14 / 100 könyv. 14% kész!

vasárnap, január 18, 2015

A. O. Esther: Gombnyomásra


A. O. Esther könyveit sokáig kerülgettem, a Gombnyomásra című könyvére pedig egy ideje szemet is vetettem, mert a története rögtön kíváncsivá tett. Tudjátok, a tipikus természetes kiválasztódásról volt szó, amikor meglátok egy regényt és minden előzetes utánanézést mellőzve már tudom, hogy imádni fogom. Viszont könyvesbolt közelébe nem kerültem az elmúlt időben, de hamar kiderült, hogy nem is lesz rá szükség, ugyanis hatalmas megdöbbenésemre és örömömre A. O. Esther maga keresett fel email formájában, azzal a kijelentéssel, hogy örülne, ha írnék a könyvéről. Számomra ez olyasfajta örömet okozott, amit csak a blogosok érthetnek meg, de tényleg. Fenomenálisan jó érzés volt. A blogolás a könyvekről kezdetben teljes mértékben hobbiként jött, nem is álmodtam arról, hogy egy év eltelte után egy írónő fog felkeresni engem azzal a kéréssel, hogy írjak a könyvéről... Madarat lehetett volna fogatni velem. :D
Manipura

A Gombnyomásról. Egy teljesen új világot fest le elénk, egy újszerű disztópia, erre a műfajra mindig kapható vagyok. A távoli jövőben az emberek különös besorolás szerint élnek. Mindenki látja a másik auráját Manipura falain belül, minden korszerű, gyönyörű és tökéletes a megalopoliszban. Legalábbis a látszat szerint. Első ránézésre itt minden hibátlan: a közlekedés, a műszerek, a politika, az emberek, a mindennapok. Senkinek sincs problémája, mindenki békében él, mindenki aurája tükrözi a tökéletes belső egyensúlyt. Mia Milton Manipurában él, apja nagyon fontos beosztású ember, legjobb barátai teljesen meg vannak elégedve az életükkel. Mia azonban úgy érzi, kirí ebből a világból. Ő nem tartozik ide. Lehet, hogy ebben az is közrejátszik, hogy éjszakánként egy halott professzor szelleme kísérti és suttog neki. Ez már önmagában nem hétköznapi dolog. Mia úgy dönt, hogy utánajár a dolognak, aminek a vége egy hatalmas hajsza lesz, ami során megismerkedik a Manipurán kívüli élettel, ahová azokat az embereket száműzték, akik aurája kifogásolható, vagy akiket bűncselekmény miatt kergettek el. Megismerkedik Liammel, a vadásszal, aki a testvére orvosi számláját akarja finanszírozni azzal, hogy elkap egy körözött lányt, Mia Miltont. A lánnyal azonban jelentősen meggyűlik a baja. Manipura talán nem is olyan tökéletes, mint gondolnánk? Lehet, hogy megbújik a háttérben egy titok, amit egy Gombnyomásra le lehetne leplezni? 

A könyv már önmagába gyönyörű. A borító, az oldalak, mind-mind elvarázsolt és azt is imádom, hogy nem kell hozzá könyvjelző, mert erről már gondoskodtak azzal a kis kötélkével, nem igazán tudom, hogy hívják, de imádom, ha ilyen van a regényben. 

A. O. Esther sorain olyannyira látszik, hogy imád írni, hogy maga az olvasás is élvezetesebbé válik ezáltal. Azt írta nekem, hogy a Gombnyomásra trilógiát szerelemből írta, hogy ha rajta kívül más nem olvasná el, akkor is megírná. Én ezt teljes mértékben megértem, ugyanis magam is írogatok, ismerem ezt az érzést. Az írónak természetesen elsődleges az olvasó, hogy a könyveit elolvassák - gondolom. De vannak dolgok, amiket egyszerűen jó leírni, mert ha egyszer egy karakter megszületik az ember elméjében, akkor az lapra kívánkozik, így is úgy is. Emiatt válik a Gombnyomásra spontánná, természetessé és olyan nagyon élvezetessé. Gördülékeny, könnyen olvasható, imádnivaló.

Mia és Liam kapcsolata vált a kedvenc részemmé az egész műben. Tetszett, hogy habár nem E/1 személyben íródott a regény, mégis mindkét fél szemszögébe teljes mértékben betekintést kaptunk. Tetszett, hogy Mia kicsit zakkant, de teljesen helyén van a szíve, tetszett, hogy Liam annyira odavan érte és bármit megtenne, hogy megvédje.

Ritka, hogy egy regényben minden szereplőt megkedvelek (kivéve pár mellékszereplőt), de most Mia és Liam mellett Russel, Dylan, Mason, Stella és Amanda is a szívem csücskei lettek. Mindegyik szereplő önmagában egy egyéniség, és mind szerethető. 

A Gombnyomásra nem csak a romantikus énemnek tesz eleget Mia és Liam szerelmével, Russel és Amanda vívódásával, Dylan és Stella szemezgetésével, hanem az izgalmakat imádó énemnek is megadja azt, amire szüksége van. A menekülés, a gyilkolászás - ami azért van rendesen a műben a mutánsok vérengzésétől kezdve a vadászok és a katonák közötti mészárlásokig. Megvan ez a fajta kettősség, mert néhol édesen romantikus a könyv, néhol véresen brutális. Imádom.

A vége persze függővég, az írónő egy kis mosolygós fejecskével jelzi, hogy vége az első kötetnek. Én meg persze puffogok, mert olyan véget vetett a történetnek, ami már-már fizikai kínzással ér fel. Nagyon de nagyon köszönöm, A. O. Esther, ezt az izgalmas utazást! :) Imádtam.

A. O. Esther: Gombnyomásra I.
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Liam, Dylan, Russel
Sorozat: Gombnyomásra
1.) Gombnyomásra I.
Megjelent: 2014
Kiadó: Decens Magazin Média
Oldalszám: 470
Eredeti cím: -
Műfaj: disztópia, fantasy, romantikus

péntek, január 16, 2015

Colleen Hoover: Slammed - Szívcsapás



A Rubin Pöttyös könyveket régóta kerülgetem és szemezgetem, kerestem azt amelyik jó kezdés lenne. Tudni illik a Könyvmolyképző Vörös Pöttyös könyvei a New Adult kategóriába tartoznak többnyire, vagyis a főszereplői valamilyen tragédiát éltek át és ezek után esnek szerelembe. Többnyire ez a legtöbb témája. A tragédiák, szomorú történetek nem a szívem csücskei, ne értsetek félre, szeretek realista műveket olvasni, de azok között a "világmegváltók" az érdemlegesek, mint a Csillagainkban a hiba vagy a Mielőtt megismertelek. Az olyasfajta realista műveket, amikben a tinédzser lányka küzd a régmúltbeli tragédiájával és emiatt nehezen lesz szerelmes, de aztán mégis... Ezeket a fajtákat inkább kerülném, mert... Mind egy-kaptafa. Roppant nehéz lehet egy sérült ember lelki világát lefesteni az olvasó előtt, kivéve akkor ha az író is keresztülment már valami hasonlón. 

Na, már most a Szívcsapás pontosan ez a fajta könyv, a lány vállát apja halála nyomja, költözés, a szomszédban a srác, aki helyes, kedves, beleszeret rögtön, a férfi viszonozza... Semmi eget-rengető vagy világmegváltó nincs a sztoriban, nincs nagy durranás. Aztán jön a bonyodalom, mikor kiderül, hogy a férfi tanársegéd és pont a főszereplőnő új gimijében. A kapcsolatuk tehát nem teljesedhet ki, ugyanis az a tanári karrier végét jelentené. Itt kezdődik a huzavona.


Aranyos történetnek nem mondanám. Bőven van benne szép pillanat, amikor elmosolyodtam olvasás közben, vagy meghatódtam. A szerelmespár kapcsolata különleges, szerethető. A főszereplőnő sem egy idegesítő liba... általában. Will karaktere persze elvarázsolt, de engem a férfikarakterek mindig könnyen elvarázsolnak egy könyvben, ebben semmi különös nincsen.

A kedvencem az egészben a vers-centrikussága volt. Ahogy Will a verseken keresztül öntötte ki az érzéseit. A verseknél sokszor meghatódtam, bár nem sírtam, ezért respect nekem, ugyanis könnyen elsírom magam a realista műveken, de ezen valamiért nem sírtam, ez is bizonyítja azt, hogy nem világot-megrengető műről van szó. A versekre visszatérve, elhiszem, hogy angolról magyarra nem tudták úgy lefordítani, hogy rímeljen és a mondandó is klappoljon, de azért jó lett volna. Nem baj, így is ez volt a kedvencem a műben.

Voltak azonban egyes aspektusok, amik nem csak szemet szúrtak, de irritáltak is. Én magam, hála az áldott Istennek, még nem éltem át a gyászt és egy közeli szerettem halálát és remélhetőleg nagyon de nagyon sokáig nem is fogom. Azonban Layken - ezzel a névvel utcára sem mennék egyébként, és ha ez még nem elég Lake-nek becézik. Ki szeretné, hogy Tónak hívják? - Lake sokszor úgy nyilvánult meg a gyász nyomása alatt, amit az én gyomrom nem vett be. ERŐS SPOILER, ha érdekel jelöld ki (Amikor kiderült, hogy az édesanyja rákos és hamar meg fog halni, Lake hanyat homlok leordítja a fejét? Elrohan? Kerüli az anyját? Számomra elég meglepő volt, hogy így vezette le a sokkot.)

A másik, ami hihetetlenül zavart az a fekete humor. Szeretem én a fekete humort, mert tud vicces lenni, de az ilyen szintű szembe röhögök a halállal, (lestoppolom a rákos anyám szobáját, hogy amint meghal az enyém lehessen), ezek számomra elég brutálisak voltak. Én értem, hogy így próbálták megemészteni és így próbáltak továbblépni, de na. Az én gyomrom ezt már nem nagyon vette be. Én biztos nem lennék képes ilyesmire. 


Mindezek ellenére nem bánom, hogy elolvastam, mert Will-t és a két öcsikét megszerettem. Néha jó szembesülni a reális világgal és nem csak szörnyetegekről, sárkányokról és alakváltó gésákról olvasni. A Szívcsapás tényleg csak egy szívcsapásnyi könyvecske, egy délután alatt elolvastam, egy esős napon tökéletes kikapcsolódás, de a sok fellengzős kritikát és tökéletesnek tituláló értékelést én azért erősnek érzem ezzel a könyvvel kapcsolatban. Nem világot megrengető, szerintem. Egy átlagos, realista könyv, nem nézőpontokat megrengető. Az első Rubin Pöttyös könyvem, de valószínűleg koránt sem az utolsó. Melyikkel folytassam?

Colleen Hoover: Szívcsapás
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Will
Sorozat: Slammed
1.) Szívcsapás
2.) Visszavonuló
3.) Ez a lány
Megjelent: 2014
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 296
Eredeti cím: Slammed
Műfaj: new adult, romantikus

szombat, január 10, 2015

Kresley Cole: Méreghercegnő



Kresley Cole regényeivel való kapcsolatom nemrégiben kezdődött a Halhatatlanok alkonyat után című sorozattal, ami nem teljesen az én ízlésemnek való sorozat, de a harmadik része mégis elérte, hogy Kresley-t a kedvenc íróim közé sorolhassam. Ha eddig kétségeim voltak az írónővel kapcsolatban, akkor azok a kétségek a Méreghercegnővel maradhatatlanul elpárologtak. Pár hónappal ezelőtt fedeztem fel, hogy a Könyvmolyképző elhozza Cole új sorozatát az Arkánum Krónikákat, amely kicsit eltér az írónő eddigi műveitől, az erotikára nem fektet hangsúlyt és ezúttal nem vámpírokkal és vérfarkasokkal van dolgunk, hanem egy posztapokaliptikus világvégével és arkánumokkal. Rögtön kieresztettem a karmaim és rájöttem, hogy ez kell.

A borítóról pár szót. Tényleg gyönyörű, Evie-t nagyon is ilyennek képzelem el, Jack-et azonban egyáltalán nem. No, de sebaj. Amint megkaptam karácsonyra az elsők között volt, amelyiket rögtön elolvastam, nem tudom, miért vonzott ennyire, egyszerűen hívott, hogy olvassam el és kész. Két nap alatt kivégeztem az annyira nem is vékony könyvet, habár én magam túl rövidnek tartottam, mert simán olvastam volna sokkal tovább is.

Egy kicsit beszélgessünk arról, mit is jelent az Arkánum. A Tarot kártyákon belül A Nagy Arkánum 22 lapból áll, ezek a: A Bolond, A Mágus, A Főpapnő, A Császárnő, A Császár, A Pápa, A Szerelmesek, A Diadalszekér, Az Igazság, A Remete, A Szerencsekerék, Az Állhatatosság, Az Akasztott Ember, A Halál, Az Angyal, Az Ördög, A Torony, A Csillag, A Hold, A Nap, Az Ítélet és A Világ. Ők az Arkánumok. Mindezidág csak a kártyalapokon éltek, azonban most, hogy eljött a vég, elérkezett az ő kezdetük és kiderül, hogy az Arkánumok közöttünk járnak.

Evie Greene egy teljesen átlagos tinédzser: iskolába jár, tanul, bulizik, barátai vannak és egy megbízható fiúja. Látszólag tökéletes az élete, gazdag körökben forog, mindent megkap. Azonban ez csak a látszat. Evie valójában egyáltalán nem hétköznapi lány. Álmok gyötrik. Kíméletlen, borzalmas rémképekkel vannak tele álmai és mostanában ébren is kísértik ezek a rémálomképek. Nem tudja elvonatkoztatni a szubjektív valóságot az objektívtől, a napok rémálommá válnak, miközben látomásaiban látja a világvégét, az emberek haldoklását, kíméletlen gyilkosságokat és egy vörös hajú, kegyetlen boszorkány szörnyű tetteit. Édesanyja intézetbe küldi Evie-t a nyárra, hogy az "elmebaját" orvosolják. Az iskola kezdetén azonban rájön, hogy a kezelés nem hatott, a látomások folytatódnak.
Jack Deveaux egy igazi rossz fiú, a nyomornegyedben él, lecsúszott családban, a ranglétra legalján. Áthelyezik pár haverjával a míves iskola falai és a sok sznob közé. De van egy közöttük, aki valami többet rejt. Evie Greene szemében valami különös bújik meg, különös, sötét tónusú rajzai rejtélyeket fednek. 
A Villanás elérkezik. Evie rémálmai valóra válnak és ettől fogva merül fel a kérdés, hogy mi van, ha nem csupán rémálmok voltak, hanem maga a valóság? A világ romokban hever, az apokalipszis elérkezett, milicista táborok alakulnak, zombihoz hasonlatos lények járják az utcákat, rabszolgatartók és kannibálok lesznek a túlélőkből. Mindezek közepén marad Evie, akinek egyetlen reménysége Jack, a bunkó és kérges stílusú fiú, akit ki nem állhat.
Az Arkánumok léteznek. Csak meg kell találniuk egymást. Mert a vég valaminek a kezdete volt.

A történet olyan sötét, baljóslatú, ködös... libabőrös leszek ha visszagondolok rá. Nem tudom jobban kifejezni az imádatomat, egyszerűen magával ragadott a történet. Kresley Cole engem teljesen lenyűgözött, egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni, sehol sem emlékeztetett engem ez a vámpíros sztorijaira, ez valami egészen más volt, az írónő egy egészen más oldala, ami nagyon bejött. Kegyetlenül tetszett.

Az Evie és Jack közötti vibrálás az apokalipszis közepén... Ahogy Evie próbálja Jack-et megóvni magától, Jack meg megpróbálja óvni Evie-et minden mástól... Zseniális. Az "előkelő", de talpraesett lányka és a keménykötésű, nehezen-mutatom-ki-az-érzelmeimet rossz fiú az apokalipszis közepén. A kutya-macska effektus, ami többnyire abból állt, hogy legszívesebben letepernélek, de mégis leordibálom a fejed. :D

A visszaszámlálás a regényben a Villanásig fokozza a feszültséget; mindannak a tudata, hogy Evie meséli el nekünk és egyben Arthurnak a történteket valahogy elfelejtődik az olvasás közben. A világvége utáni állapotokat mostanában sok író dolgozza fel, sokkal találkoztam már, de most a viszontagságos állapotok mellé még egy igencsak természetfeletti szál is betársult, ami még komplexebbé tette a történetet: az Arkánumok. A képességekkel megáldott egyének, akiknek feladatuk van az apokalipszis után...

És csak olvastam és olvastam és vártam, hogy kiteljesedjen valami, és végre elértük a tetőpontot, már csak pár oldal volt hátra és olyan pillanatban fejeződött be a történet, ahol még mindig fent vagyunk azok a bizonyos csúcsponton, két szempár egymásba fonódik és fogalmunk sincs mi jár a fejükben mert a következő pillanatban jön a FOLYTATJUK felirat. Semmi megoldás, semmi válasz. Csak a függővég és a kényelmetlen várakozás marad. Mint egy filmsorozat esetében, csak akkor a legjobb esetben egy hetet kell várnod a következő negyven percért. Na, itt vagy fél évet várhatok, míg jön a második kötet és ezért zabos is vagyok. Nekem kell az a folytatás, szervileg kell, elemi erővel. Az elsők között leszek, akik kapnak utána megjelenésnél, ez 100%. Olvassátok bátran!

Kresley Cole: Méreghercegnő
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Jack, a Mágus
Sorozat: Arkánum Krónikák
1.) Méreghercegnő
Megjelent: 2012
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 476
Eredeti cím: Poison Princess
Műfaj: disztópia, fantasy, ifjúsági, posztapokaliptikus, romantikus

vasárnap, január 04, 2015

Jennifer L. Armentrout: Origin - Eredet


Naaa jóó.
Egyébként elég gyorsan megérkezett a negyedik kötet a harmadik után. A sorozattal való kapcsolatomról röviden: első látásra beleszerettem, majd játszott az idegeimmel, megnevettetett, majd legszívesebben a földhöz vágtam volna a harmadik rész végén. A szokásos. Az egész a természetes kiválasztódással kezdődött, tudjátok.

De most szorítkozzunk a negyedik kötetre. A legrövidebb mind közül. (Mondd, miért?) Ennek ellenére a legizgalmasabb kötetre sikerült. Megszűnt a Katy-Daemon huzavona és az iskolai bohókás jelenetek. Most minden élesben ment. Végre jött a nagy bumm és kirepültünk a biztonságos mindennapokból és egy teljesen más hangulatú negyedik kötetet kaptunk. Nagyon nehéz úgy beszélni a negyedik kötetről, hogy ne spoilerezzem le az előzőeket, úgyhogy nem is fogok fáradozni ezzel, hanem inkább most szólok, hogy ha nem olvastad az első hármat - sőt ha a negyediket sem, mert a negyedikkel kapcsolatban is erős spoilerek következnek - akkor ne olvasd tovább a véleményem! (Milyen rossz ez így leírva...) Szóval, akkor inkább itt állj meg, mert Ki itt belépsz hagyj fel minden reménnyel... Muhaha, csak vicceltem.

Na, visszatérve a könyvre.
Tehát Katy-t elrabolták. Mert persze senki sem gondolta, hogy a könyv ilyen lazán hömpölyög majd történetileg, miközben a rossz fiúk nem csinálnak semmit. Á, dehogy. Sejthettük, hogy végül el lesz a vége, de mégis szíven ütött, mert pont akkor történt, mikor Katy és Daemon maradhatatlanul egymásra találtak. Hát, mikor máskor történt volna meg a katasztrófa? Tipikus.

Teljes szívemből imádtam, hogy a könyv fele Katy, a másik fele pedig Daemon. Mint már egyszer-kétszer említettem, imádom mikor mind a nő, mind a férfi szemszögét olvashatjuk, így teljes az egész kapcsolat és történet. Tökéletes.

Daemon persze mindent megtesz, hogy visszaszerezze Katy-t, nem is várunk tőle mást, ezért úgy dönt, hogy hagyja, hogy elkapják. Ez olyan Daemon-ös húzás volt. És végre valahára betekintést nyerhettünk a nagy fő gonosz gyomrába... a kormány titkos kísérleteibe és a Daedalus-ba (amúgy hogy kell ezt kiejteni?). Eddig a Daedalus egy titokzatos szerv volt számomra, ami kézzel megfoghatatlan és hatalmas, mindenre kiterjedő hatalma van. Most végre betekintést nyertünk abba, hogy mit is csinálnak és miért.

Felmerül a kérdés, hogy miért Origin a címe? Én megvallom, sejtettem, hogy ez áll a háttérben, mert minden csapból ez folyik, már a fajok közötti etyepetye és annak eredménye. Úgyhogy egyáltalán nem lepett meg, hogy a Daedalus többek között azzal is foglalkozik, hogy Origineket "gyárt", ugyanis az Originek a luxenek és hibridek gyermekei. Egy különleges, új faj, amelynek lila a szeme és hatalmasabb a hatalma mindegyik hibridnél vagy luxennél. Ezek az Originek, de hogy miért lett a magyarosításban Eredet a címe azt már nem igazán értem. Mert a regényben Originnek hívják a szuper-gyerekeket, az Antikrisztusokat, de akkor mi ez az Eredet? Minek az Eredete? Egy luxen és egy hibrid gyermeke minek lenne az eredete? Nem igazán vágom. 

Témát váltva. Ez a negyedik rész lett a legizgalmasabb mind közül, talán akciódúsabb az első hárommal együttvéve is. De a harcok közepette azért befigyelt egy kis etyepetye Katy és Daemon között. Valamiért azt hittem a harmadik rész mintáján elindulva, hogy Armentrout nem fogja körülírni a dolgokat, mert ilyen előtte-utána dolog volt csak, említés szintjén, de most azért több volt, de persze ízlésesen. Tudom, hogy Armentroutnak van egy ilyen nagyon - hogy fogalmazzak? - durvább írásmódja is az erotikus viszonylatban, de ilyen művéhez még nem volt szerencsém és valószínűleg nem is lesz. Katy és Daemon a szívem csücskében vannak, ezért örültem, hogy azért van egy saját kis mennyországuk miközben összecsapnak felettük a hullámok és azért szerintem ennek is lehet lesz következménye... De ezt majd meglátjuk a befejező - úristen, befejező??? miért?? - kötetben.

Ha már az ötödik kötet szóba került. Nagyon, de nagyon remélem, hogy ki lesz találva, hogyan lesz a borító-téma, mert örülnék, ha beillene az első négy mellé. Borzalmasnak tartom, hogy az utolsó, valószínűleg leglényegesebb és legmonumentálisabb részhez új bortótervet találtak, ami mellesleg nem is tetszik nekem, fúj. Hogy nézne már ki a többi mellett? Bele is borzongok.

Nem is hadarom túl. Nem fogsz csalódni benne, ha szereted a sorozatot, ígérem. Daemon-ban amúgy sem lehet csalódni. soha :)

Jennifer L. Armentrout: Eredet
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Daemon
Sorozat: Luxen
2.) Ónix
3.) Opál
4.) Origin - Eredet
Megjelent: 2013
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 432
Eredeti cím: Origin
Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus, sci-fi, urban fantasy

szombat, január 03, 2015

Tavi Kata: Ballépések



Az első résszel kapcsolatban, bevallom, voltak kétségeim. Egy átlagos, új tinisorozat, ami mostanában felkapott lett Leiner Laura által és őszintén kimondom, hogy az első rész első fele nagyon hajazott a Szent Johanna Gimire, mind szereplők szintjén, mind történet és hangulat szintjén. Ez engem egyáltalán nem zavart, mert ennek ellenére tetszett. És mert láttam, hogy a történet a felétől kezdte felvenni a saját, önálló fonalát és onnantól kezdve teljesen elfelejtettem a Szent Johanna Gimi párhuzamot, mert a Sulijegyzetek a saját medrébe sodródott.

Úgyhogy kétség sem férhetett hozzá, hogy a második részt is magaménak kell majd mondanom. És... hát... teljesen és totálisan rabul ejtett. A második rész olyan szinten lekötött, annyira magával ragadott, hogy egy nap alatt kiolvastam, pedig hosszabbra sikeredett, mint az első rész. Úgy érzem, Tavi Kata teljes mértékben elérte azt a szintet az én létrámon, hogy a könyve az 5*-ot kapja tőlem. Mert mindent elfelejtve olvastam. Kikapcsolt, belehelyezett más tinik életébe, problémáiba. A sok táncos jelenet után legszívesebben felpattantam volna és lejtettem volna valamilyen táncot, de mivel tudom, hogy nulla a ritmusérzékem és valószínűleg az első percben elestem volna a saját lábamban, inkább csak olvastam tovább a könyvet.

Lilla

A történetről nem fogok pötyögni, ha olvastátok az első részt, már ismeritek. Most inkább az apróbb dolgokra térnék ki, amik megfogták a figyelmem. Vegyük például a szereplőket. A második részben sokkal jobban kibontakoztatja az írónő a szereplőket, kiderült, hogy rengeteg minden van bennük, színes érzelmi világgal rendelkeznek és nem felszínes hülyülős szereplők csupán. Tavi Kata bátran nyúlt az apa-lánya közötti rossz kapcsolat témájához, a válás kivetülése egy tinédzserre, a szülők koránt sem szentek sok esetben, valamint a szex témája. Egyáltalán nem habos-babos minden mozzanata a könyvnek, de pontosan ettől válik életszerűvé. Mert a tinik élete nem csak hülyülés, sírás a szerelem után... stb. A Sulijegyzetek reálisan viszonyul a fiatalokhoz. (Nem úgy, mint általában véve a Szent Johanna Gimi.)

Akár hiszitek, akár nem, számomra sokkal inkább vonzóbb Márk, mint Krisztián. Fellép a kettő közötti ellentét, a jófiú a szomszédból és a titokzatos, hallgatag srác. A biztonság és a veszély. Mégsem mondható az egész egy szerelmi háromszögnek, mert végig tudjuk, hogy Lilla mit érez, kétség sem merül fel benne, hogy a másik iránt is vonzódna, ettől nem lesz kétszínű. Számomra mégis... valamiért Márk egy leheletnyivel előrébb van, mint Krisztián. Nem tudom, miért lehet ez. Márk karakterében még rengeteg minden megbújik, egy hatalmas kérdőjel a gyerek, szinte semmit sem tudunk róla még mindig, egyik percben azt hiszem, hogy odáig van Lilláért, másikban úgy gondolom, hogy csak barátilag néz rá, nem tudom. Vajon végül mit fogunk megtudni róla a harmadik részben? Aj, biztos messze van az még. Szinte biztos vagyok benne, hogy Márk nem lesz befutó Lillánál, de reménykedni azért csak lehet, nem igaz?

A szerelem sem habos torta valljuk be. Lilla és Krisztián csak táncol egymás körül, de mellettük felbukkan egy koránt sem megszokott páros is, méghozzá Kristóf (akinek a szülei brutális módon válnak) és Jázmin. A kutya-macska effektus, amikor előbb gyilkoljuk egymást és csak aztán kérdezünk. 

Lilla és Gréta
Egyébként néha úgy éreztem, hogy amiért tizenöt-tizenhat évesen - ennyi ugye? cinkes lenne, ha elírnám, de nem emlékszem pontosan - ilyen szinten szóba jön a "nőzés"... vagy inkább úgy mondanám, hogy ez számomra... morbid, de ugye manapság már ilyen a világ. Csak furcsa arról olvasni, hogy egy tizenhat éves kissrácnak már több numerája is volt, holott ezt sokkal egészségesebb lenne egy tizennyolc éves srácról olvasni. De ez egyáltalán nem hibapont, hát ilyen a mai fiatalság, vágom én, csak... gáz. De ezzel is alá lett támasztva a realitás.

A történet teljes mértékben lekötött, fel sem álltam a könyv mellől. Ha valakinek nem nyerte el a tetszését az első rész, akkor ne adja fel, mert ez a második... ezért én kezeskedem! Mert imádtam. És szépen kérdezem, hogy vajon mikor jön az a harmadik rész? Mert már nagyon olvasnám. Plusz piros pont, amiért a könyv végén betekintést kaptunk Krisztián gondolataiba is. Imádom, mikor nem csak a nő, hanem a férfi elméjébe is bekukkanthatunk. Úgy válik az egész... egésszé. Szóval, számomra ez most telitalálat volt, tökéletes karácsonyi olvasnivaló. Olvassátok bátran! :)

Tavi Kata: Ballépések
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Márk, Ákos, Krisztián
Sorozat: Sulijegyzetek
2.) Ballépések
Megjelent: 2014
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 470
Eredeti cím: -
Műfaj: ifjúsági, romantikus

péntek, január 02, 2015

Samuel Bjork: Magányos utazó


Minden ott kezdődött, hogy én gyanútlanul bevetődtem egy könyvesboltba azzal a teóriával, hogy én most csak nézelődöm és az agyamba raktározom a kívánságlistás könyveket, erre mi történt? Épp indulófélben voltam, mikor megláttam ezt a gyönyörűséget. És akkor megtörtént velem az, ami azért hozzávetőlegesen ritkán történik meg, de előfordul. Igen. Akik ismernek engem azok már tudják. Ez ismét a természetes kiválasztódás volt. Amikor meglátod a borítót, nem tudod ki az író, nem tudod miről szól, nem is ismerted, nem láttad még azelőtt a könyvet, de akkor és ott mégis rögtön tudod, hogy ez neked kell. Hát, ez a természetes kiválasztódás, ennek a kicsi hangnak mindig engednem kell. Úgyhogy hazajött velem. Én még soha életemben nem csalódtam ebben a természetes kiválasztódásban. Mindig vakon hiszek neki, mert eddig még sosem hagyott cserben, mindig egy kedvencet tudtam végül magaménak, miután engedtem neki. És most nem csalódtam, ahogy sosem.

Már nagyon régóta szerettem volna elolvasni egy skandináv író tollából született krimit, de valami ismert íróval akartam kezdeni, nos ez végül a természetes kiválasztódás miatt nem jött létre, ezért a még nem annyira ismert (legalábbis itthon nem) Samuel Bjork volt az első számomra. És az ő regénye alapján biztosan nem ez lesz az utolsó skandináv krimim. 

Ha ez eddig még nem lett volna nyilvánvaló a borító gyönyörűségesen csodálatos. A szárny, amelyet kitéptek helyéről, a sejtelmes erdő... tükrözi a regény hangulatát és teljesen helyénvaló a történet szempontjából. Brutálisan szép.

A történet már nem ennyire szép. Brutális, de teljesen más értelemben. Lélekszorongató, feszültséggel tölt fel. Sok szálon indulunk el. Pár főszálon és több kisebb mellékszálon, amikről nem is értjük, hogy függhet össze a főszállal. De összefügg. Minden összefügg.

Mia Krüger a világtól elszeparáltan él, visszaszámlál egészen a végig, amikor végre újra találkozhat a halott húgával. Az egykor hihetetlen képességekkel megáldott nyomozó most a halál küszöbén van és már majdnem enged a sötétségnek, amikor feltűnik régi barátja Holger Munch és egy egészen különlegesen brutális üggyel fordul felé. Mindenki tudja, hogy itt Miára lesz szükség. Holger Munch engedélyt kap arra, hogy újra létrehozza a különleges egységet, amely felderíti a gyilkost. A gyilkost, aki elrabolt egy kislányt, akit később holtan találtak, felöltöztetve, iskolatáskával, fellógatva, nyakukban egy Magányos utazó feliratú táblával. Később kiderül, hogy habár ő az első, de korántsem az utolsó áldozat. A gyilkos nem nyugszik míg véghez nem viszi az egész tervét, de vajon ki a célpont, mi motiválja? Mia ezen ügy erejéig félreteszi a halált és csatlakozik a különleges egységhez Holger és a régi csapat oldalán. Minden összefügg. Csak az összefüggéseket kell megkeresni, mielőtt még több Magányos utazót találnak.

A hangulat ködös, sejtető, figyelmet lebilincselő. A dolgok tipikusan úgy derülnek ki, hogy közben előbb nyomozunk mi, az olvasók, mint a nyomozók, mert az író pont egy leheletnyivel árul el nekünk többet, sejtetésszerűen ködben tartja a dolgokat és agyalásra késztet. Aztán magunkban átkozódunk, ha a nyomozó nem veszi észre az összefüggést, amit mi is csak sejtünk.

Engem teljesen lekötött, habár a krimik sokszor nem szoktak, merthogy sokan elhúzzák, elrészletezik a dolgokat, de ez most nagyon rám lett szabva. Jelenleg még az is tetszett, ahogy sok szálon futtatta az író a történetet, mert mindegyik összefüggött mindegyikkel. Mindnek megvolt a helye és habár valamelyikről azt hittem, hogy teljesen felesleges a történet szempontjából, a végére rájöttem, hogy mégis összefügg. Kellemes meglepetés számomra ez a könyv, mindenkinek meleg szívvel ajánlom, mert megszerettette velem a skandináv krimik borzongatós hangulatát. Olvassátok!


Samuel Bjork: Magányos utazó
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Gabriel, Mia, Munch
Sorozat: Holger Munch és Mia Krüger
1.) Magányos utazó
Megjelent: 2014
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 488
Eredeti cím: Det Henger en engel alene i skogen
Műfaj: krimi, thriller