vitték a prémet. A legeslegkedvencebb párosom lett a Stella és Dylan páros. (Bár én a végére egy baba érkezését is bebigyesztettem volna :D )

Stella és Dylan

És akkor ott van még Russel és Kristen, akiknek elég sok idejükbe telt, míg egymásra találtak. Ott van még Mason, a szívem másik csücske Stella és Dylan mellett. :D Tényleg, nagyon megszerettem őt, pedig talán neki volt a legkevesebb szerepe a csapatból. Aztán jött Fullánk (aki valamiért Jason Statham képében jelent meg az elmémben - ?), majd mindenki szépen egymásra talált. Meseszerű, jött a herceg és elvitte fehér lovon, azért meg a hintó jött, az meg elveszítette az aranycipőjét... Mindez köré jött a véres mutánsos, kivégzéses körítés. :D Imádom. Emiatt mégsem lett giccses a történet, hiába van a hatalmas happy end, hiába érzem úgy, hogy túl tökéletes lett az a befejezés, mégsem érzem giccsesnek.

Mit is írnhatnék még, végtelenül sajnálom, hogy vége van. Habár az írónő elhintett egy csipettnyi reményt számomra, miszerint lehetséges, hogy lesz egy pici folytatás, vagy mellékkönyv, de ez sem biztos. Csak az biztos, hogy sokáig itt fognak élni bennem a szereplők és a történet, mert számomra ez nem olyasfajta sorozat volt, amit rögtön elfelejtek. Az én agyamban Stellának és Dylannek már babája van, Mia meg Liam meg összeházasodtak. :D De lehet, csak én vagyok ilyen megszállott.

Mindezek után ismét - mert nem mondhatom elégszer - köszönöm, A. O. Esther, ezt a fantasztikus utazást, köszönöm, hogy lapra vetetted ezt a történetet, mert ha nem olvashattam volna el, akkor egészen biztosan vesztettem volna valamit. Engem már biztosan rajongódnak tudhatsz. :) Azt hiszem, mindent kiírtam magamból.

A. O. Esther: Gombnyomásra II.
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Stella, Dylan, Liam, Mia, Mason, Fullánk, Russel
Sorozat: Gombnyomásra
3.) Gombnyomásra III.
Megjelent: 2015
Kiadó: Decens Magazin Média
Oldalszám: 606
Eredeti cím: -
Műfaj: disztópia, fantasy, romantikus

hétfő, május 18, 2015

Melissa Landers: Elidegenítve



Egy hihetetlenül érdekes és egyedi történetet tudhatok magam mögött, a könyvet nem csak a borítója teszi gyönyörűvé, hanem maga a története is. Végre nem egy sablonos sci-fi/romantikus regény, hanem egy újszerű ötlet. Indítsunk csereprogramot a földönkívüli fajjal. Érdekes tinis-űrlényes párhuzam. Mostanában az ilyen különlegességeket kutatom, az olyan történeteket, amik eltérnek az átlagostól és újszerű helyzeteket taglalnak. Hát, Melissa Landers újszerű alapötletet vetett fel, a megvalósítása pedig olvastatja magát.

Főszereplőnőnk, Cara egy átlagos 17 éves lány. Kítűnő tanuló, tagja a vitacsoportnak, átlagos szülőkkel rendelkezik. Minden tekintetben hétköznapi élete van. Kivéve azt a tényt, hogy kiválasztották az űrlény-csereprogramra. Cara először egyáltalán nem repes az örömtől, amiért ő a három kiválasztott egyike, ugyanis a csereprogram elvárásokkal jár. Mégis fejest ugrik a dologba és még csak nem is sejti, hogy miféle veszélyekkel fog ez járni. Nem csak a kíváncsiság fűti, hanem a hála is a földönkívüliek iránt, ugyanis nem mást adtak békeajándékként az emberiségnek, mint a rák ellenszerét, ami megmentette Cara édesanyját a haláltól. Mindenki azt rebesgeti, hogy béke fog kialakulni a két faj között, a Béke Szerződés meg fog köttetni. Ezért jött létre a csereprogram. Cara blogot indít Elidegenítve címmel, amelyben megosztja a világgal a cserediákjával megélt mindennapokat.

Aelyx földönkívüli. Ugyanúgy néz ki, mint mi, de minden tekintetben más. Telepatikusan kommunikál fajtársaival, érdekes gesztusai vannak, nem szívesen érint meg másokat, nem szereti az erős színeket és ízeket - ez mind azonban minden fajtársára igaz. Aelyx azonban nem szereti az emberi fajt, taszítja azok erőszakossága, közvetlensége. Egyáltalán nincs ínyére a csereprogram, mégis egy 17 éves lányhoz kell utaznia a Földre, egy évre, hogy ezzel megalapozzák a Békét. Aelyx és két fajtársa azonban titkos tervet eszelnek ki, amely könnyen felrúghatja a békét.

Annyira érdekesnek találtam, ahogy az írónő megkülönbözteti egymástól a Földet, az idegen bolygótól. Míg ott minden szürke vagy barna, itt rengeteg színkavalkád van; ott nem szeretik az erős ízeket, itt mindent agyon-sózunk/fűszerezünk... És még rengeteg apróság. Aelyx reagálása egyes dolgokra, ahogy furcsállja az emberiség hétköznapi tetteit, mint az ölelést, érintést - ez mind nagyon bejött nekem.

Az emberiség reagálása a Békére szintén reális. Gondoljunk bele mi történne, ha valóban felbukkanának, odaadnák nekünk a rák ellenszerét, békét ajánlanának és annak lehetőségét, hogy a két faj egymás mellett éljen. Valószínűleg az emberiség egy része szívesen elfogadná az ajánlatot, hisz ez által fejlődhetnénk, használhatnánk a technológiájukat, betegségektők menekülhetnénk meg, akár tovább is élhetnénk. Azonban mind tudjuk, hogy lenne a kemény mag, akik erősen elleneznék, tüntetések, merényletek, erőszakos fellépés... Mert az ember nem szereti az ismeretlent. Összeesküvés-elméketeket gyárt, miszerint, biztos kérnek valamit cserébe, biztos el akarják foglalni a bolygónkat. Ez a téma is központi szerepet játszik a könyvben.

És akkor emellett ott van Cara és Aelyx, akik persze a hetek, hónapok alatt összekovácsolódnak, a kezdeti ellenszenvből barátokká lesznek. Aelyx gyökeresen megváltozásik Cara által, míg kezdetben keresztbe akart tenni a Békének, miközben megszereti Carát, rájön, hogy az emberi faj talán mégsem reménytelen. Meg akarja menteni az ő Elire-jét. A baráti érzelmek elmélyülnek. Jó, persze, sablonosnak is mondhatjuk, mert sejtettük, hogy ez következik, de a körítés érdekes és elgondolkodtató. A végén sem lepődtem meg, az írónő előhúzta a szeretem-de-elszakítanak-tőle kártyát, ami miatt fennmarad a feszültség a második résszel kapcsolatban.

Olvastatja magát. Alig tudtam letenni, nem is a pörgős jelenetek vagy izgalmak miatt, mert nem ez a központi tényező a könyvben, hanem a kíváncsiságom miatt. A legjobban a két faj kapcsolata, a két bolygó különbségei és a fajok ellentétes szokásai tetszettek. Első résznek kellemes élmény volt, a szereplők érdekesek és szerethetőek.

Köszönöm az olvasás élményét a Maxim Kiadónak! Nagyon hálás vagyok, hogy lehetőségem nyílt elolvasni Melissa Landers regényét. Mindenkinek csak ajánlani tudom. :)


Melissa Landers: Elidegenítve
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Aelyx, Cara
Sorozat: Elidegenítve
1.) Elidegenítve
Megjelent: 2014
Kiadó: Maxim Kiadó
Oldalszám: 360
Eredeti cím: Alienated
Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus, sci-fi