22 / 100 könyv. 22% kész!

szombat, január 18, 2020

Baráth Viktória: Az igazság árnyékában


Baráth Viktória Igazság sorozata több szempontból kifolyólag is kedves a szívemnek. Elsősorban természetesen a jogi, ügyvédi vonatkozása miatt.

Köztudottan fétisem ez a terület, a bíróságok felépítése, a nyomozás, a vád és védelem harca - úgy egyben az egész téma. Pontosan ezért veszek meg Jodi Picoult műveiért is.

Persze, hogy az ember megfelelő könyvet írhasson ebben a témában, megfelelő tudással kell rendelkeznie a jogról összességében, ami hatalmas falat, ezért minden elismerésem azoknak, akik bátran belevágnak.

Félő volt számomra, hogy az Igazság a bűnügyi-ügyvédi vonal mellett egy idő után felvesz egyfajta drámaiságot a párkapcsolatok terén, ami végül meg is történt.

Az első kötet után járunk, jóval utána, a nagy kérdés a kötet végén eldőlni látszott, csak épp az olvasó nem tudott meg mindent rögtön. In medias res belecsaptunk a közepébe, Hannah nagyban dolgozik, minden figyelmét erre összpontosítja, de hogy mi történt a nagy döntés után, azt jóval a kötet kezdete után tudjuk meg, ami engem eléggé zavart.

Természetesen minden olvasót az érdekelte, hogy mi történt Hannah és Jason között. Erre tök máshol vagyunk, Hannah tök más pasival van, és akárhányszor csak felhozza magában a témát, rögtön el is hessegeti. Még mindig utálom, ha egy író a homályban hagyja az olvasót a főszereplővel kapcsolatban. Miért ne tudhatnánk? Persze, persze, figyelemfenntartás, kíváncsiság felkeltése. Baromság! Én a főhősnő helyébe képzelem magam, az ő fejében vagyok, én ő vagyok olvasás közben - főleg, ha E/1 személyben van megírva a történet. Hadd tudjam, mit miért csinál(ok).

Hiányzott Jason. Amint visszakaptuk, és amint kiderültek a dolgok, sokkal jobban csúszott számomra a történet ezen szála, hisz minden olvasó tisztában van azzal, hogy úgyis visszatér, úgyis lesz valami. Szinte a nullához egyelő volt az esélye annak, hogy az írónő ejti Jasont, ezért nem értek nagy meglepetések ezen a téren.

Hannah új ügyet kap a nyakába, egy afroamerikai védelmét. Ezzel előtérbe kerül egy igen érdekes téma a könyvön belül, a rasszizmus. Aminek kérdéskörét most nagyon hosszan tudnám kifejteni. Nem vagyok szakértő sem az amerikai rasszizmus ügyében, sem a büntetés-végrehajtásban lévő szerepében - szó sincs róla. Mindent, amit tudok a filmekből, könyvekből tudok, de egy jelentős részét kiteszi ennek a valós, megtörtént ügyek ismerete is. Igen, fétisem továbbá a valós, nagy médiaérdeklődést kapott tárgyalásokról szóló dokumentumfilmek is, mint például O. J. Simpson ügye. Ami teljesen releváns a témában, mellesleg.

Mint említettem, nem vagyok szakértő a témában. Tisztában vagyok vele, hogy mindig is jelen lesz a rasszizmus az életünkben, a társadalmunk egy elkorcsosult jelensége. Ugyanakkor napjainkban elég nagy a másik oldal is. A PC, az egyenlőség, az elfogadás. Olyan szinten, hogy ha valaki mégis hangot ad rasszista nézeteinek, főleg egy ismert személy, nagyon könnyen megütheti a bokáját. Manapság az emberek inkább már tojáshéjon járnak a témában - főleg Amerikában.

Mindezek miatt, egy kicsit úgy éreztem, hogy a könyv egy kicsit régimódian adta vissza a rasszizmus helyzetét Amerikában. Természetesen jelen van. De nem ilyen mértékben. Az én világról alkotott tudásom szerint nem ennyire látványosan. Ez inkább pár évtizeddel ezelőtti állapotokról adott tükröt.

Összességében, én még mindig imádom Jasont. Természetes volt számomra, hogy ismét felbukkan. A könyv jogi vonatkozását is imádom, ezért vagyok úgy oda érte, tartalmazza a tárgyalások izgalmait, a meglepő fordulatokat és jogi trükköket, amikre mindig, mindenhol kíváncsi vagyok.

Bár Hannah karaktere ezúttal sokszor idegesített, valahogy úgy éreztem, kicsit elszállt magától, mégis dicséretes, hogy egy erős, állhatatos női ügyvéd karakterét festi le. Ha egy egészen picit visszavennénk a párkapcsolatokból és többet kaphatnánk a jogi szálból, még boldogabb lennék. A csattanó pedig egyenesen követeli a harmadik kötet folytatását.

Köszönöm szépen az élményt az Álomgyár Kiadónak!

Baráth Viktória: Az igazság nyomában
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Jason
Sorozat: Igazság
2.) Az igazság árnyékában
Megjelent: 2019
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalszám: 344
Eredeti cím: -
Műfaj: krimi, romantikus