2 / 100 könyv. 2% kész!

kedd, május 24, 2016

Sylvia River: Reményhajsza II.


Még igen friss volt az első rész élménye, amikor kézbe vettem a másodikat, ezért nagyon könnyen vissza tudtam rázódni az írónő történetébe és stílusába. Az első rész eseményei még élénken keringtek a fejemben, kíváncsiságomnak nála pedig gyorsan folytattam is a történetet, hogy megtudjam, a nagy bonyodalmak elsimítása után még mi vár főhőseinkre.

A szereplőgárda az első részben is könnyen megszerethető volt, de a második kötetben immár igazán közel éreztem magamhoz a szereplőket, egyeseket persze közelebb, mint másokat.

A történet elején rögtön egy izgalmas akcióba csapunk bele, amelyből szépen lassan kikörvonalazódik egy új rossz fiú alakja, aki a későbbiekben a háttérben szövögeti szálait és terveit. Tetszik, hogy még a rossz fiúk esetében is kapunk háttérsztorit, hogy megértsük, mit miért tesznek.

A fő szál mellett azonban, ami igazán tetszett az az, hogy nagy hangsúlyt kapott a szereplők lelki világa. Az első részben is nagy gondossággal voltak felépítve a karakterek, tele érzelmekkel és célokkal, de ezt most még inkább érzékeltem. A karakterek továbbra is reálisak: tévednek, hibáznak, letérnek útjukról, ahogyan az átlagos emberek általában. Valamint nem elhanyagolandó megemlíteni a történetvezetést sem, amely most nem volt annyi történetelemmel megtömve, mint az első rész, mégis izgalmas volt, a karakterek szerethetősége miatt folyton ösztönzött a továbbolvasásra.

Pontosan érzékelhettük az idő múlását is a kislányok cseperedésével, akik most sokkal több szerepet kaptak a történetben, mint az első kötetben. A krimi, akciójeleneteken kívül ebben a kötetben inkább a családi problémák, emberi kapcsolatok, a feltétel nélküli bizalom, a féltékenység és a párkapcsolati bajok kerültek előtérbe, ezzel alakítva a főszereplők személyiségét. Értékeltem a jelentős karakterfejlődést is.

Még mindig nem vagyok egy nagy romantikus regény rajongó, ezért a történetben szereplő párkapcsolati problémáknál sokszor a fejemet csóváltam, noha a valósághoz igen hűen voltak lefestve a mai párkapcsolatok, amik sajnos sokszor nem a két fél miatt romlanak el, hanem vagy félreértések, vagy külső felek rosszindulata által. Pontosan ezért nehéz egy olyasfajta regényt olvasni, amely E/3 személyben íródott, a szerelmes pár egymásra haragszik, egymást hibáztatja, holott az elbeszélő tudatja az olvasóval, hogy félreértésről van szó. Ilyenkor szívesen felráznánk főszereplőinket, vagy már-már esdeklünk a félreértés elsimításáért. Ami vagy eljön, vagy nem.

A második kötet tehát jobban tetszett az elsőnél, közelebb kerültem a főszereplőkhöz, a jelentős karakterfejlődésnek hála most megértettem olyan karaktereket is, akiknek a tetteit megkérdőjeleztem az első kötetben. Egy kis szüneteltetés után kíváncsian állok majd neki a harmadik kötetnek, hogy folytathassam a kalandot.


Sylvia River: Reményhajsza II.
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/2
Kedvenc szereplő: George Keegan
Sorozat: Reményhajsza
2.) Reményhajsza II.
Megjelent: 2015
Kiadó: Underground Kiadó
Oldalszám: 444
Eredeti cím: -
Műfaj: krimi, romantikus

péntek, május 20, 2016

Izolde Johannsen: Franciaország


A kárhozat éjjele sorozat harmadik kötete is elérkezett, aminek a borítója egyébként kiemelkedően tetszik nekem, sejtelmes, ködös és sajátos hangulatot kölcsönöz a regénynek.

Franciaország. Főszereplőink már rengeteg mindenen keresztülmentek, lévén majdhogynem halhatatlanok, útjuk most Franciaországba vezeti őket Róma és Anglia után.

A sorozatról pár szót: egy nem mindennapi vámpíros regény, amely sokkal mélyebb gondolatokat eszközöl a halhatatlanságról, mint más vámpíros regények. Caspar félig gyermekként vált halhatatlanná, évszázadai során része volt barátságban, szerelemben, hűségben, árulásban, háborúkban. Erőteljes jellemfejlődésen ment keresztül az első két rész alkalmával. Időközben társai is kísérik útjukon. A halhatatlan lét meghányattatásai, a háborúk és történelmi események mondhatni first personban való átélése jellemzik a sorozatot, amely egyrészt fontosabb filozófiai kérdéseket is boncolgat, másrészt a történelmet taglalja sajátos módon.

Akkor most a harmadik kötetről. Meglepően könnyebben csúszott, mint az első kettő. Mindig közlöm, hogy az erőteljes történelem nem az én stílusom, ezért az első két rész olvasása kicsit döcögősen ment a sok csataleírás és történelmi helyzet taglalása miatt. Most azonban egészen érdekelt ez is, habár ebben talán még több volt, mint az előző kettőben. A királyok váltásai, a csaták, a trónöröklések, trónharcok, árulások... Töménytelen történelem. Talán azért kötött le most ez is, mert az érettséginek hála éppen benne vagyok a történelemben, végigolvastam a történelmi tankönyveimet az írásbeli előtt is és így eléggé képben vagyok egyes dolgokkal kapcsolatban.


Egyes történelmi aspektusok különösen érdekeltek, ilyen volt például a rózsák-háborúja, vagy éppen Jeanne D'arc fellépése. Az írónőnek különös érzéke van ahhoz, hogy történetébe egyéni módon fűzze bele a valós történelmet, más oldalról bemutatva azt, amely szerint például Caspar védelmezni próbálta Jeanne D'arcot, holott mind tudjuk, mi a történet vége.

A Franciaországban több főszereplő kapott helyet, mint eddig, a vámpírok és vérfarkasok mellett helyet kapott pár alakváltó is. Szeretem, ahogy az írónő bemutatja a barátságot és a lojalitást évszázados távlatokban is.

Azért ebben a kötetben is voltak egyes részek, amelyeken túl kellett lendülnöm, a királyváltások és trónharcok közvetítése volt ilyen például, de összességében talán ez a rész tetszett eddig a legjobban, kiváltképpen Casparék sajátos sakkjátszmája. :)

Köszönöm szépen a könyv élményét, Izolde Johannsen!

Izolde Johannsen: Franciaország
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Ralph
Sorozat: A kárhozat éjjele
1.) Róma
2.) Anglia
3.) Franciaország
Megjelent: 2016
Kiadó: Underground Kiadó
Oldalszám: 502
Eredeti cím: -
Műfaj: történelmi

szerda, május 11, 2016

Borsa Brown: Az Arab


Mindenek előtt köszönöm szépen az Álomgyár Kiadónak, hogy bevezetett Borsa Brown élményvilágába. Többnyire a rengeteg pozitív értékelés és vélemény miatt lettem igazán kíváncsi a műveire.

Mint azt már jól tudhatjátok, nem vagyok a romantikus regények nagy rajongója. Általában szeretem, ha romantikus szál szövődik főszereplők között, de inkább akkor, mikor izgalmas körülmények veszik körül őket egy krimi, thriller, fantasy, horror vagy más műfajon belül. De hogy egy szimplán romantikus mű elnyerje a tetszésemet? Az hihetetlenül ritka jelenség. És nem, még így sem rettentem vissza, mert kivételek olykor-olykor szembe jönnek. Ez a regény az is lett, meg nem is. Erősen ambivalens érzelmeim vannak a történettel kapcsolatban.

Az írónő stílusa nagyon olvasmányos, könnyen bele lehet feledkezni, már-már egyszerű, de egy romantikus regénynél ez egyáltalán nem baj.

Egy romantikus regény általában akkor tud elvarázsolni engem, ha mindkét felet megszeretem, úgy igazán. Na, itt kezdődnek az ambivalens érzelmek, de azt kell, hogy mondjam, ezúttal ez nem az írónő, nem is a karakterek hibája. Ez ennél sokkal összetettebb.

Borsa Brown Az Arab című regényében egy arab férfi - aki nem mellesleg herceg - fejébe költözhetünk bele. Ezen megközelítést nagyon érdekesnek találtam, mindig kész vagyok megismerni egy teljesen más kultúrát. Valahol olvastam is, hogy az írónő gondos kutatómunkát végzett az arabokkal kapcsolatban, és mivel még nem olvastam velük kapcsolatos regényt, így elvarázsolt, hogy a világ más táján mennyire máshogy is fogják fel az életet a más kultúrával rendelkező népek.

Az sem mellékes, hogy pont az érettségi előtt olvastam a regényt és csodák, csodájára éppen volt egy feladat az arabokkal kapcsolatban, így a regénynek hála hiba nélkül végeztem el a feladatot, köszönet érte Borsa Brownnak! :D

Visszatérve a regényre és a történetre. Az arab kultúra. Amelyet egyrészről hihetetlenül érdekes volt olvasni, másrészről pedig hihetetlenül fájdalmas is. Az én feminista lelkecském nagyon nehezen nyelt le egyes dolgokat, ez is az ambivalens érzelmek forrása. Fáj tudni - habár eddig is tudtam, de ilyen mélyen elém tárva sokkal valósabbá vált - hogy a világ egyes részein szinte semmibe veszik a nőket.

Akkor itt érünk el a karakterek témájához is, akikkel kapcsolatban szintén ezért szélsőségesek az érzelmeim. Szerettem és gyűlöltem is egyben Gamalt. A vérbeli arabot, aki semmibe veszi a nőket, úgy érzi, származása miatt minden az övé világon. Ugyanakkor a családja jelenti számára a mindent és a történet előrehaladtával, ahogy rájön, hogy a világ nem olyan, amilyennek hitte, személyisége is átalakul és rá kell döbbennie, hogy nem a pénz és a szórakozás a legnagyobb kincs a világon. Imádtam a stílusát, amely egyszerre volt arrogáns, szarkasztikus és határozott. Sokszor mosolyt csalt az arcomra gondolataival, amelyek egyszerűek, mégis sokszor humorosak voltak. A másik oldalról viszont sokszor pofán vágtam volna, de erről megint nem a karakter tehet, hisz egy másik kultúráról beszélünk, ahol az emberek ilyenek. Ezért nehéz is ez.

Csilla. A nő karakterét ebben a kötetben csak Gamal nézőpontjából ismerhetjük meg, ami erősen rontja az esélyeit a szememben. Ugyanis így semmi értéket nem véltem felfedezni benne. Többnyire butus, idegesítő, olykor mégis erős, magabiztos és karakán nőként ismertem meg és ez a kettősség összezavart. Nem csoda, hogy Borsa Brown megírta az ő szemszögéből is a művet, mert egyszerűen szükség van rá. Szükség van arra, hogy megtudjuk Csilla mit miért tett, milyen a múltja, a jelene és mik járnak a fejében egyes pillanatok alkalmával. Azt különösnek találom, hogy két kötetben van szedve, agyaltam azon, hogy vajon unni fogom-e a női szemszöget lévén teljesen megegyeznek a történések a férfi szemszöggel. Meglátjuk. Ezen kötet alkalmával Csilla helyzetét azonban nem tudtam megélni, nem tudtam szimpatizálni vele, ez pedig baj. Lehetséges, hogy más szemmel fogok tekinteni az egész történetre, amint elolvastam a női szemszöget is. Lehet, hogy azzal válik kerek egésszé, esetleg felhőtlen kedvenccé? Akár.

Hihetetlenül édes jelenetek váltották fel a megbotránkoztató eseményeket. Innen az ambivalens érzésem a történettel kapcsolatban. Mert egyszerre élveztem, varázsolt el egyes jelenetek különlegessége, az írónő felhőtlen humora, a másik kultúra érdekes feltárása; és egyszerre voltam dühös ezen másik világszemlélet miatt, amely tudom, valós, mégis megrázó. Valamint Csilla karaktere egyelőre egy egyszerű személyiség számomra, és ez is elvesz az élményből.

A történet vége nem egyszerű romantikus befejezés. Talán így is válik maradandóvá, ami egyes olvasók körében pozitívum, másoknál azonban negatívum lehet. Azonban az biztos, hogy ez a befejezés nagy bátorságra vall az írónő részéről.

Kíváncsiságom tovább tart, hogy vajon mennyiben fog Csilla karaktere megváltozni a szememben, ha az ő szemszögét is végigolvasom. Vajon tudja-e tartani a kíváncsiságom, ha ugyanaz a történet? Meglátjuk.

Köszönöm szépen a könyv élményét az Álomgyár Kiadónak!

Borsa Brown: Az Arab
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Sorozat: Az Arab
1.) Az Arab
Megjelent: 2015
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalszám: 512
Eredeti cím: -
Műfaj: erotikus, romantikus

hétfő, május 09, 2016

Sylvia River: Reményhajsza I.

Ismét abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy egy írónő felkeresett és megkért, hogy olvassam el regényét. Bátran igent mondtam és pár napon belül már a kezemben is volt a Reményhajsza sorozat első három része, köszönet érte Sylvia Rivernek!

Lássuk be, a borító nem olyan figyelemfelkeltő, a pengetőben lévő Bermuda jel viszont elég menő, ha csak az lenne a borítón, bőven megbékéltem volna vele.

A történet igen egyszerűen kezdődött. Egy amerikai együttes az Egyesült Államokban, egy kezdő énekes anya Európában. A Bermuda együttes nagy rajongásnak örvend, koncertek követnek koncerteket, nincs megállás. Bonnie többször is Bermuda-számokat énekelt kisebb fellépésein, amelyre végül maga az együttes is felfigyelt, de a jól megszokott eljárással ellentétben felfogadták a tehetséges kezdő énekesnőt. Bonnie rövid tanakodás után belevág az új kalandba, kilép a már haldokló házasságából és gyermekével Amerikába költözik a Bermudához. Nem kerül sok időbe, míg Bonnie és az együttes énekese, John Kenderson között kialakul a szerelem. A dolgok azonban hamar balszerencsébe csapnak át egy koncert alkalmával. Emberrablás, halál, kiképzés, bosszú, terrorelhárítók, különleges ügynökök, küldetések, amnézia, maffia... Az égvilágon minden megtalálható ebben a szerelmes regényként kezdődő könyvben.

Akkor kezdjük a legelején. Az írónő stílusa. Kezdetben nagyon idegen volt számomra. Annak ellenére, hogy olvasmányos, valahogy mégsem természetes. Hihetetlenül aprólékos, ez már a legelején feltűnt. Minden egyes mozzanatot leír, amelyet a főhősök tesznek, a napi rutint is beleértve. A történet első negyedében ez talán kissé unalmassá tette a történéseket számomra, de amint beindultak az események, már nem volt ilyesfajta problémám. A regény előrehaladtával a stílus is egyre olvasmányosabbá vált, csupán néha volt még idegen a párbeszédek alkalmával. Azt azért bírtam, hogy minden egyes új ismeretség elején leszögezték, hogy "akkor most tegezzük egymást és ne magázódjunk, jó?".

A főszereplők. Felépített karakterek, természetes emberi hibákkal. Az érzelmeik, a kicsapongásaik csak még emberibbé teszik őket, holott néha olyan döntéseket hoznak, amik miatt szívesen megráznánk őket, de ez is csak azt bizonyítja, hogy reális jellemek.

A történetvezetés nekem nagyon tetszett. Érezhető, hogy az írónő tudja, hogyan csűrje-csavarja a szálakat, Mint már említettem a történet első negyedében eléggé megijedtem, hogy egy átlagos, nyálas romantikus regénnyel van dolgom, de a későbbiekben úgy éreztem, addig csak a szárnyát bontogatta az írónő, később igazán belejött az izgalmak fokozásába.

A szerelmi szálak tekintetében azért olykor-olykor kiakadtam. Nem vagyok egy tipikus romantikus alkat, aki arra vágyik, hogy minden szereplő egymásra találjon, megházasodjon és gyerekeket nemzzen. Jaj! Pedig itt pontosan ez történt. Nem csak a két főszereplő talált egymásra - ami ugyebár evidens - hanem mindenki. MINDENKI. A legjobb haver, a legjobb barátnő, az ügynök, az informatikus csaj, még a maffiózó is. Főleg az nem reális számomra, hogy mindenki "rögtön beleszeret" típussal lett szerelmes és pár hónap múlva már esküvő. Kész.

Lépjünk tovább az izgalmasabb részekre. Amilyen krimi, thriller elem belevihető egy regénybe, bármilyen, az ebben benne volt. Az emberrablástól kezdve, a maffián át, egyszerűen minden. Amnézia, kiképzőtábor, bosszúhadjárat, félreértések és véletlenek hihetetlenül hosszú sorozata, ami már-már egy szappanopera jelleggel ér fel. Mintha az írónő mindent bele akart volna sűríteni a történetbe, de még így sem lett zagyvaság, egész izgalmas történet bontakozott ki belőle, ami pedig elég nehéznek ígérkezhetett ennyi elem egymáshoz rakosgatása közepette. Persze, a véletlenek, azok véletlenek, bármilyen nagyok is, sokan hisznek bennük, én is, na de ennyi véletlent egy rakáson?

Bevallom, én egészen féltem, hogy a végére, hogyan sikerül elsimítani ebből a sok-sok dologból... mindent. Nem is egészen tudtam, hogyan lehetséges, de végül kiderült, hogy igenis lehetséges, ami pedig nagy érdem. A történeti elemek felhalmozása mellett mégis egy szórakoztató, eseménydús regény a Reményhajsza, ahol végig lehet izgulni a történéseket a főszereplőkkel, meg is lehet szeretni őket (team Keegan, bocsi Kenderson, ez van) és a végén hátradőlve lehet megnyugodni, hogy főszereplőink révbe értek. Vagy mégsem?

Mindezek után, ennyi minden után, kérdem én, mi fog következni a második, harmadik, sőt a nemsokára érkező negyedik kötetben? Kíváncsian várom a dolgok alakulását és az ismételt hatalmas cselekmény áradatot, amit a Reményhajsza II. majd ismét rám zúdít. Biztos azt fogom hinni, hogy ebből már megint nincs kiút, aztán az írónő majd rácáfol, hogy dehogynem, sőt...

Sylvia River: Reményhajsza
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/2
Kedvenc szereplő: George Keegan
Sorozat: Reményhajsza
1.) Reményhajsza I.
Megjelent: 2015
Kiadó: Underground Kiadó
Oldalszám: 412
Eredeti cím: -
Műfaj: krimi, romantikus

péntek, május 06, 2016

Békefi Dorka: 10.32.


"Becsuktam a könyvet. Leraktam magam elé a kopott, kockás pléddel letakart ágyra, és egy darabig csak bámultam a megviselt fedelén az illusztrációt. Egy bombázórepülő húzott el rajta egy város felett. Mindennek csak a sziluettje látszott. A város lángokban állt, de fölötte, a sötét égbolton világítottak a csillagok. A csillagok akkor is ragyognak, ha szomorúak. Pedig biztosan nagyon, nagyon szomorúnak kell lenniük, hiszen már annyi szörnyűséget láttak. Itt, a földön pedig csak azért nincsen még teljes sötétség, mert bánatukban fényt sírnak le ránk." (Részlet a műből)

Hetekkel ezelőtt olvastam a regényt, egy egészen piciny könyvecske, mégis annyi minden van benne, amely olyan könnyen elgondolkoztathatja az olvasót, ha nyitott rá.

Békefi Dorka 10. 32. című műve a Canon 7. Digitális Könyvnyomtatási Pályázatának egyik díjazottja, elnyerte a 2015. Legszebb Könyv fődíját is. A díjátadón Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke így nyilatkozott a könyvről: "Ritkán találkozni ennyire egyedi hangvételű és a drámát ilyen fogyasztható módom tálaló, finom és intim művel."

Magam is egyedinek érzem a művet. Nem egy "egyszer elolvasom, aztán félreteszem" könyv, mindenképpen elmerengsz egyes dolgokon, amiket a szemed elé tár az írónő. Az első oldalakat olvasva nem vártam semmi különlegeset. Mind a mű beállítottsága, mind a hangulata Janne Teller: Semmi című művére emlékeztet, talán nem is állok annyira távol a valóságtól. A főszereplőnk itt is egy gyermek, aki a nagyvilággal szemben áll és felfedezi annak az igazi csúfságát, valóságát.

A mű egyáltalán nem vezeti rá az olvasót, miről is szól. Nem rág a szánkba semmit. Eleinte nem is igazán tudjuk, a főszereplő karakter, a gyerek, hány éves vagy milyen nemű. Nem tudjuk, mi a történet célja, mi az eleje és mi a vége. Minden ránk van bízva. Rengeteg elrejtett utalás és metafora van a történetbe szőve, amelyek egyénileg értelmezhetőek.

A történet egyszerre tűnik nagyon egyszerűnek és nagyon bonyolultnak. Könnyed mégis összetett. Pár óra alatt elolvasható, de időnként megköveteli, hogy abbahagyd az olvasást és elmerengj rajta.

Na, de miről is szól? Magányról? Gyermekkorról? Emberi kapcsolatokról? Barátságról? Az idő múlásáról? Megannyi válasz lehetséges, mégsem meghatározó egyik sem.

Mit is jelent a 10. 32.? Ezt a kérdést tettem fel magamnak mindvégig. Kerestem a sorok között, de végül nem is volt igazán elrejtve. Egy dátum. De hogyan lehet dátum a 10. 32.? Október 32.? Lehetetlen, mégis létező. Egy másik sík, egy másik valóság?

Megannyi gondolatom van a regénnyel kapcsolatban, megannyi elmélet, megannyi meglátás, mégsem vagyok képes mindet kiírni magamból, mert mind egyéni, talán csak általam érthető. Talán csak engem fogott meg ennyire a történet, talán belemagyarázok valamit, de számomra jó élményt nyújtott.

Köszönöm szépen a könyv élményét az Álomgyár Kiadónak!

Békefi Dorka: 10. 32.
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Megjelent: 2015
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalszám: 160
Eredeti cím: -
Műfaj: dráma, filozófia

csütörtök, május 05, 2016

Ellen DeGeneres: Szórakozol velem?! - interjú, megjelenés


Egy kis meglepetést tartogat számunkra az Álomgyár Kiadó, Ellen DeGeneres első magyarra fordított kötete, a Szórakozol velem?! náluk jelent meg. Na, de lássuk, milyen regényről is van szó.

Ki is Ellen DeGeneres?
A szerény louisianai lányt sokszínűsége juttatta a rivaldafénybe, karrierje csodásan ível felfelé. Nézők milliói nézik a műsorát naponta, ami folyamatosan nyeri a különböző díjakat és kitüntetéseket. Többek között vendége volt már Katy Perry, Michelle Obama, Hugh Grant, LL Cool J, Justin Bieber és Reese Witherspoon is. Ellen DeGeneres kölcsönözte az imádnivaló Szenilla hangját a Némó című Pixar-filmben. Zsűrizett az American Idolban is. Mindezzel Ellen személye lenyűgözővé és inspirálóvá vált.


10 dolog, amit tudnod kell Ellenről!
1.) 2004 és 2015 között 38 Emmy-díjat nyert, egyszer jelölték Grammy-díjra és háromszor Golden Globe-ra.

2.) 2014-ben az Oscar-gálán készült híres selfie-je az azóta is legtöbbször retweetelt kép; több mint 3 millió megosztással. Ezen többek közt Bradley Cooperrel, Meryl Streeppel, Jennifer Lawrence-szel, Julia Robertscel, Brad Pitt-tel és Angelina Jolie-val pózol.

3.) Elnyerte a Mark Twain-díjat, amivel a legnagyobb amerikai humoristákat jutalmazzák.

4.) Házas, feleségével Portia de Rossival 2008-ban keltek egybe.

5.) Whoopi Goldbergen kívül ő az egyetlen nő, aki vezette az Oscar-díj átadó ünnepségét, ő ráadásul kétszer is.

6.) 45 perces, nevével fémjelzett és általa narrált dinoszauruszos kalandprogram várja a Disneylandbe látogatókat.

7.) 1982-ben, miután megnyerte a Showtime tévécsatorna tehetségkutató versenyét, Amerika legviccesebb emberének nevezték.

8.) 2008-ban a legnépszerűbb amerikai talk-show-műsorvezetőnek választották (Most Favorite Daytime Talk Show Host), még Oprah Winfrey-t is megelőzte.

9.) Az első, 1995-ben megjelent My Point... and I Do Have One című könyve is #1 New York Times bestseller lett és a kiadók heti bestseller listáját 24 hétig vezette.

10.) 24 millió rajongója követi a Facebookon, 27 millió az Instagramon, 56 millió Twitteren.
Nem szeretem a túlzott figyelmet – vallja be Amerika legnépszerűbb műsorvezetője.
(Készült Ann Curry today.com-on megjelent interjúja alapján.)

Hiába a rengeteg Emmy-díj, az Oscar-gála vezetése, Amerika talán legnépszerűbb talkshow-műsorvezetője, Ellen DeGeneres beismerte, hogy ő valójában egy introvertált ember, aki kínosan érzi magát társas helyzetekben.
„Az biztos, hogy introvertált vagyok. És ezt én is csak most tudtam meg magamról. És talán nem is gondolnád, mert én így döntöttem... vagyis inkább véletlenül alakultak így az események az életemben. A stand up meg minden véletlen volt. Nem én voltam az osztály bohóca, nem kellett a figyelem” – állítja a népszerű komikus-műsorvezető, majd hozzáteszi: – „Azt nem mondanám, hogy magamnak való vagyok, szeretek megosztani bizonyos dolgokat. De félénk és introvertált befelé forduló típus vagyok. Nem szeretem a nagy figyelmet.”

„Ha magamra tekintek, akkor leginkább a karrieremet látom”, ismeri be Ellen. „Én tényleg kínosan tudok viselkedni társaságban. Például utálom a nagy eseményeket. Hátam közepére nem kívánom a csip-csup beszélgetéseket. Inkább a mélyebb témákat kedvelem. Beszélgessünk a meditációról, a világról, a fákról vagy az állatokról. Csak kérlek ne a semmiről.”

Félelmei ellenére Ellen 1997-ben a nyilvánosság előtt jelentette be leszbikusságát. Akkor így nyilatkozott: „Inkább olyan dolgokról beszélek, melyek fontosak számomra, de szerepet nem játszok csak azért, hogy szeressenek az emberek.”

Ellen sosem gondolt hibaként a nagy coming-outjára. Úgy véli, „ez a legjobb... mert szabad lettem. Tökéletesen képes vagyok önmagam lenni... A szórakoztatóiparban mindenki tudja, kik melegek. Nézzünk szembe a tényekkel. Vagyis, ha a kamera nem forogna, megnevezhetnénk mindegyikőjüket. Ha ez nem lenne publikus és csak a könyvem megjelenéséről szólna az interjú, biztosan rettegnék, hogy mikor bukom le. Rettegnék, hogy rákérdeznek és azon agyalnék, hogyan tudnék kitérni a válasz elől. És ez az egész olyan nevetséges” – mondja el őszintén, majd folytatja. – „Borzalmas lehet úgy élni, hogy titkolsz valamit. Ha a hírnév és a pénz érdekében teszed ezt, az olyan, mintha eladtad volna a lelked az ördögnek.”

Ellen pozitív életszemléletét tükrözi az a hozzáállás is, amit sorozata megszüntetésével kapcsolatban érzett. „Nem kudarc volt. Úgy értem, a sorozat egy ajándék volt, aminek vége lett. Nem tekintek rá sajnálattal, semmit sem csináltam volna másképp. De az biztos, hogy a következő három évben volt időm talpra állni” – ismeri be Ellen. – „És ez egy olyan folyamat, amit csak te veszel észre magadon. Senki más, hiszen ez neked fontos és ez veled történik. Sokáig tartott, hogy rájöjjek, ki is vagyok a karrier, a hírnév és az emberek szeretete nélkül. Végül felteszed magadnak a kérdést: Ki is vagyok valójában?”

Ellen DeGeneres egy híres talkshow népszerű műsorvezetője, az egyik legismertebb ember Amerikában, és mégis, a könyv olvasása közben egy visszahúzódó, félénk személy benyomását kelti bennünk.

Ellen Szórakozol velem?! című könyvének olvasása olyan, mintha egy nagy ölelést kapnánk. „Nos, ha szeretnél egy nagy ölelést, vedd meg a könyvet!” – javasolja maga a szerző, majd hozzáteszi: „Ez jó gondolat. Legyen mindenki boldogabb! Bárcsak a világ boldogabb lenne! Szerintem ez az egy közös mindenkiben. Túlságosan a különbségekre koncentrálunk, és ez káoszt, negatív hatásokat és megfélemlítést teremt a világban. Pedig bárcsak mindenki arra koncentrálna, ami mindegyikünkben közös... hogy mindannyian boldogok akarunk lenni.”

Ellen sikere mégis évek óta töretlen, de vajon minek tulajdonítja ezt a hatalmas sikert? „Remélem, látják, hogy hiteles vagyok, hogy magamat adom. És remélem, vicces is vagyok” – teszi hozzá nevetve. – „És, hogy végül is kapnak valami pluszt. Boldognak érzik magukat. És amit igazán szeretnék, hogy az emberek jól érezzék magukat. És ez bámulatos. És ez mostanra különösen bámulatos... Hiszen már mindenki tudja, hogy meleg vagyok, ugye?”

Ellen felesége az ausztrál-amerikai színésznő és modell Portia de Rossi. A humorista igazán kedveset ír Portiáról a könyve elején: megemlíti, hogy ő élete legfontosabb szereplője, és egy fontos ember törekszik arra, hogy kiteljesedj, és legyőzd a korlátaidat. „Nos, valójában ő mondott valami ilyesmit a fogadalmában, mikor összeházasodtunk, de ezt most nem tudom pontosan felidézni. De az volt a lényeg: Fontos, hogy szeretve legyünk. És alapvető, hogy meg is értsenek. És én ezt kapom tőle. Ő megért engem. Támogat és szeret. És ő úgy szeret, mint még senki. Vagyis én nagyon szerencsés vagyok. Mert nehéz ilyet találni” – ismeri be Ellen őszinte meghatottsággal.

Ha kedvet kaptál Ellen DeGeneres könyvéhez szerezed be az alábbi linken: Ellen DeGeneres: Szórakozol velem?!


vasárnap, május 01, 2016

Helyzetjelentés - What Next?


Nos, mi is a helyzet?
Holnaptól megindul az érettségi, pontosabban, az irodalommal kezdek, kedden a matek, majd szerdán a történelem kerül sorra. Aztán végre-valahára szabad leszek. Olyan tekintetben, hogy nem leszek az iskolához kötve, a szóbeli tételeim nagy része már megvan, úgyhogy igazából jöhet is a nagy Pihenés. Nagybetűvel.

Sok-sok olvasatlan könyv vár a polcomon, recenziók, amelyek arra várnak, hogy írjak róluk és még egy meglepetést is tartogatok Nektek. De csak szépen sorjában.

Két regényről hamarosan írok, egy ideje már forognak a gondolatok a fejemben velük kapcsolatban, mindkettő recenzió, és mindkettő mű elgondolkodtatott, de mindkettő másként. Az egyik Békefi Dorka: 10.32. című műve, amit az Álomgyár Kiadó jóvoltából volt szerencsém elolvasni, a másik pedig Sylvia River regénysorozatának az első kötete, a Reményhajsza. Amint végzek a három napnyi érettségimmel, máris érkeznek róluk a blogbejegyzések.




Azonban e két regényen kívül várakozik még elég recenzió a polcomon, az Álomgyár Kiadó és Sylvia River rendesen elhalmoztak gyönyörű regényekkel. Sylvia River Reményhajsza című sorozatának második és harmadik kötete is várakozik, valamint Borsa Brown két műve: Az Arab és Az Arab szeretője is. Mindezek mellé még Anne L. Green: Eltitkolt múlt című regénye is velem szemez. Ezek lesznek az első művek, amikhez nyúlok az érettségi írásbeli része után.










Meglepetés. Mi számít annak? Sorozat-függő lelkem egy ideje már agyal valamin, ami nem hagyja nyugodni. Nem tudom, hányan áldoztok eme szenvedélynek, de remek kikapcsolódás a legmegterhelőbb iskolás évemben. Sok sorozatot követek hétről-hétre, de több kiemelkedik közülük. Ilyen a The Walking Dead is, amely nem csak brutalitásával és izgalmas cselekményvezetésével ejtett rabul, hanem a pszichológiailag érdekes jellemfejlődés és váratlan fordulatok miatt is. Ezért sokáig játszottam a gondolattal, hogy elkezdem az eredeti képregényt olvasni, persze angolul, mert úgy az igazi. Így el is kezdtem és rengeteg gondolat kavarok a fejemben vele kapcsolatban, így úgy döntöttem, hogy arról is írni fogok bejegyzéseket. De mivel már több, mint 100 képregény-rész megjelent, körülbelül tízesével vagy húszasával fogok bejegyzést írni. Összehasonlítom a sorozattal, esetleges meglátásokat osztok meg a történettel kapcsolatban, ilyesmi.




Nos, ilyesmiket tervezek a jövőhétre. Persze, csak miután kihevertem az érettségi nehézséget. Hisz, ugyebár, az érettségibe még senki sem halt bele, ugye? Ugye?
De addig is, hajrá, sorstársaim, harcra fel!