Nagyon régen olvastam Picoult regényt, amit kicsit
szégyellek is, mert az egyik kedvenc írónőm, és minden egyes könyvét tervezem kiolvasni.
A bálna éneke, ha jól tudom, a legelső regénye. Ennek
ellenére igen erős alkotás lett. Picoult regényei mindig tele vannak olyan
gondolatokkal, amiken sokáig rágódom. Különleges életutakkal, sorsokkal,
élethelyzetekkel, mélyebb gondolatokkal és vívódásokkal. Ez egészen egyedi
felhangot ad minden egyes könyvének.
Jane és Oliver gimis szerelmek, összeházasodtak, született
egy lányuk, Rebecca. Oliver amolyan „bálnakutató”, munkamániás, elhanyagolja a
családját. Jane egy nap megelégeli, és lányával útnak indul az ország másik
végében élő testvéréhez, aki egy faültetvényen dolgozik éppen a tulaj, Sam
oldalán.
Öt ember. Öt sors. Öt gondolatmenet.
Jane. A családjának él, fiatalon ment hozzá a valamivel idősebb
Oliverhez, a lánya a mindene. Múltját és gyermekkorát szörnyű dolgok feketítik,
amik a jelenére is rátették a bélyegüket. De Joley-ra mindig számíthatott. Egy
családon belüli incidens után útnak indul az ország másik felére a lányával az
oldalán… És az ország másik felén rálel valamire, amire sosem számított. Aki
beleszokott a szürkeségbe, az amint megismeri a szivárványt, elég bátor ahhoz,
hogy színesben lássa a világot vagy visszatér a szürke biztonságba?
Oliver. Imádja a munkáját, az a mindene. Mikor rájön, hogy
elveszítheti azt, amit eddig természetesnek vett, rájön, hogy fel kell
ébrednie. Utánuk ered. De vajon elég erős lehet ahhoz, hogy elengedje őket?
Vagy továbbra is önző lesz?
Rebecca. Túlélt egy repülőszerencsétlenséget, mikor még csak
pár éves volt. Túl korán lel a szerelemre, rosszkor és rossz helyen. Mindenki
más rálel valamire maga körül, miközben ő túl korán veszíthet el mindent…
Szerencsés vagy szerencsétlen?
Joley. A nővére a mindene. Igazán. A védelmezője, a
bizalmasa, a középpontja. De mikor hagynia kell, hogy a nővére egyedül bontogassa
a szárnyait, az szörnyen nehéz. Nem kaphatja el, ha lezuhan, mert abból nem
tanul.
Sam. A tipikus mindennapokba zúdul be az életébe egy nő, és
mint egy természeti erő borítja fel a mindennapjait. De rálel arra, amire nem
is tudta, hogy vágyott.
Kicsit kusza volt nekem az eleje. Picoult összekeverte a
múltat, a jelent és a jövőt, és nem is igazán tudtam, hogy melyik-melyik.
Össze-vissza ugráltunk az időben, a karakterek között, néhol ismétlődtek is a
jelenetek, csak más karakter szemszögéből. Olyan volt az egész, mint egy
kirakós, amely darabkái a legutolsó oldalon állnak egybe.
Ismét egy olyan történetet kaptam, ami mélyen megérintett.
Emberi mégis természetfeletti volt. A karakterek gyarlók, tele hibákkal, ezért
élethűek. Fájdalmas volt olvasni. Az ember rálel valamire, aztán rögtön
elveszíti, vagy elhagyja… És miért? Hogy ne legyen önző? Olyan nehéz véleményt
alkotni, írni egy ilyen történetről, mert annyi mindent ad, miközben azokat
képtelen vagyok betűkbe foglalni.
Az egészben egy dolgot nem tudtam igazán mire válni, és az
Joley karaktere, itt talán Picoult egy kicsit átesett a ló túloldalára ezzel a
végtelen kötődéssel, ami néhol inkább már groteszk volt, nem testvéri… Jane
karakterében nem találtam meg azt a különlegességet, amit mindenki más a
könyvben. Rebecca ugyanakkor sokkal többet érdemelt volna… Sokkal…
Picoult könyvei között hagynom kell időt, elfelejtettem,
milyen nagy hatással tud lenni rám egy-egy története…
Jodi Picoult: A bálna éneke |
Értékelésem: Kedvenc |
Borító: 5/5 |
Kedvenc szereplő: - |
Megjelent: 1992 |
Kiadó: Athenaeum |
Oldalszám: 416 |
Eredeti cím: - |
Műfaj: szépirodalmi |







0 comments:
Megjegyzés küldése