21 / 100 könyv. 21% kész!

péntek, szeptember 09, 2016

Meg Cabot: Mindörökké hercegnő

Folytatódik a nosztalgia-időszak, most éppen egy nagyon régi kedvenccel folytattam, ami igazából újraolvasás volt, de mivel még nem írtam róla a blogon, ezért gondoltam jól jönne egy felfrissítés, valamint sosem nyűg számomra felkapni ezen sorozat egyik kötetét.

A másik oka annak, hogy ismét elővettem A neveletlen hercegnő naplóját az az, hogy kedves, kedvenc írónőm, Meg Cabot úgy döntött nemrég, hogy folytatja imádott sorozatomat egy újabb résszel, ami szintén a polcomon csücsül és amire végtelenül kíváncsi vagyok.

Mint már oly sokszor említettem, ez a sorozat azon kevés sorozatok egyike, aminek ha egy részét előveszem és beleolvasok, rögtön kedvem támadna elölről kezdeni az egész sorozatot. Varázslatos érzés.

Ezt, a tizedik kötetet is egy kis szünet után adta ki az írónő 2009-ben, a szünet oka a regényben: Mia megírta élete első könyvét, így nem volt ideje naplót írni, de amint végzett a Váltságdíj a szívemért romantikus történelmi regényével, valamint a 18. születésnapja közeledtével ismét szükségét érezte a naplóírásnak. Így kerülünk bele rögtön a J.P.-vel való kapcsolatába, a regény kiadásáért tartott küzdelembe és a Michael visszatérése miatti kétségbeesésbe.

Mia karaktere annyit változott az első részekhez képest, erőteljesen tetten érhető a karakterfejlődés. A farmer kertésznadrágos, vegetáriánus, erősen gyerekes gimnazistából egy érett, magabiztos, önálló nő lett, akinek a humora és az írás iránti imádata ugyanúgy megmaradt. A változás ellenére a sorozat stílusa egyáltalán nem változott, ugyanaz a humoros, olykor ironikus hangvétel és ugyanazok a szívemnek kedves szereplők tekintenek vissza rám a lapokból. Ezt a részt elég meseszerűnek látom, amelyben a hercegnő rájön, ki szívének hercege. Akár befejező kötet is lehetett volna, de örülök, hogy nem az.


Meg Cabot: Mindörökké hercegnő
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Mia, Michael
Sorozat: A neveletlen hercegnő naplója
6 és ½.) Mia karácsonya
10.) Mindörökké hercegnő
11.) A hercegnő férjhez megy
#Valódi és képzelt hercegnők
#Ünneplő hercegnő
#Mia Thermopolis határidőnaplója 2006
Megjelent: 2009
Kiadó: Ciceró
Oldalszám: 366
Eredeti cím: Forever Princess
Műfaj: ifjúsági, romantikus
Szerinted?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése