Ismét abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy egy írónő felkeresett és megkért, hogy olvassam el regényét. Bátran igent mondtam és pár napon belül már a kezemben is volt a Reményhajsza sorozat első három része, köszönet érte Sylvia Rivernek!
Lássuk be, a borító nem olyan figyelemfelkeltő, a pengetőben lévő Bermuda jel viszont elég menő, ha csak az lenne a borítón, bőven megbékéltem volna vele.
A történet igen egyszerűen kezdődött. Egy amerikai együttes az Egyesült Államokban, egy kezdő énekes anya Európában. A Bermuda együttes nagy rajongásnak örvend, koncertek követnek koncerteket, nincs megállás. Bonnie többször is Bermuda-számokat énekelt kisebb fellépésein, amelyre végül maga az együttes is felfigyelt, de a jól megszokott eljárással ellentétben felfogadták a tehetséges kezdő énekesnőt. Bonnie rövid tanakodás után belevág az új kalandba, kilép a már haldokló házasságából és gyermekével Amerikába költözik a Bermudához. Nem kerül sok időbe, míg Bonnie és az együttes énekese, John Kenderson között kialakul a szerelem. A dolgok azonban hamar balszerencsébe csapnak át egy koncert alkalmával. Emberrablás, halál, kiképzés, bosszú, terrorelhárítók, különleges ügynökök, küldetések, amnézia, maffia... Az égvilágon minden megtalálható ebben a szerelmes regényként kezdődő könyvben.
Akkor kezdjük a legelején. Az írónő stílusa. Kezdetben nagyon idegen volt számomra. Annak ellenére, hogy olvasmányos, valahogy mégsem természetes. Hihetetlenül aprólékos, ez már a legelején feltűnt. Minden egyes mozzanatot leír, amelyet a főhősök tesznek, a napi rutint is beleértve. A történet első negyedében ez talán kissé unalmassá tette a történéseket számomra, de amint beindultak az események, már nem volt ilyesfajta problémám. A regény előrehaladtával a stílus is egyre olvasmányosabbá vált, csupán néha volt még idegen a párbeszédek alkalmával. Azt azért bírtam, hogy minden egyes új ismeretség elején leszögezték, hogy "akkor most tegezzük egymást és ne magázódjunk, jó?".
A főszereplők. Felépített karakterek, természetes emberi hibákkal. Az érzelmeik, a kicsapongásaik csak még emberibbé teszik őket, holott néha olyan döntéseket hoznak, amik miatt szívesen megráznánk őket, de ez is csak azt bizonyítja, hogy reális jellemek.
A történetvezetés nekem nagyon tetszett. Érezhető, hogy az írónő tudja, hogyan csűrje-csavarja a szálakat, Mint már említettem a történet első negyedében eléggé megijedtem, hogy egy átlagos, nyálas romantikus regénnyel van dolgom, de a későbbiekben úgy éreztem, addig csak a szárnyát bontogatta az írónő, később igazán belejött az izgalmak fokozásába.
A szerelmi szálak tekintetében azért olykor-olykor kiakadtam. Nem vagyok egy tipikus romantikus alkat, aki arra vágyik, hogy minden szereplő egymásra találjon, megházasodjon és gyerekeket nemzzen. Jaj! Pedig itt pontosan ez történt. Nem csak a két főszereplő talált egymásra - ami ugyebár evidens - hanem mindenki. MINDENKI. A legjobb haver, a legjobb barátnő, az ügynök, az informatikus csaj, még a maffiózó is. Főleg az nem reális számomra, hogy mindenki "rögtön beleszeret" típussal lett szerelmes és pár hónap múlva már esküvő. Kész.
Lépjünk tovább az izgalmasabb részekre. Amilyen krimi, thriller elem belevihető egy regénybe, bármilyen, az ebben benne volt. Az emberrablástól kezdve, a maffián át, egyszerűen minden. Amnézia, kiképzőtábor, bosszúhadjárat, félreértések és véletlenek hihetetlenül hosszú sorozata, ami már-már egy szappanopera jelleggel ér fel. Mintha az írónő mindent bele akart volna sűríteni a történetbe, de még így sem lett zagyvaság, egész izgalmas történet bontakozott ki belőle, ami pedig elég nehéznek ígérkezhetett ennyi elem egymáshoz rakosgatása közepette. Persze, a véletlenek, azok véletlenek, bármilyen nagyok is, sokan hisznek bennük, én is, na de ennyi véletlent egy rakáson?
Bevallom, én egészen féltem, hogy a végére, hogyan sikerül elsimítani ebből a sok-sok dologból... mindent. Nem is egészen tudtam, hogyan lehetséges, de végül kiderült, hogy igenis lehetséges, ami pedig nagy érdem. A történeti elemek felhalmozása mellett mégis egy szórakoztató, eseménydús regény a Reményhajsza, ahol végig lehet izgulni a történéseket a főszereplőkkel, meg is lehet szeretni őket (team Keegan, bocsi Kenderson, ez van) és a végén hátradőlve lehet megnyugodni, hogy főszereplőink révbe értek. Vagy mégsem?
Mindezek után, ennyi minden után, kérdem én, mi fog következni a második, harmadik, sőt a nemsokára érkező negyedik kötetben? Kíváncsian várom a dolgok alakulását és az ismételt hatalmas cselekmény áradatot, amit a Reményhajsza II. majd ismét rám zúdít. Biztos azt fogom hinni, hogy ebből már megint nincs kiút, aztán az írónő majd rácáfol, hogy dehogynem, sőt...
Sylvia River: Reményhajsza
|
Értékelésem: Tetszett
|
Borító: 5/2
|
Kedvenc szereplő: George
Keegan
|
Sorozat: Reményhajsza
1.)
Reményhajsza I.
2.)
Reményhajsza II.
|
Megjelent: 2015
|
Kiadó: Underground
Kiadó
|
Oldalszám: 412
|
Eredeti cím: -
|
Műfaj: krimi,
romantikus
|
0 comments:
Megjegyzés küldése